Nógrád Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 253-277. szám)

2015-11-06 / 257. szám

Kerékpárfoci a sportcsarnokban Romhány. Nem akármilyen sportélménnyel gazdagodhatnak mindazok, akik szombaton ki­látogatnak a romhányi sportcsarnokba. Azt meg­szokhattuk már, hogy időről-időre a község nem­zetközi hírű művészi teremkerékpározói saját berkeikben is megcsillogtatják kivételes tehetsé­güket. Most azonban a „szimpla” bemutatóhoz neves vendégek csatlakoznak. A délelőtt tizen­egy órakor kezdődő rendezvényt a plakátokon „német-magyar országok harca” címen haran­gozták be: a látványos teremkerékpáros gyakor­latok mellett - illetve között - Nógrád megyében először kerékpárfoci csatákat láthat és élvezhet a közönség. Ez a sportág az idősebb nemzedékek számára ismerős lehet, hiszen annak idején, a hetvenes-nyolcvanas években a csehszlovák ál­lami televízió rendszeresen közvetített kerék­párfoci mérkőzéseket, főként a Pospisil-testvérek játékával. Élőben azonban merőben más a lát­vány, mint a képernyőn keresztül. Hozzátesszük, a vendégek, a németek legjobbjai a sportág „ős­hazájából” érkeznek, de azért a magyar kiváló­ságok is egyre jobban értenek hozzá, mi módon lehet a kerekek segítségével a kézilabda méretű játékszert a hálóba juttatni. H. H. így néz ki egy szabadtéri kerékpárfoci (illusztráció) Kővágót őrnaggyá léptették elő A Katonai Világjátékok (CISM) történetének első ma­gyar aranyérmesét, Kővágó Zoltán diszkoszvetőt, vala­mint az októberben rendezett VI. Katonai Világjátéko­kon részt vett küldöttség további tagjait köszöntötte csü­törtökön Simicskó István honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztériumban tartott - katonai szakkifejezéssel - visszafogadó ünnepségen Simicskó István köszöntőjében úgy fogalmazott: - Azt a feladatot, amit önöktől kértem, hogy tegyék magasra a mércét, mindenki hozza ki magából a legtöbbet, teljesítették. A miniszter kiemelte, hogy Kővágó Zoltán katona- sporttörténelmet írt azzal, hogy 66,01 méteres teljesít­ménnyel győzött, megszerezve ezzel a világjátékok tör­ténetének első magyar aranyérmét, és ezzel növelte a magyar hadsereg presztízsét. Simicskó István emlékez­tetett, hogy a búcsúztatáskor is hangsúlyozta: szeretné, ha minél több katona sportolna, s ehhez igyekeznek megteremteni a feltételeket. A tárcavezető az ünnepsé­gen emléklapokat nyújtott át a világjátékokon részt vett sportolóknak és felkészítőiknek. Simicskó István Kővágó Zoltán századost, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis katonáját őrnaggyá léptette elő. A sportoló az MTI érdeklődésére azt mondta: meg­lepetés volt számára az eredménye, mert a versenyen erős mezőny gyűlt össze, ott volt az aktuális világ- és az Európa-bajnok is.- A 66 méter fölötti dobás fantasztikus dolog. A teljesít­ményemmel lépéselőnybe kerültem versenyzőtársaimmal szemben, ezt kell megőrizni az olimpiáig - fogalmazott Kő­vágó. - A versenyen egyébként nagyon jó volt a csapatszel­lem, a küldöttség mind a 16 tagja segítette egymást, ilyet pályafutásom során még nem tapasztaltam. Szolnokon, a laktanyában jó körülmények között készülhetek, dobópá­lya és súlyemelőterem is segíti az edzéseimet A VI. Katonai Világjátékokat október 2. és 11. kö­zött rendezték a dél-koreai Mungjongban. A Magyar Honvédség hét sportágban 16 sportolóval vett részt az eseményen, s az éremtáblázaton 105 ország között a 38. helyen végzett. Orosz versenyzőket tiltottak el ATLÉTIKA. Öt atlétát tiltott el az orosz sportági szövet­ség (VFLA) doppingvétség miatt. Az egyik legnevesebb hosszútávfutó, a Chicago Marathonon 2010-ben má­sodik, 2013-ban pedig har­madik Marija Konovalova - a VFLA csütörtöki közlése szerint - két évig nem ver­senyezhet, egyszersmind összes eredményét érvény­telenítették 2009 nyaráig visszamenőleg. A 41 eszten­dős atléta elmarasz- tálásához az alapot az szol­gáltatta, hogy a biológiai út­levelében rögzített vérvizs- gálatos értékek - a dopping­használat egyértelmű jeleként - a korábbiakhoz képest megnövekedtek. Négy évre tiltották el a ka­lapácsvető Marija Beszpalovát, a 2012-es lon­doni olimpia 11. helyezettjét, aki szteroidos segítséget vett igénybe. Három orosz férfi­atléta is fegyelmi büntetést kapott: két futó, a 800-as Viasz Bregyihin és a 400-as Jaroszlav Holopov egyfor­mán négy évig nem indulhat versenyeken, miután szerve­zetükben az osztarin nevű, az anabolikus szteroidokhoz nagyon hasonló hatású szert mutattak ki. A gyalogló Jevgenyij Nustajev hat hóna­pos eltiltást kapott, mivel ő az enyhébb elbírálás alá eső ajzószerek egyikével, tuaminoheptannal élt. Az orosz atlétikát, s azon belül elsősorban a gyalog­lást alapjaiban megrázó bot­rány tavaly december elején robbant ki, amikor a német ARD televízió részben titok­ban rögzített kép- és hang- felvételeket mutatott be, amelyek állítólag bizonyít­ják, hogy az államilag támo­gatott doppingrendszer, a pozitív tesztek eltussolása és a korrupció is hozzájárul az orosz sportolók eredmé­nyeihez. Moszkva vissza­utasította a vádakat, ám ké­sőbb folyamatosan jelentet­ték be ismert és sikeres, olimpiai és világbajnok atlé­ták doppingvétségeit és büntetéseit. Bajnokságok, eredények, táblázatok KÉZILABDA NB 1/B, Keleti csoport, férfiak, 8. forduló: ÓAM-Ózdi KC - Törökszentmiklósi Székács 27-30, KTE-Kisokos - Balassa­gyarmati Kábel SE 28-22, MOL- Pick Szeged U23 - ARAGO Törökszentmiklósi KE 25-23, VKK Nyírbátor - Juhász '99 Füzesabonyi SC 25-27, Békés- Drén Kézilabda Club Levendula Hotel FKSE-Algyő 31-36, CYEB Mizse KC - FTC KN 24-28, Orosházi FKSE- LINAMAR U23 - Nyíregyházi KC 25-25. A bajnokság állása 1. Algyő 8 7 1 0 261-211 15 2. Nyíregyháza 8 6 1 1 230-207 13 3. Békés-Drén 8 5 1 2 221-201 11 4. FTC 8 5 1 2 216-201 11 5. Ózdi KC 8 5 1 2 262-248 11 6.KTE-K. 8 4 1 3 217-205 9 7. T.-szentmiklósi Sz8 3 2 3 203-209 8 8. Szeged U23 8 4 0 4 231-244 8 9. Bgy. Kábel 1 3 0 5 230-243 6 10. Nyírbátor 8 2 2 4 193-208 6 11. Mizse KC 8 2 0 6 239-243 4 12. Orosháza Ü23 8 1 2 5 222-244 4 13. Füzesabony 8 2 0 6 224-251 4 14. T.-szentmiklós KE 8 1 0 7 188-222-2 Juniorok: ÓAM-Ózdi KC - Törökszentmiklósi Székács 50-17, KTE-Kisokos - Balassa­gyarmati Kábel SE 52-21, MOL- Pick Szeged - ARAGO Törökszentmiklósi KE 48-20, VKK Nyírbátor - Juhász '99 Füzesabonyi SC 41-29, Békés- Drén Kézilabda Club Levendula Hotel FKSE-Algyő 24-25, CYEB Mizse KC - FTC- DIAGNOSTICUM 28-28. A bajnokság állása 1.FTC-D. 8 6 1 1 309-159 13 2. Ózdi KC 7 6 0 A 278-206 12 3. Algyő ____ 8 6 0 2 275-217 12 4 . Pick Szeged 7 5 1 1 247-167 11 5. Nyíregyháza 7 5 1 1 201-166 11 6.KTE-K. 7 4 0 3 267-167 8 7. Békés-Drén 7 4 0 3 220-184 8 8. Mizse KC 7 2 2 3 201-208 6 9. Bgy. Kábel 8 3 0 5 223-313 6 10. Nyírbátor 7 2 1 4 213-229 5 11. Füzesabony 8 1 0 7 170-307 2 12. T.-szentmiklós KE 8 1 0 7 177-324 2 13. T.-szentmiklós Sz7 0 0 7 134-268 0 Asztalitenisz NB I, Keleti csoport, férfiak, 6. forduló: Félegyházi Asztalitenisz Sí - Gödöllői Egyetemi AC 13-5. A bajnokság állása 1.DVTK-V. 6 5 1 0 70-38 11 2. Félegyházi A. 6 5 0 1 70-38 10 3. Szécsény II.' 5 4 0 1 54-36 8 4. Cegléd I. 6 3 1 2 56-52 7 5. Gödöllő 6 3 0 3. 60-48 6 6. ATSK Szeged 6 1 2 3 45-63 4 7. Univer-Sport 5 1 1 3 39-51 3 8. Szeged AC II. 5 1 1 3 38-52 3 9. Jászkun Volán 5 1 1 3 33-57 3 10. Nyírbátor 6 0 1 5 39-6 1 NB II, Észak-Kelet, férfiak, 6. forduló BADISZ VSEI. Gúla Vasker Balassagyarmat - Apagy SE I. 7-11 Jóna András, Páris Achim-Hodász Vasile, Nagy Balázs 0-3, Bander Attila, Páris Artur-Fodor István, Poór Tibor 2-3, Bander A.-Fodor 1. 3-0, Páris A.- Poór T. 3-2, Páris A.-NagyB. 0-3, Jóna A.- Hodász V. 3-1, Bander A.-Poór T. 0-3, Páris A.-Nagy B. 0-3, Páris A.-Hodász V. 0-3, Jóna A. -Fodor 1.3-1, Bander A.-Nagy B. 0-3, Páris A.-Hodász V. 3-1, Páris A.-Fodor I. 1-3, Jóna A.- Poór T. 3-1, Bander A.-Hodász V. 0-3, Páris A.-Fodor I. 3-0, Páris A.-Poór T. 0-3, Jóna A.-Nagy B. 0-3. További eredmények: Nyírbátori ASEII. - DVTK-Volán II. 8-10, Ózd Városi SE I. - Egri Coop SC II. 12-6. Szabadnapos: Nyírmadai ISE. 7. forduló Nyírmadai ISE-BADISZ VSE I. Gúla Vasker Balassagyarmat 6-12 Szabó Sándor, Nagy Attila- Jóna András, Páris Achim 0-3, Pacuk Péter, Paszternák András-Bander Attila, Páris Artur 3-2, Paszternák András- Bander Attila 3-0, Nagy A.- Páris A. 0-3, Szabó S.-Jóna A. 1-3, Pacuk P.-Páris A. 3-1, Paszternák A.-Páris A. 0-3, Nagy A.-Jóna A. 0-3, Szabó S.-PárisA. 3-1, Pacuk P.- Bander A. 3-1, Paszternák A.-Jóna A. 1 -3, Nagy A.-Páris A. 0-3, Szabó S.-Bander A. 3-2, Pacuk P.-Páris A. 0-3, Paszternák A.-Páris A. 1-3, Nagy A.-Bander A. 0-3, Szabó S.-Páris A. 0-3, Pacuk P.-Jóna A. 0-3. A bajnokság állása 1. Apagy SEI. 5 5 0 0 72-18 10 2. BADISZ I. 7 5 0 2 80-46 10 3. Ózd VSE I. 5 4 0 1 58-32 8 4. Egri SC II. 6 3 0 3 50-58 6 5, Szerencs 5 3 0 2 52-38 6 6. DVTK-V. II. 5 2 0 3 34-56 4 7. Gödöllő II. 3 1 0 2 20-34 2 8. Nyírbátor II. 5 0 0 5 24-66 0 9. Nyírmada 5 0 0 5 24-66 0 NB Ifi, Észak-Magyarország, A-csoport, férfiak, 5. forduló: Kömlő SC - Lőrinci AC 2 - 16.6. forduló: BADISZ II. Balassa­gyarmat - Kömlő SC 11-7, Boldog a Sportért Egyesület - Domoszló SK 9-9, Egri Coop SC III. - Lőrinci AC 2 - 1 6 , Salgótarjáni-Mátraszelei ASE - Hatvani ASE 8-10. A bajnkság állása 1. Lőrinci AC 6 5 0 1 79-29 10 2. BADISZ II. 6 5 0 1 58-50 10 3. Domoszló 6 4 1 1 70-38 9 4. Boldog 6 3 1 2 56-52 7 5. Kömlő SC 6 3 •0 3 54-54 6 6. Bátonyterenye 5 3 0 2 55-35 6 7 Szécsény III. 5 3 0 2 45-45 6 8. Egri SCIII. 6 1 0 5 42-66 2 9. Hatvani ASE 6 1 0 5 40-68 2 10. Salgótarjáni-M. 6 0 0 6 23-85 0 Kővágó Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents