Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)
2016-06-25 / 147. szám
9-4221 2} 786-744 oczki.szQbolcswuQcmail.hu (Folytatás az 1. oldalról.) A 2014. májusában hatályba lépett földforgalmi törvény nagy mértékben limitálta a termőföldet vásárolni jogosultak körét. Ennek hatására a forgalom tavalyelőtt egyharmadával, 2015-ben pedig további felével csökkent. A szűkülő lehetőségek ellenére ugyanakkor az árak 14 százalékkal emelkedtek az elmúlt évben, elérve a hektáronkénti 888 ezer forint országos átlagot. A megyék képzeletbeli hektárár-toplistáján 2014 és 2015 között látványos elmozdulások történtek: egyrészt Komárom-Eszter- gom, Csongrád, Baranya és Somogy 3-4 hellyel előbbre került, míg Pest hat, Vas- ahol egyedüliként csökkent az átlagár- és Hajdú-Bihar pedig három helyet csúszott vissza. Békés megye 2013-ban még a harmadik, 2014 óta viszont már a legdrágább megye. Békés mellett 2015-ben még Fejér, Győr-Moson- Sopron és Tolna lépte át az egymillió forintos hektárár limitet. Továbbra is az észak-magyarországi megyékben a legolcsóbb a termőföld, Nóg- rádban mindössze 478 ezer forint/hek- tárral - tájékoztatott a legfrissebb adatokról Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci elemzője. Az áremelkedés üteme egyébként évtizedes távlatban töretlen. Az értékesítéseket 2011 óta vizsgálva, Békés mellett még Szabolcs-Szatmár- Bereg, illetve Jász- Nagykun- Szolnok megye emelhető ki, ahol öt év alatt kiugró, 75 százalékot meghaladó ütemű volt az áremelkedés. Az elmúlt egy évre szűkítve, a legjobban, 24, illetve 25 százalékkal Baranya és Sza- bolcs-Szatmár- Bereg megyében nőtt az átlagos termőföld hektárár. Míg megyei szinten a megelőző évihez képest nagyobb, két és félszeres volt tavaly az árkülönbség a legolcsóbb (NógA forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 54 százalékos volt a visszaesés 2015-ben.A legjelentősebb, 75 százalékot meghaladó visszaesést Pest, Vas és Komárom-Eszter- gom megyék szenvedték el. A másik véglet Békés megye - 29 százalékkaLMivel az adásvételek száma ennél kisebb mértékben csökkent, az történt tehát, hogy átlagosan kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2014-ben. Tavaly 4ó,7 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során, amelyet - a korábbi évek adatai alapján - 80-100 ezer hektárra becsült öröklés útján történő tranzakcióval kiegészítve éves szinten mintegy 130-150 ezer hektáros összforgalmat kapunk. A 7,29 millió hektár művelt területhez képest a 46,7 ezer hektár forgalom azt jelenti, hogy a termőföld-piac országos forgási sebessége (állományarányos forgalma) a 2014-es 1,38 százalékról tavaly 0,64 százalékra csökkent. Idén új és egyszeri hatásként éri a földpiacot a „Földet a gazdáknak” program 2015. őszi meghirdetése. Szabó István, az OTP Agrár ügyvezetőigazgatóhelyettese szerint, a földárverések eredményeként legalább 240 ezer hektár kerül 2016 során magánkézbe, amely öt-hatszorosa a 2015-ös normál forgalomnak. Emellett a^iaci árnál eleve 10 százalékkal magasabban meghirdetett árak a licitek során átlagosan további 20-30 százalékot emelkedtek, és így meghatározó hatással lesznek a 2016-os árszintre. A szakember úgy véli, a termőföldön elérhető termelési és támogatási jövedelem, valamint a nemzetközi összehasonlítás alapján a termőföld-árak évtizedes növekedési üteme 2016-ban sem szakad meg. *A múwíétí Agiler« jellem lő itfigór jk jirétonkém súyotv* u eUdott hefct4ft«raUtekk«i. A tíz legolcsóbb járás közül öt Borsod- Abaúj- Zemplén, három Nógrád, kettő pedig Jieves megyei, tehát mind az északmagyarországi régióban található. Ugyanakkor a tíz legdrágább között három járás Békés megyei. Látványos árfelhajtó tényezőt egyrészt a jó talajminőségű területek (Alföld, Mezőföld, Kisalföld), másrészt az autópályák és nagyvárosok közelsége jelentenek. Művelési áganként az átlagárak a következőképp alakultak tavaly: szántó 934 ezer forint/hektár, erdő-fásított 650 ezer forint/hektár, gyep-rét- legelő 376 ezer fo- rint/hektár, kert-gyümölcsös 1,5 millió foA lakóingatlanokkal ellentétben a válság alatt is folyamatosan jó befektetési lehetőségvolt a termőföld-vásárlás. A termőföldpiac azonban - az új földforgalmi törvénynek köszönhetően - már második éve látványosan szűkül. A tavalyelőtti 35 százalék után, 2015-ben további 45 százalékkal, 44 ezerre csökkent az adásvételek száma, s ezek háromnegyede is az első félévben realizálódott. A tranzakciószám minden megyében visszaesett, 60 százalékot meghaladó mértékben Pest, Jász-Nagykun- Szolnok, Zala és Vas megyékben. A másik véglet Fejér megye, ahol „csak” 23 százalékos volt a piacszűkülés. rád, 47B ezer forint/hektár) és legdrágább (Békés, 1 millió 183 ezer forint/hektár) területi egység között, járások esetében - a lokális folyamatok hangsúlyosabbá válásával - ez már közel hétszeresre nőtt (ózdi: 276 ezer forint/hektár, illetve balatonfüredi: 1,903 millió forint/hektár). rint/hektár, szőlő 1,81 millió forint/hektár. A termőföld-árakat évek óta monitorozó OTP Jelzálogbank szerint öt év távlatában legnagyobb arányban, 58 százalékkal a szántóföldi átlagár nőtt, míg a többi művelési ágban 38-41 százalék közötti volt a drágulás. c. ***** m&t am, ***** őmtm ■■ M&m®* P imm* : mmmm I »-mim 3100 Salgótarján, Rákóczi út 26 SALGÓTARJÁNI t&i PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ MOZI 14:00 ÉVSZAKOK, 3D 14:15,3D 16:00 SZENIUA NYOMÁBAN, 15:45 5ZENILLA NYOMÁBAN, 17:45 KÖZPONTI HÍRSZERZÉS, 3D 18:00,3D 20:30 A FÜGGETLENSÉG NAPJA - FELTAMADÁS, 20:00,22:15 DÉMONOK KÖZÖTT 2 JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT JÚNIUS 25.10.00 BÁNYÁSZ-KOHÁSZ juniAlis. HAGYOMÁNYAIK JEGYÉBEN. (Fő , TÉR) JÚNIUS 25.1030 NŐK KÉKBEN FOTÓKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ (ÜVEGCSARNOK) DORNYAY BÉLA MÚZEUM, BÁNYÁSZATI KIÁLLÍTÓHELY JÚNIUS 25.16.30 MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA BÁTKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ JÚNIUS 26.10.00 ZAGYVAFŐ KINCSEI - KINCSKERESŐ VERSENY VÁROSI STRANDFÜRDŐ UszótAbor: június 27-július i ., július 4-8., JÚLIUS 18-22., JÚLIUS 25-29. JELENTKEZÉS: 0630/2073-426 SZABADIDŐS TÁBOR- TARJÁNI GYERMEKTÁBOR JÚNIUS 27-JÚLIUS 1., JÚLIUS 4-8., JÚLIUS 18-22., JÚUUS25-29. JELENTKEZÉS: 0630/549-4209 VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 09.00 Hirfüzér 0930 Ajánló 09.35 Kazári képek, kazári ízek 10.00 Háttér - Salgótarján legfiatalabb kórusa 10.40 Fölmentem a hegy sziklatetejére 11.20 Születésnapi nótacsokor 12.30 Hírfiizér 13.00 INFO TV 19.00 Hirfüzér 19.30 Ajánló 19.35 Sztárparádé Salgótarjánban (2. rész) 20.30 Töredék - Vertich József portré 20.50 Háttér - 70 éves a Forint 21.20 Erdély virágai 22.30 Hírfüzér 23.00 INFO TV VASÄRNAP 09.00 Hírfüzér 09.30 Ajánló 09.35 Sztárparádé Salgótarjánban (2. rész) 10.30 Töredék - Vertich József portré 10.50 Háttér -70éves a Forint 1120 Erdély virágai 12.30 Hírfüzér 13.00 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Ajánló 19.35 Kazári képek, kazári ízek 20.00 Háttér - Salgótarján legfiatalabb kórusa 20.40 Fölmentem a hegy szikla- tetejére 21.20 Születésnapi nótacsokor 22.30 Hírfüzér 23.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásival készült. Példakép tábor: ötödször Ráróson N ógrádsza kál-Rár ós pu szta. Ez évben ötödik alkalommal rendezik meg. a „Példakép tábort” a Hanns Seidel Alapítvány és a Polgári Szé- csényért Alapítvány együttműködésével a ráróspusztai gyermektáborban. A június 25-e és július 2-a között, szombattól szombatig tartó táborozáson a szervezők tájékoztatása szerint ez évben 90 Nógrád megyei gyermek vesz részt. Közülük tízen nevelőotthonok lakói, nyolc- vanan pedig hátrányos helyzetűek. Az eddigi öt Példakép tá-. borban már több mint ötszáz Nógrád megyei gyermek nyaralhatott, gazdag programkínálat mellett. Az ez évi táborozás fővédnöke Balog Zoltán, az EMMI minisztere. Leszorította a személyautókat Jobbágyi. Az út menti szalagkorlátnak szorított két, Salgótarján irányába haladó személyautót egy kamion a 21-es számú főúton, a Jobbágyinál található körforgalomban. Az egyik autóba ketten beszorultak, őket a pásztói hivatásos tűzoltók szabadították ki kézi erővel. Ezután a két embert átadták a mentőknek kivizsgálásra, végül kiderült, hogy a balesetben egyikük sem sérült meg. A kamion alá szorult személy- gépkocsi a körforgalom egyik sávjában akadályozta a forgalmat, azonban a forgalom a másik sávban folyamatosan haladt A tűzoltók egy védővízsugárral biztosították a helyszínt, ezzel párhuzamo1 san áramtalanították a járműveket, majd a kamionnal összegyűrődött személyautót a rendőrségi helyszínelést követően szétválasztották, így szüntetve meg a forgalmi akadályt A pásztói tűzoltóság felvételei. További programok WWW.STKULT.INFO N !:***rYTk^^m j#-- ■ í ^1 riA- i^ ^ Jw hl hl /c5öí iái : ilMlMÉzü,aMÄÄ.31 M