Nógrád Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-10 / 186. szám

2016. AUGUSZTUS 10. SZERDA Negatív maradt az infláció Júliusban is negatív ma­radt az infláció. A fogyasz­tói árak 0,3 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel ezelőtt -jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. A csökkenést alap­vetően az üzemanyagárak 13 százalékos esése magyarázza. Az infláció alakulása megfelelt az elemzői várakozásoknak, a szak­értők az alacsony jegybanki alap­kamat fenntartására számítanak az év második felében. A mínusz 0,3 százalékos júli­usi infláció 0,1 százalékponttal alacsonyabb, az 1,3 százalékos maginfláció ugyanannyival ma­gasabb az előző havinál. Letartóztatták Előzetes letartóztatásba helyezett a Battonyai Já­rási Ügyészség két pakisz­táni és egy román férfit, akik egy 25 emberből álló migránscsoportot hoztak illegálisan Magyarország­ra a múlt héten. Baitonya. A két pakisztáni férfi két szír, 19 pakisztáni és négy afgán állampolgárt veze­tett ét a zöldhatáron Románi­ából. A migránsok ezután Bat- tonya és Mezőhegyes között vártak a román embercsem­pészre, aki fejenként 200 euró­ért autóval Budapestre akarta továbbszállítani őket. A határrendészek hőkamerá­val vették észre a migránsokat Az egyik embercsempésznél ká­bítószert találtak. Menekültek Amerikában &; ' I Tavaly október óta nyolcezer menekültet fogadott be Szíriából az Egyesült Államok az ame­rikai külügyminisztérium közlése szerint. Washington. Barack Obama tavaly szeptemberben jelentette be, hogy egy éven belül tízezer szíriai menekültnek biztosítanak otthont és az élet újrakezdésé­nek lehetőségét A menekülteket az Egyesült Államok több szövetségi államá­ban helyezték el, de hogy ponto­san hol, nem közölték. Egyes szövetségi államok - például Észak-Karolina - szem­beszegültek az elnöki akarattal, és perben állnak a szövetségi kormánnyal, mert nem hajlandók sziriai menekülteket befogadni. Államfői látogatás a Mindszenty-kertben Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a brazíliai Nova Friburgóban, a Mindszenty-kertben Becht Gábor futballszakíró, egykori cserkész (jobbról) társaságában, ahol megkoszorúzta a magyar 1956-os emlékművet. Húsz évig elég a nyugdíj Előreláthatólag további húsz évig még fenntartható a nyugdíjrendszer-áll a Magyar Nemzeti Bank tanulmányában. A szakma és a jegybank szak­értői is egyetértenek azzal, hogy az állami nyugdíjrendszer legalább a következő húsz évre stabil, ebben az utóbbi évek kormány­zati intézkedései is szerepet játszottak. Ugyanakkor a mostani fiatalok öregkorát sok bizonytalanság övezi, és az sem mind­egy, hogy mire lesz elég az a nyugdíj, ame­lyet az ellátórendszer néhány évtized múl­va biztosítani tud - derül ki a tanulmányból. Magyarországon az 1990-es évek elején 1,4 millió volt a 65 éves és idősebb né­pességlétszáma, 2011-ben pedig már 1,7 millió főt számlált a korcsoport, arányuk a népességben 13-ról 17 százalékra nőtt - mondta a Magyar Időknek Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. A szakmai számítások szerint 2030-ra 2,1 millióan lesznek ebben a korsávban, arányuk közel lesz a 24 százalékhoz, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami már nagy­jából a teljes lakosság harmadát jelenti. Horváth Gyula, az Aegon pénzügyi vezér­igazgató-helyettese szerint jelenleg "kegyel­mi állapot van", mivel nemcsak egyensúlyban van a rendszer, hanem a 2020-as években akár többletben is lehetnek a befizetések. Mégis kivégezhették az embermentőt A magyar zsidók tízez­reinek életét megmentő svéd diplomatát, Ra­oul Wallenberget Ivan Szeröv volt KGB-főnök frissen napvilágra került emlékiratai szerint a Szovjetunióban felsőbb utasításra kivégezték - közölte a Háárec című izraeli újság. A II. világháború vége óta rejtély, hogy mi lett a sorsa Raoul Wallenbergnek, akit 1944 nyarán a svéd kül­ügyminisztérium Budapestre küldött, hogy segítsen a ma­gyar zsidóknak. Az akkor 34 éves embermentő menleveleket osztogatott, „vé­dett" házakat hozott létre, amelyek lakóinak svéd állampolgárságot és a háború utánra névlegesen befo­gadást ígértek Svédországba. Eltűnése óta foglalkoztatja a világot a rejtély, hogy hová tűnt el, miután 1945. január 13-án, Pesten egy orosz őrnagy elvitte magával. Ivan Szeröv könyvében ezt írja: „semmi kétségem, hogy Wallenberget 1947-ben kivé­gezték". Azt is megjegyzi: Viktor Abakumov, a szovjet titkosrend­őrség egykori főnöke azt állí­totta, hogy egyenesen Sztálin parancsára végeztek vele. Szeröv azt is megírta, hogy nem sikerült részleteket meg­tudnia Wallenberg halálának körülményeiről, és nem talált bizonyítékot arra, hogy kém lett volna. Magyar összefo­gás Erdélyben Két befutó helyet aján­lott az RMDSZ parla­menti listáin a Magyar Polgári Pártnak. A felek megállapodtak abban, hogy elkezdik a felké­szülést az aláírásgyűjtés megszervezésére Csíkszereda. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a napokban találkozott Bíró Zsolttal, az MPP elnökével és az általa vezetett dele­gáció tagjaival. Az RMDSZ és az MPP megerősítette együttműködési szándékát, ennek megfelelően zajlik a felkészülés az idei parla­menti választásra. A kétkamarás parlament tagjait november végén vagy december elején vá­lasztják meg. Kelemen Hunor egyéb­ként elmondta, az RMDSZ nyitott arra, hogy a Dacian Ciolos vezette szakértői kormány ellen beterjesz­tendő esetleges bizalmat­lansági indítványról tár­gyaljon a Szociáldemokrata Párttal (SPD), amely kilátás­ba helyezte a kormány tá­mogatásának megvonását. Vízummentes­ségről alkudoz­nak a törökök Semmissé válik a Tö­rökország és az Európai Unió közötti menekül­tügyi megállapodás, ha az EU nem teljesíti a vízummentesség meg­adását a törököknek -jelentette ki Recep Tayyp Erdogan elnök. „Az Európai Unió nem viselkedik őszintén Tö­rökországgal" - jelentette ki az államfő a Le Monde fran­cia lapnak adott interjújában, hozzátéve, hogy a vízummen­tességnek mér június 1-jén hatályba kellett volna lépnie a megállapodás szerint. „Ha nem teljesítik a felté­teleinket, akkor nem fogjuk visszafogadni a migránso­kat" - mondta Erdogan. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, ezt azonban elhalasztották ami­att, mert Ankara nem teljesí­tette az EU által elő­írt feltételek mindegyikét. Egy férfi a kelet-mexikói Pueblo állambeli Huauchinangóban történt földcsuszamlás helyszínén. Az ország keleti, vihar sújtotta részén negyvenötre nőtt a földcsuszamlások áldozatainak száma. Milliárdok a tehetséges kutatóknak „Kiváló hallgatók, doktorjelöltek, okta­tók, kutatók támogatására még sosem fordított ekkora összeget a kormány" - közölte Rétvári Bence államtitkár. Az Új Nemzeti Kiválósági Programra fordítható keret 2017-ben a hatszorosa lesz az ideinek. A pályázat nyerteseinek körét bővíteni kívánja az oktatási ágazat, több tehetséges kuta­tónak lehetőséget teremtve a bekapcsolódásra. . A program elődje 2012 és 2015 között euró­pai uniós társfinanszírozással futott, most azon­ban már a központi költségvetésből biztosítják a keretet, amely az idén 2,19 millió forint. Az ÚNKP céljaira a jövő évi költségvetésben csaknem 12 milliárd forint szerepel, az idei évhez képest hatszoros összeg pedig az ösz­töndíjasok számának hasonló növekedését jelentheti majd.

Next

/
Thumbnails
Contents