Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

2016-05-21 / 117. szám

HIRDETÉS Rendőrre támadt Kisecsei/Salgótarján. Hivata­los személy elleni erőszak mi­att emelt vádat a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség egy 46 éves, Nógrád megyei férfi ellen, aki tavaly augusz­tusban a vele szemben intéz­kedő rendőrre támadt. Az erősen ittas vádlott 2015. augusztus 21-én délután egy Kisecseten tartott fesztiválon minden előzetes ok nélkül vál­lon ütött egy ott szórakozó fér­fit, majd a kalapját is leütötte a fejéről. A történtek miatt a járőr intézkedés alá vonta az elkövetőt, aki ennek nem kí­vánta alávetni magát, a sze­mélyazonosító okmányait nem volt hajlandó átadni és az adatait sem akarta közölni. A vádlott a rendőrrel szem­ben agresszívan lépett fel, a mellkasánál fogva meg is lök­te őt. Az egyenruhás a lökést követően hátralépett, és is­mételten felszólította, hogy igazolja magát. A férfi ahe­lyett, hogy ennek eleget tett volna, ökölbe szorított kézzel a jogszerűen intézkedő rend­őrt a mellkasán megütötte, valamint trágár szavakkal il­lette. Az intézkedés során őt ért bántalmazás miatt a rend­őr nem szenvedett sérülést. A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlot­tal szemben felfüggesztett sza­badságvesztés kiszabását és a több mint százezer forint bűn­ügyi költség megfizetését in­dítványozta vádiratában. A ga­rázdaság miatt a Balassagyar­mati Járási Ügyészség emelt vádat - tájékoztatta lapunkat Sziliné dr. Séber Anita megbí­zott fó'ügyészhelyettes. Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a gazdák­tól tavaszi fagyok okozta károkkal kapcsolatban. Az ezidáig összesítetten 505 hektárnyi területet érintő' kárbejelentések szinte mindegyike a fa­gyokkal kapcsolatos, ele­nyésző köztük a belvíz okozta kár. Kéri István A Nógrád Me­gyei Kormányhivatalnál kérdé­sünkre elmondták: pénteken dé­lig 74 kárbejelentést regisztrál­tak rendszerükben az áprilisi szélsőséges időjárás okozta ká­rokkal kapcsolatban. Ez a szám még növekedhet, mivel a kárbe­jelentés határidejét az illetékes szervek egy rendeletmódosítás­sal meghosszabbították. így az április 1. utáni károk felmérésé­re, majd bejelentésére a szoká­sos 15 naptól bővebb határidő állt a gazdák rendelkezésére: az utolsó nap erre május 23. lesz. A bejelentések hitelességéről minden esetben helyszíni szem­lén bizonyosodik meg a folya­matban „agrár-kármegállapító” szerepet betöltő, illetékes kor­mányhivatal. Helyszíni szemlé­jük jelentése alapján a kárigé­nyek sorsáról aztán a Mezőgaz­dasági- és Vidékfejlesztési Hiva­tal dönt, a folyamatban még a Nemzeti Élelmiszerlánc-bizton­sági Hivatal is közreműködik. A termelők akkor jogosultak a kár­enyhítésre, ha a kár becsült mér­téke meghaladja a 30 százalékot, ez alatti esetben lényegében a gazdálkodó saját kockázatáról beszélünk. A helyszíni szemlé­ken GPS-koordinátákkal ellátott fényképeket készítenek a káro­sodott állományokról az ellen­őrök, a meghozott határozat el­len a későbbiekben esetlegesen jogorvoslati igényekkel jelentke­ző gazdák ügyeiben így minden­kor visszaellenőrizhetőek a fel­mért állapotok. A kertészeti kultúrákban kelet­kezett károk elsősorban Nyugat- Nógrádra koncentrálódnak - de­rült ki a Nógrád Megyei Kormány- hivatal tájékoztatásából. A szőlő- ültetvények jellemzően Pásztó és Szendehely környékén szenved­tek kárt, a ribizli fagykárát érintő­en elsősorban Szécsény és Egyházasgerge térségéből érkez­tek bejelentések. A meggy, cse­resznye, alma, szilva gyümölcsö­sök elsősorban Kozárd környé­kén, az ilyen szélsőségeket jellem­zően nehezen tűrő diósok Bujá­kon, Szalmatercsen, Szécsényben és Érsekvadkerten károsodtak. A múlt hónapot érintő, ezidáig beérkezett kárigények szinte csak és kizárólag az április má­sodik felében kialakult hajnali keményebb fagyokkal kapcsola­tosak, elenyésző mértékben ta­lálni köztük a belvízzel kapcso­latos, vagy a szántóföldi kultúrá­kat érintő bejelentéseket. Megyénk is csatlakozott a rendezvénysorozathoz Gerhát Karina (Folytatás az 1. oldalról.) NMH-informácio. A május 20-án, azaz tegnap kezdődött és egészen június 5-ig zajló „Európai Geo- parkok Hete” programsorozat cél­ja a földtani örökség védelme és bemutatása. A Novohrad-Nógrád Geopark idén elsősorban a gyer­mekeket célozza meg, és nekik szervez programokat, foglalkozá­sokat, bemutatókat, valamint játé­kokat. Ezzel a szervezők azt sze­retnék elérni, hogy megismertes­sék a fiatalabb korosztállyal is a geoparkot és részletesen be is mu­tassák nekik ezt a hétvégeken. Is­kolákat fogadnak, akik a geo- parkos tevékenységekkel ismer­kedhetnek meg. Többek között tegnap a SKÁID Kodály Zoltán Tagiskola tanulói vettek részt a fentiekben említett programokon. Megyénkben is, mint szerte az országban tegnap kezdődött ez a rendezvénysorozat és egé­szen június 5-ig, a „Medvesi Fo­tós Maratonig” fog tartani, ami egy 48 órás, azaz két teljes napos rendezvény lesz. Ugyanis a Sal­gótarján melletti Medves-fenník kis országunk egyik legjobban befotózott tája. Hogy miért is? Mert itt rendezik meg minden évben Közép-Európa legna­gyobb tájfotós rendezvényét, amely egy nemzetközi program. Továbbá a Medves-fennsík ha­zánk egyik legváltozatosabb tá­ja. Középkori várak romjai, vul­káni csúcsok koronázzák a tér­ség legnagyobb kiterjedésű ba­zaltfennsíkját és az onnan lefu­tó mély, homokkő-völgyeket. A természeti, tájképi értékek­ben gazdag vidék központi ele­me az UNESCO-védnökség alatt működő Novohrad-Nógrád Geoparknak. Ez a táj a nemzet­közi figyelemre érdemes. Ezért is zárul ezzel a rendezvénnyel Nógrád megyében az „Európai Geoparkok Hete” programsoro­zat, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! Kiemelnénk néhány érdekessé­get a geoparkkal kapcsolatban, hogy mindenki egy kicsit jobban megismerhesse azt A Novohrad- Nógrád Geopark geológiai érté­kekben gazdag területén több olyan egyedi, kiemelkedő értékkel bíró helyszín található, amely az egész világon ritkaságnak számít. A geopark területe mind Magyar- ország, mind Szlovákia legerdő- sültebb tájai közé sorolható. A hatalmas erdőségekben több száz kilométernyi gyalogos- és hegyikerékpáros turistajelzés várja a természeti értékek ked­velőit. A 64 magyarországi és 28 szlovákiai települést tömörítő geoparkban nyomon követhető a települések természethez, erő­forrásokhoz való kötődése, a he­lyi környezeti adottságok hatá­sa az építészetre, valamint a ha­gyományokra. De tekintsünk ki­csit ki megyénkén kívülre is, mert országszerte számos látvá­nyossággal, és érdekességgel várják a résztvevőket! Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nem­zeti Park Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a kon­tinens 23 országából 69 geopark vesz részt a programban, amely­hez az igazgatóság által irányí­tott Bakony-Balaton Geopark is csatlakozott. A tegnap kezdődött rendezvénysorozat első napján tartották a csigasimogatót a Várpalotai-homokbánya termé­szetvédelmi területen, ahol most kivételesen bárki kézbe vehette a 16 millió éves csigákat és kagylókat, amelyek a 11 mé­ter magas, négy-öt méter vas­tagságú homokfalban marad­tak fenn. Az egykor itt hullám­zó szubtrópusi tenger csiga- és kagylófaunájának meszes vázai eredeti díszítettségben és színe­zetben maradtak meg.- A Szentgáli-kőlik barlang­ban ma kalandtúrán vehetnek részt a túrázók, akik a vezető kí­séretével kúszva-mászva teszik meg a 150 méteres távot - mond­ta Puskás Zoltán.- Szintén ma bejárható lesz a történelmi és geotúra útvonala Ti­hanyban, ahol Attila kardját őriz­ték és ahol őrizetben tartották az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt. Az ötórás túra érinti az Öreg Le- vendulást és az egykori ortodox szerzetesek barátlakásait is - je­gyezte meg Puskás Zoltán. Mindezeken túlmenően szá­mos egyéb eseményen vehetnek részt országszerte az érdeklődők az „Európai Geoparkok Hete” programsorozat keretein belül. *tVy. SALGÓTARJÁNI tt'-'M PROGRAMAJÁNLÓ APOLLO MOZI 3D 12:00 Adzsungel könyve, 3014:00, 16:00 3D Angry Birds ■ A film, 14:30 A művészet templomai: Leonardo Da Vinci - A lángelme Milánéban, 16:00 Új esély 18:00,3018:00,30 20:30 X-Men- Apokalipszis, 20:30 Rossz szomszédság 2 JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Május 23-tól Fél évszázad kultúra - A Színpad fotókiállítás (Előtér Galéria) " Május 23.9.00 Százszorszép kultúra - a „Józsi" gyereksze­mmel című kiállítás megnyitó (klubterem) Május 23.9.30 Mesemondó délelőtt (klubterem) Május 23., 24.19.00 Zenthe Ferenc Szinház/Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője. Székfoglaló Premier Bérlet és Zenthe Ferenc Bérlet előadása. Szólójegyek vásárolhatók! Május 24.10.00 Régiós Dalos Találkozó (Stécé Kávéház) VÁROSI SPORTCSARNOK Május 22.10.00 Salgótarjáni Strandépítők KC - Oomony Orszigos Serdülő Bajnoki fiú kézilabda mérkőzés Május 22.11.30 Gyermekkézilabda Bajnokság Országos U12 Elődöntő MACKÓVÁR ÓVODA Május 21.9.00 IX. Országos Óvodás Műfalmászó Találkozó VÁROSI TELEVÍZIÓ SZOMBAT 09.00 Hírfuzér. 09.30 Pünkösdi Hangverseny 2016.10.10 Erdély virágai. 11.15 Háttér - Sak­kozzuk ki! 11.50 Háttér - Premier előtt a Zenthe Ferenc Színház. 12.00 Nemzetközi Dixi­eland Fesztivál 2016. - Lakatos Ürge Jazz Band. 12.30 Hírfuzér. 16.00 INFO TV. 19.00 Hírfüzér. 19.30 Egyház megyei Körkép. 20.00 Salgótar­ján Völgyváros 2002.20.30 Értéktár - Magyar Est 21.30 A szomszéd vár (turisztikai maga­zin). 21.55 Nemzetközi Dixieland Fesztivál 2016. - Marching Jazz Band és a majorét! cso­port. 22.05 Crash - 961.22.30 Hirfüzér. 23.00 INFO IV. VASÁRNAP 09.00 Hirfüzér. 09.30 Egyház megyei Körhü). 10.00 Salgótarjáü Völgyváros 2002.10.30 Ér­téktár - Magyar Est 11.30 A szomszéd vár (tu­risztikai magazin). 11.55 Nemzetközi Dixieland Fesztivál 2016. - Marching Jazz Band és a majo­rért csoport. 12.05 Crash - 961.1230 Hírfü­zér. 16.00 INFO TV. 19.00 Hírfüzér. 19.30 Pün­kösdi Hangverseny 2016.20.10 Erdély virágai. 21.15 Háttér - Sakkozzuk ki! 21.50 Háttér - Premier előtt a Zenthe Ferenc Színház. 22.00 Nemzetközi Dixieland Fesztivál 2016. ■ lakatos Ürge Jazz Band. 2230 Hírtüzér. 23.00 INFO TV. ApidgráM«|)nlta termévé I irtási NwspnÉt Kft táfliegatisávd kosiéit További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon? Munkahelyéről lopott Speciális nagyítót és különféle eszközöket tulajdonított el egy sal­gótarjáni férfi. Salgótarján. Különféle nagy értékű eszközöket tu­lajdonítottak el a napokban egy salgótarjáni gyár telep­helyéről. A szerszámok egy részét felismerték az egyik kereskedelmi internetes ol­dalon, ahol azokat eladásra hirdették meg. A salgótarjá­ni nyomozók rövid időn be­lül azonosították a bűncse­lekmény elkövetésével gya­núsítható 38 éves férfit. Mint kiderült, a helyi la­kos egy év alatt 25 mérőórát, 10 multi csiszolót, valamint 3 speciális nagyítót tulajdo­nított el a munkahelyéről. A gépek, készülékek egy ré­szét értékesítette. A nyomo­zók az eltulajdonított tárgya­kat felkutatták és lefoglal­ták. A rendőrök előállították a gyanúsítottat a salgótarjá­ni kapitányságra.

Next

/
Thumbnails
Contents