Nógrád Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

2016-05-11 / 109. szám

A főrabbit (középen) dr. Kovácsné Nagy Mária polgármester kalauzolta Érsekvadkerten Nyugat-nógrádi látogatást tett a közelmúltban Frölich Róbert országos zsidó főrabbi. A neves vendég Érsekvadkerten és Balassagyarmaton fel­kereste a hitéleti emlék­helyeket, utóbbi helyen pedig részt vett egy fóru­mon is. H.H. ___________■ NM ÜáontéciÓ. Érsekvadkerten dr. Kovácsné Nagy Mária, a község polgármestere kalauzolta Frölich Róbertét Az izraelita főrabbi meg­tekintette a falu déli határában ta­lálható zsidó temetőt, illetve a sír­kerttel szomszédos épületben be­rendezett, és a közelmúltban*# Holokauszt-emléknapon bemuta­tott emlékkiállítást, amely a helyi hitközség egykori mindennapjait mutatja be. Ezután fejet hajtott a Közösségi Ház - a régi imaház - bejáratánál található, közel egy hó­nappal ezelőtt leleplezett már­ványtáblánál. Balassagyarmaton Bauer Jó­zsef, a városi zsidó hitközség el­nöke társaságában felkereste az országos műemléki védettséget élvező izraelita temetőt, a Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pontban pedig találkozott Medvácz Lajos polgármesterrel, míg a nagyteremben rendezett fórumon Majdán Béla helytörté­nésszel beszélgetett. Bauer József érdeklődésünkre elmondta, Frölich Róbert nagy elismeréssel szólt arról az áldo­zatos munkáról, amivel a nyu­gat-nógrádi zsidó közösségek nem csupán hűen őrzik az elő­dök értékeit, hanem az utódok elé is tárják, tanulságul és isme­retterjesztési céllal egyaránt. Európa-nap a somoskői vár lábánál meg a szervezők, animátorok közreműködésével. A legna­gyobb sikere ezúttal is a zenés nemzetközi Európa-kvíznek volt, ahol gazdára találtak az ED központjából kapott ajándékok, és nem utolsó sorban a tájékoz­tató füzetek. A déli harangszó előtt Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere mondott köszön­tőt, majd a rendezvény résztve­vőit meghívták egy finom gu­lyáslevesre. Ebéd utáni sziesztaként a kultúra szerel­Az eseményen megjelent (balról) Varga Béla, Fekete 6111*006 meseinek ked­Zsolt és Skuczi Nándor is tf veskedtek a A Nógrád Megyei Regio­nális Vállalkozásfejleszté­si Alapítvány (NMRVA) által befogadott Europe Direct (ED) iroda az esz­tendő legnagyobb temati­kus rendezvényét tartotta a múlt szombaton: a ha­gyományos Európa-napot. Salgótarján-Somoskő. a prog­ram a már hagyományosnak ne­vezhető huszonnyolc harangkon- dítással vette kezdetét, majd Var­ga Béla, az NMRVA vezetője és Skuczi Nándor, a megyei közgyű­lés elnöke köszöntötte a megje­lenteket és méltatta az Európa- nap jelentőségét. Ezután a nap egyik leglátványosabb eseménye­ként a somoskői vár ablakából el­eresztett 280 darab léggömb je­lezte a program indulását. A gyermekeket ugrálóvár, il­letve ügyességi és logikai játé­kok fogadták, a legkisebbeket ér­dekes játékokkal örvendeztették Szép számban ünnepeltek az Európa-napon szervezők, ahol a tánc, a szín­játszás szerelmesei és a nép­zene kedvelőinek is a kedvébe jártak, hiszen a tavalyi Felszál­lott a páva elnevezésű rendez­vény győztesei, a Haraszti ik­rek előadása nagyon népszerű volt ebben a festői környezet­ben is. A program zárásaként került kisorsolásra az EU-totó nyerte­se, ahol az izgalom nem maradt el, hiszen minden játékos szere­tett volna felkerülni az Amszter­damba indulók listájára. A rendezvény végül a Nógrád megyei zászló levonásával és kürtszóval fejeződött be. Újabb vidékfejlesztési fórum Nagy érdeklődés mellett Karancslapujtőn rendez­ték meg az újabb vidék- fejlesztési fórumot, ahol a Széchenyi Programiroda szerepéről, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) aktualitásairól, a Vidékfejlesztési Program­ról, a támogatási kérel­mek benyújtásáról, az ak­tuális pályázati lehetősé­gekről, jelenlegi helyzeté­ről tartottak tájékoztatót. Karancslapujtő. a tájékoztató helyszínén bemutatták az ön- kormányzatok részére kiírt ak­tuális pályázati lehetőségeket és az azokkal kapcsolatos kérdése­ikre is választ kaphattak a részt­vevők. Köszöntő beszédében Bállá Mihály országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos kiemel­te annak fontosságát, hogy a tér­ségbeli családi-, kis- és középvál­lalkozások, valamint az önkor­mányzatok minél több sikeres pályázaton vegyenek részt, hi­szen ez a települések érdeke is. A megyei források mellett az ágazati operatív programok nyújtotta lehetőségeket is maxi­málisan ki kell aknázni. Az elkö­vetkező időszak kihívása - tette hozzá a honatya -, hogy minden rendelkezésre álló pályázati for­rás célhoz jusson, mert ezek a tá­mogatások elengedhetetlenül szükségesek a térség fejleszté­séhez. Baksa Sándor, Karancslapujtő alpolgármestere - akit utóbb a község első számú vezetőjévé vá­lasztottak - hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok fejlődésé­nek motorja az innovációs tevé­kenység, amelyből a lehető leg­több településnek ki kell vennie a részét. - Meg kell ragadni min­den lehetőséget, hogy megfelelő forráshoz jussunk. Célunk a kör­nyezet-, az energia- és az élelmi­szeriparra fókuszáló innovációs tevékenységek és kapacitások fejlesztése, a projektek előkészí­tése a település gazdaságának élénkítése érdekében - mondta. Bíró Ánna, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Nógrád megyei területi felelőse az önkormány­zatok pályázati lehetőségeiről tartott beszámolót. Kiemelte: az MNVH célja a vidékfejlesztés­ben érintett önkormányzati in­tézmények, társadalmi- és gaz­dálkodó szervezetek informáci­ós, illetve együttműködési háló­zatba szervezése, tevékenysé­gük összehangolása.- Fontos számomra a szemé­lyes kapcsolat kialakítása a tele­pülések vezetőivel, a vidék gaz­dasági fejlődése, a felzárkózta­tás, valamint a támogatási forrá­sok hatékony felhasználása. Én magam megpróbálom ezeket a folyamatokat segíteni, összekap­csolni a szereplőket és minden­ki számára megtalálni a legjobb lehetőséget - fogalmazott Bíró Anna. Deé András, a Széchenyi Prog­ramiroda Nonprofit Kft. regioná­lis igazgatója a programiroda legfontosabb üzeneteit közvetí­tette a hallgatóság felé. Elmond­ta, hogy évek óta szolgálják a pá­lyázni kívánó ügyfelek érdekeit, továbbá hogy a munkatársai el­sődleges feladatai közé tartozik a térítésmentes tájékoztatás, a tanácsadás. Faragó Rita, a Magyar Állam- kincstár Nógrád Megyei Igazga­tóság Állampén^tári Iroda veze­tője a „Gyakorlati tudnivalók és tapasztalatok a TOP támogatási kérelmek benyújtásához” témá­ban tartott előadást. Elmondta, hogy a kincstár önkormányzat­okkal kapcsolatos tevékenységé­nek fontos területe a pályázatok feldolgozása, valamint a döntés­hozók felé történő továbbítása. Közreműködő szervezetként el­látja az egyes pályázatos, fejlesz­tési típusú támogatásokhoz kap­csolódó feladatokat. A rendezvény keretében lehe­tőség nyílt észrevételek, kérdé­sek megfogalmazására. Ennek során újabb és újabb felvetések fogalmazódtak meg, amelyek igazolták, mennyire fontosak a vidék- és településfejlesztéssel kapcsolatos új gondolatok, ame­lyek lehetőséget adhatnak jó megoldások felkutatására az egész megye területén. A következő tájékoztató fóru­mot május 19-én, csütörtökön Érsekvadkerten rendezik meg. (NBA) .Évek óta szolgálják a pályázni kívánó ügyfelek érdekeit - mondta Deé András Bíró Anna az önkormányzatok pályázati lehetőségeiről tartott beszámolót Zsidó főrabbi látogatása ii

Next

/
Thumbnails
Contents