Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-08 / 184. szám

FOTÓ: HÜVÖSI CSABA Sz ent Lőrinc-napi , - - búcsú Tot mács. Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a községben a falunapot és a Szent Lőrinc -napi búcsút a múlt hétvégén, szombaton és vasárnap. Az első nap futó­versennyel indult a program, amelyet strandröplabda-baj­nokság követett. A szervezők vízifocival, paintballal rtmfara- gó versennyel, valamint külön­böző gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket. Az esti eredményhirdetést hajnalig tartó bulizás követte. Vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak, délután pedig vete­rán autó-kiállítás nyílt. A színe­sebbnél színesebb programok sorában az érdeklődők többek között megtekinthették Simon Kati és az ovisok néptáncát és a Kereplő Néptáncegyüttest, de bűvész show-t is láthattak, valamint operett-slágereket is hallhattak. „Válogatás fotóimból” Salgótarján, Kuris Judit kiál­lítását nyitják meg - a magyar fotográfia napja alkalmából-a fenti címmel augusztus 9-én, kedden 16 órakor a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly galériájában. Az alkotásokat Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub Egye­sület elnöke ajánlja az érdek­lődők figyelmébe. v Porciunkula-búcsú Szécsényben Szent Ferenc isteni sugallatra kérte a Porciunku­la-búcsú engedélyezését Szűz Mária tiszteletére III. Honoriusz pápától, aki 1216. július végén augusztus másodikára engedé­lyezte azt. Az ünnep kiváltságát később más pápai iratok is meg­erősítették, s minden ferences templomra kiterjesztették. A búcsúnak ma is élő hagyomá­nya van Szécsényben. A História Domus feljegyzései szerint minden évben, még a fe­rencesek száműzetése idején is, mindig nagy tömegek részvéte­lével tartották meg. A múlt hét­végén a környező települések­ről is sokan érkeztek a városba, hogy részesei legyenek az idei búcsúnak. Ennek alkalmából gyóntatás volt a templomban, a litániát követően a Taizé-i imát tartot­tak, amit zsolozsma követett. Az ünnepi szentmisére - amelyet Hidász Ferenc atya mutatott be, akit harminc évvel ezelőtt szen­teltek pappá - zsúfolásig meg­telt a templom. Ezt megelőzően Csongor atya, plébános arról szólt, hogy ebben az évben ünnepeljük a Porciunkula-búcsú nyolcadik évfordulóját. Porciunkula egy darab földet jelent a Szűz Máriá­nak szentelt, félig romba dőlt kis kápolnában, Assisi környékén. Szent Ferenc minden másnál jobban szerette ezt a helyet. Ott tudott élni alázattal, ott haladt előre az erényében boldogan; és fejezte be földi életét. Szent Ferenc élete egyfajta életprog­ram minden ferences szerzetes számára. A szécsényi egyházközség nevében Gajzinger László fejez­te ki jókívánságát. Hidász Ferenc szentbeszédé­ben többek között arról szólt, hogy mindannyiunk mellett ott van Szűz Mária, Jézus és a szentek, vagyis nem vagyunk magunkra hagyva. A szentírás olvasása, hallgatása gyógyír a lelki sebeinkre, az életünkre.- Naponta mondjuk, hogy „most segíts meg, Mária...!". A Szűz Mária letöröli könnyeinket csillapítja fájdalmunkat, gyógyít­ja sebeinket reményt és vigaszt ad - hangsúlyozta Hidász Ferenc. Szentbeszédében megem­lékezett azokról a ferences atyákról, akik Szécsényben szolgáltak, hirdették Isten igéjét és személyesen is­merte őket. Mint mondta, az emlékek összekapcsolják a nemzetet és a szerzetesi kö­zösséget. Szenográdi Ferenc Szűz Mária letöröli könnyeinket, csillapítja fájdalmunkat, gyógyítja sebeinket- hangsúlyozta Hidász Ferenc Guinness-rekord a lakodalmas menettel (Folytatás az 1. oldalról.) Palócföld ha­talmas területen helyezkedik el. Sokak örömére négy évvel ezelőtt megszületett az ötlet, hogy szervezzenek egy Palóc Világtalálkozót. Kovács László főszervezőt kérdeztük, hogy honnan is jött az elképzelés erre a csodálatos kezdeményezésre? Elmondása szerint a Kárpát-me­dencében az összes népcsoport szervez már találkozót. Mi is egy hatalmas területen élünk, és ilyen irányba nem mozdult meg még senki. Kisebb kezdeménye­zések voltak már helyi szinten, de ezek nem ölelték fel a paló- cságot. Akkor jött az ötlet, hogy jobban össze kell kovácsolni őket és évente egyszer meg kell szervezni az ő találkozójukat is, ahol több napot együtt tölthet­nek, minden terület képviselteti magát, és feleleveníthetik a régi hagyományokat. A helyszín pe­dig azért volt adott, mert a paló- cság közepén található. A főszervező nagy örömmel hozzátette: tapasztalatai sze­rint évről évre egyre többen látogatnak el a rendezvényre. Szombat délután, helyszínre ér­kezésünkkor közel 6000 ember volt jelen. Mindezt csak fokozta a palóc lakodalmas menet, ame­lyen Guinness-rekordot is fel­állítottak. Ez valódi hitelesített rekord volt. 86 palóc település vett rajta részt, ahol az érdeklő­dők szebbnél szebb népvisele­teket láthattak. A leghosszabb palóc lakodalmas menetben pedig mintegy 730 palóc kí­sérte végig a menyasszonyt és a vőlegényt. Bátran állíthatjuk, hogy ez az esemény volt a IV. Palóc Világtalálkozó színfoltja. A lánykikérés után a felvo­nulás a kastély elől indult. A tájháznál kimentek a főutcára, a vasútálLomás mögött végig­haladtak és a közel 730 palóc a menet végén a kovácsolt vas­kapun áthaladva a nagyszínpad elé érkezett. Ott a lagzi a meny­asszonytánccal és a mulatással folytatódott. Ezen kívül rengeteg progra­mon vehettek még részt az ér­deklődők. A három nap folyamán- mintegy ötven egyéni előadó, huszonegy néptáncegyüttes, öt­ven népi énekcsoport, népdalkor és kórus, tizenöt népi zenekar, valamint egy tucat mesemondó szórakoztatta a közönséget Ezért nem is csoda, hogy a programok két színpadon zajlottak. A kisz- színpadon inkább a népdalosok, illetve az irodalmárok léptek fel. Ugyanis tudni kelL hogy Palóc­földnek sok irodalmi kiválósága van. A helyszínen pedig az írók, költők könyveit is meg lehetett vásárolni. Eközben a nagyszínpadon a néptáncosok látványosabbnál látványosabb produkciókkal varázsolták el a közönséget. A rendezvényre nemcsak határon belülről, hanem határon kívül­ről is rengetegen érkeztek, szám szerint 29 település képvisel­tette magát. Mindezek mellett a palóc gasztronómia is be lett mutatva főzőversenyekkel, kós­tolókkal. A kísérőprogramok kö­zött szerepeltek a harci bemu­tatók, a kézműves foglalkozások és vásárok. A jurta falu is na­gyon érdekes és látványos volt. Kovács László kiemelte, hogy ez az, ami visszarepít minket az időbe, őseinkhez. Ugyanis nagyon fontos őket számon tartani, mert onnan származnak a gyökereink. Azo­kat, pedig ha elvágják, azaz elfe­ledkezünk róluk, akkor a jövőnk már bizonytalan lesz. Mindeze­ken elgondolkodva, és megfon­tolva éltetik tovább a Palócföld hagyományait. Már most nagy lelkesedéssel készülnek az V. Palóc Világtalálkozóra, mind a szervezők, mind pedig az oda látogatók! G erhát Karina HIRDETÉS •j# SALGÓTARJÁNI tíd'k PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI 12:00,3D 12:30,13:45, 3D 14:15,15:30,3D 16:00 A KIS KEDVENCEK TITKOS ÉLETE 17:30 SZELIEMIRTÓK 3D 18:00, 3D 20:30 ÖNGYILKOS OSZTAG 20:00 JASON BOURNE JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT AUGUSZTUS 1-TOL ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ-NEMZET SZÍNÉSZEI BÉRLET ÉRTÉKESÍTÉSE. AUGUSZTUS 8-9.20:30 NYÁRI SZÍNHÁZ-KÖNNYŰ ERKÖLCSÖK, AVAGY HAJNALI ÖZÖNVÍZ (JAMK KERT) ESŐNAP: AUG. 10. JEGYEK KAPHATÓK! AUGUSZTUS 20. ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE. KOSZORÚZÁS, KÖZÖS IMÁDSÁG (SZENT ISTVÁN TÉR). CSALÁDI PROGRAMOK, 0S0NC-SALGÓTARJÁN MARATON, NAPOLEON BOULEVARD KONCERT, TŰZIJÁTÉK, VARGA VIKTOR FELLÉPÉSE (FŐ TÉR) BÁTKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ AUGUSZTUS 5. 10:30 II. ZAGYVAFŐI SPORTNAP SITI-APOLLÓCENTRUM AUGUSZTUS 12.10:00-20:30 FIATALOK VILÁGNAPJA VÁROSI STRANDFÜRDŐ NYITVA TARTÁS: H-V10-19 ÓRÁIG. REGGELI ÚSZÁS: 9-10 ÓRÁIG. KEDVEZMÉNYES ÚSZÓ, CSALÁDI ÉS CSOPORTOS JEGYEK! GEOCSODÁKHÁZA-SALGÓBÁNYA NYITVA TARTÁS: SZE-P 8:0016:00, SZ0-V 9:00-17:00 . INTERAKTIV TEREM, ZENTHE FERENC EMLÉKSZOBA, KERÉKPÁRKÖLCSÖNZÉS. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 HÍRFÜZÉR 09.25 AJÁNLÓ 09.30 ÉRTÉKTÁR-TARJÁNI SZLOVÁK ÉS FŐIK NAP 10.30 HÍRFÜZÉR 10.55 AJÁNLÓ 11.00 INFO TV 13.00 HÍRFÜZÉR 13.25 AJÁNLÓ 13.30 INFO TV 19.00 HÍRFÜZÉR 19.25 AJÁNLÓ 19.30 ANOVOHRÁO NÓGRÁD GEOPARK 20.00 NEMZETKÖZI DIXIELAND FESZTIVÁL-LAKATOS ÜRGEJAZZBAND 20.30 HÍRFÜZÉR 20.55 AJÁNLÓ A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO HMM Ivott és vezetett N :zsa A Rétsági Rendőrka­pitányság járőrei ellenőriztek egy személygépjárművet és annak vezetőjét a közelmúlt­ban Nézsán. Az ellenőrzés során a sofőrrel szemben al­kalmazott alkoholszonda po­zitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából előállították az egyenruhások. A 75 éves helyi férfit járműve­zetés ittas állapotban gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgat­ták ki. A hatóság a napokban a befejezte az eljárást és az ügy iratait vádemelés javaslatával továbbította a Balassagyarma­ti Járási Ügyészségre.

Next

/
Thumbnails
Contents