Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)

2016-07-14 / 163. szám

MTI FOTÓ: MOLNÁR EDVÁRD Ma gyar-arab kapcsolatok Kevés csapadék A gyorsuló globális fel- melegedés nyomán Ma­gyarországon és a tér­ségben a kevesebb csa­padék jelenthet majd problémát - nyilatkozta Mika János klímakutató. Budapest Mika János elmond­ta: korábban néhány évig stag­nált, 2013 óta viszont ismét fel­gyorsult a globális felmelegedés. Ha ez így folytatódik, 2030-ra va­lóban elérhetjük a 2 Celsius-fo- kos hőmérséklet-emelkedést - közölte a szakértő, megjegyez­ve: ezt az emelkedést a 19. szá­zad végi állapotokhoz viszonyít­va kell érteni. Az éghajlatkutató szerint al­kalmazkodni kell az éghajlati változásokhoz, így például ér­demes szigetelni a házakat, és ahol kevesebb hó esik, ott nem kell olyan meredek háztetőket építeni. Emellett csökkenteni kell az energiapazarlást és nö­velni a megújuló energiafor­rások használatát - fejtette ki. Lemondani készül a japán császár Lemondani készül Akihito japán császár - közölték szerdán az NHK japán állami tévécsator­nával az uralkodóházhoz közel álló források. Tokió. A 82 éves Akihito ezt a szándékát közölte Micsiko császárnéval és a fiával, az 56 éves Naruhito trónörökössel. Mindketten tiszteletben tartják a döntését. Egy kormányforrás szerint Akihito lemondási szándéka ugyanakkor nem a közeli jövő­re, hanem az elkövetkező évek­re vonatkozik. A császárnak nincsenek olyan egészségi gondjai, ame­lyek kikényszerítenék a gyors lemondást. A tervek szerint fo­kozatosan csökkentik az állam­fői tisztség miatt rá nehezedő terheket, ritkítják a hivatalos ta­lálkozókat, fogadásokat és uta­zásokat. A Krizantém trónról való távozásához a császári ház feladatai és jogait szabályozó je­lenlegi törvényt is meg kell vál­toztatni, mert nem szerepel benne a lemondás lehetősége. Akihito 1989. január 7-én, az akkor 87 éves Hirohito császár halála után lépett trónra. Ő volt az első japán császár, aki ellá­togatott Kínába, 1992-ben. Japánban egyébként több mint kétszáz éve nem mondott le uralkodó. Mivel komoly instabilitás tapasztalható Európa déli szomszédságában, Ma­gyarország és Európa ér deke intenzívebbé tenni az együttműködést azok­kal az országokkal, ame­lyek a béke és stabilitás garantálói a térségben, és ilyen ország az Egyesült Arab Emírségek is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügy­miniszter szerdán Buda­pesten, miután az Egye­sült Arab Emírségek kül­ügyminiszterével tárgyalt. Budapest Szijjártó Péter sajtó- tájékoztatóján kifejtette: az Egye­sült Arab Emírségek az arab vi­lág második legjelentősebb gaz­dasága és az Öböl-térség egyik vezető országa. A múlt heti NA- TO-csúcson is megállapították, hogy délről is komoly kihívá­sok érik a szövetséget, márpe­dig az Egyesült Arab Emírsé­gek kulcsszerepet játszik a ré­gió stabilitásának biztosításá­ban, ezért lényeges az együtt­működés az országgal mutatott rá. A külügyminiszter szerint a kétoldalú gazdasági együttmű­ködés zászlóshajója a vízgaz­dálkodás és az energetika le­het. Az Egyesült Arab Emírsé­gekben a világon az egyik leg­nagyobb az egy főre jutó villa- mosenergia-felhasználás, az egy főre jutó vízfogyasztás pe­dig a legnagyobb. A magyar vállalatok világszínvonalat képviselnek a vízgazdálkodás területén, így e tekintetben szorosabbra fűzhetik a kapcso­latokat - magyarázta. Úgy vél­te, mindkét országban rendkí­vül fontos a nukleáris energia, és mivel az Egyesült Arab Emírségekben sok új nukleá­ris mérnökre és szakemberre van szükség, Magyarország részt vállalhat a képzésükben. Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az arab országnak van az egyik legjobb légitársasága, az Emirates, amely arra készül, hogy rövid időn belül Budapes­ten lesz a második legnagyobb ügyfélszolgálati központja. A tárcavezető arról is be­szélt, hogy mindkét ország rendkívüli jelentőséget tulaj­donít a terrorellenes erőfeszí­téseknek, és komoly szerepet vállalnak e küzdelemben. Egyetértettek abban, hogy a háborús zónákból menekülők­nek az otthonuk közvetlen kö­zelében kell segítséget nyújta­ni, hogy amikor béke lesz, mi­előbb vissza tudjanak térni - mondta. Hozzátette: az Egye­sült Arab Emírségek Jordániá­ban komoly pénzügyi támoga­tást nyújt menekülttáborok fenntartásához. Abdalláh bin Zájid ál- Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere bejelentette: országa jövőre nagykövetséget nyit Budapes­ten, ami fontos lépés lesz a két­oldalú kapcsolatok még szoro­sabbra fűzése felé. Az Egyesült Arab Emírségek külügymi­nisztere méltatta a két orszá­got összefűző szoros kapcsola­tokat, és azt mondta, a jövőben még intenzívebbé szeretnék tenni az együttműködésüket. Hozzáfűzte: a két ország kor­mánya felismerte a kapcsolat- építés jelentőségét, és remél­hetőleg még az idén több meg­állapodást tető alá hozhatnak. Kitért az Emirates budapes­ti központjára is, mint mondta, ez a lépés jó üzenet lehet a tér­ség többi befektetőinek, hogy érdemes Magyarországot vá­lasztani. A régióból már több olyan cég is tevékenykedik Ma­gyarországon, amely a turiz­musban érdekelt - közölte. Újabb népszavazás a kilépési feltételeiről? Londoni stratégiai elem­zők szerint van esély ar­ra, hogy Nagy-Britanniá- ban újabb népszavazást tartanak, amint lezárul a brit EU-tagság meg­szűnésének feltételrend­szerét kialakító tárgya­lási folyamat. London. Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazda­sági kockázatelemző csoport Londonban működő európai kutatási részlegének szakér­tői szerdai tanulmányukban kifejtik: az EU-tagságról ren­dezett júniusi népszavazás után - amelyen a kilépést pár­tolók kerültek többségbe - nemigen van lehetőség arra, hogy az eddigi belügyminisz­ter, Theresa May vezetésével megalakuló új brit kormány elkerülje a kilépési mecha­nizmus elindítását, vagyis a Lisszaboni Szerződés 50. cik­kelyének aktiválását. A ház elemzői szerint más kérdés ugyanakkor, hogy a Brexit, vagyis Nagy-Britanniá tényleges kilépése az Európai Unióból, megtörténik-e, van rá esély ugyanis, hogy a kilé­pési feltételeket tartalmazó, évek múlva várható majdani megállapodást ismét népsza­vazásra bocsátja a brit kor­mány. Az Eurasia szakértői sze­rint e megállapodás legkoráb­bi reális időpontja 2019 lehet, de "még ez is egyértelműen derűlátó" becslés. Bármikor szülessen is meg az egyez­ség, aláírásának idején az EU-párti parlamenti képvise­lők valószínűleg rendkívül erőteljes kampányba kezde­nek az újabb népszavazásért, e kampány sikerének esélye viszont függ majd a végleges megállapodás tartalmától és a brit gazdasági akkori álla­potától. Ha az egyezményről az az ál­talános vélekedés alakul ki, hogy kedvezőtlen feltételeket tartalmaz Nagy-Britannia szá­mára, az kétségeket ébreszthet a parlamentben és a közvéle­ményben egyaránt a Brexit iránt - áll az Eurasia Group elemzésében. A ház szerint Theresa May nem fog sietni az 50. cikkely aktiválásával, annak ellenére sem, hogy valószínűleg nagy nyomás nehezedik majd rá a kilépést pártoló konzervatív párti képviselők részéről. Uj acélplatform a kínai dömping ellen Kína és az Európai Unió megálla­podott egy kétoldalú "acélplatform­ban", amely segít eloszlatni a kínai acéldömping okozta európai aggo­dalmakat, egyben hozzájárulhat ahhoz, hogy az unió végül megadja a piacgazdasági státuszt Kínának - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Pekingben, a 18. EU-Kína csúcsta­lálkozó zárónapján. Peking. Az olcsó kínai acélexport miatti európai iparági felháborodás miatt az "acél­ügy" valóságos akadályává vált annak, hogy a bizottság még az idén - valamennyi tagál­lam együttes támogatásával - pozitív dön­tést hozzon Kína piacgazdasági státuszának kérdésében. Ha Kína ezt megkapja, a na­gyobb gazdaságok nehezebben tudják majd piacukat adminisztratív eszközökkel védeni. Jean-Claude Juncker az EU pekingi képvi­seletén tartott sajtótájékoztatóján az áthida­ló megoldásként szolgáló megállapodásról azt mondta, hogy az unió számára így lehe­tővé válik az acélszállítmányok "ellenőrzése és felügyelete". Ezzel számon kérhetők lesz­nek azok az ígéretek, amelyek kínai részről a felesleges kapacitások visszaszorítására, a világpiac acéltermékekkel történő elárasztá­sának visszafogására vonatkoznak - állapí­totta meg. "Kínai barátaink és partnereink tudják, hogy a piacgazdasági státusz és az új plat­form között összefüggés van" - jegyezte meg kérdésre válaszolva Juncker. Elmondta, a pi­acgazdasági státuszról az Európai Bizottság július 20-án fog tárgyalni. "Világos kapcsolat van az acél és a piac- gazdasági státusz között" - jegyezte meg az EB elnöke. Li Ko-csiang kormányfő, a kínai tárgyalódelegáció vezetője szerdán emlékez­tette partnereit arra, hogy az EU-nak tiszte­letben kell tartania a Kína Kereskedelmi Vi­lágszervezethez (WTO) való csatlakozása­kor született, 15 évvel ezelőtti megállapodás záradékában foglaltakat, amely szerint az eddig érvényesített korlátozások 15 év el­múltával lejárnak. Li azt is elmondta, hogy a kínai acélter­melés 90 százalékát a hazai piacon értéke­sítik, és tagadta, hogy Peking támogatná az acélexportot. Megfogalmazása szerint a glo­bális acélipari túltermelést egyetlen ország nem tudja megoldani, ehhez mindenki együttműködésére szükség van. Kártyázó migránsok Migráns férfiak kártyáznak a teljes kapacitással működő szabadkai befogadó-állomáson. Mintegy 350 migráns tartózkodik itt rövidebb ideig, amíg tovább nem indulnak az Európai Unióba. Akiknek nem jut hely az épületekben, azoknak sátrakat biztosítanak. Uj áttelepítési keretprogram Közös uniós áttelepítési keretprogramra tett ja­vaslatot az Európai Bi­zottság, hogy a nemzetkö­zi védelemre szorulóknak lehetőségük legyen ren­dezett és biztonságos mó­don eljutni az Európai Unióba - jelentette be Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság mig­rációs politikáért felelős tagja szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján. Brüsszel. Elmondta, hogy a ja­vaslat a közös európai menekült- ügyi rendszerre irányuló bizott­sági reform, valamint a migrá­ció kezelésének javításáról szó­ló hosszú távú szakpolitika ré­szét képezi, az európai migráci­ós stratégiában meghatározot­tak szerint. Az új szabályozás elősegíti majd a bizottság által június 7-én előterjesztett partnerségi prog­ram végrehajtását is, amelynek célja az unión kívüli főbb szár­mazási és tranzitországokkal folytatandó együttműködés - mondta a biztos. "A javaslat fontos lépést jelent azon törekvéseinkben, hogy meg­teremtsük a rászoruló személyek unióba történő belépésének és védelemhez jutásának legális le­hetőségeit. Szerves részét képezi annak a célnak, hogy védelmet kínáljunk a rászorulóknak, csök­kentsük az illegális migrációt, va­lamint védjük a migránsokat az őket kihasználó csempészhálóza­toktól és az Európa felé történő veszélyes átkelésektől" - fogalma­zott Avramopulosz. A biztos véleménye szerint a bizottsági javaslat olyan prog­ramról rendelkezik, amely bizto­sítani kívánja, hogy menekült­státuszra várók ne induljanak útnak szabálytalanul átlépve az európai belső határokat, veszé­lyeztetve a belső ellenőrzés nél­küli schengeni övezet működé­sét. Tavaly mintegy 1,3 millió ember lépett az unió területére, s nagy részük a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva vándo­rolt több országon keresztül el­sősorban Németországba és az északi országok felé, aminek kö­vetkeztében több uniós tagállam ideiglenes belső határellenőr­zést vezetett be.

Next

/
Thumbnails
Contents