Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)
2016-05-21 / 117. szám
Sikeres a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. regionális irodahálózata, amelynek célja elősegíteni a nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító hazai kis- és középvállalkozások export- tevékenységének bővülését. Kereskedelmi képviseleteken dolgozó szakembereik segítségével folyamatosan kutatják azokat a vállalkozásokat, amelyek a külpiacon is versenyképesek lehetnek, illetve a más országokban létrehozott kereskedőházaik segítségével felmérik az adott piac igényeit. Partnereik számára személyre szabott szolgáltatáscsomagot nyújtanak exportképességük növelése érdekében. Kiemelkedő sikereket értek el a decemberi megnyitását követő időszakban a dunaszerdahelyi irodájuknál, amely az eddigi működése során már számos partnerkapcsolat kialakításában segítette a magyar és a szlovák vállalkozásokat. A regionális iroda közreműködésével számos kis-és középvállalkozás talált már üzleti partnert. Salgótarjáq/Dunaszerdahely. a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. sajtóidat szervezett Szlovákiába, Csallóközi településekre, hogy a magyar és a helyi sajtó képviselői első kézből tájékozódhassanak a dunaszerdahelyi iroda kiemelkedő sikereiről, valamint megbizonyosodjanak arról, hogy mennyire volt kedvező hatása a kezdeményezésüknek az egyes célterületeken. A Nógrád Megyei Hírlap két munkatársa arra szeretett volna választ kapni, hogy milyen mértékű az export növekedése a szlovákiai településeken, mit tesznek azért, hogy több magyar termék és szolgáltatás legyen, a cégek milyen kedvezményeket kapnak? A polgármesterek, vállalkozók készséggel válaszoltak kérdéseinkre. A beszámolók központi üzenete, hogy kereskedőház dunaszerdahelyi irodájának köszönhetően számos partnerkapcsolat alakult ki szlovák és magyar cégek között. A célcsoportok bemutatták régiójukat, és felvázolták, hogy milyen gazdasági együttműködési lehetőségek vannak a kkv-k tekintetében. Biczó Zoltán győri vállalkozó elmondta, hogy az MNKH külképviseleti irodájának segítségével Dunaszerdahelyen talált üzleti partnert Magyarországon egyedülállónak számító vállalta)Bővülnek a magyar-szlovák kereskedelmi kapcsolatok ■■i matosan fejlődünk, egyeztetések folynak, és újabb projekteken is dolgozunk. Mottónk - „Klasszikusok varázsa a vízen” - hűen tükrözi programjainkat, hiszen művészekkel együtt dolgozunk azon, hogy élményekkel teli utat biztosítsunk a fedélzeten - mondta el a vállalkozó. Szintén az MNKH regionális irodájának közreműködésével talált határon túli partnerre egy fűtéstechnikákat értékesítő dunaszerdahelyi vállalkozás. Bugár Ildikó, a cég társtulajdonosa elmondta, hogy több mint 20 éve vannak a piacon gázüzemű kazánok, vízmelegítők árunerkapcsolatok ajánlásával és projektjeik menedzselésével, illetve a célpiac bemutatásával támogatjuk - mondta. Kovács József, egy érsekújvári fürdőszoba-stúdió tulajdonosa arról számolt be, hogy a Magyar Kereskedőház érsekújvári irodáján keresztül jutott hozzá egy pozsonyi kiállítási részvétel lehetőségéhez, ahol bemutathatták a magyarországi partnercégek termékeit. Elmondta azt is, hogy Magyar- országon is foglalkoznak hasonló termékek - prémium kategóriás fürdőszoba-bútorok - gyártásával. A jó tapasztalatok, a megbízható vállalkozók és a gazása számára. A Dunán folyami hajótúrákat szervező turisztikai szakember egy dunaszerdahelyi utazási irodán keresztül bővíti vállalkozását a határ túloldalán. A vállalkozó a felvidéki terjeszkedés sikerén felbuzdulva egy jövőre esedékes erdélyi piacra lépést is elképzelhetőnek tart, amelyhez szintén a kereskedőház közreműködésére, valamint adatbázisának és kapcsolati rendszerének igénybe vételére számít. Hozzátette, hogy a magyar kereskedőház kapcsolatait kihasználva Szlovákiában folyamatosan keresik a partnereket, akikkel együtt dolgozva, közös együttműködéssel tudnak sikereket elérni. A jövőt tekintve nagy lehetőségek állnak rendelkezésre, folyanercégek felkutatásával segíti a vállalkozásokat, a két ország gazdasági és jogi hátterének ismertetésével, személyes üzleti találkozók lebonyolításával, valamint a nyelvi akadályok áthidalásával is a vállalkozások segítségére tud lenni. Czimbalmosné Molnár Éva rendkívüli és meghatalmazott magyar nagykövet is a kereskedőház és a követség közti kiváló partnerségre hívta fel a figyelmet.- A szlovákiai magyar nagy- követség üzleti központja a kereskedőházzal együttműködve folyamatos segítséget nyújt a szlovák piacra belépő magyar kis- és középvállalkozások számára. A kkv-kat tanácsadással, információszolgáltatással, partsításával. Az utóbbi időben egyre nagyobb igény mutatkozik a megújuló energiaforrások iránt. A nap- és termikus kollektorok szerelése mellett a villanyáramot termelő kollektorokat is forgalmazzák. Kiemelte, hogy cégük számára több szempontból is hasznos ez a magyar-szlovák kapcsolat, hiszen összehozza a partnereket és az igényt. Az üzleti partnerük egy magyar kazángyár, amely a megállapodás értelmében az új termékek előállítását végzi, míg a dunaszerdahelyi vállalkozás kizárólagos forgalmazóként fogja értékesíteni azokat a szlovák piacon. Skapinyecz Péter, a Kárpát-medencei gazdasági régió kialakításáért felelős Közép-Európai Kereskedelem-fejlesztési Hálózat Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Felvidéken jelenleg öt irodával képviselteti magát a Magyar Nemzeti Kereskedőház, és a közeljövőben további kettővel - Párkányban és Ipolyságban - fogja bővíteni a hálózatát. Az ügyvezető kiemelte, a nyugat-szlovákiai régió gazdaságilag az egyik legfejlettebb az országban, és a helyi magyarság szerepvállalása is jelentős. Bödők Károly, a decemberben nyitott dunaszerdahelyi iroda vezetője elmondta, a kereskedőház adatbázisa és kapcsolatrendszere segítségével folyamatosan tájékozatni tudják a magyar kis-és középvállalkozásokat a lehetséges felvidéki partnercégek igényeiről, valamint a helyi megkereséseknek eleget téve a hazai cégeket tudják kiajánlani. Az iroda nem csak a megfelelő partranciális javítások miatt döntöttek az együttműködés mellett. A fürdőszoba megtervezésétől, a termékek értékesítésén át, a beszereléssel is foglalkoznak. A kereskedőházzal folyamatosan kapcsolatban állnak, információkat kapnak, szakmai konferenciákon vesznek részt. Egyháztarcsa polgármestere kifejtette, hogy az 1300 lélekszá- mot számláló település a Pozsony - Komárom - Budapest - Bécs útvonalon helyezkedik el, ami lehetőséget ad arra, hogy az ipari területeket fejlesszék, tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság eléggé leépült.- Próbáltunk alternatívát keresni - mondta -, hogy megtartó ereje legyen a régiónak. Megalakítottuk az ipari parkot, majd még kettőt, ahol világhírű cégek telepedtek le. A magyarság, a lakosság megmaradásának feltétele, hogy méltó megélhetést biztosítsunk a Csallóközben, hogy munkahelyeket teremtsünk, és megfelelő lakóhelyet biztosítsunk. A fejlődés már tapasztalható. A kereskedőház és a régió ön- kormányzatai, valamint vállalkozói további potenciális együttműködéseket jeleznek előre a mező- gazdaság, a logisztika, az alkatrészgyártás és az építőipar területén. Magyarországi társtelepülésekkel környezetvédelmi programokban gondolkodunk. A sikerre az itt élő emberek megbízhatósága a garancia. A Magyar Nemzeti Kereskedőház felvidéki sikeréhez elengedhetetlen Magyarország szlovákiai nagykövetségének szerepvállalása. A kereskedőház és a nagykövetség közti szoros szakmai együttműködés, valamint a magyar kis- és középvállalkozások kölcsönös segítésének eredménye a partnerkapcsolatok számának növekedése. A Kárpát-medencei vállalkozások közötti gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében a Magyar Nemzeti Kereskedőház ösz- szesen 22 irodát nyit a szomszédos országok magyarlakta területein, illetve Lengyelországban. Ezek közül már 18 megkezdte működését, és a továbbiak megnyitására is hamarosan sor kerül. NBA/NMKH