Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-29 / 176. szám
MTI/EPA/KAY NI El Te rrorellenes csomag Isten azzal ment meg, hogy kicsivé válik arcát, aki közösséget vállal az emberiséggel, aki az "asztalunkhoz ül és velünk együtt álmodik" - mutatott rá a pápa. Isten nem akarja, hogy félve tiszteljék, mint egy távoli, hatalmas uralkodót, nem akar egy égbeli trónon maradni, hanem részt akar venni az emberek mindennapi életében, "velünk együtt akar járni". Amikor Lengyelország az elmúlt 1050 évre gondol, hálát kell adnia Istennek, aki együtt járt a lengyel néppel Is, kézen fogva vezette, kísérte őket Hozzátette: ez a feladata az egyháznak is, odalé az emberekhez, meghallgatni ő és részt venni az életükben. Ferenc pápa kitért arra is, h( a lengyel nép történelmét min meghatározta az "evangélii megélése" és az egyházhoz v hűség. A lengyelek nemzedék nemzedékre adták át hitüket gül azt kérte, hogy Mária, akii a lengyelek rendszeresen el rándokolnak Czestochowába, ország "lelki fővárosába", tova ra is mutassa az utat a leng népnek, segítse őket túllépn múlt sérelmein és közösséget \ lalni mindenkivel. A mintegy félmillió zaránd előtt bemutatott szentmisén ré vett többek között Andrzej Du lengyel államfő és felesége, va mint Beata Szydlo kormányfő. Ferenc pápa eredetileg heliki terrel utazott volna a Krakkó mintegy 140 kilométerre e Czestochowába, az időjárási szonyok miatt azonban végül í tóval tette meg az utat Czestochowában Szent II. Ián Pálhoz, valamint XVI. Benedekh hasonlóan, a középkorban ere egyházi szokás szerint aranyi zsát adományozott a kegyhelyne A kápolna bejáratánál betegei áldott meg, és megcsókolt egy gyatékkal élő kislányt Ferenc pápa szerdán érkezt meg Lengyelországba, ahol krakkói Ifjúsági Világtalálkozi vesz részt. A találkozót záró \ sárnapi szentmisére a szer\ zők kétmillió fiatalt várnak. Kilenc pontból álló terrorellenes biztonságpolitikai programot terjesztett elő Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben a hatóságok-előzetes adatai szerint iszlamista hátterű würzburgi és ans- bachi terrortámadásra reagálva. Berlin . A kancellár rendkívüli tájékoztatóján rámutatott,-hogy a két merényletet - amelyben az elkövetők meghaltak és összesen húszán megsebesültek - olyan emberek követték el, akikre a támadásig nem figyeltek fel a biztonsági szervek. Ezért jobb korai figyelmeztető rendszerre van szükség. Meg kell erősíteni a rendőrséget és jobban be kell vonni a hadsereget (Bundeswehr) a terror elleni küzdelembe. Folytatni kell az internetes bűnözés ellen felállított hatóság (CITIS) kiépítését, fejleszteni szükséges a terrorizmus tudományos kutatását, jayíAngela Merkel német kancellár sajtótájékoztatót tart Berlinben tani kell az uniós együttműködésen, szorosabbra kell fűzni együttműködést az Egyesült Államokkal - a hírszerzés területén is -, és uniós szinten szigorítani kell a fegyvertartási szabályokat - sorolta. Kilencedik pontként említette I a kitoloncolások következetesebb végrehajtását.- A globalizáció árnyoldalai próbára teszik Németországot és Európát, de továbbra is kétségtelen, hogy meg tudunk birkózni a történelmi kihívással - mondta Angela Merkel. A kancellár megismételte 11 hónappal ezelőtti híres kijelentését, miszerint Németország megbirkózik a menekültválsággal ("wir schaffen das"). A würzburgi és az ansbachi támadás az eddigi adatok szerint iszlamista terror volt, amelyet Németországba menekültként érkezett emberek követtek el. A hatósá- gokmindentmegteszneka "megrázó és elszomorító" bűncselekmények feltárásáért - tette hozzá. Ezzel "a sok ártatlan menekültnek is tartozunk" - mondta. Ferenc pápa pápamobiljáról köszönti a híveket a czestochowai szabadtéri szentmiséje előtt 2016. július 28-án, az ötnapos lengyelországi zarándoklatának második napján Isten úgy meg menti meg az emberiséget, hogy kicsivé, közelivé és konkréttá válik - mondta Ferenc pápa csütörtökön Czestochowában. A katolikus egyházfő abból az alkalomból mutatott be szentmisét a legismertebb lengyel zarándokhelyen, hogy Lengyelország 1050 éve vette fel a kereszténységet. Czestochowa. Homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta: az emberiség nem volt felkészülve jézus eljövetelére, és nem is érdemelte ki. Az Isten emberré válása "kegyelmi ajándék" volt. Jézus a lehető legegyszerűbben lépett a világba, és első csodatette sem látványos, komoly problémát megoldó tett volt A víz borrá változtatásával a kánai menyegzőn Jézus egy kis faluban egy ismeretlen ifjú házaspárt örvendeztetett meg. Mégis fontos jel ez a csoda, mert feltárja annak az istennek az Lezárult a htítőcsere Lezárult az Otthon Melege Program 500 millió forintos keretösszeggel indított háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) cseréjét támogató pályázata, a program révén elérhető 25-45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásra országszerte 46 ezren jelentkeztek - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték: a Középmagyarországi régióból 10 ezer, illetve Észak- Magyarországról és Dél-Alföldről is több mint 7 ezer pályázat érkezett. Az eredeti célkitűzésnek megfelelően a pályázók közel kétharmada a kedvezményezett (nagycsaládos és nyugdíjas) célcsoporthoz tartozott. A rendelkezésre álló adatok szerint a pályázók fele A++ kategóriájú készülékekre kívánja cserélni régi háztartási gépét. A 2014 őszén elindított háztartási nagygépek cseréjét támogató alprogramot azért nyitották meg idén július 4-én ismét, hogy csökkenteni tudják a nyugdíjasok és nagycsaládosok rezsikiadásait, valamint, hogy a programban folyósított gyors, megfelelő intenzitású támogatások felhasználásával hatékonyabbá váljon a lakossági energia-felhasználása és csökkenjen a magyarországi szén-dio- xid-kibocsátás. Mindez pedig nagymértékben hozzájárul a magyar klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez - írták. Az Otthon Melege Program 2014 szeptemberében indult, eddig közel 17 milliárd forint értékben biztosított támogatást, aminek köszönhetően már több mint 85 ezer háztartás energia- hatékonysága javult. Azonosították a másik elkövetőt Azonosították a normandiai templomban elkövetett késeléses merénylet második elkövetőjét is, a férfi radikális iszlartiistaként ismert volt a titkosszolgálatok előtt - közölte csütörtökön a francia államügyészség. Roueil. A 19 éves, egy kelet-franciaországi városból származó Abdel Malik Nabil Petitjeanról június 29. óta úgynevezett "S"- jelű aktát vezetett a titkosszolgálat, mert radikális iszlamistaként tartották számon. A nyomozók szerint Petitjean korábban megpróbált Szíriába utazni. Előző nap a 19 éves, Adel Kermiche nevű, Franciaországban született helyi lakos személyében azonosították a templomban elkövetett véres merénylet másik elkövetőjét. Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen. Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt. A két férfi kedd délelőtt késekkel vette be magát a Rouen melletti Saint-Étienne-du- Rouvray katolikus templomába, ahol öt túszt ejtettek, egy papot megöltek és egy má sik embert súlyosan megsebesítettek, mielőtt a rendőrök agyonlőtték őket. Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet azonnal magára vállalta a terrorcselekményt Az Iszlám Állam szerda este közzétett egy videót melyben a két merénylő hűséget fogad a terrorszervezetnek. Az Iszlám Állam "hír- ügynöksége", az Aamák által közzétett videón két fiatal férfi látható a szervezet zászlaja mellett, miközben egyikük a terrorszervezetnek a "hívők emírjéhez" Abu Bakr al-Bagdadihoz szóló hűségnyilatkozatát szavalja. A francia hatóságok nem figyelik meg folyamatosan azokat a személyeket, akikről "S" (sécurité d'état, vagyis állambiztonsági) jel- | zéssel ellátott aktát vezetnek. “f" Gyakrabban fordul elő, hogy a gyanúsítottakat meghatározott ideig szúrópróbaszerűen ellenőrzik - például telefonos lehallgatással. A francia hatóságok mintegy 10 500 embert figyelnek meg hasonlóan. A nyomozást ismerő egyik forrás szerint a férfi családi környezetéből három embert kihallgatnak a francia hatóságok, hogy információkat gyűjtsenek a gyilkos személyéről.- A vizsgálatnak ebben a szakaszában semmi nem utal arra, hogy ezeknek az embereknek bármi közük lenne a merénylethez - tette hozzá a forrás. Három nappal a templomban végrehajtott támadást megelőzően külföldi titkosszolgálatok értesítették a francia terrorellenes erőket, hogy egy ismeretien személyazonossá- gú férfi kész terrortámadást elkövetni Franciaországban. Az információhoz egy Petitjeanhoz feltűnően hasonlító személyről készült fényképet mellékeltek. Mivel azonban sem a tá- madás célpontja, sem ma, helyszíne vagy kiléte nem derült ki nes egységek szá- így figyelmen kívül * ták a "fülest". annak datu- az elkövető a terrorelle- mára, ^ hagy- átk Iskolára ítélték... Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra "ítélt" Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért. Bukarest Az esetet ismertető román kereskedelmi televízió, a Pro TV szerint ez az első eset Romániában, amikor valakit "iskolára ítélnek". Az asszonyt adócsalásban találták bűnösnek: tevékenységével állítólag másfél millió tejes (több mint százmülió forintos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesztett börtönre ítélte, kiegészítő büntetésként pedig előírta, hogy járjon iskolába: amennyiben a megszabott feltételeknek nem tesz eleget, büntetését te kell töltenie. Falujában, a Iasi megyei Ciureában, csak kevesen végeztek nyolc osztályt: a legtöbb felnőtt csak az alsó tagozatot végezte el egy alapítványi iskolában, hogy vezetői engedélyt szerezhessen - számolt be a Pro TV. Az asszony vonakodik eleget tenni a bíróság által megszabott "büntetésnek", és nem kizárt, hogy a börtönt választja. Arra hivatkozott, hogy a roma közösségben hagyományosan a férfi hozza a döntéseket, és nem hiszi, hogy férje megengedi majd neki, hogy nagyobbik, nyolcéves fia mellé beüljön az iskolapadba.