Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)
2015-10-20 / 243. szám
Szlovénia fogadja a migránsokat Zágráb/ljubljana. Szlovénia beengedi területére azt az 1900 menedékkérőt, akit Horvátország hétfő reggel indított útnak vonattal a kelet-horvátországi Tovarnikból - közölte Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter. A politikus ezt annak ellenére jelentette be, hogy előző este még arról tájékoztatta hor- vát kollégáját, Ranko Ostojicot, hogy Szlovénia egyelőre nem tud több menekültet fogadni. A szlovén belügyminiszter hétfőn felrótta a horvát kormánynak, hogy nem válaszol a telefonhívásokra és nem tartja be azt az egyezséget, amely szerint Szlovénia határozza meg a migránsok befogadásának ütemét. Vesna Györkös Znidar szerint a horvátok arra korlátozzák tevékenységüket, hogy továbbszállítják a hozzájuk érkezett menedékkérőket. Lapértesülések szerint Ausztria kisebb csoportokban újra elkezdte fogadni a migránsokat, de nem határozták meg, hogy pontosan hányat. Szlovénia vasárnap úgy döntött, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután - a szlovén belügyi tárca közleménye szerint - Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját a menekültek fogadásának leállításáról. A szlovén tárca szerint ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. Korábbi közlések szerint Szlovénia 2500, Ausztria 1500 főt hajlandó fogadni naponta. Több tízezer illegális bevándorló a Balkánon Szerbiában jelenleg több mint tízezer migráns tartózkodik arra várva, hogy elinduljon az Európai Unió országai felé - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfőn a Reuters brit hírügynökségre hivatkozva. Ugyanakkor Macedóniába 24 óra alatt további tízezren érkeztek, akik hamarosan már a szerb-horvát határon lehetnek. 8ágrá4/Szt(Opj8. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerbiai szóvivője hétfőn közölte, hogy egyes európai országok határellenőrzési szigorításai, illetve lezárásai miatt lassabban tudnak a migránsok közlekedni, és Szerbiában is jelenleg több mint tízezren vannak. Melita Sunjic úgy fogalmazott: - Olyan ez, mint egy nagy emberfolyam, és ha megállítják az áramlást, akkor valahol árvízre lép fel, ez történik most itt. A legtöbben a Berkasovo-Bapska átkelőnél gyűltek össze, ott éjszaka mintegy háromezren vártak arra, hogy megnyíljon a határ, amire reggel 7-kor került sor, az embereket azonban csak nagyon lassan, kisebb csoportokban engedik át. Az UNHCR belgrádi irodájának képviselője, Mirjana Milenkovski azt közölte, hogy vasárnap 24 óra alatt körülbelül tízezren érkeztek Macedóniából Szerbiába, amire eddig nem volt példa. A presevói befogadóközpontban azonban csupán 5600 embert tudták regisztrálni. A legtöbben Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkeztek. A Blic című szerb napilap emellett úgy értesült, hogy a hét végén 24 óra alatt Görögországból is mintegy tízezren érkeztek Macedóniába, ők hamarosan már a szerb-macedón, illetve a szerb-horvát határon lesznek. A macedón belügyminisztérium adatai szerint június 19-e óta több mint 155 ezer migránst regisztráltak az országban, akik többsége, 99 ezer 600 fő férfi volt. Mindezek mellett a szerb-macedón határ melletti Presevóban néhány napja riadalmat okozott, hogy egy Macedóniából érkező migránsnál olyan papírokat találtak, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet által felügyelt területeken való szabad mozgásra jogosítja használóját. A férfiról először azt feltételezték, hogy terrorista lehet, később azonban kiderült: valóban harcolt Szíriában, ám Bassár el-Aszad elnök oldalán, majd fogságba került, és szabadulása után döntött úgy, hogy családjával együtt elhagyja az országot. Egy szerb lap értesülése szerint, miután kiderült, hogy a férfi nem terrorista, a biztonsági szolgálatok elengedték, ám tájékoztatták az európai társszerveket arról, hogy a férfi belépett Szerbiába. Illegális bevándorlók egy sorompó alatt átbújva indulnak Horvátországba a Belgrádtól mintegy 100 kilométerre nyugatra, a horvát határnál fekvő szerbiai Berkasovo falu közelében Horvát határzár? Zágráb. Le kell zárni a hor- vát-szerb és a horvát-monte- negrói zöldhatárt, és a határok védelmére ki kell vezényelni a hadsereget-jelentette ki Mate Granic, akit Kolinda Grabar-Kitarovic államfő a migrációs helyzet kezelésére létrehozott válságtörzs élére nevezett ki. A volt horvát külügyminiszter egy horvát kereskedelmi televíziónak nyilatkozva hétfőn elmondta: az államfő utasításait követi, akinek a migránsválság kezdete óta az az álláspontja, hogy le kell zárni a zöldhatárt, és a bevándorlókat a legális határátkelő- helyek felé kell terelni.- Horvátországnak nincs más választása, ha nem akar gyűjtőközponttá válni, mint hogy lezárja zöldhatárát, és lassítsa a migránsáradatot - mondta Granic. Ez az egyetlen intézkedés, amelyet most bevezethet a kormány - tette hozzá.- Ellenkező esetben lehet, hogy megtapsolják az Európai Unióban, de nagyon rövid időn belül destabilizálja az országot - szögezte le. A migrációs válság miatt létrehozott horvát elnöki válságstáb tanácsadói jogkörrel rendelkezik, intézkedéseket csak a kormány hozhat Zoran Mila- novic szociáldemokrata horvát miniszterelnök a kerítésépítést viszont „a legeslegutolsó megoldásnak” tartja a migráns- áradat feltartóztatására. A ma- gyar-horvát zöldhatár péntek éjféli lezárása óta a zágrábi kormány a horvát-szlovén határra szállítja a migránsokat HIRDETÉS Ez a nagy szám nekem szól! Akciós kamat/EBKM: 3,75% + 0,25% kamatprémium aktivált UniCredit Mobil alkalmazás esetén 06 40 50 40 50 www.unicreditbank.hu/forintbetet Salgótarján, Rákóczi út 13. Az egyszeri lekötésű 3 hónapos akciós forintbetét kamata a feltételek teljesítése esetén évi 4,00%. EBKM: 4,00%. Az akció 2015. október 1-jétől visszavonásig érvényes, és a magánszemélyek által az akciós időszak alatt lekötött új, bankon kívüli forrásból származó pénzekre vonatkozik. Az elhelyezhető' legkisebb összeg 200 000 Ft, a legnagyobb összeg 50 000 000 Ft. A 0,25% kamatprémium feltétele az UniCredit Mobil alkalmazás aktiválása legkésőbb a betét lejárata előtt két munkanappal. 100 ooo EURÓIG 6) ÓBA BIZTOSÍTOTT BANKBETÉT ..........•' Az élet csupa változás és lehetőség. Számíthat ránk. Üdvözöljük bankunkbanl ^UniCredit Bank Törökország az unió felé nyitna Törökország szerint azonnal meg lehetne nyitni hat újabb fejezetet az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásain - jelentette ki Ahmet Davutoglu török kormányfő hétfőn. Isztambul. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az Európai Unió pozitív álláspontot képvisel Törökország azon kérésével kapcsolatban, hogy a török állampolgárok 2016. július végétől vízum nélkül utazhassanak be az unió területére, de „világos kép csak jövőre fog kialakulni” ezzel kapcsolatban. Néhány órával korábban Ciprus bejelentette, hogy továbbra is ellenzi a török EU-csatlakozási tárgyalások folytatását, amelyet uniós vezetők ígértek Ankarának cserébe a menekültválság kezelésében való együttműködésért, mert Nicosia szerint nem szűntek meg azok az okok, amelyek miatt blokkolta e tárgyalásokat. A jelen hirdetésben foglalt tájékoztatás nem teljes körű, a további részietek megtalálhatók a bank' aktuális Látra szóló és határidős betétek, azUniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói magánszemélyek részére c. hirdetményében és a magánszemélyek részére szóló Kondíciós listájában. A betéti szerződés részletes leírását az Általános üzleti feltételek tartalmazza. Milánó. Francia és olasz pékek mutatják a Guinness Világrekordok által a világ leghosszabb baguette- jéről kapott hitelesítést a Milánói Világkiállításon 2015. október 18-án. A 122,4 méteres franciakenyér elkészítésében mintegy hatvan pék közreműködött, a kenyeret 2400 szeletre vágták és Nutella mogyorókrémmel megkenve szétosztották az expó látogatói között. Világrekord kenyeret sütöttek