Nógrád Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 201-226. szám)

2015-09-10 / 209. szám

/2015. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Szenográdi Ferenc Egy tucat gondolat az ifjúságnak • Akinek a jóság és a szere­tet táplálja lelkét, annak az élete örök. • Ne az ellenségedtől, a két­színű, sunyi emberektől félj! • Az élet útján azért érde­mes visszanézni, hogy legyen miből tanulnod a folytatáshoz. • Az egészség a test és a lé­lek harmóniája. • A panaszaid áradata el­mossa a feléd irányuló érdek­lődést. • A pesszimizmus szép las­san megöli az aktivitást. • A gondolkodást, a gondol­kodás fejleszti. • A durva szó és káromko­dás a lélek elleni fegyver. • Élj olyan életet, amire idős korodban is vissza­vágysz. • Minden napodnak kell, hogy legyen feladata. • Az elismerést, dicsőséget nem lehet kikövetelni, azt ki kell érdemelni. • A kishitűség, nagy csa- ládódásokat okozhat. Kisbuszok érkeznek A település önkormány­zata és az Iliny Községért Ala­pítvány is pályázott ebben az évben egy-egy kisbuszra, s mindkét kérelmet elfogadta a pályáztató. A hasonló szállítási kapacitással rendelkező jármű­vek ezekben a napokban érkez­nek meg, s mindkettő közfel­adatok ellátását fogja segíteni. Vigyázat, mustgáz...! nmh-informáciő. A szüreti időszakban a mustgáz veszélye­ire figyelmeztet a Nógrád Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság. emlékeztetve arra, hogy minden évben áldozatot követel az emberi óvatlanság. A tragédi­ák, rosszullétek megelőzése ér­dekében egyebek mellett arról tájékoztatják az érintetteket, hogy ez a gáz a must érj edése so­rán keletkező szén-dioxid, szín­telen, szagtalan, nem mérgező, a levegőnél azonban nehezebb, így azt kiszorítja a pincékből, tárolóhelyiségekből. Aki ilyen helyen tartózkodik, az oxigénhi­ány miatt eleinte szédülést, ál­mosságot érez, majd eszméletét veszítheti, s megfulladhat A pin­cebalesetek odafigyeléssel meg­előzhetők szellőztetéssel, na­gyobb tér használatával, széndi­oxid-érzékelők működtetésével. A gyertyás ellenőrzés is alkal­mazható, de vigyázat, a gyertya­láng csak tizennégy százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki, viszont már ennél kisebb gáz- mennyiség is veszélyes lehet. Ezért az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzít­ve, derékmagasság alatt kell tar­tani, s ha kialszik, nincs elegen­dő oxigén a helyiségben, azonnal el kell azt hagyni. Mustgáz miatt bekövetkezett balesetnél kizárólag sűrített le­vegős légzőkészüléket viselő ember segítsen, mivel enélkül a segítő is áldozattá válhat. A különböző gázálarcok, gáz­maszkok viselése nem nyújt védelmet. Veszély esetén hívni kell a katasztrófavédelmet a 105-ös segélyhívó számon. Vándoriparosok igaz története A vándorló emberek mestersége iránti érdeklődés a kiállítás megnyitóján is megmutatkozott Hosszabb előkészítő munkát követően Buda­pestről, a Néprajzi Múze­umból rövid időre Pászto­ra költözött a „Megvetés és önbecsülés, igaz törté­net Üstfoltozóról, Drótos­tótról, Teknőscigányról” című, a magyarországi vándoriparosok életét be­mutató tárlat. Cz.Zentai Pásztó. Üstfoltozókról, drótos­tótról és legfőképpen teknőscigányokról készült fest­mények sokassága kísérte fel az érdeklődőt a megnyitó napján az aulából az emeletre a Pásztói Mú­zeumban. Itt, a folyosón pedig to­vábbi festmények, hatalmas fo­tók, rövid történeti leírások mel­lett videofilm, míg a termekben a vándoriparosok által készített tár­gyak, termékek fogadták. Dr. Hír János, a múzeum igaz­gatója köszöntötte a megjelente­ket, mások mellett Dömsödi Gá­bort és TuropoliZsoltot, Pásztó il­letve Tar polgármestereit. El­mondta: a kiállítás ötletgazdája és fáradhatatlan érdemi szerve­zője dr. Gherdán Katalin helyi muzeológus volt. Dömsödi Gábor mondandójá­ban a vándoriparosság történeté­ről és a roma élet jelenéről is szólt. Majd Oláh Ferenc pásztói roma származású naiv festő, he­lyi közéleti személyiség emelke­dett szólásra, aki személyes élet­útját elevenítette lel a megjelen­tek előtt, kiemelve azt, hogy sze­rinte ma is az élet sok területén Dr. Hír János, a Pásztói Múzeum igazgatója (a képen jobbról a második) köszöntötte a megjelenteket komoly megkülönböztetéssel kell szembesülniük a romáknak. Ezt követően a Néprajzi Múze­um illetve a kiállítás kurátora, Szuhay Péter ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe. Mint mondta, a 18-20. században a vándorló ember másként élt, mint a többség, ez egyrészt so­kakban csodálatot váltott ki, más­részt hátborzongató is volt. Ha­zánk ilyen kulturális sokszínűsé­ge nagy érték, amit most Pász- tón, tárgyakon, képeken, filme­ken és történeteken keresztül ismerhetnek meg a látogatók. A rendezvényen közreműkö­dő Dorco Band roma zenekar előadását a jelenlévők annyira megkedvelték, hogy zenéjükre - vastaps kíséretében - többen táncra is perdültek. A kiállítás a társadalom és a gazdaság peremére szorított mes­terségekről és azok képviselőiről szól. A vándoriparosok akkori­ban a társadalmi hierarchia leg­alsó rétegét képezték. Ezen embe­rek tevékenységei gyakran nem is voltak jegyzett mesterségek, mindössze gazdasági kényszerek következtében alakultak ki. A tárlatot körbejárva megtud­hattuk, hogy a gazdaságtörténeti folyamatok során miként alakult a magyar társadalom viszonya a „mesterekhez”. Kiderült, hogy a múlt században a drótostótok sike­res vállalkozók lettek (a szlovák nemzeti mozgalom a drótosság tör­ténetét a nemzed identitás részévé tette, ami nagyfokú megbecsültsé­get eredményezett - a szerz.), nem kísérte azonban sikeres átalaku­lás a hazai vándoriparosságot. Amíg a múzeum épületében a látogatók többsége a képeket, a dokumentumokat és a bemuta­tott tárgyakat szemlélte - többen kisebb csoportokat alkotva szak­mai tárgyalásokba bocsátkoztak a folyosón -, addig kint, a Rom­kertben a Romana cigány lakás­étterem szakácsnői helyben ké­szített, igen ízletes népi étellel, vakarával és cigánylecsóval vár­ták a kiállításról hazatérőket. •£V SALGÓTARJÁNI ttMUMUállÓ ip APOLLO MOZI Szeptember 10. 15.30 Hangya (3DT . 17.45 Mission Impossible -Titkos nemzet, 20.15 Jurassic World (3D) JÓZSEF ATTILA MÚVELOOESI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Szeptemberi, ősz köszöntő nótadélután 3 SaigótMjúi Nóta és NéftzeMi Egyesület k«K«itjí Sotáa István íranyteawú) sétaének«* Ksmteésébín Jegyék a hetyslnai kaphatók Szeptember 25. Dr. Csernus Imre előadása "ÄiÄÜM {október 16.), BRODY JANOS (december 4.) ______elővételi jegyértékesités______ Ze nthe Ferenc Síínház 2015/2016. évad bérletértékeatés: Zenthe Ferenc, Székfoglaló, Családi, Operett Bérletek 12. Salgótarjáni Tanévnyitó Fesztivál BATKI JÓZSEF KÖZÖSSÉGI HÁZ VÁROSI SPORTCSARNOK Szeptember 12.9.Ö0 Bababörze VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 09:30 09.40 10.40 11.00 13.00 13.25 13.30 19.00 19.40 19.45 20.00 20.15 20.55 21.00 Hírfüzér > Háttér- Indul a „Civil Hónap” Értéktár- Bányásznapi ünnepség Hírfüzér INFO TV Hirfüzér Ajánló INFO TV Hírfüzér Ajánló Háttér- Újabb műfüves pályát avattak Háttér - Indul a „Civil Hónap” Hírfüzér Ajánló INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Balesetet okozott... Segítségnyújtás el­mulasztásának megalapozott gyanúja miatt folytat nyomo­zást ismeretlen tettes ellen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság. A rendelkezésre álló -adatok alapján július 17-én 12.50 óra körülj időben egy ed­dig ismeretien személy - felte­hetően IFA típusú - teherautó­val közlekedett a 2122-es szá­mú úton, Alsótold irányából a 21-es számú főút felé. Az isme­retien személy a 27-es kilomé­terszelvénynél gépjárművével - eddig ismeretlen okból - áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, ahol a vele szembe köz­lekedő személygépkocsi vezető­je az ütközés elkerülése végett az úttest melletti árokba hajtott. A tehergépjármű sofőrje meg­állás nélkül továbbhajtott. A rendőrség várja azok jelentke­zését, akik az említett időpont­ban a balesettel érintett útsza­kaszon közlekedtek és látták a történteket, továbbá az üggyel kapcsolatban érdemleges infor­mációval rendelkeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents