Nógrád Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 50-74. szám)
2016-03-08 / 56. szám
„Tartós szeretet" Ez év március 6. és 13. között rendezik meg hazánk - s így Nógrád megye - valamennyi templomában a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést. NMH4nformáció. Az adományozásra buzdító körlevelet a katolikus templomokban február 28-án, nagyböjt harmadik vasárnapján olvasták fel. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon szervezi meg akcióját országszerte. A „Tartós szeretet” címmel meghirdetett országos gyűjtés során a hívek a templomokban az arra kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Az érdeklődők többféle módon is támogathatják az akciót. Bármilyen tartós élelmiszer felajánlása segíthet a rászorulóknak - legyen az liszt, cukor, olaj, tészta, rizs, búzadara, konzerv, tartós tej, zacskós leves, édesség, lekvár, kávé, esetleg tea. Akár egy kilogramm liszt is segítség...! A 1356-os adományvonal tárcsázása hívásonként ötszáz forint támogatást jelent, de a gyűjtés hírének terjesztésével is bárki tudja népszerűsíteni az indítványozást. Az adományokat a Katolikus Karitász juttatja el a rászorulókhoz. 2015-ben mintegy száznyolcvan tonna élelmiszer gyűlt össze, amelyből több mint húszezer családnak tudott ajándékcsomagot összeállítani húsvétra a se-. gélyszervezet. Az idén is hasonló támogatásra számítanak a szervezők. Kisplasztikák a galériában Paulikovics Iván szobrászművész alkotásaiból nyílt kiállítás nemrég a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Horváth Endre Galériájában. Szenográdi Ferenc Balassagyarmat. Paulikovics Iván 1953-ban született Budapesten. 1972-77 között a Képző- művészeti Főiskola hallgatója, ahol mestere Somogyi József volt 1984-ben a Római Magyar Akadémián tanult. Munkásságát Derkovits-díjjal ismerték el. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértője. Kisplasztikái és monumentális kompozíciókat készít. Művészete figura-központú, realista szellemiségű, igen erős taralmi töltettel felvértezve. Szobrai gyűjteményekben is fellelhetők, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban és több városunk múzeumában. A balassagyarmati kiállításon Zolnyánszki Zsolt kurátor köszöntötte a megjelenteket. „Paulikovics Iván egyik adottsága, hogy nagyszerű érzékkel táncoltatja bele a térbe a szobrait” - idézett az alkotóról megjelent írásból, majd hozzátette: akarva-akarat- lanul a jelen tárlaton is megjelenik a ritmus. Dr. Borsos Mihály, a Társalgó Galéria vezetője megnyitója elején arról szólt, hogy Paulikovics Iván Somogyi József tanítványaként kezdte pályafutását, de nem annyira a mester szobrászata hagyott benne mély nyomot, hanem a szobrászathoz való viszonya. A munkáira j ellemző tiszta tér mindenképp dicséretet érdemel. A kiállítás három csoportra osztható: szentek és álszentek, narrátori sorozat és a vágy szobrai. Ezt követően a szépség filozófiai gondolatinak a töltetével szólt a kiállított szobrokról. Kiemelte: a szobrászat akkor ér valamit, ha a plasztika „megszólal”, az értelme a lelkűnkben fejeződik be. Ilyenek a mester munkái. Végezetül hangsúlyozta: Paulikovics Ivánt az elhivatottság, a mély alázat és a felelősség jellemzi, amely szinte minden alkotásában jelen van, legyen az kisplasztika, vagy köztéri munka. Pillanatkép a megnyitóról. Balról jobbra dr. Borsos Mihály, Paulikovics Iván és Zolnyánszki Zsolt Parlamentben jártak az énekkarosok Az énekkari csoport tagjai a Kossuth téren Különleges kiránduláson jártak a fővárosban a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Iskola félszáz énekkaros diákjai. A soksok élmény közt bejutottak hazánk országházába is. NMH-informáciÓ. - Első állomásunk a Kossuth tér volt, ahol közvetlen közelről szemlélhettük meg a nagy elődök szobrait - számolt be a budapesti túráról két tizenegyedikes lány, Hrubiák Laura és Kiss Dalma. - Álmél- kodva néztünk a lova hátán, büszkén ülő gróf Andrássy Gyulára, Tisza István vizslató tekintetébe, Kossuth Lajosra, II. Rákóczi Ferencre, leültünk József Attila mellé, gondolkodni a Duna partján. Alapos átvizsgálások után léphettük át a parlament küszöbét, itt Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke vezetett körbe bennünket, és néhány pillanatig átérezhettük, milyen is a törvényhozás tagjának lenni. A felsőházi ülésteremben meghallgattuk, hogyan is zajlik egy-egy tanácskozás, és csodálattal néztük a kupolaterem ékességét, a magyar koronát, a jogart, az országalmát és persze az őket féltve őrző díszes őrséget. Ezeket az élményeket fokozva, részt vehettünk a magyar törvényhozásról szóló múzeumi sétán. Délután felmentünk a Gellérthegyre, a híres pálos sziklatemplomba, és mivel énekkarosok vagyunk, ott, azonnal dalra fakadtunk. A tiszta időben káprázatos panoráma tárult elénk Budapestre. A lányok hozzátették, sok-sok hasznos ismerettel gazdagodtak, amikét tanulmányaik ábrán is felhasználhatnak. H. H. Rákmegelőzés: fontos a felelősségteljes gondolkodás Középiskolások részére rendeztek versenyt a rák világnapjához kapcsolódóan a napokban a salgótarjáni megyeházán. A rendezvény célja az volt, hogy játékos formában hívja fel a fiatalok figyelmét az egészséges életmód és a daganatos megbetegedések korai felismerésének fontosságára. Az eseményen öt középiskola kilenc csapata vett részt. Szigeti András Salgótarján. - A Nemzetközi Rákellenes Unió a rák világnapján minden évben kihirdet egy jelmondatot. Az idei szlogen - „Amit megtehetünk, amit megtehetsz!” - arra utal, hogy a tévhittel ellentétben a rákos megbetegedések egyharmada megelőzhető az egészséges életmód szabályainak betartásával. Vagyis a dohányzás, a mértéktelen alkoholizálás, a HPV vírusfertőzés, a túlsúly és a mozgásszegény életmód kiiktatásával. Sok mindennel javíthatnánk tehát a szomorú statisztikán, ami arról árulkodik, hogy évi több mint nyolcmillió embert veszítünk el a rák miatt - fejtette ki Kreicsi Mária, a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke. Hozzátette: a szokásaink fiatal korban alakulnak ki, ezért különösen fontos, hogy a gyerekek tudják, mivel javíthatnak a jelenlegi helyzeten. Az utóbbi időben ugyanis már nemcsak az idősek betegségéről beszélhetünk, hiszen egyre több fiatal is érintett. Éppen ezért lényeges, hogy ők foglalkozzanak ezzel, elsajátítsák a felelősségteljes gondolkodást és e szerint cselekedjenek. A hétvégi vetélkedő célja elsősorban a figyelemfelkeltés volt. A csapatok által készített plakátok is annak fényében készültek el a megmérettetésre, hogy mi az, amit az ember megtehet a kockázati tényezők csökkentése, illetve a betegség ideje korán való felismerése érdekében. Dr Surján Orsolya, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetője elmondta: a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete által szervezett versenybe immár ötödik éve kapcsolódnak be. A megmérettetésnek nem az az elsődleges célja, hogy a rákról tudjanak meg minél többet a gyerekek, hanem inkább azt szeretné tudatosítani, milyen életmódot kell folytatniuk a daganatos betegségek megelőzéséhez. A szervezők arra is kíváncsiak, hogy a tanulók hogyan gondolkodnak ezekben a kérdésekben. A begyűjtött információkat a későbbi egészségfejlesztési tevékenységük során használják majd fel. Ezen túlmenően azt is meg akarják tudni, hogy a diákok mit hoznak a családból, milyen ismeretekkel rendelkeznek.- Mennyire tartják fontosnak az egészséges életmódot? Menynyire foglalkoznak a rákbetegséggel? Mit gondolnak arról, hogy mit kellene tenni a hatóságnak annak érdekében, hogy a létező szűrővizsgálatokra minél több ember elmenjen? Melyek azok az információk, amelyek hiányoznak, noha esetleg hatni lehetne velük az emberekre? - emelte ki dr. Surján Orsolya. A verseny kétfordulós volt. A megmérettetés első részeként a résztvevőknek egy figyelemfelhívó plakátot kellett készíteniük a daganatok megelőzése vagy korai felismerése témában. A szabad technikával készült molinókat a vetélkedő helyszínén kellett bemutatni a diákoknak. Ezt követően, a küzdelem másik felében elsőként - totóval és keresztrejtvénnyel - az agyukat kellett megtornáztatni a négyfős csoportoknak. Ezután következett a puzzle, ahol a rákmegelőzési kampányokban világszerte jeleskedő sztár, Angelina Jolié arcképét kellett kirakni a mozaikokból. A versenyszámok között volt még activity és szlogenelemzés is. Ez utóbbi során a véleményüket kellett kifejteni a diákoknak az adott jelmondatról. A jó hangulatú és tanulságos verseny szoros eredményt hozott. Az első helyen a SSZC Táncsics Mihály Szakközépiskolájának „Rákhárítók” csapata végzett (Knapiczius Attila, Tóth Flóra, Fejes Fanni, Szilfai Andrea), megelőzve a Madách Imre Gimnázium „B terv” elnevezésű egységét (Laczkó Soma Bálint, FenesBerill, Bucsok Kristóf, Rozgonyi Márton) és a SSZC Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskolájának „Kéri” nevű négyesét (Botos Bernadett, PetercsákDóra, Urbán László, Klagyivik Bálint). v