Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)
2015-11-06 / 257. szám
Szekeres Klára (b2) és Hornyák Dóra (j), az FTC, valamint Heidi Löké (b), a Győr játékosa az Elek Gyula Arénában Győzött a Puskás Akadémia LABDARÚGÁS, A Puskás Akadémia U 19-es labdarúgó- csapata hazai pályán 1-0-ra legyőzte a skót Celticet az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ágán, a második forduló első mérkőzésén. A győztes gólt Damásdi Alex szerezte a 90. percben, a vendégek a 84. perctől ember- hátrányban játszottak. Az UEFA tavalyi döntése értelmében a felnőtt BL főtáblájára jutott 32 klub utánpótlás-csapatain túl az előző évi UEFA- együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vehet a küzdelmekben, így került a mezőnybe a Puskás Akadémia korosztályos együttese. A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, míg a bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a ló közé jutásért. Eredmény, bajnoki ág, a 8 közé jutásért: Puskás Aka- démia-Celtic (skót) 1-0 (0-0). A visszavágót november 25-én játsszák Living- stonban. Kikapott a Szolnok FÉRFI KOSÁRLABDA EK. A Szolnoki Olaj kikapott a török Besiktas vendégeként szerdán a kosárlabda férfi Európa Kupa negyedik fordulójában, így továbbra is nyeretlen. A 2015/16-os Európa Kupaidényt három vereséggel kezdő Szolnok nehéz mérkőzés elé nézett, mivel a Besiktas 2/1-gyel állt. A Tisza-partiakat motiválhatta, hogy tavaly szintén egy csoportban szerepeltek a törökökkel, és akkor meglepetésre egypontos győzelmet arattak Isztambulban. Ugyancsak emlékezetes csatát vívott a két gárda az azóta megszűnt Eurochallenge Kupa 2012-es debreceni négyes döntőjében, akkor a - végső győzelmet is megszerző - Besiktas bizonyult jobbnak. A csapat irányítását Drágán Aleksictől két hete a korábbi sikerkovács Pór Péter vette át, mint ahogy a törökök is edzőváltáson estek át a közelmúltban. Az isztambuli alakulat már az első negyedben jelentős előnyre tett szert, a Szolnoknak esélye sem volt rá, hogy megszorongassa riválisát. A magyar csapat legeredményesebb játékosai az egyaránt 14 pontos Kiril Natjazsko és Vojvoda Dávid voltak. A Szolnok jövő szerdán az orosz Szaratovot fogadja. E csoport, 4. forduló: Besiktas (török)-Szolnoki Olaj 76-67 (22-15, 26-24, 15-11,13-17). A magyar csapat legjobb dobói: Natjazsko 14, Vojvoda 14, Milosevic 11. Kínában is lesz futam rau-vb. Jövőre öt kontinens 14 versenyéből áll majd a ralivilágbajnoki sorozat, és 17 év után először Kínában is lesz egy futam. Utóbbi viadalt szeptember 9-11-én rendezik a Pekingtől 70 kilométerre fekvő Huairou környékén. A vb ismét Monte-Carlóban kezdődik majd január végén, az utolsó futam pedig ezúttal nem a Brit-, hanem az Ausztrál-rali lesz novemberben. » NŐI KÉZILABDA NBJ. A címvédő FTC-Rail Cargo Hungária nagy csatában 29-28-ra legyőzte a vendég Győri Audi ETO KC-t a női kézilabda NB I szerdai csúcs- f rangadóján, és így a tabella élé- | re ugrott. A hazaiak irányítója, Szu- csánszki Zita múlt vasárnap, a német Thüringer HC elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, és ezért nem vállalhatta a játékot. A két csapat a szezon elején találkozott már egymással, augusztus 29-én a Győrben rendezett Szuperkupa-mérkőzésen a Magyar Kupa-győztes ETO 29-24-re győzött a magyar bajnok FTC ellen. Most az eddig százszázalékos Győr egy pont előnnyel érkezett a Népligetbe, ugyanis az FTC szeptember 23-án döntetlent játszott Dunaújvárosban. Az első negyedórában a vendégek akarata érvényesült, 1-2 góllal vezettek, majd a fővárosiak időkérése után fordult a kocka. Elek Gábor csapata a folytatásban őrizte kis előnyét. A védőfalak egyik oldalon sem zártak jól, potyogtak a gólok. A második félidőben sem tudott közelebb férkőzni a Győr, amelyen csak egy újabb időkérés segített. Egycsapásra összeállt a csapat védelme, és indításgólokkal sikerült fordítania (46. perc: 23-24). Ezt követően azonban új lendületet vettek a hazaiak, rendezBAJNOKOK LIGÁJA. A Zenit biztosította helyét a legjobb 16 között a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában. Az orosz csapat szerdán az Olympique Lyon idegenbeli legyőzésével megtartotta hibátlan mérlegét, ezzel „megváltotta” nyolcaddöntős belépőjét. Előzetesen a forduló rangadójának kiáltották ki a Bayern München és az Arsenal összecsapását, a Bundesliga-éllovas bajor együtték soraikat, és megint elléptek (56. perc: 28-25). Kiss Éva védéseinek köszönhetően ugyanakkor az ETO „meccsben maradt”, és a hajrában egyenlített (28-28). A záró percben Hornyák Dóra át- lövésből betalált, a túloldalon pedig, az utolsó támadáskor Bódi Bernadett a kapufára ejtett, így otthon tartotta a két pontot a tartalékos Ferencváros. tes azonban egy félidő alatt gyakorlatilag kiütötte a londoniakat, s végül a duplázó Thomas Müller vezetésével 5-1-re diadalmaskodott. A világbajnok német támadó pályafutása során már 32 európai kupagólnál jár, így Karl10. forduló FTC-Rail Cargo Hungária - Győri Audi ETO KC 29-28 (19-17) Budapest, Népliget, 900 néző, vezette: Horváth R, Marton. FTC: SZIKORA - Kovacsicz 1, HORNYÁK D. 8, Pena 4, Szamoránsky P. 1, ZÁCSIK 8, Schatzl 3. Cs.: Hlogyik (kapus), Szekeres, Mészáros R., SzekerHeinz Rummeniggét megelőzve már második a német örökranglistán, s már csak a legendás Gerd Müller előzi meg (69). Csoportkor, 4. forduló. E csoport: FC Barcelona (spanyol)- BATE Boriszov (fehérorosz) 3-0 czés 4 (2), Lukács, Szarka, Cifra. Edző: Elek Gábor. Győri ETO: Grimsbö - Bódi 2, Suhand 1, Görbicz 6 (4), H. Löké 4, Tömöri 5, KOVACSICS 5. Cs.: Kiss É. (kapus), Amorim 1, Groot 4, Broch, Knedlíková. Edző: Ambros Martin Az eredmény alakulása: 5. (1-0). Gl: Neymar (31., 83., az elsőt 11-esből), Suárez (60.), AS Roma (olasz)-Bayer Leverkusen (német 3-2 (2-0). GLSalah (2.), Dzeko (29.), Pjanic (81., 11-es- ből), ill. Mehmedi (46.), Hernandez (51.). 17-15. 35. p.: 20-19. 42. p.: 23-21. 48. p.: 24-24. 56. p.: 28-25. 60. p.: 28-28. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4. Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Elek Gábor: - A győzelmet a stábomnak ajánlom, nélküle nem tartanánk itt. Hatalmasat küzdött a csapatom, ismét megmutatták a lányok, menynyire tudnak egymásért harcolni, akkor is, ha az egyik legfontosabb játékosunk hiányzik. De ez a győzelem csak akkor ér valamit, ha szombaton is nyerünk, ezt nem szabad elfelejtenünk. Ambros Martin: - Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, és az elején nem védekeztünk elég jól, amivel meghoztuk a Ferencváros önbizalmát. Úgy látszik, kicsit megfogott minket a Midtjyllandtól elszenvedett vereség meg az, hogy nagy rajtunk a nyomás. A játékosok igyekeztek, de ez most csak ennyire volt elég. A bajnkság állása 1. FTC-Rail 10 9 1 0 309-228 19 2. Győri Audi 10 9 0 1 328-205 18 3. Érd 9 6 0 3 242-209 12 4. Siófok KC 9 6 0 3 257-227 12 5. Dunaújváros 9 5 2 2 254-230 12 6. Vác 9 6 0 3 245-230 12 7 Fehérvár KC 9 3 1 5 211-212 7 8. DVSC-TVP 9 3 0 6 234-249 6 9. MTK Bp. 9 2 1 6 191-269 5 10. M.-maqvaróvár 9 2 0 7 207-250 4 11. Békéscsaba 9 1 1 7 213-283 3 12. Budaörs 9 0 0 9 202-301 0 Az állás: 1. FC Barcelona 10 pont, 2. AS Roma 5, 3. Bayer Leverkusen 4,4. BATE Boriszov 3. F csoport Bayem München (né- met)-Arsenal (angol) 5-1 (3-0). Gl: Lewandowski (10.), Müller (29., 89.), Alaba (44.), Robben (55.), ill. Giroud (69.), Olimpiakosz (görög)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-1 (0-1). GL-Pardo (65., 90.), illetve Hodzic (21.). Az állás: 1. Bayern München 9 pont (13-3), 2. Olimpiakosz 9 (ó-ó), 3. Arsenal 3 (6-10), 4. Dinamo Zagreb 3 (3-9). G csoport Makkabi Tel-Aviv (izraeli) - FC Porto (portugál) 1-3 (0-1). Gl: Zahavi (75., 11-esből), ill. Tello (19.), André André (49.), Layún (72.), Chel-sea (angol)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-1 (1-0). GL: Dragovic (34., öngól), Willian (83.), ill. Dragovic (78.). Az állás: FC Porto 10 pont, 2. Chelsea 7, 3. Dinamo Kijev 5,4. Makkabi Tel-Aviv 0. H csoport Olympique Lyon (francia)-Zenit (orosz) 0-2 (0-1). Gl.: Dzjuba (26., 57.), Gent (belga)-Valencia (spanyol) 1-0. (0-0). Gl.: Kums (49., 11-esbÖl). Az állás: 1. (már továbbjutott) Zenit 12 pont, 2. Valencia 6, 3. Gent 4,4. Olympique Lyon 1. perc: 2-4. 8. p.: 4-6. 12. p.: 7-7. 18. p.: 10-11.23. p.: 13-13.27. p.: Bode Miller szakkommentátor lesz alpesi vk. Szakkommentátorként „tér vissza” az alpesisí világkupába Bode Miller, az amerikaiak olimpiai és világbajnok sízője, aki már korábban bejelentette, hogy a 2015/16-os szezont kihagyja. A 38 éves sportoló az NBC televíziós csatorna közvetítését segíti majd észrevételeivel a december eleji, Beaver Creek-i versenyen. A sportág egyik legszínesebb alakja egy októberi interjúban azt mondta, hogy a következő hónapokban a családjára, valamint a farmjára akar nagyobb figyelmet fordítani, illetve új sífelszereléseket fog tesztelni. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem visszavonulás, mert fizikailag nagyszerű állapotban van, s örülne, ha gyermekei még láthatnák a legmagasabb szinten versenyezni. A négyszeres világbajnok, kétszeres összetett világkupagyőztes a 2002-es olimpián két ezüstérmet, a 2010-esen pedig egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szerzett, s a legutóbbi, 2014-es játékokon is begyűjtött egy bronzot. Továbbjutott a Zenit i i « SBBSSB9I ü W"Wä% ■ J | J I Az FTC nyerte a csúcsrangadót