Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-08 / 184. szám
Mátraaljai fesztivál a kastélyparkban Szécsény. A hazai köny- nyűzenei élet krémje szórakoztatta a mögöttünk hagyott három napban Szécsényben. Tömegeket vonzott a Mátraalja fesztivál, amelynek egy műemlékként számon tartott kastélypark, azaz a Forgách-kastély udvara adott otthont. Hűvös/ Csaba képriportja „Szülőfalum nekem, hazámban is hazám..." A néhány száz fős délnógrádi kis faluban alig ütötte el az Avilaí Szent Teréz templom harangja a delet, a pihenőparkban a palotási polgárőr egyesület tagjai szakszerű biztosítása mellett „üzemkész" állapotba kerülve várta megnyitását a falunap. Az információs sátor mellett számtalan, a gyermekeket pedig egy nagy ugrálóvár is várta, de ekkor vette kezdetét az erre a napra kiirt helyi főzőverseny is. Még javában Totyogtak a bográcsokban készülő finom étkek, amikor a színpadra lépő fiatal narrátor hölgy a Himnusz eléneklésére kérte a megjelenteket, majd Nagy Attiláné, a település polgármestere lépett a mikrofon elé. Ünnepi beszédében felelevenítette a község mindennapjait, miközben kitért az önkormányzat tevékenységére, kiemelve ebből a számtalan beadott fejlesztési célú pályázatot, amelyekek pozitív elbírálást a jövőben reménykedve várják. Külön köszöntötte a vendégek között helyet foglaló környékbeli polgármestereket, mások mellett Barna Istvánt (Csécse), Borbély Gábort (Buják), Maczó Lászlót (Bér), Szabó Mihályt (Palotás), Berkes Balázst (Egyházasdengeleg) és Hrncsjár Mihálynét (Vanyarc), valamint Bíró Annát, a vidékfejlesztési hivatal Nógrád megyei referensét ár. Tóth Gabriella jegyzőt és Marti József katolikus plébánost. Beszédét követően egy helyi kisfiú lépett a mikrofon elé, aki rövid versikéjével vastapsra serkentette a jelenlévőket: „Lehetek én bárhol, Mehetek bárhová, Kisbágyon marad otthonom, Nem vágyom máshová. Szülőfalum nekem, Hazámban is hazám, Mert itt nőttem fel és úgy szeretem,Mint anyám és apám". A továbbiakban Marti József katolikus plébános üdvözölte a megjelenteket aki elmondta: a kisbágyoni falunap éppen Urunk színeváltozásának ünnepére esik. A falunap programja az egész délutánt estét betöltő Szeretett percekkel folytatódott. A helyi színjátszók műsora Rezsuta Bálint és Nagy Anna előadásában egy hazafias dallal vette kezdetét. Időközben újabb illusztris vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a kisbágyoni falunapot. BátonyterenyérőL a Palóc világtalálkozóról megérkezett Becs ó Zsolt a térség országgyűlési képviselője és Skuczi Nándor, Nógrád megye közgyűlésének elnöke is. A honatya néhány mondatban üdvözölte a megjelenteket Kiemelte, nagyon örül annak, hogy a környékbeli települések polgármesterei ebben az évben, már nem először tisztelik meg személyesen is egymás falunapi eseményeit. Ezt a szokást jó lenne, ha a Nógrád megye más területein lévő települések is átvennék. Egy rövid időre ismét a polgármester kért szót, aki ezúttal a település legidősebb állampolgárát a 98 éves Kiss Mihálynét Böske nénit (aki nem volt jelen a falunapon), valamint a legfiatalabb babát,Burik Kincsőt és az ő szüleit köszöntötte.- Annak a nemzetnek, amely nem vállal gyerekeket, meg van pecsételve a sorsa. Jó erre a fiatal családra nézni, akik már a harmadik gyermeküket merték „bevállalni" ebben a világban, ebben rendszerben. Isten áldását kérem rátok- mondta, miközben ajándékot nyújtott át a fiatal házaspárnak. Ezt követően a közelmúltban Harkányban, a nyugdíjasok országos Ki mit tud döntőjében aranyminősítést kapott palotási Kékesi József adta elő korábbi díjnyertes műsorát, a János Vitézt, majd a Kocsérról érkezett Erős testvérek mulatós dalaival folytatódott a falunap eseménye. A továbbiakban Jeléné Almási Ágnes tanárnő kíséretében a fiatalokból álló palotási Kenderike néptánccsoport lépett a színpadra. Őket a csécsei Kék Nefelejcs Népdalkor és az egyházasden- gelegi Táncoló Talpak néptáncegyüttes fellépése követte. Mindannyiuk műsorát a nézők vastapssal jutalmazták. Aztán a színpad deszkáit elözönlötték a helyi fiatalok, a Köménymag színjátszó csoport tagjai, akik egyórás műsorban látványos koreográfia és betétzene kíséretében fergeteges sikert aratva adták elő a Mamma Mia c. előadásukat Késő délutánra járt az idő, amikor az óvodában az elkészült ételek és sütemények leadott „mintáit" és a tálalásokat is erősen figyelve döntésre jutott a háromtagú szigorú zsűri,. így kezdetét vette a két gasztronómiai megméretettés eredményeinek a kihirdetése. A sós sütemények versenyében az első helyezést a töltött sörkifli érdemelte ki, amelynek készítője Robotka Kitti volt. Az édes süteményeknél a Kissné Hankovics Nikoletta által készített somlói kocka végzett az első helyen. A főzőversenyt a Másnaposak csapata nyerte meg egy birkapörkölt elkészítésével Mindezek mellett az egész rendezvényre a helyi szakácsasszonyok, urak igen ízletes palóc gulyást, töltött káposztát és pörköltet készítettek, amellyel megvendégelték a műsorban fellépőket A kirakodó sátrak egyikében ekkora már hosszú sorok várakoztak arra, hogy Soósné Tóth Anna - a palotási családsegítő szolgálat munkatársa, aki egyben a falunap dekorációját is készítette - különféle figurákat alkotó lufijait ajándékba haza vigyék a gyermekek. Mindeközben némi tömeg jött össze a bejáratnál Nem történt rendbontás, csak már most mindenki látni akarta Magyarország egyik énekes ikonját a nap sztárvendégét a 78 éves Koós Jánost aki a zenei kísérőjével és feleségével Dé- kány Saroltával érkezett. A művész a beöltözést követően várva előadására elvegyült a tömegben, néhány szót vált a helyiekkel is. Az énekes, humorista művész műsora nagy sikert aratott, fellépését követően az idei kisbágyoni falunap Hatvani Fecó nosztalgia discojéval zárult. Cz.ZJ.