Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-15 / 164. szám
// Oslénymaradványok után kutattak Pásztó/HerewLA napokban érkezett haza Herendről a Pásztói Múzeum igazgatója, dr. Hír János, aki Szabó Márton egyetemi hallgató segítségével az egyik helyi útépítésnél fellelt lignites rétegsorból -őslénymaradványok után kutatva- mintegy 700 kilogramm tömegű mintát gyűjtött. Alelőhelyre a pásztóiak figyelmét egyébként az ELTE Őslénytani Tanszéke és a Magyar Természettudományi Múzeum Földtani ás Őslénytani Tára munkatársai hívták fel Az anyag hazaszállítását követően hamarosan megkezdik annak iszapolását. A mintákból várhatóan igen gazdag puhatestű leletanyag kerül majd elő, de kisgerinces csontmaradványok előkerülésében is bíznak a helyi múzeum munkatársai. Cz. z. J. Nemzetközi rendezvényen a mentőcsoport Buják, a Bujáki Értéktár Klub fontos feladatának tekinti a település értékeinek megőrzését, továbbadását és jelen esetben felkutatását, közkinccsé tételét. Július 1-jén kiállítást rendeztünk, helyi sportolóink bemutatkozásával. Buják sportolói szép sikereket értek el, megyei, országos és néhányan európai viszonylatban is. Oklevelek, díjak, emlékek, néhány sporteszköz, is kiállításra került. Akikre büszkék vagyunk: a Bujáki íjászok Csapata; a bujáki focisták csapata; Holecz AndrásRallye; Gécü Evelin, shotokan karate; Gulyás József, atlétika; Vida Martin, motorsport; dr. Tátimé Nagy Brigitta, úszás, dr. Tóth Kálmán, kyokushin karate; Berki Dániel, shotokan karate; Bartus család, légpuska lövészet, atlétika, foci; Pila Máté, súlyemelés (felhúzás), Varga Tamás, súlyemelés (felhúzás). Kiállításunk megtekinthető július 23-ig a Glatz Oszkár Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, hétfőtől péntekig, 9-től 18 óráig, szombaton 14-től 18 óráig. Lengyelországba, a Woodstocki Zenei és Művészeti Vásárra, más néven a Woodstocki Fesztiválra hívták meg a Karancs Speciális Mentő- szolgálat, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Magyar Vörös- kereszt Nógrád Megyei Szervezetének tagjait. A tíz fő tegnap este indult el Salgótarjánból. A meghívást megelőzően ez év februárjában egyhetes felkészülési gyakorlaton vettek részt a lengyelországi Kostrzyn nad Odra városában a Karancs Speciális Mentőszolgálat és a Vöröskereszt megyei szervezetének ifjú életmentői, majd márciusban élesben is bizonyították az ott megszerzett tudást a Németországban található Brandenburg tartomány iskolásainak szervezett, de nemzetközi szintre bővített önkéntes életmentő versenyen. Az önkéntesek már a felkészülés ideje alatt jó kapcsolatba kerültek a fesztivál szervezőivel, majd a verseny ideje alatt ez a kapcsolat tovább erősödött, ennek és a bizonyított szakmai rátermettségnek eredményeként nemrégiben felkérték az akkori csapatot, hogy tíz fővel vegyenek részt a július 14-16 között a lengyelországi Kostrzyn nad Odra városában megrendezendő fesztiválon. A rendezvényre a szervezők több mint egymillió vendéget várnak, akikre összesen négyezer önkéntes segítő fog „vigyázni”. Magyarországról kizárólag a Nógrád megyei csapat kapott meghívást, a nógrádiak feladata az elsősegélynyújtás, a világítástechnika biztosítása, tolmácsolás és az esetlegesen megsérültek kórházba szállításához biztosított járművek vezetése lesz. A Karancs Speciális Mentő- szolgálat három sofőrt és három remek nyelvtudással rendelkező, így tolmácsolásra alkalmas fiatal tagot, a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Szervezete pedig három elsősegélynyújtót indított tegnap útnak, ők vasárnap a fesztivál zárását követően indulnak majd haza. HIRDETÉS SZÉKESFEHÉRVÁR ÖNKORMÁNYZATA myi munkahely a Dunántúl szívében lünk Neked! Városunkban a munkanélküliség folyamatosan csökken. Mind a szakképesítést nem igénylő, mind a magasan képzetteket váró munkakörökben rövid idő alatt el lehet helyezkedni. Városunk kiemelkedő pozíciót tölt be az átlagfizetések listáján. Akár havi 100.000 Ft~os lakhatási támogatást is kaphatsz a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból, amennyiben a vonatkozó feltételeknek megfelelsz. Jelentős munkaerőhiány van a különféle GÉPÉSZETI, illetve az területén, de képzett MÉRNÖKÖKET is várnak a Fehérváron működő nagyvállalatok. Kérdés esetén hívd a 06 (30) 607-3960 -as számot,' vagy látogass el a www.gyerefehervarra.hu oldalra. Keress minket, keress nálunk munkát - egy élhető és élettel teli nagyvárost kínálunk hozzá! Munkanapokon 8~16 óráig. Tájérték a Cserhátból NMWnformáciÓ.A Herman Ottó Intézet idén első alkalommal hirdette meg Az év tájértéke cím elnyerésére szóló felhívását, amelyre közel harminc pályázat érkezett be. Az értékelés során először szakmai zsűri választotta ki az öt legjobbnak ítélt tájértéket, majd ezek közül közönség- szavazással dőlt el, melyik közösség kapja a címet. A Herman Pikniken Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, illetve Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató adta át „Az év tájértéke 2016” díjat Cák Község Önkormányzatának. Az elismerő címet a Cáki Műemléki Pincesor nyerte el. A második díjazott az Abasár Község Önkormányzata által bemutatott tájérték, az Abasári kőtenger lett illetve a harmadik helyet a Gyermely Község Önkormányzata által nevezett Gyermely-forrás és ivókút kapta. A Cserhát Natúrpark által jelölt Zsúnyi-patak a Hármas-forrással bekerült a szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 5 tájér- ték közé. Sajnos a közönségszavazásra alapján csak a 4. helyen végzett, de így is köszönjük, hogy alig több mint 1 nap alatt több százan szavaztak rá! Az elismerő oklevelet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át Ispán Dánielnek, a Cserhát Natúrpark Munkaszervezet vezetőjének. Helyi sportolók kiállítása