Nógrád Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 75-100. szám)
2016-04-09 / 82. szám
Pándy Piroska opuraem kc előadóművész ezúttal is hozott ajándékot szülővárosába A címsor Kacsóh Pongrác „Rákóczi” című daljátékából való, amelyet Pándy Piroska operaénekes a SEMFeszt (a Salgótarjánból Elszármazott Művészek Fesztiválja) műsorának befejező számaként adott elő s nyilván nem véletlenül, hiszen a „Rákóczi megtérése” a tágabb és szőkébb haza iránti szeretetre, ragaszkodásra épül. S a szülőföldhöz, Nógrádhoz, Salgótarjánhoz való érzelmi kötődés volt a közös nevezője az e hét eleji gálaest egészének is. Ráadásul a műsorvezető, a szintén helyi gyökerű Sándor András is minden fellépőt a beteljesült illetve még megvalósulásra váró álmáról, álmairól (is) kérdezgette. A megyeszékhely közönsége egy fél évszázaddal ezelőtt, 1966. április 4-én vehette birtokába a József Attila Művelődési Központ Szrogh György tervezte Fő téri épületét, amelyet az előesti díszünnepség keretében avattak fel. A város egyik meghatározó kulturális intézménye ötvenéves évfordulójáról 2016-ban sokféle módon, formában emlékeznek meg. A SEMFeszt kétségkívül a legrangosabb kiemelt események közé sorolandó, sőt akár a jubileumi rendezvénysorozat csúcspontjának is tekinthető. Annál is inkább, mert - mint Simon Lajos, a Salgótarjáni Köz- művelődési Nonprofit Kft. igazgatója is hangsúlyozta köszöntőjében - e gálaesttel vette kezdetét az idei Tarjáni Tavasz két hónapos programfolyama. Az intézményvezető korabeli újságból felsorolta az 1966-os ünnepség szereplőit, majd színpadra hívta Sándor András újságírói, rij|prtai%*«zerkesztőt, akinek eleddig csaknem harminc - saját magzattal írt, illetve valamilyen módon menedzselt - könyve jelent meg, megannyi sikeres rádió- és tévéműsor közreműködője volt, s jelenleg az úgynevezett bizalomépítő kérdezéstechnikával is foglalkozik. Sándor András felidézte, hogy 1992-ben - alig több mint tizenkét évesen, a Petőfi iskola ötödikes tanulójaként - éppen ebben az épületben kereste meg öltözőjében Sas Józsefet, aki nem utasította el. S az interjú meg is jelent a Nógrád Megyei Hírlapban... Sándor András - átvéve a szerepét - elsőként Alapi Istvánnal kezdett beszélgetni. Az Edda Művek gitárosát nagy taps fogadta, nem utolsósorban szólista pályafutásnak elismeréseként is, minthogy tízéves kora óta játszik kedvenc hangszerén és több önálló lemeze, albuma is megjelent. Mindig jó szívvel gondol szülővárosára, az itt átélt - döntő többségében pozitív - élményekre, gyakran jön haza látogatóba és fellépni egyaránt. Joggal lehet büszke a Salgótarjántól kapott Pro Arte- díjra és a Nógrád megye díszpolgára kitüntetésre. Kivételes képességeit ezúttal Chick Corea amerikai jazz-zenész egyik számának megszólaltatásával bizonyította. Jeles színházi produkciókból és filmekből ismert Szebb ott az álom../' Pindroch Csaba színművész szeretettel emlékezett felmenőire. A család egykori bányász tagjai iránti tisztelete jeléül kérte az „Életművész” című tévéműsor szerkesztőit, hogy a föld mélyében ő is - édesapjával párban - kipróbálhassa ezt a kemény, embert próbáló munkát. Kedélyesen adta elő, hogy tízéves korában szerepelt először ezen a színpadon, amikor Levente Péter egy játékra kiválasztotta a gyerekközönség soraiból. Pindroch Csaba jószerivel negyvenéves korában jött rá, hogy az általa választott hivatást akkor tudja még jobban művelni, ha ő maga is élvezi, amit csinál. Azt, hogy hol tart ma ezen a pályán, Pilinszky János „Apokrif című mély tartalmú versének remek előadásával is bizonyította. A következő fellépő eleve népviseletben érkezett, egyrészt jelezve az általa képviselt művészeti ágat, másrészt felkészülve az előadandó produkcióra. Albunovics Milán néptáncos, koreográfus arra nem tudott választ adni Sándor Andrásnak, hogy mit tart pályafutása eddigi legnagyobb sikerének, mert mindegyiket fontosnak tartja. Hatévesen kezdte a táncot itt a városban, s az első fellépéseinek egyikén túlságosan is nadrágjának a madzagjával volt elfoglalva. A Nógrád Táncegyüttesből indulva jutott el a többek között a Budapest Táncegyüttesig, néhány éve a Virtus Kamara Táncegyüttes művészeti vezetője. Sokat szekor a budapesti busz közeledik Salgótarjánhoz, egyre jobban érzi magát. Szemével megsimogatja a hegyeket, a számára oly kedves tájat és alig várja, hogy találkozzon szeretteivel. Oláh Zsolt név szerint is köszönetét mondott helyi mesterének, Gúthy Éva énektanárnőnek. Az utóbbi években elsősorban színházi menedzseléssel, ügyvitellel foglalkozik, amelyhez egyetemi szinten szerzett elméleti ismereteket. Azí éneklés számára egyre inkább hobbizenélésének számít, de hogy milyen magas szinten műveli azt egy preklasszikus, korabarokk zeneszerző, G. Cacci- ni egy szép áriájával bizonyította. Sándor Andrásnak könnyű dolga volt Szolnoki Péter bemutatásával, mert az énekest, a Bon Bon együttes frontemberét szerte az országban, de Salgótarjánban különösen sokan ismerik és szerecímű filmdalból is - sláger lett. Ezt a számot most is örömmel fogadta a közönség. A gála második része egy helyi születésű színésznővel, Szor- csik Viktóriával kezdődött. A beszélgetés során megelevenedtek a Petőfi Sándor Általános Iskolában illetve a Madách Imre Gimban Rosszban” tévésorozat révén lett ismert az arca. Sokáig, úgymond „szabadúszó” volt, mostanában a békéscsabai színházban, a Szente Vajk rendezte Rejtő-krimi átdolgozott zenés változatában lép fel. Énektudását ezennel egy Nelson Mandela-em- lékszámmal igazolta. Szakterületén, a jazz-zenében nagy tekintélynek örvendő zongoraművész, zeneszerző, tanár, az Erkel- díjas Nagy János csendes, jókedélyű emberként jellemezte magát. Mint elmondta, annak idején itt, a József Attila Művelődési Központban ismerte meg a jazzt, amelynek alapjait a Váczi Gyula Művészeti Iskolában sajátította el, majd a felsőfokú tanulmányai során jegyezte el magát végleg az életelemévé lett műfaj mellett, amit már jó ideje ő tanít másoknak. Jó viszonyt ápol AláGyuriska János színművész „elmondta mindenkinek” Karinthy Frigyes „Előszó” című versét Simon Lajos „házigazgató’’, kezében a 1966-os avatásról tudósító megyei lap másolatával Albunovics Milán párjával, Besze Zsófiával a néptáncművészetet képviselte repelt együtt a Dűvő zenekarral, s ez alkalomra is Hrúz Dénesi és Szabolcsot hívta meg kísérőnek. Műsorszámukat partnerével, Besze Zsófával mutatták be. Oláh Zsolt személyével egy új műfaj, az opera, ha úgy tetszik a komolyzene mutatkozott be a gálaesten. A sokféle műfajba - így a színművészetbe is - belekóstolt fiatalember elmondta, hogy amitik, annak ellenére, hogy már tizennégy évesen elkerült itthonról tanulni, különböző zenekarokban és különböző hangszereken játszani. A Bon Bon 1995-ben alakult, azóta megszámlálhatatlanul sok fellépésük volt, megannyi híres előadóval és együttessel dolgoztak együtt, több albumuk is megjelent, jó néhány szerzeményükből - így a „Valami Amerika” náziumban töltött évek élményei, szó esett Salgótarján és környéke szépségeiről, s nem utolsósorban arról a különbségről, amely a vidéki emberek sajátos mentalitását jelenti a fővárosiakhoz képest. Szorcsik Viktória 1995 óta van a pályán, több évig a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt, ahol „Az ember tragédiája” Éváját is rábízták. Országosan a „Jópi Istvánnal és Szolnoki Péterrel is. Családi kapcsolatok révén manapság is gyakran jár Salgótarjánba, szeret kirándulni. Az idén egy újabb mérföldkőhöz érkezik pályafutása, amennyiben október 4-én ismét a Művészetek Palotájában lép fel. Invenciózus zongorajátékára egy korábbi saját szerzeménye bemutatásával adott példát. A huszonkét éves ifjú hölgy, Nagy Gréta - mint el is mondta - még igencsak pályafutása kezdetén jár, tisztában van vele, hogy a jövőben sokat kell tanulnia, fejlődnie, ezért is tartja nagy megtiszteltetésnek, hogy meghívást kapott a tekintélyes múltú hírességek közé. A salgótarjáni KiViSzI elnevezésű színházi műhelyben kezdett el színjátszóskodni, énekelgetni például „A dzsungel könyvé”-ben, a „Farkasok”-ban. Nővére nógatására jelentkezett egy televíziós tehetségkutatóba, amely azonban nem tervei szerint sikerült. Annál inkább a Budapesti Operettszínház válogatója, amelyen a „Fame” című musicalben kapott szerepet Az általa (is) alakított Mabei fohászát el is énekelte. Gyuriska János, a Zenthe Ferenc Színház művésze közvetlenül Szécsényből - ahol nagy közönségsikert arattak „A képzelt beteg”-gel - érkezett a gálaestre, ennek megfelelően jó hangulatban, szellemesen válaszolgatott a műsorvezető kérdésire. Utalt a főiskolai tanulmányok után a Vígszínházban eltöltött évekre, szerepekre - ahol Pindroch Csabával is több darabban játszott együtt - a kevésbé sikeres rövid miskolci kitérőre és azt is őszintén elmondta, hogy ő jelentkezett Susán Ferenc rendezőnél: szeretne hazatérni szülővárosa társulatához. Döntését egy pillanatra sem bánta meg, nagyon jól érzi magát itthon, szép feladatokat kapott már az elmúlt két év során is színészként és rendezőként egyaránt. Műsorszámként Gyuriska János Karinthy Frigyes „Előszó” című versét adta drámai erejű egyedi „hangszerelésben”. Mikecz Estilla viszont éppen a fordított utat járja: a Vertich Színpadstúdió, majd a Zenthe Ferenc Színház deszkáiról került az országos nyilvánosság elé, ameny- nyiben fellép a Nemzeti Színházban, Debrecenben és az egyik főszerepet játszotta a közelmúltban a Duna Televízióban bemutatott „Csak színház és semmi más” című hatrészes sorozatban. Közben - nem mellesleg - a kaposvári színházművészeti egyetem negyedéves hallgatója. Elmondta, hogy milyen kedvesen fogadta itt, ebben a házban mindenki, s ugyancsak személyes emlékeit idézte a családjával, gyermekkorával kapcsolatosan. A jelenről szólva kiemelte, hogy bizony különleges érzés Törőcsik Mari, Udvaros Dorottya és más nagyszerű előd közvetlen közelében lenni a színpadon, vagy Reviczky Gábor anekdotáit hallgatni a büfében. Mikecz Estilla a „Kabaré” című musicalből egy olyan számot énekelt el, amelyben együtt van jelen a vidám és a szomorú hangulat. Legvégül Pándy Piroska Lisztdíjjal és sok más kitüntetéssel elismert énekművész ült illetve állt közönség elé. Ezúttal is elmondta, hogy számára éltető erőt jelentenek a baglyasaljai gyökerek, a családi kötelékek, a városhoz fűződő gyermek- és ifjúkori élmények. Ennek megfelelően igyekszik segíteni az itteni kulturális, művészeti életet. Most is két tőle még nem hallott művet hozott a számára oly kedves salgótarjáni közönségnek: egy áriát Verdi „Trubadúr" című operájából és - e cikk bevezetőjében már idézett - „Rákóczi megtérésé”-t. Mindkettőt megrendítően, magas művészi színvonalon adta elő. „Pándy Piroska egy csoda” - mondta egy néző sokak véleményét tolmácsolva. Ráadásul a művésznő - mintegy slusszpoénként - a pályafutásának 30. évfordulójára megjelent CD-jének bevételéből százötvenezer forintot is átnyújtott Simon Lajosnak a Zenthe Ferenc Színház javára. A fináléban a gálaest szereplői, a város polgármestere, Fekete Zsolt és a jubiláló József Attila Művelődési Központ munkatársai együtt jelentek meg a színpadon és előkerült a születésnapi torta is... „Rengeteg tehetséges ember származott el ebből a városból. Célom, hogy bemutassam, a tehetség bennünk van és ha kitartunk az álmaink mellett, azok kivétel nélkül mégis valósulnak/” - nyilatkozta előzetesen Sándor András és az élménydús, az évfordulóhoz méltó gálaest visszaigazolta szavait.. . Csongrády Béla
