Nógrád Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 126-151. szám)

2016-06-18 / 141. szám

Művészet a „világ közepén” A „Ceredi Művésztelep 2011-2015” című kötet salgótarjáni bemutatóján Kun Cecília és Fürjesi Csaba festőművészek „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer” három ember: Fürjesi Csaba, Km Cecília és Sánta Ferenc. Budapesten festőművészként ta­lálkoztak és bár más-más korosz­tályt képviseltek, 1996-ban még­is együtt döntöttek úgy, hogy egy alig több mint ezer lelket számlá­ló nógrádi kistelepülésen, Cereden nemzetközi művésztele­pet hoznak létre. Kezdeményezé­sük enyhén szólva is merész vál­lalkozásnak számított, de - mint a mesében lenni szokott - minden úgy történt, ahogyan megálmod­ták. Sőt: szinte csodaszámba megy, amit menedzselésükkel, ve­zetésükkel létrehoztak, megvalósí­tottak. Ugyanis a művésztelepre meghívott, huszonnyolc országból érkezett több mint kétszáz kizáró­lag diplomás, hivatásos vendég- művész alkotómunkája, kötődése, hírverése révén a „világ végi” - egyébiránt nagyon szép természe­ti környezetű, népi hagyományok­ban, megőrzött tradíciókban felet­tébb gazdag - medvesaljai apró fa­lu fokozatosan a „világ közepévé” nőtte ki magát két évtízed során. Ezt igazolja egy szaktekintély vé­leménye is. Wehner Tibor jeles mű­vészettörténész 2010 májusában, Budapesten a Magyar Alkotómű­vészek Házában tartott 15 éves ju­bileumi kiállítást megnyitó beszé­dében a következőket mondta: „A Ceredi Nemzetközi Művésztelep al­kotásai révén nemcsak a telep kró­nikája és profilja rajzolódik meg, hanem súlyos áttételek révén az ez­redforduló körüli időszak középeu­rópai, európai története, vagy leg­alábbis e történet karaktere is. ” Hát nem csoda ez egy Isten há­ta mögötti, csak sok-sok szer­pentinen át megközelíthető, határmenti községre vonatkoz­tatva? „Sokszor megkérdezik tőlünk, hogy jutott eszünkbe művésztele­pet csinálni. Hogyan vagyunk ké­pesek önerőből fenntartani ennyi éven keresztül?... jó lenne persze azt nyilatkozni, hogy új Nagybá­nyává akartunk válni, nyomot hagyni a művészettörténetben, de szerepünk megítélését józanul mégis inkább a jövő ítészeire hagy­juk” - fogalmazta a 2011-ben megjelent - a művésztelep első tizenöt évét feldolgozó reprezen­tatív kötetben az emlékezés szi­táján fennmaradt „Aranyrögök”- ben Kun Cecília, az egyik alapí­tó. A közelmúltban az utóbb öt esztendő történéseit, jellemzőit összefoglaló, ugyancsak impo­záns szépségű, gazdag tartalmú album jelent meg, amelynek a minap a salgótarjáni Dornyay Bé­la Múzeumban volt a bemutató­ja. Abban a megyeszékhelyi in­tézményben, amely a „cerediek” számos kiállításának adott ott­hont az elmúlt években s amely- lyel folyamatosan nagyon jó szakmai, emberi kapcsolatokat ápol a művésztelep. A könyv tartalmának, tipográ­fiájának bemutatását a három alapító, egyszersmind szerkesz­tő közül elsősorban a legfiata­labb, a negyvenhét éves - salgó­tarjáni születésű, néhány eszten­deje Ausztriában élő, „világjáró” művész - Fürjesi Csaba vállalta magára egyrészt kérdésekre vá­laszolva, másrészt a kötetből ki­vetített fotókat kommentálva. Elmondta, hogy hárman találták ki azt is, hogy a pályázatok, tá­mogatások nyújtotta lehetősége­ket kihasználva foglalják össze, örökítsék meg a jelen és a jövő számára az elmúlt másfél - most már két - évtized krónikáját. Na­gyon sok vonatkozásban hason­lít egymáshoz a 2011-es és e mostani kötet. Ezúttal is írtak be­le jeles szakemberek (Boros Li­li, Nátyi Róbert, Jerger Krisztina, Paksi Endre Lehel) vannak azo­nos nevek (így A'. PeákIldikó sal­gótarjáni művésztörténész mindkettőben szerepel). Azonos a kiadó (az Ars Longa Művésze­ti Egyesület), a tervezők között mindkétszer ott van Turcsányi Margit (az új kötetben Fürjesi Csaba is). Az esztétikus tipográ­fia ugyanazt a budapesti Pátria Nyomda Zrt.-t dicséri. A felépítés azonosságára utal, hogy e könyvben is a rövidebb-hosz- szabb bevezetőket a művészte­lep egy-egy évének a tematikája követi, amely egyszersmind ceredi sajátosságnak számít. Ilyen volt 2015-ben az 1215 cí­mű projekt, 2014-ben a hiányge­neráció, 2013-ban a gardenvízió, 2012-ben a tárgy-pozíció, azelőtt pedig a prototípia. Ebből kiderül, hogy van egy lényeges különb­ség a díszkötésbe foglalt - de ter­mészetesen külön-külön is ke­zelhető - két kiadvány között: az új ugyanis fordított kronológiá­val dolgozik, azaz 2015-től halad visszafelé... Ugyancsak fontos sajátossága a művésztelepnek a különböző művészeti ágak be­kapcsolása a programba, a telep úgymond interkulturális jellege, amelyet tavaly - az egyéb ren­dezvények mellett - az úgyne­vezett rönkszínházi előadás, a Halált hozó pillangó fémjelzett. A Cered 2011-2015 szintén há­rom nyelvű, a szövegek angolul és németül is olvashatók. * ic ★ A salgótarjáni bemutatót kö­vetően Budapesten, a Bartók Bé­la úti Faur Zsófi Galériában is megismerkedhetett a szépszá­mú közönség a művésztelep tör­ténetével. Az érdeklődők sorai­ban voltak olyan művészek, akik dolgoztak Cereden, megje­lentek újságírók, művészettörté­nészek, nyomdászok, könyvter­jesztők és a kulturális szféra egyéb területeinek képviselői is. A vetítés előtt és után Nátyi Ró­bert művészettörténész, főisko­lai docenc, a szegedi Reök-palota művészeti vezetője fejtette ki gondolatait, kiemelve a ceredi kortárs művésztelep - amely akár szimpóziumnak is felfogha­tó - megkülönböztető egyedi jel­legét, az egész falut „birtokba ve­vő” sajátosságát. Az idén két tur­nusban -július 25-től 31-ig és au­gusztus 1-je és 7-e között - mint­egy tíz országból huszonhat művész érkezik Ceredre, hogy alkotómunkája révén különböző vizuális jelekkel, motívumokkal legyen jelen a község életében. Tehát a két évtized során magas­ra tett mérce ebben az esztendő­ben sem lesz alacsonyan és hu­szonegyedik alkalommal is foly­tatódik a 2015-ös jubileumi év­ben megtapasztalt emlékezete­sen színvonalas program... Csongrády Béla A Dornyay Béla Múzeumban rendezett közönségtalálkozón az első sor jobb szélén a harmadik alapító művész, Sánta László „Nemzedékek találkozása” A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban az ünnepi könyv­hét eseményei sorában rendez­ték a fenti, találó címmel azt a programot, amely keretében a Palócfóld szerkesztői voltak a fő­szereplők. Köztük volt a salgó­tarjáni, a Nógrád megyei újság­író-társadalom doyenje, rangidő­se, Bobál Gyula is, aki nagy érde­meket szerzett már az 1954-es, azaz a hatvankét évvel ezelőtti első szám életre hívásában. Be­szélgetőtársai értelemszerűen a fiatalabb korosztályt képvisel­tek. Ők - miután a közelmúlt­ban kapták megbízatásukat - je­lenleg munkálkodnak azon, hogy tovább éltessék a patinás irodalmi, művészeti, közéleti fo­lyóirat hagyományait, egyszer­smind napjaink embere számá­ra kínáljanak időben és térben aktuális, sokakat érdeklő igé­nyes, de olvasmányos, változa­tos műfajú írásokat. Elsőként a lap új főszerkesztő­je, dr. Gréczi Zsoldos Enikő egye­temi adjunktus, mutatta be fő vo­nalakban koncepcióját, a kollé­gáival egyeztetett, részükről is támogatott tartalmi és formai tö­rekvéseket. (Ezeket részletesen a Nógrád Megyei Hírlap június 4- i számának „Kultúra” oldalán fejtette ki: A szerk.) Ezúttal azt emelte ki, hogy a Palócfóld mint­egy szimbóluma e kultúrtájnak s afféle szellemi útlevélként fog­ható fel az e tájhazában találha­tó egykori és mai értékek felmu­tatásában, népszerűsítésében. Meggyőződése, hogy a lapnak ki kell lépnie az elefántcsontto­ronyból és sokoldalú kapcsola­tokat kell kialakítani megyeszer­Bobál Gyula a Palócföld első főszerkesztője mesélt az alapítás körülmé­nyeiről. Mellette Tarnóczi László és dr. Gréczi-Zsoldos Enikő. te és Nógrád sőt az ország hatá­rain kívül is mind a szerzők, mind pedig az olvasók szélesí­tendő köreivel. Arról is beszá­molt, hogy elképzeléseiket már­is kedvező visszhangok kísér­ték, megannyi egyetértő jelzés igazolta vissza. Bobál Gyula „Aranytoll”-al ki- ’ tüntetett újságíró, mint alapító főszerkesztő személyes hangú, hangulatos emlékezésben idézte fel az ötvenes évek eleji-közepi közállapotokat, amelyek sajátos, ellentmondásos társadalmi hát­teret jelentettek a szerkesztő­munkához. Tarnóczi László - bár egy jóval fiatalabb generáció képviselője - szintén évek óta jelen van a médiában: toliforga­tóként és rádióriporterként. A Palócföld új szerkesztőségi struktúrájában a portrérovat ve­zetőjeként vesz részt. Ő is azt hangsúlyozta, hogy e tájegység­nek tágak a határai s mintegy milliósra tehető a lakossága. En­nélfogva nagyon sok emberi ér­téket lehet és kell felmutatni eb­ből a térségből. Az 1978-as szü­letésű, Vácott élő Szávai Attila író, drámaszerző - aki korábban a megyei napilap munkatársa is volt - Nyugat-Nógrádot képvise­li a szerkesztőségben. Többek között a folyóirat honlapjának megújítását, dinamikusabbá té­telét tartja kiemelt feladatának. A szerkesztőség legfiatalabb - mindössze huszonöt éves - tagja­ként Gréczi-Zsoldos Enikő Hu­bai Gábor miskolci lírikust - aki­vel tanár-diák viszonyban ismer­kedett meg - mutatta be. A Mű- út című lap „neveltje” az ott szer­zett ismereteit szeretné kamatoztatni a Palócfóldnél. Köl­tői tehetségét néhány versének felolvasásával is igazolta... Cs. B. „Huszonkettő” az 5. kötet Nincs tévedés: Szávai Attila ötödik saját könyvének a „Hu­szonkettő” címet adta, illetve ad­ták közösen a szerkesztő Mizser Attilával. Azon egyszerű oknál fogva döntöttek így, hogy ennyi a kötetbe foglalt novellák száma. S egyébként is ennek Joseph Heller történelmi szatírája, a „Huszon- kettes csapdája” óta van valami­lyen metaforikus üzenete. A váci születésű, Rétsághoz szorosan kötődő szerző 2007-ben jelentke­zett először a „Mászóká”-val, ezt 2008-ban a „Fészercsend” követ­te. Mindkettő a Kapu Könyvek keretében látott napvilágot, az „Optikai tuning” viszont a Palóc­fóld Könyvek-, a „Hetedik emelet” (újra egy szám!) pedig a JAK Fü- zetek-sorozatban jelent meg 2013-ban. Szávai Attila tagja a Jó­zsef Attila Körnek, a Tárna Cso­portnak, a balassagyarmati Kom­játhy Jenő Irodalmi és Művészeti Társaságnak, egyik alapítója a rétsági Spangár András Irodalmi Körnek. Publikációi számos me­gyei (Palócfóld, Nógrád Megyei Hírlap, Börzsönyi Helikon) és or­szágos (Irodalmi Jelen, Műút, Nimród vadászújság stb.) lap­ban láttak napvilágot. 2011-ben Salgótarjánban a Vertich Szín­padstúdió (a Zenthe Ferenc Színház elődje) mutatta be a „Hevimetal, bányaló, tehervo­nat” című egyfelvonásos szín­művét, amely a budapesti Merlin Színházban felolvasóest keretében is színre került. A minap befejeződött ünnepi könyvhét keretében Szávai Atti­la - aki a napokban az Irodalmi Jelen prózai díját vehette át - két egymást követő estén is vendége volt Salgótarjánban, a Balassi Bálint Megyei Könyvtárnak. Elő­ször az újjáalakuló Palócföld szerkesztőjeként, majd friss kö­tete, a fentebb emlegetett „Hu­szonkettő” megjelenése alkal­mából jelent meg a közönség előtt. A könyvről vele és dr. Mizser Attilával - a Palócfóld ko­rábbi főszerkesztőjével - dr. Nagy Csilla irodalomtörténész beszél­getett. A szerző - kérdésre vála­szolva - megerősítette, hogy e könyvével a tragikomikus, gro­teszk ábrázolásmódból elmoz­dult valamelyest a tragikum irá­nyába és igyekezett továbbra is kisember-hőseit, morális érték­kel bíró szereplőit, izgalmas fér­fi és nőalakjait kidolgozottabb jellemrajzzal felruházni. Bár „széttartó” a kötet tematikája, a halál és az erotika témaköre erő­teljes hangsúlyt kap benne. Az önmagához képest lelassultabb tempót, a változóban lévő próza­nyelvet, stílust Szávai Attila az eltelt évekkel, érettebb személyi­ségével magyarázta. Különösen érdekes volt hallani az egyik fel­olvasott, novelláját, a „Möyo”-t, amely az európai és az afrikai kultúrák közötti különbségről szól, de a megírás idején telje­sen másként hatott mint napja­inkban, a migránsválság köze­pette. Az író elmondta, hogy fi­gyelemmel kíséri az irodalmi ká­non trendjeit, kíváncsi - ahogy fogalmazott - a „sodrásirányra”. Szó esett a borítón látható fest­mény alkotójáról, a balassagyar­mati illetve romhányi Kaliczka Patríciáiról is, akirezonál az író lelkivilágára. Szávai Attila az évek során sok elbeszélést írt, néhány drámai mű is kikerült a keze alól, régen dédelgeti azon­ban egy regény tervét, amellyel a nem távoli jövőben szeretne előállni. A beszélgetés végén Nagy Csilla Mizser Attilát arról kér­dezte, hogy a Palócfóld főszer­kesztése után milyen tervekkel veszi át ugyanezt a beosztást a rangos pozsonyi Irodalmi Szem­lénél... csébé Szávai Attila (középen) könyvbemutatóján a szerkesztő dr. Mizser Attila és dr. Nagy Csilla irodalomtörténész w

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents