Nógrád Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 152-177. szám)
2016-07-14 / 163. szám
Pinilafüggők Észak-Magyarország lakói Az országos adatokkal összevetve elmondható, hogy az Észak-magyarországi Régió lakóinak két harmada a fájdalomcsillapító tablettákat részesíti előnyben a többi módszerrel ellentétben - derült ki egy országos, reprezentatív kutatásból, ami azt mérte fel, hogy hány embert érintenek a különböző ízületi és izomproblémák és miként kezelik ezeket. Sajnos ez a tévhit nem tesz túl jót az itt élők szervezetének. Észak-Magyarország. A kutatási eredményekből kiderült, hogy Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megyékben még mindig tartja magát az a tévhit, hogy a mozgásszervi fájdalmak enyhítésére is a leghatékonyabb megoldás a tabletta. A régióban az itt lakók 74 százaléka még mindig így gondolkodik. Ezt a tévhitet szeretné eloszlatni dr. Füri Judit reumatológus szakértő, aki felhívta a figyelmet: "A fájdalomcsillapítók nagy részét a mozgásszervi a fájdalmakra szedjük, holott nem kellene. Gondoljunk bele, egy 65 éves, átlagos férfi vagy nő jelenleg naponta '8-10 készítményt vesz be különböző egészségügyi problémái kezelésére. Ezt a mennyiséget csökkenteni kellene, a lehetséges káros kölcsönhatások elkerülése végett, illetve a szervezet tehermentesítése céljából." A magyarok többsége és különösen igaz ez az Észak-magyarországi régióra, viszont még mindig csak a fájdalom- csillapító tablettákban hisz, holott léteznek helyileg ható krémek és gélek, amelyekkel ki lehetne váltani ezeket. " A mozgásszervi fájdalmakat érdemesebb több órán át ható fájdalomcsillapító krémekkel kezelni. Ez különösen ajánlott az egyébként is sok gyógyszert szedő idősebbeknek, mivel így nem terhelnék tovább a szervezetüket! Ezáltal csökken a gyulladás is, illetve elkezdhető a gyógytorna, ami a legtöbb esetben kulcsfontosságú" - tette hozzá dr. Füri Judit. Biztató, hogy az északi megyékben élők fele (52 százalék) már próbált valamilyen krémet, vagy gélt. Az ízületi és mozgásszervi fájdalmak hátterében gyakran a mozgásszegény életmód és a túlsúly áll. A probléma megoldását pont a rendszeres mozgás és a gyógytorna szolgálná, de erre a fájdalommal élő betegek képtelenek. A szakemberek szerint pont emiatt is fontos a helyi fájdalomcsillapítás, amivel lehetővé válik a gyógytorna és a jótékony mozgás, az életmódváltás. Ennek jegyében indult útjára a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségének társszervezésében az Országos Szeniortánc Roadshow is, amely egy, kifejezetten az idősebb korosztály számára kifejlesztett mozgásformát mutat be az érdeklődőknek. Júniusban az egri és salgótarjáni nyugdíjasok is kipróbálhatták a programot. A roadshow júliusban Miskolcra látogat. Lombikbébi-kezelések Kétszeresére növelheti a lombikbébi-kezelések eredményességét egy Izraelben kifejlesztett módszer - közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet egy nemzetközi kutatás alapján. Jenizsátem. Egy helsinki termékenységi konferencián szerdán tartott előadás egy új-zélandi vezetésű nemzetközi kutatás alapján leszögezte, hogy a méhszövet előzetes stímulálásának módszerével végzett embrióbeültetések jelentősen megnövelték, akár megduplázták az embriók beágyazódásának valószínűségét Az új-zélandi kutatók nyolc kísérlet során összesen több mint ezer esetet vizsgáltak, és arra a következtetésre jutottak, hogy ha a nőkön a beültetés előtt elvégezték az Izraelben kidolgozott procedúrát, akkor jelentősen megnőtt az esélyük az embriók megtapadásá- ra, a kisbabák kihordására. Az esély kezelésenként áüagosan 9 százalékról 14-28 százalékra nőtt. A módszert mintegy öt évvel ezelőtt dolgozta ki Izraelben Amiháj Baras professzor, a rehóvoti Kaplan kórház lombik- bébiosztályának akkori vezetője. Kollégái eleinte kételkedve fogadták ötletét, azonban az eredmények magukért beszéltek, és Izraelben azóta elterjedt az általa javasolt orvosi procedúra. Baras véletlenül fedezte fel, hogy a méh falának előzetes felsértése segíti az embriók beágyazódását, amikor olyan nők méhébe ültette be a lombikban fejlődésnek indult embriókat, akiknél előzőleg biopsziával keresték a terméketlenség okát, és a biopszia mintavételéhez felkarcolták rnéhük szöveteit. Műanyaghulladék a sarkvidéken Két év alatt ér el az Északi-sarkvidékre a Nagy- Britannia körüli vizekbe kerülő műanyaghulladék, amely aztán súlyosan károsítja a törékeny sarkvidéki környezetet - állapították meg a kutatók. London. "Az óceáni áramlatok futószalagként szállítják el a nagy- britanniai műanyagszemetet északra, amely feltehetőleg a legrosszabb hely, ahová ezek a hulladékok jelen pillanatban kerülhetnek" - mondta Erik van Sebille, az Imperial College London oceanográfúsa. Hozzátette, az Északi-sarkvidék gyorsan melegszik a klíma- változás miatt és a jégsapkák is olvadnak, óriási nyomást gyakorolva a helyi állatvilágra. Korábbi becslések szerint legkevesebb egytrillió darab mű- anyahulladék fagyott bele az arktiszi tengeri jégbe az elmúlt évtizedekben, ami azt jelenti, hogy a területen még a jól ismert csendes-óceáni szeméttakarónál is koncentráltabban van jelen a műanyaghulladék. A jég olvadásával a szemét is kiszabadul, még súlyosabbá téve a problémát - írta a The Guardian című brit lap internetes oldala. HIRDETÉS Marci nyugodtan aiszik, amióta Salvust használ Gyógyvíz segít a testvéreknek Marci három éves kora óta küzd az asztmával, de mióta elkezdte használni a Salvus vízzel műkQdő inhalátorát, jelentősen javult az állapota. Hosszan tartó száraz köhögés, súlyos légúti betegségek, fulladásos rohamok - ez keseríti meg sok kisgyerek, köztük Marci mindennapjait is. Az asztmára való hajlama már korán, az óvodába kerülése után kiderült. Marcinál számítani lehetett erre, hiszen mind édesanyja, mind édesapja családjában van asztmás beteg.- Már az első télen azt tanácsolta az orvosunk, hogy próbáljuk ki a Salvus gyógyvizet. Az orvos javaslatát megfogadtuk és miután láttuk a víz csodálatos hatását, beszereztünk egy erre kifejlesztett speciális készüléket - emlékezett vissza Tímea, Marci édesanyja. - Amióta a hidegpárásítóval porlasztjuk a Salvus gyógyvizet, Marcinak még egyszer sem volt komoly rohama. Ha nagyon szárazon köhög, az inhalátorába Salvust töltünk és néhány perc inhalálás után a gyógyvíz felszakítja a letapadt váladékot. A biztonság kedvéért a családnál már az ősz beköszöntével minden éjszaka Salvus gyógyvizet párologtatnak: ez mindenkinek jó, még Zsanettnek, Marci hat éves húgának is, akinél az orvosok kruppot állapítottak meg.- Mikor Zsaninál megállapították, hogy kruppös, nem volt kérdés, hogy nála is a Salvus gyógyvizet fogjuk használni - mondja az anyuka. Betiltanák a homeopátiát London. Nagy-Britanniában mintegy 22 ezer állatorvos dolgozik. Hétből egy használ valamiféle kiegészítő terápiát. Homeopátiás tanfolyamot mintegy 500 gazdálkodó és 40 állatorvos végzett. A petíciót Danny Chambers devoni állatorvos indította a Change.org portálon. Azt mondta, eddig több mint 1000 brit állatorvos csatlakozott hozzá, valamint mások is az egész világon. Chambers a BBC-nek elmondta, manapság 21. századi gyógyszereket kellene kínálni. "A tudomány kimutatta, hogy a homeopátia nem működik, tehát valószínű, hogy egyáltalán nem kellene használni, még akkor sem, ha jó szándék vezeti a felírót" - fogalmazott Chambers. A szakember szerint homeopátiás szer felírása állategészségügyi kérdés, a homeopátia pedig nem felel meg a tudományon alapuló állatorvosi gyakorlat követelményeinek. "Kétségtelen, hogy az állat egészsége szenved kárt, ha az emberek hatékony gyógymód helyett homeopátiát alkalmaznak" - tette hozzá. . A szakmát szabályozó kollégium "óvatos megközelítést" ajánl az állatok homeopátiás gyógyításával kapcsolatban. A petícióról úgy vélik, mivel van igény a kiegészítő terápiákra, ezért jobb, ha azt állatorvosnál keresik az ügyfelek, nem olyan gyógyítónál, akinek nincs ilyen képzettsége. "Ezenkívül a homeopátiát jelenleg elfogadja a társadalom, elismeri az egészségügyi törvény, valamint önmagában nem árt az állatoknak. így pedig nehéz elképzelni a kis számú állatorvos által alkalmazott homeopátia betiltásának bármiféle indoklását" - áll a kollégium közleményében. A világ legidősebb férfi ikrei Egy pohár francia vörösborral koccintott 103. születésnapján pénteken a belga Pieter és Paulus Langerock, a vüág legidősebb férfi ikrei. Ghent A fivérek, akik soha nem házasodtak meg, szinte egész életükben együtt éltek. Jelenleg egy Gent közeli idősotthon lakói, ahová 99 éves korukban költöztek be. Az első világháború kitörése előtt született fivérek néha ugyan sajnálják, hogy nincsenek gyerekeik, unokáik, de legjobb barátként tartják számon egymást. Mindketten bírósági tisztviselőként dolgoztak a 20. század közepén. Az elegánsan öltözött 103 éves ikerpár többnyire franciául beszél, és azt szereti, ha Pierre- nek és Paulnak szólítják őket Hosszú életük titkának a kemény munkát, a pontosságot és a napi egy pohár - főként bordeaux- i - vörösbort nevezték meg egy korábbi interjújukban, és azt, hogy soha nem házasodtak meg. Még két évet kell várniuk arra, hogy utolérjék életkorban a világ valaha élt legidősebb ikerfivéreit, az amerikai Glen és Dale Moyert, akik mindketten megérték 105. életévüket. A család torokfájásnál, megfázásnál is a Salvus termékeket részesíti előnyben. A Salvus gyógyvíz orr-, illetve szájpermetet már Zsani is biztonsággal használja egyedül. A Salvus gyógyvíz permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, valamint Rossmann) kapható.