Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-15 / 164. szám
Diós találkozó Diósjeno A hagyományőrzés jegyében idén ismét megrendezik a Kárpát-medencei Diós-települések X. országos és VII. nemzetközi találkozóját. Ezúttal július 15-én, azaz ma és 16-án, szombaton Diósjeno látja vendégül a nyolc település több száz vendégét. Ma este 18 órakor kezdődnek a programok. A résztvevők különféle előadásokon, közönségtalálkozón és népzenei koncerten vehetnek részt, valamint táncház is várja az érdeklődőket. Holnap délelőtt 10 órától ökumenikus ünnepi istentiszteletre hívnak mindenkit a Dózsa György úti Tájház és Piactérre, ahol egész nap folyamán lesznek programok. 14.30 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra. Ezt követően pedig bemutatkoznak a Diós-települések. Az eseményre látogatók népdalköröket, táncegyütteseket, asszonykórusokat, valamint érdekesebbnél érdekesebb kulturális műsorokat hallhatnak és láthatnak. 18 órakor lesznek az eredményhirdetések, valamint a díjazások. Többek között az is kiderül, hogy jövőre hol rendezik majd meg a Diós nevű települések találkozóját. 21 órától Musical Operett Show várja a zene szerelmeseit. Többek között fellép Peiler Anna, Gubik Petra és Kocsis Dénes. A rendezvény 22 órakor élőzenés retro bulival zárul. Kísérőprogramként szerepelnek a helytörténeti előadások, a gyermekprogramok, a kézműves termékek vására, a gyermek kézműves foglalkozások, a népi játékok, valamint a kirakodóvásár. A programon résztvevő települések az alábbiak lesznek: a házigazda Diósjeno, Dióskál, Diósd, Diósviszló, Gyenesdiás (Magyarország), Diósförgepatony (Felvidék), Diószeg, Diószén, Diósad (Erdély). Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a szervezők a kárpát-medencei Diós nevű települések X. országos és VII. nemzetközi találkozójára! Gerhát Karina „Boldog vagyok, hogy a Jóisten szolgálatába álltam" „Örülök, boldog vagyok, hogy a papi hivatást választottam, a Jóisten szolgálatába álltam. Amit egy pap, ferences rendi szerzetes, lelki pásztor végezhet, azt az elmúlt harminc év alatt mind - mind átéltem” - mondta Hidász Ferenc atya, ferences pap, akit harminc évvel ezelőtt szenteltek fel, augusztus 6-án este 19 órakor tartja a széc- sényi templomban a jubileumi szentmiséjét. Szécsény. Ahogy elmondta, életét a szüleinek és édesapja húgának, aki nővérként dolgozott az esztergomi kórházban, köszönheti. Amikor a kórházban meglátogatta őt, látta, hogy a pólyában lévő gyermek haldoklik. Azonnal szólt az orvosoknak, akik megmentették az életét. Számára ennek van egy fontos üzenete, figyeljünk oda egymásra, a másikra. Édesanyja hat gyermeknek adott életet, közülük négyen élnek. Volt egy fogyatékos testvére is, akit 26 éves korában elvesztettek. A másikkal való törődés, a szeretet átadása, ami a testvére iránt nap mint nap megnyilvánult, meghatározta későbbi életének gondolkodását, az emberekhez való viszonyát. Életében kisgyermek kora óta fontos szerepet töltött be a templom, a vallás. Ministrált, szüleivel búcsúba járt, végig hittanos volt. Követte bátyja példáját, az esztergomi ferences gimnáziumba került, ahol 1978-ban érettségizett. Az iskolában Barsi Balázs volt a lelki vezetője, aki nagy hatással volt rá. Oroszt tanított, minden valószínűség szerint Hidász Ferenc is ezért választotta ezt a szakot. A tanári képesítése - orosz latin szakos - mellett teológiát tanult. Részképzésre négy hónapra kiküldték a leningrádi egyetemre. Előtte behívatták az Állami Egyházügyi Hivatalba, ahol közölték vele: nem mint papjelölt, hanem mint egyetemista utazik a Szovjetunióba, tartózkodjon mindenféle vallási propagandától. Függetlenül ettől minden vasárnap elment a templomba. A teológia tanulmányai során Szántó Konrád volt rá nagy hatással, akit annak idején, 1950- ben Szécsényből hurcoltak el, később két évre be is börtönöz- ték. Ferenc atyát 1986-ban szentelték pappá. Ezt követően Esztergomba tanított, volt házfőnök, majd Pasarétre került. 1997-től tíz évig Kárpátalján teljesített szolgálatot. Ezekre az évekre így emlékszik vissza:- Lelkipásztori munkám során minden területen részt vettem, átélhettem annak minden szépségét, nehézségét, öt plébánia tartozott hozzám. Az ottani hívők erősen megélik vallásosságukat, ami számomra is erőt és hitet adott. Itt jegyzem meg, hogy szakdolgozatomat az orosz nép vallásosságáról írtam. Kutató munkára Moszkvába utaztam, a levéltárban, az egyetemen minden forrásmunkához hozzájutottam. Kárpátalján elkezdtem kutatni és feldolgozni az orosz egyház üldözéseit. Pawel Wyszkovszki Katolikus üldözés Ukrajnában és Kárpátaljában című könyvét magyarra fordítottam, ebben a kötetben jelent meg a kárpátaljai üldözésekről huszonhét interjúm. Hidász Ferencnek ezen kívül még számos tudományos munkája van. Többek között Barsi Balázsnak hét könyvét lektorálta. Magyarra fordította egy orosz vértanú pap életéről szóló könyvet. Következő tudományos munkája, Szegő Dénes műfordítása. A felsoroltakon kívül még nagyon sok tudományos munka kapcsolódik a nevéhez. A tudományos munkájáról röviden azt mondta - úgy gondolom, hogy ezekkel a munkámmal is szolgálom a Jóistent. Kárpátaljáról haza kerülve Pasaréten teljesített szolgálatot, 2014-ben került Szécsénybe, ahol lelkipásztori munkája mellett bekapcsolódik a novíciusok oktatására, tovább folytatja tudományos munkáját. Szenográdi Ferenc Viharok és esőzések (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-infoimáciÓ. Angyal Eszter megyei katasztrófavédelmi szóvivő lapunknak elmondta, hogy a szerdán este Nógrád megyét is elérő zivatarok miatt egy alkalommal riasztották a tűzoltókat veszélyes fához. Salgótarjánban a Rózsafa úton kidőlt egy nagy méretű fa és elzárta az út forgalmát. A salgótarjáni hivatásos tűzoltók motoros láncfűrésszel összedarabolták, majd az úttestről kézi erővel eltávolították azt. Továbbá közölte, hogy tegnap reggel nyolc óra magasságában két riasztás történt, Salgótarján-Rónabánya belterületén egy nagy faág telefonvezetékre hasadt, amit a salgótarjáni tűzoltók távolítottak el. A vezeték a káreset következtében nem szakadt le, épségben maradt. Tegnap reggel Bátonyterenyéről is érkezett egy bejelentés, ott az Ózdi úton egy parkoló autóra hasadt egy fa, a kár felszámolását a szintén a salgótarjáni tűzoltók hajtották végre. G. K. HIRDETÉS SALGÓTARJÁNI Ísííía PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI 14:00,3014:15,3016:15,18:15 JÉGKORSZAK - A NAGY BUMM, 16:00, 18:15 A BIGGER SPLASH, 20:15 MIKE ÉS DAVE ESKÜVŐHÖZ CSAJT KERES, 20:30 TERMINATOR - A HALÁLOSZTÓ JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT NYÁRI NYITVA TARTÁS: H P 8-17 ÓRÁIG. JÚLIUS 1-31-IG A JEGYPÉNZTÁR ZÁRVA TART. NAPKÖZIS TÁBOR: AUGUSZTUS I S. ÉS 8-12., JELENTKEZÉS: TITKARSAG^STARJAN.HU VÁROSI STRANDFÜRDŐ NYITVA TARTÁS: H-V10-19 ÓRÁIG. REGGELI ÚSZÁS: 9-10 ÓRÁIG. KEDVEZMÉNYES ÚSZÓ, CSALÁDI ÉS CSOPORTOS JEGYEK! ÚSZÓTÁBOR JÚLIUSBAN: 18-22., 25-29. JELENTKEZÉS: 0630/2073-426 SZABADIDŐS TÁBOR - TARJÁNI GYERMEKTÁBOR JÚLIUS 18-22-, 25 29. JELENTKEZÉS: 0630/549-4209 GEOCSODÁK HÁZA - SALGÓBÁNYA NYITVA TARTÁS: SZE-P 8-16 ÓRÁIG, SZ-V 9-17 ÓRÁIG, H-K SZÜNNAP INTERAKTÍV TEREM, ZENTHE FERENC EMLÉKSZOBA, KERÉKPÁRKÖLCSÖNZÉS. VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.30 Roma magazin 09.40 HáttérSemmelweis-nap 10.30 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Értéktár-70 éves a Forint 20.05 A szomszéd vár 20.35 Hírfüzér 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok WWW.STKULT.INFO Szécsénybe költözik a Mátraalja Fesztivál (Folytatás az 1. oldalról.) A tavon vízi sportoknak, a parton pedig palóc gasztronómiának hódolhatnak a Hazánk legfiatalabb fesztiváljaként mutatkozott be tavaly nyáron a Mátraalja Fesztivál. Bár a rendezvény sikeres volt, idén költöznie kell Pásztóról, mert a helyi önkormányzat vezetője szerint veszteséget okozna a településnek. A pásztói lakosoknak a fesztivál alatt nélkülözniük kellene a strandot, illetve csak fesztivál belépővel látogathatnák azt. így viszont marad a megszokott rend, a pásztóiak nem maradnak egy hétvégére sem fürdőzés nélkül. A visszajelzések alapján gyorsan kiderült, hogy a térségben hatalmas igény van a folytatásra, ezért a főszervezők lelkesedése nem hagyott alább a kezdeti nehézségek miatt: „Idén nem fogadta be Pásztó a rendezvényt, de a hír hallatán nem estünk kétségbe. Egyébként is szerettünk volna továbblépni, érdekesebb, patinásabb helyszínt találni a fesztiválnak, a szécsényi Forgách-kastély pedig önmagában is látványosság. A park egy része ráadásul természetvédelmi terület mondta Tóth Péter, a fesztivál főszervezője. Idén a magyar hip-hop legendás alakjai is fellépnek a fesztiválon. Koncertet ad Sub Bass Monster, a Hősök, Majka & Curtis, Ganxsta Zolee és a Kartel. Pénteken az Ocho Macho, szombaton pedig a Margaret Island zárja a koncerteket, de a partysátorban mindhárom napon reggelig szólnak a DJ set-ek. Napközben családbarát programokkal várják a látogatókat, a kastélykert taván pedig jetsky- re pattanhatnak a vállalkozó kedvűek. Ahogy előző évben, a gasztronómia most is hangsúlyos eleme a Mátraalja Fesztiválnak. A vendégek a tóparton pihenve a térségre jellemző, igazi palóc ételeket is megkóstolhatják, majd pedig jöhet a kastély- kerti vigasság egészen hajnalig. 1