Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-15 / 164. szám
2016. JULIUS 15., PENTEK D vmmmsmmi liWxWÍÍÍÍÍÍS Minimálbér a háztartásban Kuvaitväros. Kuvait az első Perzsa-öböl menti arab állam, amely minimálbért szabott meg a háztartási alkalmazottaknak, akiknek nyomorúságos helyzete erősen foglalkoztatja a jogvédő szervezeteket - jelentette csütörtökön az al-Anbaa című helyi napilap. Sejk Mohammad Halid asz-Szabáh kuvaiti belügyminiszter rendeletében havi 60 kuvaiti dinárban (nagyjából 56 ezer forintban) határozta meg a háztartási alkalmazottaknak fizetendő legalacsonyabb összeget. Kuvaitban a bruttó havi átlagbér 890 ezer forintnak megfelelő összeg. A jelenlegi rendelet megerősítette a parlament egy évvel ezelőtt elfogadott törvénytervezetét, amely leszögezte: a szolgálóknak joguk van heti egy pihenőnaphoz, és évente 30 nap fizetett szabadsághoz. A háztartási alkalmazottak munkanapja a jogszabályok értelmében nem lehet hosszabb 12 óránál, a túlórákat pedig ki kell fizetni. A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet üdvözölte Kuvait döntését, és felszólította a többi öböl menti államot, hogy vegyen példát a királyságról, ahol a háztartásokban dolgozók számát 600 ezerre becsülik. A HRW jelentéseiben gyakran bírálja, hogy a Perzsa-öböl menti államokban sokszor rabszolgaként bánnak a nagyrészt Ázsiából érkező kisegítő munkásokkal, akik száma megközelíti a 2,4 milliót a térségben. Tömeges darázstámadás Colombo. Srí Lankán 57 ember került csütörtökön kórházba, mert egy darázsraj megtámadta őket - közölték orvosi források. A támadás egy iskolát ért délután, tanítási időben a sziget- ország északi részében, a vidéki Anuradhapura kerületben. A rovarok a közeü dzsungelból jöttek. A híradásból az nem derül ki, hogy mi ingerelte fel őket A sérültek között ötvenöt 8-18 éves diák és két tanár van. Két személyt az intenzív osztályon kezelnek, a többiek rövidesen hazatérhetnek - mondták a források. Srí Lankán 2012-ben egy hasonló, tömeges támadás miatt 43-an kerültek kórházba. Egy évvel korábban teaszedőket csíptek meg a rovarok, és egy ember meg is halt Nemzeti ünnep Franciaországban Maori harcosok vesznek részt a párizsi Champs-Élysées sugárúton tartott katonai parádén 2016. július 14-én, a Bastille napján. Franciaország nemzeti ünnepén kulturális eseményekkel, katonai díszszemlével és látványos tűzijátékokkal ünnepük a párizsi várbörtön bevételének 227. évfordulóját. Erősítenék az unió védelmét Franciaország javaslatot terjeszt elő az európai védelmi politikai megerősítésére - jelentette be szerdán Francois Hollandé államfő. "Megállapítom, hogy német barátaink is készen állnak. Együtt képviselhetjük tehát a kezdeményezést" - mondta a köztársasági elnök a francia nemzeti ünnep és a hagyományos katonai díszszemle előtt. Párizs. "Az Európai Unió szerepvállalásának megkönnyítéséről van szó a határainkon kívül, a biztonság megerősítéséről a partnereinknél és szomszédainknál, a válaszlépések közös kidolgozásáról és terrorizmus miatt jelentkező fenyegetettségeink elhárításáról" - mondta Francois Hollandé. Az elnök szerint "az európaiaknak maguknak kell garantálniuk a saját biztonságukat, és ameny- nyire csak lehet, önálló módon kell fellépniük". Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerdán közölte, hogy elkészült Németország új biztonságpolitikai stratégiája, amely szerint Németország készen áll arra, hogy nagyobb felelősséget vállaljon a globális biztonságpolitikai folyamatok alakításában, és - kihasználva az Egyesült Királyság várható kilépését az Európai Unióból - a közösség védelmi politikájának erősítését szorgalmazta. A Brexitről a német tárcavezető kijelentette, hogy az EU Nagy-Britannia nélkül sokkal jobban haladhat előre a közös kül- és védelmi politika területén. A britek ugyanis "mindent megakadályoztak, amire rá volt írva, hogy európai" - mondta. Francois Hollandé jelezte, hogy "Nagy-Britannia továbbra is európai katonai hatalom marad, és az érdekei egybevágnak a miénkkel". A francia elnök ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Francia- ország új helyzetbe kerül, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsában az egyetlen az állandó tagok közül, amely tagja az Európai Uniónak is, nukleáris erővel rendelkezik, és képes jelentős katonai erőt bevetni külföldön. Skóciára nem vonatkozik a kilépés! Theresa May új brit kormányfőnek nincs felhatalmazása Skóciára alkalmazni a Brexitet, vagyis az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történő kilépését - jelentette ki szerdán Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a BBC brit köz- szolgálati televíziónak, órákkal May hivatalba lépése előtt adott interjújában. London. Sturgeon azt mondta: Theresa May szerint a Brexit Brexitet jelent. Leszögezte ugyanakkor, hogy mivel Anglia és Wales a kilépésre szavazott, May- nek felhatalmazása van a kiválást ott kezdeményezni, de ahhoz nincs, hogy a Brexitet Skóciára alkalmazza, ahol a nagy többség a maradásra voksolt a referendumon. Hozzátette: a skót meglátás szerint a maradás maradást jelent, és reméli, hogy az új brit miniszterelnök tiszteletben tartja a skótok döntését. Nicola Sturgeon May miniszterelnöki hivatalba lépésével kapcsolatban üdvözölte azt, hogy egyre több nő foglal el fontos politikai pozíciókat. A skót miniszterelnök emellett hangsúlyozta: azt akarja, May biztosítsa a skót kormány számára az EU-ban való maradás lehetőségeinek megvizsgálását. Sturgeon az interjúban megismételte többször hangoztatott álláspontját, hogy "a skót függetlenség kérdése az asztalon van". Rámutatott, hogy vannak "alternatív megegyezések" az Egyesült Királyság részei és az unió között, például a második legnagyobb Csatorna-sziget, Guernsey, amely a brit korona függősége, és nem tagja az EU-nak. Ennek fényében - fejtegette Sturgeon - nem elképzelhetetlen, hogy Skócia és az Egyesült Királyság többi része különböző megállapodásokra jut az unióval. Átneveztek egy várost A szovjet múlttal való szakítás, azaz a dekom- munizáció jegyében újabb megyeszékhelyet keresztelt át csütörtökön az ukrán parlament, ezúttal az ország középső részében fekvő Kirovohrad kapott új nevet, amelyet ezentúl Kropivnickijnek fognak hívni. Kijev. A határozatot Andrij Parubij házelnök már alá is írta, amivel a döntés azonnal hatályba lépett. A parlament elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy "egy ősi ukrán kozák település nem viselhet sem birodalmi, sem szovjet nevet". Elmondta, hogy eddig már 1012 települést és járást kereszteltek át Ukrajnában, csütörtökön pedig 10 továbbit, egyeztetve az ott élő lakosokkal. A mai Kirovohrad megye területén született, 1840-1910 között élt Marko Kropivnickij ukrán írót, színészt és dramaturgot tartják az ukrán színház egyik megteremtőjének. A várost korábban Jeliszave- tgradnak nevezték, 1924-ben átkeresztelték Zinovjevszkre, majd 1934-ben Kirovére. A Kirovohrad nevet 1939-ben kapta Szergej Kirov szovjet kommunista vezető tiszteletére. Az Össz-szövetségi Kommunista (bolsevik) Pártlenin- grádi (mai nevén Szentpétervár) szervezetének főtitkára volt, 1934- ben egy merénylő agyonlőtte. Meggyilkolása tömeges politikai tisztogatások ürügyévé vált a Sztálin vezette Szovjetunióban. Májusban a parlament a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk városát nevezte át Dnyipróra. Ez volt az első megyeszékhely Ukrajnában, amely új nevet kapott a kommunista múlttal való szakítás jegyében. Brexit miniszter Londonban David Davis új brit Brexit-miniszter, korábbi brit védelmi miniszter elhagyja a brit kormányfői rezidenciát, a Downing Street 10-et, miután Theresa May új brit miniszterelnök az első kabinetülésén kinevezte őt az újonnan létrehozott Brexit-minisztérium, a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszüntetéséért felelős tárca vezetőjévé Londonban 2016. július 13-án. Theresa May korábbi brit belügyminiszter ugyanezen a napon vette át a kormányfői tisztséget David Cameron leköszönő brit miniszterelnöktől. Cameron azt követően mondott le, hogy a brit EU-tagságról rendezett június 23-i népszavazáson a többség arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. Havazás a Bajor-Alpokban Havat lapátol egy férfi Németország legmagasabb hegycsúcsa, a 2962 méter magas Zugspitze közelében Garmisch-Partenkirchenben 2016. július 14én. Az éjszaka jelentős mennyiségű hó hullott a Bajor-Alpokban. Csúcson a bevándorlás Berlin. Minden korábbinál többen vándoroltak be Németországba tavaly a szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint. 2015- ben 2 millió 137 ezer bevándorló érkezett az országba. A legnagyobb csoportot az uniós állampolgárok alkották mintegy 45 százalékkal. Ugyanakkor 998 ezer ember kivándorolt Németországból, a vándorlási mérleg a be- és a kivándorlók számának különbsége - így 1 millió 139 ezer fős többletet jelez, ami ugyancsak történelmi csúcs. A vándorlási többletet alkotók csoportját tekintve az állampolgárság szerinti bontás más képet mutat: a legnagyobb csoportot 47 százalékkal ázsiai országok polgárai alkotják, az uniós állampolgárok aránya pedig 27 százalék. A rekordmértékű bevándorlás nagyrészt a védelmet kereső emberek beáramlásának tulajdonítható, de az új uniós tagországokból érkezők számának meredek emelkedése is folytatódott - áll a Destatis közleményében. Bombakereső kutyák kitüntetése Négy bombakereső kutyát tüntetett ki Washingtonban egy civil társaság. Az ebek az Afganisztánban tanúsított bátorságukért kaptak érdemérmet. Washington. A Bátorság Érdemérmet az American Humane Association (AHA) nevű civil szövetség ítélte oda a négy kiképzett kutyának: két német juhászkutyának, egy labrador retrievernek és egy belga malinois-nak, amely a belga juhászkutyák egyik fajtája. Az érdemérmeket a Capitoliumban rendezett ceremónia keretében adták át a négylábúak kiképzőinek. Az indoklás szerint rendkívüli bátorságával és jó kiképzésének köszönhetően négy kutya emberéleteket mentett meg. Az ebek a többi között bombákat és egyéb robbanóanyagokat szimatoltak ki, s ezzel lehetővé tették a veszélyes terepek kikerülését