Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-04 / 154. szám

Világszerte gyászolják Nagy veszteségként érté­kelte a világ számos veze­tő politikusa a 87 éves korában elhunyt és az emberi jogok fáradhatat­lan védelmezőjeként szá­mon tartott Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai zsidó író, filozófus, egye­temi tanár halálát. Tel-Aviv/New York. „Egy nagy­szerű embert, valamint rendkí­vüli tudóst és írót veszítettünk el” - írta a német államfő a Wiesel özvegyének vasárnapra virradó éjjel küldött részvétnyilvánításá­ban. Joachim Gauck szerint Elie Wiesel képes volt „ébren tartani a német történelem legsötétebb éveire való emlékezést”, és óva intette mindenekelőtt a fiatalokat a szélsőjobboldaliság és az ide­gengyűlölet veszélyeitől. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter Wieselnek a „gyűlölet, intolerancia és erő­szak” elleni fáradhatatlan küzdel­mét állította középpontba. „Szo­morú vagyok ennek a nagyszerű embernek a halála miatt és meg­hajtok életműve előtt” - hangsú­lyozta a német tárcavezető. Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának el­nöke vasárnap kiadott közlemé­nyében hangsúlyozta: Wiesel ­aki az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs tábort is megjárta - mindazok után, amin keresztül­ment, életével békét és megbéké­lést ajándékozott, és rajta keresz­tül az egész világ meghallotta a holokauszt áldozatainak hangját. Az Európa Tanács főtitkára szombat esti közleményében Wiesel rasszizmus, erőszak és elnyomás ellen vívott harcát emelte ki. Thorbjom Jagland sze­rint a Nobel-békedíjas író „örök­re az emberi jogok elszánt vé­delmezőjeként marad meg emlé­kezetünkben”. Francois Hollandé francia elnök „nagy humanistaként és a béke fá­radhatatlan védelmezőjeként” méltatta a holokauszttúlélőt./eö/í- Marc Ayrault francia külügymi­niszter szerint most „az a felada­tunk, hogy (Wiesel) üzenetét és az általa képviselt értékeket élettel töltsük meg”. Andreas Schieder, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) parlamenti frakciójának vezető­je vasárnapi közleményében az „emberiség tanítójának” nevezte Wieselt, akinek halála - szavai szerint - mélyen érintette. Mint emlékeztetett, Wiesel túlélte a náci halálgépezet szörnyűségeit, és életében óva intett az antisze­mitizmustól és a neonácizmus- tól. „Hiányozni fog nekünk a hangja” - tette hozzá Schieder. A Nemzetközi Auschwitz Bi­zottság „az emberiség tanítójá­nak” nevezte az amerikai írót, aki minden alkalmat megraga­dott arra, hogy az embereket az auschwitzi borzalmakról és bű­nökről tájékoztassa. Az izraeli Jad Vasem Holokauszt Emlékközpont szom­baton jelentette be a holo­kauszttúlélő halálhírét. Az észak­erdélyi Máramarosszigeten 1928- ban született Wiesel számos köny­vet írt a náci koncentrációs tábo­rokban átélt élményei alapján, és 1986-ban kapta meg a Nobel-béke- díjat Két merénylet, nyolvan halott A korábban feltételezettnél sokkal többen, leg­kevesebb 83 ember vesztette életét két, vasár­nap hajnalban elkövetett pokolgépes merénylet­ben Bagdadban - közölték a helyi hatóságok. Bagdad. Az egyik robbantás a belvárosi Karrada negyed egyik bevásárlóutcájában történt, a másik pedig az észak­bagdadi as-Saab síita negyed egyik piacán. Az első jelen­tésekben 23 halottról számoltak be. Karradában egy robbanóanyaggal megrakott teherautó repült levegőbe, aminek következtében 78 ember meghalt, 160 megsebesült. Az öngyilkos merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett. A síita piac mellett egy robbanószerrel megrakott gép­kocsival követtek el merényletet, amelyben öt ember meg­halt, további 16 megsebesült. A muzulmán böjti hónap még nem ért véget, ilyenkor a hívők csak éjszaka étkezhet­nek, ezért Bagdad utcái napnyugta után telnek meg em­berekkel. látogatás a sérült katonánál Simicskó István honvédelmi mi­niszter és Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke vasárnap megláto­gatta a kórházban a pénteki horto­bágyi robbanásban megsérült kato­nát - közölte a Honvédelmi Minisz­térium (HM) a honvedelem.hu ol­dalon. Budapest A Hortobágyi Nemzeti Park Igaz­gatóság kezelésében lévő területen az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűz­szerészei mentesítési feladatokat láttak el, amikor péntek délután az egyik robbanó­test, egy 250 kilogrammos repeszromboló bomba, a hatástalanítás közben, még tisztá­zatlan okból felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, a balesetben súlyosan megsérült katonát a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték. A HM azt írta: a vasárnap délelőtti látoga­tás után a honvédelmi miniszter azt mond­ta, Tóth Péter főtörzsőrmester sérülései sú­lyosak, de nincs életveszélyben, a követke­ző időkben még több orvosi beavatkozásra lesz szükség. Katonai mentőautó a Nádudvar közelében, a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő, volt bombá­Az MH Egészségügyi Központban „a hon- zótérhez vezető úton védség kiváló orvosai viselik gondját” - fo­galmazott a miniszter, hozzátéve: a Magyar Honvédség mindezeken túl is támogatja a gyógykezelés időtartama alatt Tóth Péter fő­törzsőrmestert és családját. Simicskó István kitért arra is, hogy a fő­törzsőrmester közérzete a körülményekhez képest jó, vidám és menyasszonya most is mellette volt. Tóth Péter főtörzsőrmester a lá­togatás alkalmával azt mondta: ő jól van, és azt kérte a honvédelmi minisztertől, hogy ne feledkezzenek meg elhunyt társai árván ma­radt gyermekeiről és családjaikról. Erre rea­gálva: Simicskó István megerősítette, hogy gondoskodnak róluk - írta a HM. A honvédelmi miniszter péntek este el­mondta: a balesetben meghalt négy katonát hősi hatottá nyilvánítják. Benkő Tibor vezérkari főnök ugyancsak a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. Az I. Hadi­hajós és Tűzszerész Ezred kiváló katonáit, jól felkészült szakembereit veszítették el a bal­esetben. Közölte azt is, hogy részletes tény­feltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a f balesetet. A magyar állam az elmúlt években igyekezett felerő­síteni a nemzetiségek kulturális autonómiájá­nak teljes körű megélhe­tését lehetővé tevő jogo­kat és támogatásokat - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának nemzeti­ségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős he­lyettes államtitkára a ma­gyarországi szlovákok napján, a Heves megyei Mátraszentimrén. Néptáncosok a magyarországi szlovákok napján, az Országos Szlovák Önkormányzat rendezvényén, Mátraszentimrén „Példa nélküli összefogás” Mátraszentimre. Az Országos Szlovák Önkormányzat szervez­te rendezvényen a helyettes ál­lamtitkár ismertette: a 2017-es költségvetésben a nemzetiségek­re szánt keret 8,7 milliárd forint. Hozzátette, hogy ez az összeg 2010-ben még alig haladta meg a 3 milliárd forintot. Emlékezte­tett: már működik a szószólói in­tézményrendszer, emellett a kö­zel 120 szlovák önkormányzat, illetve az általuk fenntartott isko­lák is biztosítják a kulturális au­tonómiát. Szavai szerint a nemzetiségi politikában csak úgy lehet jö­vőt építeni, ha a múlt talapza­tán állunk. A Kárpát-medencei múlt és történelem megtanítot­ta, hogy vagy közösen össze­fogva és egymást segítve me­gyünk előre, vagy az itt élő kis nemzetek eltűnnek - tette hoz­zá. A politikus arról is beszélt, hogy a magyarországi nemze­tiségek egyházhoz, valláshoz kötődése az átlagosnál sokkal erősebb, ezért is tudták túlélni a történelem viharait. Fülöp Attila kifejtette: az el­múlt időszak közbeszédét Euró- pa-szerte a délről, dél-keletről a keresztény civilizációtól telje­sen eltérő kultúra helyenként erőszakos beáramlása határoz­za meg. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor Közép-Kelet-Euró­pában, a szomszédos államok­ban az elmúlt évtizedeket te­kintve példa nélküli összefogás zajlik. Xzt mondta: ez az össze­fogás a térség államaiban élő nemzetiségek között is megjele­nik, erősítve ezzel a nemzetisé­gek jogait.

Next

/
Thumbnails
Contents