Nógrád Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 227-252. szám)
2015-10-16 / 240. szám
Óperencián innen... Ipolytarow/BujaK. A magyar népmesekincs sokoldalú, kimeríthetetlen forrás. Szórakoztatva tanít az élethelyzetek megoldására, alapvető emberi konfliktusok kezelésére gyermeket és felnőttet Kiváló módszerül, eszközül szolgál a negatív érzelmek feloldására, sokat segít a nyelvhasználat elsajátításában, a szókincs gazdagításával. Magában foglalja és őrzi az egyes népek sajátosságait, jó hatással van a személyiség alakítására. Remek önismereti teszt és kiváló közösségépítő, amely közelebb hozza egymáshoz a mesé- lőt és a hallgatót Ezek kiaknázására ösztönöztek a szervezők a népmese napja alkalmából megyénkben tartott eseményeken. Ipolytarnócon például az IKSZT helyiségében a „Gondos gazda állatairól” meséltek az óvodások a helyiek és a Nemzeti Művelődési Intézet Nőgrád Megyei Irodája szervezésében tartott rendezvényen. Könyveket is bemutattak a kicsiknek, majd beszélgettek a bennük foglaltakról, a szereplőkről. Bujákon Túl az Óperencián... címmel nagy érdeklődés mellett idén is megrendezték a mesemondó- és rajzversenyt a Glatz Oszkár Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében, a Bujákért Közalapítvány és a művelődési intézet megyei irodája összefogásával. A fellépők között volt Fintor Istvánná, aki bujáki viseletben, unokái körében mesélt. Az ismerős mesealakokról készült rajzokat az intézrrtéhy aulájában állították ki. majd a Kerek Perec Egylet vidám műsora varázsolta el a sok kis gyereket. Gyarmati retúr címen indított beszélgetős est-sorozatot a közelmúltban a Gyarmati Televízió. Ennek során olyan személyiségek kerülnek reflektorfénybe, akik rengeteg szállal kötődnek a városhoz, mégis, pályafutásuk, munkájuk messzi tájakra szólította őket, de most, egy terefere erejéig visz- szatérnek. H.H. Balassagyarmat A Helytörténeti Gyűjtemény épületében a sorozat vendége, egyben dr. Nagy Csilla irodalomtörténész-riporter partnere dr. Gréczi-Zsoldos Enikő nyelvész, a Miskolci Egyetem adjunktusa volt, akit családja is elkísért a rendezvényre. A szakemberről megtudtuk, hogy őrségi gyökerekkel rendelkezik, és kisgyermek korában költöztek Nógrádba, közelebbről Szalmatercsre. Balassagyarmattal először gimnazista korában került kapcsolatba: zenei pályára készült, jól zongorázott, így esett a választása a Szántó Kovács lános Szakközépiskolára (a mai Szent-Györgyi elődjére), ahol azonban hamar egészen más irányba fordult az érdeklődése. Ez elsősorban magyartanárának, mentorának, Holecz Imrémének köszönhető, aki felismerte a tehetségét. A későbbi pályaorientációt is ez az indíttatás befolyásolta, amikor a Miskolci Egyetem magyar szakára jelentkezett. Itt először az irodalomtudomány érdekelte, de nemsokára a nyelvészetre tért át, aminek volt kellő alapja is, hiszen korábban, diákkorában írt már tudományos dolgozatot az anyanyelvi önéletrajz témájában. Ahogy fogalmazott, felettébb érdekelte, miként fordulhat elő, hogy egymástól három-négyszáz kilométerre elterülő tájegységeken ennyire eltérő nyelvjárásban beszélnek az emberek. Ebben a nyelvjárástanban aztán a későbbiekben, a doktori „iskolán”, majd már egyetemi oktatóként egyre jobban elmélyedt, és szomorúan észlelte a tájnyelvek agóniáját, a kiveszőben lévő sajátos helyi beszédstílust, az érdekes hangzó szavak számának csökkenését a mindennapok társalgásában. Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő egyfajta szakmai kíváncsiságtól vezéreltetve kezdte el keresni a palóc nyelvjárás gyökereit. Tizenhetedik századi okleveleket böngészett a levéltárakban, boszorkányperek és egyéb, korabeli tárgyalások jegyzőkönyveit kutatta, az írásos dokumentumokból feltárva próbálta megállapítani, miként is beszéltek távoli elődeink. A beszélgetés során szó esett a magyar helyesírás nemrégiben módosított szabályairól, amiről a nyelvész úgy vélekedik, nem változtatnak lényegesen a korábbi alakokon, csak néhány esetben, így például az észszerű szó használatánál, elsősorban egyfajta útmutatást, segítséget, „mankót” adnak a köznyelvet használó embernek, hiszen mindig a beszélő szabályozza a formát, és sok helyen ma is a „suk-sükölés” teljesen természetesnek hangzik. Aki eddig is tudott helyesen írni, ezután sem lesz gondja. Inkább azért történtek a módosítások, hogy a modern, idegenül hangzó szakszavakat beépítsék a helyesírásba, és magyarosabban hangzó megfelelőt találjanak nekik. Az e-mail-ből így lehet akár „villámposta”. A terefere további részében dr. Gréczi-Zsoldos Enikő beszélt még jelenlegi lakóhelye, Salgótarján és Balassagyarmat kulturális különbözőségeiről és hasonlóságairól, társadalmi szerepvállalásairól, illetve egy mostanában megszületett kötetről, amelyben Andor Csabával közösen tárták fel Madách Imre teljes levelezését, törekedve arra, hogy a tizenkilencedik század közepén használatos írásmódot és szóhasználatot eredeti formájában hagyják meg. Karancslapujtő. „A földön semmi sem alkalmasabb, hogy a szomorút vidámmá, a vidámat szomorúvá tegye, hogy bátorságot nyújtson a csüggedőnek, büszkeséggel töltse el az alázatost, kisebbítse az irigységet és a gyűlöletet, mint a zene.” Luther szavaival köszöntötte a megjelenteket a nemrégiben, a Park Művelődési Házban már második alkalommal megrendezett Múzsa Művészeti Fesztiválon Karancslapujtő önkormányzata, a Karancs Kincse Közhasznú Egyesület nevében Pálné Lipták Anett. A salgótarjáni járás kilenc településéről - Salgótarján, Karancsalja, Karancslapujtő, Karancskeszi, Mihály- gerge, Ludányhalászi, Endre- falva, Ipolytarnóc, Nógrádszakál - érkezett a 13 fellépő. Közülük ketten két kategóriában is indultak a Park Művelődési Házban tartott eseményen, ahol a vállalkozó kedvű amatőr zenészek és énekesek produkcióit három tagú zsűri értékelte. Az elnöki feladatait Diósi János, az Akkord Fúvós együttes vezetője látta el, mellette Horváth Szabolcsáé, a Mocsáry Antal Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zeneiskolai tanszakának vezetője és Kotrócz Márta, az intézmény ének-zene pedagógusa értékelt. A karancslapujtői iskola 3. b osztályosai furulyaze- nével, Teplán Sándorné verssel köszöntötte a jelenlévőket, majd a program támogatója, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízottjaként a salgótarjáni járás elődöntőinek mentora, Kémeri Judit nyitotta meg a rendezvényt. A versenyzők három kategóriában léptek színpadra produkcióikkal: könnyűzene, népzene-népdal, magyar nóta-operett. A programot színesítette a műfajok változatossága, az életkori különbözőség, ugyanis korosztályi megkötöttség nélkül lehetett versenyezni. Az egyéni produkciók mellett csoportos fellépők is voltak. A közönség hangszeres (harmonika, citera, szintetizátor, gitár) és kíséret nélküli produkciót is hallhatott. A kellemes délutáni programon Diósi János értékelte a fellépéseket. A salgótarjáni gálára tovább jutott: Szőrös Amanda (Karancslapujtő, könnyűzene kategória), Godó Sándorné (Ka-rancsalja, magyar nótaoperett) és a Nyárutó Nyugdíjas Klub (Karancslapujtő, népzene-népdal). Különdíjasok: Oláh Szandra Klarissza (Nógrádszakál), Teplán Sándor (Karancslapujtő). Minden előadót emléklappal jutalmaztak. A fellépőket a szervező Karancs Kincse Közhasznú Egyesület vendégelte meg. Ritka mesterség volt a valamikori teknővájóé, amely oly’ széles termékskálát tudhatott magáénak, hogy hiánytalanul felsorolni szinte lehetetlen. E mesterséget űzőket pedig ma már hiába keresnénk, nyomaikat is legföljebb irodalmi művekben vagy szakkönyvekben, illetve múzeumi kiállítótermekben találnánk fel. És fogadásom van arra is, hogy e tevékenységet végzők termékei közül, jó néhányat, sokan meg sem tudnának említeni. Aki a nyár derekán a pásztói múzeumban járt, és megtekintette a magyarországi cigány vándoriparosok életét bemutató kiállítást, az a teknővájó mesterségszépségéről, különlegességéről és ezzel együtt a munka cudar nehéz voltáról, és az azt művelők sorsáról többet megtudott, mint amit rövid írásomban megkísérlek felvázolni. És a részletek ismertetése előtt álljon itta hagyományos cigánymesterségek felsorolása: drótostót, szegkovács, kosárfonó, vályogvető, fakanál-készítő és a teknővájó. A fának használati tárgyakká, gazdasági eszközökké történő alakítása, feldolgozása évezredes történet Ezt eleink már az őshazában is megtették. Később önálló mesterségekjöttek létre (kerékgyártó, kádár, asztalos és más), amelyek uradalmi, városi vagy falusi közösségeket szolgáltak. Sőt egyes munkák spedális tudást igényeltek, így például a fatorony-ké szítés, és a haranglábállítás is. Emellett a tevékenységek tovább szakosodtak, s így a cigánycsaládok a megélhetés szükségétől is hajtva, évszázadok óta - a puha nyárfát vagy a fűzfát felhasználva - fameg munkálást, teknővájástés kanalas mesterséget folytattak. És ahogy az írásra készülődtem, igazi megleBolcsotol a koporsóig petés ért, hiszen a szakma képviselői vastagabb fa- törzsekből (egy darabból) 5 méter hosszú csónakokat és bölcsőt is készítettek. Képzőművészeti alkotás őrizte meg például, hogy fából faragott bölcsőben egy édesanya fején hordja kisgyermekét Mesterei voltak munkájuknak. A teknővájó: mosd, kenyérdagasztó-, fürösztő-, (disznóöléshez) sózó teknőt (tekenőt vagy melencét), kisebb-nagyobb fatálat, fatányért, tálcát, vágódeszkát, állatok itatásához vályút több méretben, a kanalas: fakanalat (kicsi, nagy, óriás), favillát és csak a jóisten tudja, hogy mit készítettek még. Ezeket piacokon és házalásokkal, esetleg élelmiszerért is értékesítettek. Apáról fiúra szállta mesterség és a gyerekek már 10-12 éves korukban rendszeresen dolgoztak Mesterségük természetéből fakadóan vándorló életmódot folytattak, és így az egész család, a legszükségesebbfelszerelési tárgyakkal mindig úton volt Egy- egy uradalomban vagy településen, arra az időre, amíg feladatuk akadt, letelepedtek, és munkájuk közvetlen közelében földbe vájt kunyhóban (putriban), nyomorúságos körülmények között „éltek”. Vándorlásuk során kis falunkat, Kishartyánt sem kerülték el és termékeikre szükségünk volt. Emlékeim szerint utoljára a háborút megelőző évben szerencséltettek bennünket Ahogy az lenni szokott, előbb famustrát tartottak, majd a tulajdonossal történő megállapodás után, legutóbb a templom felé elterülő rét patakpartjánál helyezkedtek el Az igazi munka a fák kivágásával, majd méretre szabásával kezdődött Ügyelve arra, hogy abból gazdaságosan a legtöbb termék kijöjjön Kevés szerszámmal dolgoztak A hosszúnyelű baltát a fa hasításától a termék (teknő, tál) formájának durva kifaragásáig, nagyolásáig használták A fa üregelése, kivájása, és a végső tisztítás a kapa formájú kapiccsal, míg külső felület simám faragása a kétnyelű vonókéssel történt A teknővájó, a kanalas és a cigánymesterségek képviselői, a múlt század közepéig valós igényt elé gítettek ki, nélkülözhetetlenek voltak. Jól szolgáltak bennünket „a bölcsőtől a koporsóig”. Bartos József 1 i S < Nyelvészkedés a „Gyarmati retúron” Múzsával, zenével...
