Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-25 / 172. szám

Megrengetik llinyt UTCAI FUTÓVERSENY. A hétvé­gén Szlovákiában állt rajthoz két salgótarjáni futó. A Losonc és Rapp közötti 6,5 kilométeres tá­von öszszesen közel százan húz­tak futócipőt. A Salgótarjáni At­létikai Club (SAC) futónője, Papp Ildikó az abszolút másöffik he­lyet szerezte meg a hölgyeknél, míg Telek András (Zenit SE) ka­tegóriájában lett harmadik. A rendezvény egyébként egyik „előversenye” volt az augusztus 20-ai hagyományteremtő maratonnak, melyet Losonc és Salgótarján között rendeznek meg. A bő 40 kilométeres távot egyéniben, és négyfős váltóban is lehet majd teljesítem. Eredmények. Nők: 2. Papp Il­dikó (SAC) 25:17,4 perc. Férfi­ak: 7. (3.) Telek András (Zenit SE) 24:17,4. Világcsúcs kell ! Gyúrta Dániel sze­rint világcsúccsal lehet majd megnyerni a 200 méteres mellúszást a riói olimpián. A szám címvédője, háromszoros világbajnoka pénteken az M4 Sportnak elmondta, vélemé­nye szerint 2:07 perc alatti idő­eredmény kell a győzelemhez a brazil metropoliszban.- Két-három ember képes le­het erre, én is azért dolgozom minden nap, hogy nekem is menjen - nyilatkozta a 27 éves klasszis, aki négy éve, a londoni játékok előtt is azt mondta, hogy világrekordra lesz szükség az aranyhoz, s utóbb 2:07.28 per­ces csúccsal végzett az élen. A jelenlegi legjobb idővel, 2:07.01 perccel a japán lamagucsi Akihiro rendelkezik, vagyis ha Gyúrta jóslata bejön, az olimpiai bajnok egyben vúág: csúcstartó is lesz majd. Az UTE úszója megjegyezte, tavaly a kazanyi világbajnok­ságon - melyen harmadik lett - leginkább az utolsó 50 méte­rével volt baj, éppen ezért bí­zik benne, hogy Rióra megfe­lelően össze tudja rakni a ne­gyedik hosszt. A 200 méteres mellúszás elő­futamait augusztus 9-én, dön­tőjét pedig másnap rendezik. Három jelölt indul az elnöki posztért UEFA. Hivatalossá vált, hogy a holland Michael van Praag, a spanyol Angel Maria Villar és a szlovén Aleksandar Ceferin száll versenybe az Európai Labda­rúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért. A választást az UEFA athéni kongresszusán, szeptember 14-én tart­ják. Michel Piatini korábbi elnök május 9-én mondott le tisztségéről, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem mentette fel, hanem csak hatról négy évre csökkentette eltiltását, amelyet a nemzetközi szövetség (FIFA) szabott ki rá. A francia sportvezető a szóbeli le­mondása után közölte, hogy döntését Athénban hivata­lossá fogja tenni. Felfüggesztése óta ideiglenesen Villar vezeti az UEFA-t, a franciaországi Európa-bajnokság döntője után ő adta át a serleget a győztes portugál vá­logatottnak. Plaünit azért tiltotta el a nemzetközi szö­vetség, mert Joseph Blatter korábbi FIFA-elnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki. A sváj­ci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompen­zációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott az UEFA-elnök, FIFA-alelnök. Piatini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, és késedelmesen kapta meg. Az együttműkö­désről ugyanakkor nem született írásos szerződés. Július 30-án, szom­baton második alkalommal ren­deznek majd terepfutó versenyt Dinyben. A versenypálya össze­köti az utóbbi év földrengései­nek epicentrumait A nemzetkö­zi falunap is keretében lebonyo­lítandó viadalra így lett, olasz, lengyel, szlovák és német indu­lókra is számítanak. A verseny központja az ilinyi közösségi ház lesz, a választható távok között pedig szerepel a 2, az 5, a 12 és a 24 kilométer is. A két hosszabb táv 11 órakor, a két rövidebb pe­dig pár perccel később indul majd. A versenyt egész napos kulturális és „mulatós” program kíséri. Két veretlen, két nyeretlen XVI. Nyári Kupa IV. Juhász Béla kispályás labdarúgó emléktorna Idén tizenhatodik alkalommal rendezik meg Salgótarjánban a Nyári Kupa kispályás labdarúgó tornát, amelyet immár sorrend­ben negyedszer szentelnek a 2012-ben elhunyt ötletgazda, s ko­rábbi főszervező Juhász Béla em­lékének. A kilenccsapatos, kör- mérkőzéses viadal tabelláját öt fordulót követően a mezőny két hibátlan alakulatát, az S-Metal Hungary-t, illetve az EgyNullaEgy- et jobb gólkülönbségével maga mögé utasító Reklám Press vezeti, míg a sort - a Fortuna, San Fodesta, Öngól, Sport Pub négyes alkotta masszív középmezőnyt követően - az egyelőre pont nél­kül álló Elements-Karancs United duó zárja. A torna mérkőzéseit hétfő, szerda és pénteki napokon, 18.30 és 19.40 órás kezdéssel ren­dezik a városi sportcentrumban. Eredmények 1. forduló: S-Metal Hungary - Fortuna 5-2, Öngól - Sport Pub 4-5, Elements - EgyNullaEgy 4-7, Reklám Press - Karancs United 12-0. Szabadnapos: San Fodesta. 2. forduló: Karancs United - Fortuna 2-10, Öngól - Elements 3-2, S-Metal Hungary- San Fodesta 5-1, Reklám Press- Sport Pub 9-2. Szabadnapos: EgyNullaEgy. 3. forduló: Reklám Press - Fortuna 2-10, Öngól - S-Metal Hungary 3-9, Sport Pub- EgyNullaEgy 0-9, San Fodesta- Karancs United 5-0. Szabadna­pos: Elements. 4. forduló: Elements - Reklám Press 0-3 (já­ték nélkül), S-Metal Hungary - Sport Pub 9-3, Karancs United - Öngól 4-6, San Fodesta - EgyNullaEgy 1-2. Szabadnapos: Fortuna. 5. forduló: EgyNullaEgy- Karancs United 3-1, Reklám Press - Öngól 10-3, Elements - San Fodesta 3-5, Fortuna - Sport Pub 1-2. Szabadnapos: S-Metal Hungary. A bajnokság állása 1. Reklám Press 5 4 0 1 36-15 12 2. S-Metal H. 4 4 0 0 28-9 12 3. EgyNullaEgy 4 4 0 0 21-6 12 4. Fortuna _ 4 2 9 2 23-11 6 5. San Fodesta 4 2 0 2 12-10 6 6. Öngól 5 2 0 3 19-30 6 7. Sport Pub 5 2 0 3 12-32 6 8. Elements 4 0 0 4 9-18 0 9. Karancs United 5 0 0 5 7-36 0 * * * Salgótarjáni Városi kispályás bajnokság A közelmúltban befejeződött a megyeszékhely hagyományos kis­pályás labdarúgó-bajnokságának tavaszi évada. Az utóbbi esztendők gyakorlatához képest az idei sze­zon lebonyolítása jelentős mérték­ben változott, hiszen a profi kate­gória megszűnt, az egységesített pontvadászatban pedig a nagypá­lyás játékosok közül immár csak a negyven év felettiek rendelkeznek játékjogosultsággal. A résztvevő huszonnégy együttes ezúttal két osztályban küzd a helyezésekért, a téli teremtorna részvételi jogáért, illetve - hosszú évek után ismét - a feljutásért, illetve a kiesés elkerü­léséért. Az augusztus végén esedékes őszi rajt előtt az I. osztályban az Áfész, S-Metal Hungary, Toldinet hármas áll az élen, míg a második vonal tabelláját az NG-Welding- Sport Café csapata vezeti A bajnokság állása a tavaszi szezon után 1. osztály 1. Áfész 13 9 1 3 43-25 28 2. S-Metal H. 14 9 3 2 45-20 26 3. Toldinet 13 8 2 3 48-34 26 4. Plató FC 10 6 1 3 32-23 19 5. La-Ver 11 7 1 3 31-27 18 6. De Los Rios 13 5 2 6 36-42 17 7. Reklám Press 13 5 1 7 33-38 16 8. Elements 12 4 1 7 36-47 13 9. Buborék Boys 12 4 1 7 39-52 13 10. Elán 13 4 0 9 46-53 12 11. Black Silver 13 3 2 8 30-50 11 12. Fort Bau 13 3 1 9 31-39 10 Megjegyzés: az S-Metal Hun­gary és a La-Ver csapataitól 3-3 büntetőpont levonva. II. osztály 1. Sport Café 16 14 1 1 107-38 43 2. Rózsaszín P. 16 14 0 2 101-38 42 3. Marketing K. 15 10 2 3 69-39 32 4. Nord FC 15 10 2 3 55-44 32 5.STF85 15 9 1 5 89-49 28 6.WamslerSE 16 7 3 6 54-50 24 7. N.-megyer 16 6 6 4 51-47 24 8. Retro Rallye 16 7 1 8 67-54 22 9. Pintér FC 15 5 2 8 36-47 17 lOJesco 16 4 2 10 37-89 14 11. Bátony Gumi 16 3 3 10 33-66 12 12. Barátok Közt 16 2 4 10 38-78 10 13. Harmadik M. 16 3 1 12 33-73 10 14.VGÜ 16 0 2 13 27-84 5 Az EgyNullaEgy - Karancs United mérkőzésen 3-1-re győztek a hibátlan mérlegüket továbbra is őrző kékek Régiókon átnyúló együttműködés Érmek Szlovákiából Az utánpótlás-nevelés terén immár évtizedes hagyományok­kal rendelkező Salgótarjáni Kosárlabda Iskola némileg szo­katlan módját választotta a tag­létszám bővítésének. Úttörőnek számító kezdeményezésükről a megyeszékhelyi egyesület elnö­ke, Szarvas József számolt be lapunknak. kosárlabda. - Elsődleges célunk ter­mészetesen továbbra is az, hogy a helyi iskolákkal karöltve minél több salgótar­jáni, illetve környékbeli fiatallal ismer­tessük és szerettessük meg ezt a csodá­latos sportágat - tudtuk meg elöljáróban az SKI első emberétől. - Az elmúlt idő­szakban ugyanakkor, személyes ismeret­ség révén, más régióban is sikerült bőví­tenünk egyesületünk létszámát, így a 2016/2017-es bajnokságokban szereplő utánpótlás csapataink körét is.- Konkrétan mely települést, illetve kor­osztályokat érinti az együttműködés?- Partnerünk a Pest megyei Nagyma­ros, amely bár eddig mondhatni fehér folt volt Magyarország kosárlabda térképén, a helyi gyerekek körében már évek óta ko­moly igény mutatkozott a versenyszerű kosárlabdára. Ami a korosztályokat illeti, első lépcsőben az általános iskolásokat cé­loztuk meg. Ők már korábban bekapcso­lódtak az országos szövetség által kezde­ményezett „Add tovább!” és „Dobd a kosár­ba!” tehetségkutató programokba, viszont a sportághoz itt kedvet kapó fiataloknak mindezidáig nem igazán volt kifutási le­hetőségük. Az előttünk álló évadban ös­szesen három korcsoportban, az Ull- eseknél, az U12-eseknél és U14-eseknél állítunk majd ki csapatot.- Az első ismerkedő, bemutatkozó talál­kozón már túl is vannak.- Valóban, a Salgótarjánban immár évek óta nagy sikerrel működő nyári ko­sárlabda táborunkba ugyanis idén meg­hívtuk a nagymarosi fiatalokat is, akik természetesen eleget is tettek invitálá­sunknak. Részt vettek az edzéseinken, majd edzó'meccseket is játszottunk kü­lönböző korosztályokban (U12, U14). Az együttműködési szándék komolyságát egyébként jól mutatja az is, hogy a ven­dég-küldöttséget Nagymaros polgármes­tere, Petrovics László is elkísérte. Mind­ezek alapján, azt gondolom, méltán re­mélhetjük, hogy ez a kiváló hangulatú összejövetel egy gyümölcsöző sportkap- csolat kezdetét jelenti, és a közös munká­ból a későbbiekben mindkét település kosárlabda sportja sokat profitál majd. H. P.

Next

/
Thumbnails
Contents