Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-17 / 192. szám

2016. augusztus 17., szerda Cél a közbiztonság megszilárdítása Egy korábbi rendőrségi felmérés szerint Nógrádszakált azon telepü­lések kategóriájába sorolták, ahol a legnagyobb arányú a bűnözés. A településen nem súlyos esetek fordul­nak elő, de gyakoriak a be­törések, a lopások, a garáz­daságok. Radvánszky Judit polgármester azt mondta: mindent megtesznek azért, hogy Nógrádszakál élhetőbb falu legyen, visszaszorítsák a bűnözést, megszilárdítsák a közbiztonságot. A belügyminisztériumi ke­retből 6,5 millió forintot kap­tak kamerák vásárlására és kihelyezésére. Ezeket a falu központjában, a polgármes­teri hivatalnál, kultúrháznál és a községbe be és kivezető utaknál helyezték el. Mióta a technika figyel, a faluban csökken a bűncselekmények száma. A kameráknak egy­fajta visszatartó ereje van, a felderítésben is segíti a ren­dőrség munkáját, amelyre az utóbbi időben több példa is volt. A cél érdekében még több kamerát szeretnének a község területén elhelyezni. Jó a kapcsolatuk a Szécsé- nyi Rendőrkapitánysággal, a járőrök autóit mind gyak­rabban látni a településen. A helyi körzeti megbízottal is jó az önkormányzatnak az együttműködése. A tervek között szerepel a nógrádsza- káli polgárőrség megszerve­zése is. Sz.F. Főztek a képviselő emlékére §3]05M1921» Főzőversenyt rendeztek az elmúlt hét végén a közelmúltban elhunyt salgótarjáni önkor­mányzati képviselő, a szocialista Bakos Sándor emlékére a Salgótarjánhoz tartozó Somlyón. Pályáznának sportra, buszra A község ön- kormányzata pályázatot nyúj­tott be a polgármesteri hivatal és az óvoda korszerűsítésére, akadálymentesítésére. A község életében fontos lenne a ravata­lozó felújítása is. Radvánszky Judit polgármester azt mondta, hogy megfelelő pályázati kiírás­ra várnak, de ha erre nem kerül sor, kénytelenek lesznek saját erőből a közmunkásokkal a ra­vatalozót felújítani. A polgármester asszony­nak nagy szívfájdalma, hogy a községnek nincs labdarúgó csapata. Ennek a fő oka, hogy nincs öltözőjük, rossz a pálya minősége. Szeretné, ha kiír­nának egy olyan pályázatot, amivel öltözőt tudnának épí­teni, és a labdarúgó csapat ré­szére a megfelelő feltételeket megteremteni. A szívfájdalma közé tartozik, hogy Nógrád­szakál azon kevés települések közé tartozik, amelynek nincs kisbusza. Abban bízik, hogy ki­írásra kerül egy olyan pályázat, amelyen sikeresen részt vehet­nek, és kisbuszt vásárolhatnak. Ugyancsak olyan pályázati ki­írásra várnak, amely elősegíte­né számukra az orvosi rendelő akadálymentesítését. Szenográdi Ferenc Nyírjesi képeslap 031i^GsltóltEÍÍEE@pCíElSC!í5G^d!HD [Uastpiáte^lM HIRDETÉS A csapatok jéleatkézését a bimezutjaliHiertmgmaU.com. e-rrníl címen vagy a oé 30 957 4-734-?$ tdefonszámon várjuk 2016. 08, 20. Benczúrfalva PROGRAM 9130 10:00 13:00 16:00 16:45 18:15 19:00 19115 20:10 21:00 csapatok gyülekezője, hely foglalás tűzgyújtás Országos Erős Ember Verseny {hlmkmh ííjíis ,új őportmj hvrn kenyér szentelés, szeges fözőverseny eredményhirdetése I. tomhoiahúzás sztárvendég: Szűcs Judith II. tombolahúzás Rock Forever koncert MIKRON koncert tűzijáték, majd szabadién bal az MR 7 1ekar közreműködésével Szemem: Fő támogatók; SMyz.wu®' Vdms ifiVt A rertdezöéfw 1 (200 ttféb) vú<íy 400O értékű tántogatójegy vásáitásávüt tálagulhalá. Sikerben reménykednek A község önkormányza­ta is azok közé tartozik, amely sikeres pályázatok­ban reménykedik, hogy a községben a felújításokat el tudják végezni. düIESSt Lehoczki Szabolcs pol­gármestertől megtudtuk, hogy pályázatot nyújtottak be a pol­gármesteri hivatal, a közösségi ház, ahol az iskolájuk is van és az óvoda épületének a korsze­rűsítésére. Mindhárom helyen szeretnék a korszerű, megújuló napenergiát hasznosítani. En­nek technikai megvalósítására- a napelemek felszerelésére- nyújtottak be pályázatot. Az óvodában a tetőszerkezet cse­réje is szükségessé vált. A pol­gármesteri hivatal és a közössé­gi ház falainak a hőszigetelését is pályázati pénzből tervezik megvalósítani. Az egyházközségük a temp­lom tetőszerkezetének a fel­újítására adott be pályázatot. Szükségessé vált a régi palatető cseréje, a padlástér padlózatá­nak elkészítése, ahol jelenleg csak a gerendákon lehet lép­kedve közlekedni. Egy korábbi pályázatuknak köszönhetően a falak méllett elkészült a külső­víz elvezetése, ezzel megszűnt a falak vizesedése. A csatornák „megérettek" a cserére. A Ma­gyar Vidékfejlesztési Hivatal részéről a napokban megnézték a templom jelenlegi állapotát, ennek a birtokában születik meg a döntés, a pilinyiek re­ménykednek, hogy a pályázatuk sikeres lesz, templomukat fel tudják újítani. Szenográdi F. Falunap focikupával B9a3äi Augusztus 13-án rendezték meg Bárna község falunapját. A sorozat részeként ez évben már harmadik alkalommal tartották meg a Fidelitas Foci Kupát, amelyen a környék ifjúsági csapatai mérkőz­tek meg. Idén első helyezést ért el a Bárna 1. (Kórház Baráti Kör) második lett Bárna 2., harmadik pedig a Fidelitas csapata. A nap további részében gyermek ki-mit-tud, a Salgó Fight Sport Egyesület Muay Thai bemutatója, „Hajnalmuzsika" címmel operettelőadások, házaspárbaj színesítette a programot. Az esti órákban Balázs Pali, majd Bereczki Zoltán fellépése szórakoztatta a nagyérdemű közönséget.

Next

/
Thumbnails
Contents