Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)
2015-10-24 / 246. szám
Pályaválasztás hiányszakmákkal NMH-informacio. A Nógrád Megyéi Kereskedelmi és Iparkamara idén már harmadik alkalommal rendezte meg a Szakma Piactér elnevezésű pályaorientációs napját, ahol bemutatták a tanév hiányszakmáit is, amelyek ösztöndíjjal járnak. A rendezvény immár hagyománnyá vált, így jövőre is tervezik a folytatást. Közel 200 nyolcadik osztályos tanuló próbálhatott ki 16 szakmát a nap folyamán, ahol volt pénztárgép, hegesztő szimulátor, illetve sok-sok szerszám. Lehetett varrni, koktélokat keverni, festeni, villanyt szerelni és csecsemőt pelenkázni. A bemutatott mesterségek közül sok hiLopás miatt bíróság elé állította a Salgótarjáni Járási Ügyészség azt a 26 éves, Nógrád megyei férfit és 36 esztendős nőt, akik egy áruházból egy órán belül két mobiltelefont loptak el. Salgótarján. A férfi még szeptember 3-án délután lopott el egy érintőképernyős mobiltelefont a megyeszékhelyen található hiper- marketből. A készüléket a polcról vette le, majd a ruházati részlegen egy nadrágba rejtette azt, és a próbafülkébe ment. Itt lefeszítette a mobilt védő műanyag tokot, kivette belőle a telefont és fizetés nélkül távozott az áruházból. A fiatalember az áruház parkolójában megmutatta a zsákmányt a nőnek azzal, hogy köny- nyű volt ellopni, ezért megpróbál ányszakma lesz a 2016-17-es tanévben, amelyekre irányuló szakképzések tanulmányi ösztöndíjra jogosítanak. Ezek közül általános iskola után választható szakmák: ács, elektronikai műszerész, gazda, gépjármű mechatronikus, gyártósori gépbeállító, hegesztő, húsipari termékgyártó, ipari gépész, karosszérialakatos, mezőgazda- sági gépész, női szabó, pék, szerszámkészítő, szociális gondozó és ápoló és villanyszerelő. Érettségire épülő szakmák közül az autószerelő, gépgyártástechnológiai technikus, gyakorló ápoló, ruhaipari technikus, textilipari technikus. még egyet szerezni. Ezt követően már mind a ketten visszamentek a hipermarketbe és az előbbihez hasonló módon eltulajdonítottak egy ugyanolyan mobiltelefont és megpróbáltak fizetés nélkül távozni. Amikor azonban elhagyták a pénztárt, a biztonsági őrök feltartóztatták őket. A vádlottaktól a 39 ezer 990 forint értékű telefont lefoglalták. A korábban ellopott készülék árát - mivel annak kijelzője eltörött - a férfi elkövető megfizette. A bíróság a vádirat szerint állapította meg a vádlottak bűnösségét. A fiatalembert százhúszezer forint pénzbüntetésre ítélte, a nővel szemben pedig intézkedést alkalmazott, őt egy évre próbára bocsátotta. Az ítélet a tárgyalás napján jogerőre emelkedett - tájékoztatta lapunkat dr. Bóna Gyula megyei főügyész. Szűk körben emlékeztek csütörtök kora délután Hugyagon a falu határában meggyilkolt két, 1956-os salgótarjáni mártírra, Hadady Rudolfra és Hargitay Lajosra. Hugyag. Az eseményen, amelyeta község emlékmúzeumában tartottak, s ami egyedülálló az 1956-os eseményeket idéző vidéki kiállítások között, először Borda Attila, Hugyag polgármestere mondott beszédet a megjelentek, közöttük Hargitay Lajos özvegye, leánya és unokái előtt. Elmondta, egyrészt azért rendeznek idén csak rövid megemlékezést, mert jövőre, a hatvanadik évforduló alkalmából szeretnének méltó ünnepséget ösz- szeállítani, másrészt az utóbbi időkben elég visszatetsző hangok kísérik az 1956-os hősök előtti tisztelgést. Ezek között megemlítette, hogy nemrégiben úgy érdeklődött nála egy ismerőse, hogy „lesz-e nálatok idén is ’56-os buli”, ami nem csupán méltatlan kifejezés a mártírokra nézve, hanem egyenesen visszataszító megnyilvánulás. „Mi emlékezést tartunk, főhajtást, koszorúzást a temetőnél lévő kopjafáknál, itt nincs helye semmi vidámságnak” - mondta a polgármester. Ha 1848 szellemiségét 1956 nagy alakjai fontosnak tartották, nekünk, az utókornak is kötelességünk az ötvenkilenc évvel ezelőtti események kiemelkedő személyiségei előtt fejet hajtanunk - emelte ki Borda Attila. A Politikai Foglyok Országos Szövetsége megyei szervezete nevében Bérezési Mihályné elnök előbb a 14 évre bebörtönzött Jecsmenik Andor versét idézte, majd hangoztatta, a forradalom és szabadságharc tizennégy dicsőséges napja során kicsik és nagyobb, fiatalabb és idősebb nemzedék vállvetve harcolt egy szebb és jobb jövőért, de az elbukás után harminchárom évig szigorúan hallgatni kellett, mert minden egyes elejtett szóért büntetés járt. Az elnök hozzátette, a rendszerváltás után az addig göröngyös út kiegyenesedett, de még most is akadnak egyesek, akik súlyos köveket hajítanak a tánto- ríthatatlanul haladók elé. Ennek sajnálatos jele, hogy idén nem volt közös október 23-i ünnep Salgótarjánban. Ezt követően a megemlékezők Hadady Rudolf és Hargitay Lajos kettős kopjafájához zarándokoltak, ahol elhelyezték koszorúikat. H. H. „Könnyű volt ellopni../' Elkészült a csatornahálózat korszerűsítése A község határában lévő' tisztítótelepen rendezték meg a romhányi szennyvízhálózat-korszerűsítés átadóünnepségét szerdán, kora délután. A rendezvényre eljött Bállá Mihály országgyűlési képviselő' és Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke. H.H.-Sz.B. Romhány. A helyszínen Vezér Attila, Romhány polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd néhány mondatban ismertette a beruházás részleteit. Elmondta, hogy még az előző önkormányzati ciklusban kezdődött meg az előkészítés, de számos hátráltató körülmény akadályozta a kivitelezés megkezdését, így csak 2013-ban indulhattak meg a munkálatok. A csatornahálózat kiépítése során 8,7 kilométeres szakaszon végezték el a gerincvezeték lefektetését, ami sok közlekedési nehézséget okozott a településen, de a lakosság elejétől végig nagy türelemmel viselte a felfordulást. Végül 676 ingatlanba kötötték rá a csatorna- hálózatra, ami összesen mintegy 1680 romhányi polgárt érintett. Ezzel párhuzamosan történt a tisztítómű berendezéseinek korszerűsítése is. Vezér Attila hozzátette, ez a beruházás nem csak a mának épült, hanem a gyermekeiket és az unokáikat is szolgálhatja. Bállá Mihály elsőként arra utalt: olyan vívmány készült, amelyet senki sem lát, és ez szerencse, mert ha szem elé kerül, az már a veszély jele. A lényeg, hogy Romhányban végre biztonságos, a 21. század igényeinek minden tekintetben megfelelő szennyvízrendszer épült ki, így az infrastrukturális ellátottság tekintetében most már teljes a kép a községben. A szalagátvágás ceremóniáját követően a Fáradt Vándor panzióban volt a vendéglátás, ahol a pohárköszöntőn Skuczi Nándor kifejtette: ez a kivitelezés is jól mutatja, hogy a nyugat-nógrádi térség kiemelt szerepet kap a megye fejlesztési térképén, és Romhány teljes közössége büszke lehet mindazokra a vívmányokra, amelyekkel mostanában gazdagodtak. Skuczi Nándor, Bállá Mihály és Vezér Attila (a szalag mögött) a tisztítómű átadásán HIRDETÉS Nyitva tartat Cim: 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1. Telefon: 06/32-316-135 -----:l- bejelentes108@ervzrt.hu Hé tfő: Kedd: 7.30-15. Szerda: 7.30-15.00 Csütörtök: 7.30-15.00 Péntek: 7.30-13.30 Boa&SB ®gF^Dos©DgigiQQQB FBőCsBcpoffá Cím: 3060 Pásztó, Csillag tér 21. Telefon: 06/32-460-061 E-mail: bejelentes102@ervzrt.hu Nyitva tartás: Hétfő:8.00-18.00 Kedd: 8.00-15.00 Szerda: 8.00-15.00 Csütörtök: 8.00-15.00 Péntek: 8.00-13.00 ©b&bo&gűwS ®mtáféB©s®Bgig)BaGB FSőCsBíTQCLla Cím: 3170 Szécsény, Salgótarjáni út 31. Telefon: 06-32/371-475 E-mail: bejelentes106@ervzrt.hu Nyitva tartás: Hétfő:8.00-20.00 Kedd: 7.00-14.30 Szerda: 7.00-14.30 Csütörtök:7.00-14.30 Péntek: TovábbMmformáciö:Lwww.rerkvzrtlhu * i t t » Acélgyári mártírok emlékezete A Hargitay család főhajtás« jobbra a mártír özvegye