Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-17 / 192. szám

Totális háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt elnök­jelöltje az Egyesült Álla­mok NATO-szövetségese- ivel és Oroszországgal is együttműködne az Iszlám Állam nevű terrorszer­vezet ellen és a radikális iszlamisták megfékezése érdekében. WSSSSSSSSh Donald Trump sok tekintetben finomított, sőt, változtatott is eddigi külpolitikai álláspontján hétfőn délután el­mondott - és előre nagyon be­harangozott, sőt elemzők által már előre értékelt - beszédében, amelyet az ohiói Youngstown- ban mondott et s amelyet teljes egészében a külpolitikának, pon­tosabban az iszlám nevében fel­lépő terrorizmus legyőzésének szentelt. Beszédének mottója és lényege: „tegyük Amerikát ismét biztonságossá!". E gondolat jegyében fejtette ki véleményét a Közel-Keletről, és terjesztett elő konkrét intéz­kedéseket tartalmazó terveze­tet az Egyesült Államok nemzet- biztonsága erősítéséről. A republikánus elnökjelölt a jelenlegi közel-keleti helyzet kialakulásának okait elemez­ve ezúttal nem ismételte meg múlt heti állítását, miszerint Barack Obama elnök és Hilla­ry Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje volna az Iszlám Állam létrehozója, de úgy fo­galmazott: a terrorszervezet az Obama-kormányzat idején „emelkedett fel" és erősödött meg az amerikai elnök konk­rét téves döntései következ­tében is. Majd - változtatva a NATO-val kapcsolatos korábbi álláspontján - leszögezte: a NA- TO-szövetségesekkel „nagyon szorosan együttműködik majd az Iszlám Állam legyőzésében". E cél érdekében Oroszország­Intézkedést sürgetnek Egyre több panasz érkezik az LMP-hez a Liszt Ferenc repülőtér közelében élőktől, azért az ellenzéki párt kormányzati intézke­dést sürget a zajterhelés csökkentése érdekében - közölte Sallai R. Benedek kedden az MTI-vel. BEjEHSIj Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizott­ságának elnöke azt mondta: a repülőtér évi tízmilliót megha­ladó utasforgalma több mint fél millió, közelben lakó em­ber mindennapi életét érinti, közülük egyre többen jelzik, hogy folyamatos a zajhatás, éj­fél és hajnali 5 óra között sem áll le a légi forgalom, emellett légszennyezésre, szív- és ér­rendszeri megbetegedésekre, illetve ingatlanjaik elértékte­lenedése panaszkodnak. Az LMP képviselője hozzá­tette: Magyarországon nem az egészségügyi megfonto­lásokhoz igazítják a környe­zetvédelemi határértékeket, hanem a zajszinthez, így az mindig a határérték alatt ma­rad. Megjegyezte, a reptér kör­nyezetvédelmi engedélyének jogszerűségét kormánypárti polgármesterek is támadják. Jelezte: ősszel ismét a fenn­tartható fejlődés bizottsága napirendjére tűzi a kérdést, így megvizsgálják majd, hogy a jelenlegi jogszabályok betar­tatásával lehet-e megnyugta­tóan rendezni a helyzetet. gal is együttműködne. Katonai, ideológiai és pénzügyi háborút ígért a terrorszervezet ellen. Trump szerint 2009-ben, még mielőtt Obama és Clinton ha­talomra került, Szíriában a da­maszkuszi kormány ura volt a helyzetnek, és az Iszlám Állam majdhogynem eltűnt. Megál­lapította: ma Szíriában polgár- háború pusztít, az Iszlám Állam nagy területeket tart ellenőrzé­se alatt, és Irak is káoszba süly- lyedt „Obama és Clinton dönté­sei következtében". A lelkipásztor és a politi­kus hangsúlyai különböző­ek, egyik a szenvedő em­berrel azonosul, a másik a hazáját védi. Mindkettő jogos és indokolt - mondta Harrach Péter, a Keresz­ténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a Gondola.hu internetes portálnak Ferenc pápa migrációról szóló meg­nyilatkozásait értékelve kedden. fiWráilirtti Ferenc pápa első­sorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél, „mi elsősorban az otthonainkat fenyegető migránsáradatról. Egyik vélemény sem kizáróla­gos, de mindegyik hangsúlyos". Ugyanannak a kihívásnak két veszélyéről van szó. Önmagá­ban mindegyik indokolt, de a másik teljes kizárásával nem lehet hiteles - fogalmazott Har­rach Péter. A kereszténydemokrata politi­kus szerint a menekültáradattal' szembeni felelősség „koncentri­kus körökben írható le". „Elsősor­ban a ránk bízottakért, gyermeke­inkért, családtagjainkért vagyunk felelősek, majd a környezetünk­ben élőkért, és csak azután a tá- voliakért. Ebből következik, hogy első helyen saját honfitársaink és azok otthonainak védelme köte­lez minket. Természetesen nem lehetünk közömbösek - különö­sen az egységesülő világban és a lehetőségek birtokában - a tá­Trump felidézte a tavaly téli kaliforniai terrormerényletet, amely San Bernardinóban tör­tént, majd az idén Orlandóban elkövetett tömegmészárlást is, s megjegyezte: mindkét esetben sejteni lehetett az elkövetőkről, hogy radikalizálódott iszlamis­ták. A San Bernardinó-i terrorak­ció női elkövetője például ille­gálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, „vőlegénye vízu­mával", amely vízumfajta - hívta fel a figyelmet Trump -, nem is létezik. Az orlandói tömegmé­voli ténylegesen üldözöttek iránt sem." Kitért arra: a migránsok túl­nyomó többsége nem üldözött, hanem a jobb élet reményében útnak indult, a felbujtók által átvert ember. Többségük hódító ideológiát követ, a toleranciát nem ismeri, ezért alig-alig in­tegrálható, nem is akarja meg­tartani a befogadó ország törvé­nyeit és életformáját. száriás elkövetőjéről pedig tud­ták, hogy örömmel üdvözölte a 2001. szeptember 11-i terror­merényleteket, ám az ismerősök és a szomszédok nem mertek erről szólni a hatóságoknak, at­tól való félelmükben, hogy rasz- szistáknak bélyegzik őket. Trump hangsúlyozta: megen­gedhetetlen, hogy még egyszer ilyen terrorakciót elkövethes­senek amerikai földön, s ennek érdekében elnökként szigorú ellenőrzést vezetne be. Első el­nöki intézkedései között ígérte Harrach Péter rámutatott: Fe­renc pápa „menekültügyről val­lott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok száméra lelkiisme­retben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmu­kat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyan­is elsősorban spirituális és nem egy bizottság életre hívását, amelyben mérsékelt amerikai muszlimok is részt vennének, hogy közös erővel tanulmá­nyozzák „a radikális iszlámot", és együtt próbáljanak meg gátat vetni a muszlim radikalizálódás- nak. „Együtt" és „közös erővel" - gyakran hangzottak el ezek a szavak: Trump olyan leendő el­nökként mutatta be magát, aki az összefogást szorgalmazza az amerikai társadalom különböző csoportjaival. Közben nem mu­lasztotta el minősíteni Barack Obamát sem: „megosztó" el­nöknek nevezte. A republikánus elnökjelölt a bevándorlók ellenőrzésének új rendszerét ígérte, s amint fogalmazott: „aki idejön, illesz­kedjék be a társdalomba, de aki gyűlöletet prédikál, azt először felkérjük, hogy menjen haza, s ha nem akar, akkor mi tolon- coljuk őt vissza a hazájába". Álláspontja szerint a külügymi­nisztériumnak és a belbizton­sági minisztériumnak össze kell majd állítania egy listát a világ­nak azon térségeiről, amelyek veszélyeseknek minősülnek, s onnan az Egyesült Államok vagy nem fogad be, vagy nagyon szi­gorú ellenőrzés után fogad be menekülteket. Donald Trump ostorozta de­mokrata párti vetélytársát, Hil­lary Clintont, s leszögezte, hogy Clintonnak „hiányzik a morális tisztasága" ahhoz, hogy a Fehér Házba kerüljön. Kijelentette: Hillary Clinton Amerika Angela Merkelje akar lenni. Szerinte a demokraták elnökjelöltje po­tenciálisan veszélyes menekül­tek egész hadát hívná az Egye­sült Államokba. A beszédben Trump „gyűlöletes ideológi­ának" nevezte az iszlamisták elveit, s szerinte nem szabad megengedni, hogy elárasszák a világot. politikai vezető. A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a migránsáradat el­leni védekezést. Természetesen ennek mi sem tudunk örülni". A KDNP frakcióvezetője sze­rint a pápa menekültekkel való azonosulása egyrészt hosszú dél-amerikai papi szolgálatá­val, másrészt azzal magyaráz­ható, hogy jezsuita, egy olyan szerzetesrend tagja, amelyik „feladatának ma nem a küzdel­met, hanem a párbeszédet, az együttműködést tartja" - tette hozzá. Arra kérdésre, hogy miért olyan népszerű liberális körök­ben a pápa, Harrach Péter úgy válaszolt: az „embert megér­tő, gyengeségeit elnéző lelki- pásztor", magatartását sokan a „normák mellőzésének tartják". „Ha szavait politikai mezőben értelmezzük, félreérthetők, sőt könnyen félremagyarázhatók". Hozzátette: Ferenc pápa me­nekültüggyel foglalkozó meg­jegyzései nem olyan egyolda­lúak, mint azt a liberális média érzékelteti. Az elvándorlók és menekültek 102. világnapja alkalmából írt üzenetében pél­dául úgy fogalmazott: „ha fele­lős kötelezettséget is vállalnak befogadóik iránt, elismerik és tiszteletben tartják a befogadó ország anyagi és szellemi örök­ségét, miközben megtartják an­nak törvényeit és együtt viselik terheit". Megújítják a mentőszolgálatot BSEGElSüci Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felkérte Mártái Istvánt, az Or­szágos Mentőszolgálat koráb­bi vezetőjét, hogy készítsen koncepciót a mentőszolgálat szervezeti megújítására - kö­zölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel. A volt főigazgató fel­adata lesz az is, hogy kezdjen egyeztetéseket a szakszerve­zetekkel és a szakmai szerve­zetekkel a mentőszolgálat és a mentők nagyobb megbecsü­lése érdekében teendő intéz­kedésekről - közölte az Emmi. Mártái István 2010 szeptem­berétől 2013 áprilisáig volt az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Iszlamistákat támogatnak EftiffTCK A török kormány évek óta együttműködik isz- lamista és terrorista szerveze­tekkel a Közel- és a Közép-Ke­leten, és Recep Tayyip Erdogan államfő tevékenyen támogatja ezt a politikát - áll a német kormány egy nem nyilvános elemzésében az ARD német országos köztelevízió keddi jelentése szerint. Az ankarai vezetés 2011 óta fokozatosan „iszlamizálódott" bel-, és kül­politikája révén Törökország „iszlamista csoportok közpon­ti platformja" lett a térségben. - olvasható az elemzésben. Nevezzék meg a felelősöket! Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a négy tűzszerész halálával járó, július 1-jén tör­tént hortobágyi baleset minisztériumi vizsgálati anyagát és nevezze meg a történtek felelősét. GBEGDSäi Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájé­koztatóján úgy fogalmazott, „ha egy állományban 25 szá­zalékos létszámhiány van, ha óriási a túlóra és történik bal­eset, akkor minimum felmerül annak a gyanúja, hogy lehet összefüggés".- Ma Magyarországon a tűz­szerészekre a robbanóteste­ken túlmenően a Fidesz-kor- mány jelenti a legnagyobb, veszélyt - mondta, és példa­ként említette, hogy a honvéd­ségi létszámhiány miatt 2010 óta megduplázódott a tűzsze­részek túlórája. Budai Bernadett kitért arra is, hogy a honvédelmi tárca vizsgálatát - a felelősök meg­állapítása mellett - azért is jó lenne megismerni, hogy kide­rüljön, a tűzszerészek bizto­sításának 2012-es megszün­tetése után milyen kártérítést kaptak a hozzátartozók, továb­bá a Hortobágyi Nemzeti Park milyen megállapodást kötött a tűzszerész ezreddel a bombák hatástalanítására. „Mindkét szempont jogos"

Next

/
Thumbnails
Contents