Nógrád Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

2016-01-22 / 17. szám

Vidékfejlesztési program Nógrád megye települése­in is fontos, hogy a 2014- 2020-as Vidékfejlesztési Program minél szélesebb körben eljusson a polgár- mesterekhez, jegyzőkhöz, hogy a pályázni szándé­kozók a lehető legalapo­sabban felkészüljenek a meghatározott feltételek teljesítésére. Legfontosabb szerepünk az, hogy az önkormányzati vezetők minél szélesebb körét megismer­tessük a Vidékfejlesztési Program adta lehetőségekkel, ezek részlete­ivel, annak érdekében, hogy a pá­lyázni szándékozók a lehető leg­alaposabban felkészüljenek a meghatározott feltételek teljesíté­sére. Megyei területi felelősként célom, hogy az önkormányzatok, civilszervezetek, LEADER szerve­zetek ezekhez az információkhoz minél hamarabb és minél hatéko­nyabb módon jussanak hozzá. Kiemelte, hogy a 2016-os év első felében előre láthatólag milyen pályázatok kiírására kerül sor, illetve beszélt a 2014- 2020-as önkormányzatokat érintő pályázati lehetőségek­ről. Ismertette többek között a kisméretű infrastruktúrák és alapvető szolgáltatások fejlesz­tését a vidéki térségekben. El­mondta, hogy a támogatható tevékenységek között szerepel többek között az állami/önkor- mányzati funkciót nem magá­ba foglaló közösségi funkciókat ellátó létesítmények energeti­kai korszerűsítése és megúju­ló energiaforrások használata, a helyi termékértékesítést szolgáló piac infrastruktúra fejlesztése, a külterületi köz­utak fejlesztése, a településké­pet meghatározó épületek kül­ső rekonstrukciója, az energe­tikai korszerűsítése, a közét­keztetést végző intézmények konyhájának fejlesztése, a köz- és vagyonbiztonságot szolgáló Bíró Anna az MNVH Nógrád Megyei területi felelőse, Agrár Vidékfejlesztési Programokért felelős helyettes államtitkárság munkatársa előadás közben Az információ átadásán túl na­gyon fontosnak tartom a kistele­pülések vezetőinek észrevételeit közvetíteni a Miniszterelnökség felé - mondta el Bíró Anna az MNVH Nógrád Megyei területi fe­lelőse, Agrár Vidékfejlesztési Programokért felelős helyettes ál­lamtitkárság munkatársa, a me­gyében megrendezett fórumokon. Nagy segítség a pályázatot be­nyújtók részére - tette hozzá hogy közvetlenül is képviselni tudjuk az önkormányzatok, a gazdálkodók és a feldolgozók érdekét, első kézből értesülhet­nek támogatási lehetőségekről, azok részleteiről, kiegészítő technikai feltételekről. fejlesztések: polgárőr és mező­őr szolgálat jármű és eszköz- beszerzései, az önkormányzati közforgalmú utak kezelése, ál­lapot javítása, karbantartása kapcsán erő és munkagépek beszerzése, valamint az 1000 fő alatti településeken a több- funkciós közösségi tér, szolgál­tató központ létrehozása, fej­lesztése. Zárásként biztosította a meg­jelent vezetőket, hogy készség­gel áll rendelkezésükre és a kö­vetkező hetekben személyes találkozók, fórumok keretében folytatja a polgármesterek tájé­koztatását a megye egész terü­letén. (NBA) Szabálysértésért őrizetben Salgótarján/Jobbágyi. Egy 18 éves salgótarjáni lakos a rendel­kezésre álló adatok szerint a fér­fi január 20-án, 12 óra körül az egyik országos áruházlánc sal­gótarjáni üzletében márkás hangszórókat és fülhallgatót rej- •tett el a kabátjába, majd a kassza mellett fizetés nélkül elhaladt. A biztonsági szolgálat munka­társai cselekmény^ közben a fér­fit tetten érték és a járőrök meg­érkezéséig a helyszínen vissza­tartották. A rendőrök a salgótar­jáni férfit a rendőrkapitányság­ra előállították és szabálysértési őrizetbe vették. A Pásztói Rend- őrkanitánvsás? szintén ianuár 20­án vett szabálysértési őrizetbe egy férfit. A 25 éves jobbágyi la­kos az egyik jobbágyi élelmiszer- üzletben több terméket rejtett a ruházatának zsebébe, amelyeket fizetés nélkül akart elvinni a boltból. Az édességeken elhelye­zett áruvédelmi eszköz a kijárat­nál bejelzett. A bolt alkalmazottai rendőri segítséget kértek, ami után a járőrök a férfit a kereske­delmi egység közelében igazol­tatták és a rendőrkapitányságra előállították. A Pásztói Rendőr- kapitányság munkatársai a férfit tulajdon elleni szabálysértés el­követése miatt három napon be­lül bíróság elé állíthatja. (Folytatás az 1. oldalról) Madách Imre 1823. január 20- án született Alsósztregován, itt is hunyt el. Élete nagy részét itt és csesztvei kastélyában élte le, hi­vatalát Balassagyarmaton, az ak­kori megyeszékhelyen látta el. A sztregovai kastélyt apja 1825-ben építtette, 1945-től szlovák iskola és óvoda működött benne. Az épületet 1964-ben, halálának 100. évfordulóján teljesen felújították, ma ott irodalmi múzeum látható. A kastély-múzeumban Madách személyes tárgyai, életét bemu­tató dokumentumok, Az ember tragédiája művészi illusztrációi tekinthetők meg. Madách Alsósztregován hunyt el, hamvai több kriptában is nyugodtak, vég­leges sírját 1936 decemberében avatták fel a Madách-kastély kert­jében A síremléket Riegle Alajos pozsonyi szobrászművész Ádám című alkotása díszíti. Madách első ismert műve, amelyet testvérével, a fiatalon el­hunyt Madách Pállal közösen szerkesztett Literatúrai kevercs címmel, 1837-ben készült kéz­írással. Madách - Sólyom álné5- ven - a ptolemaioszi világrend- szerről és a püthagoraszi filozófi­áról, valamint az emberiség kor­szakairól, „homályairól” és „vilá­gosságairól” értekezett itt. Több, az emberiség fejlődéséről szüle­tett gondolatához közel húsz év múlva, Az ember tragédiájában ismét visszatért. Pályafutását köl­tőként kezdte, Az anya gyermeke sírján címmel jelent meg első köl­teménye,Madách Ernők néven, a Honművészben, 1839-ben. Édes­anyja költségén jelent meg 1840- ben Pesten az első verseskötete, a Lantvirágok, amely 26 szerelmes versét tartalmazta. II I f Madach Imre T's Jjjj- HI * JF ||jj[' szülőfalujában jártunk...

Next

/
Thumbnails
Contents