Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-28 / 198. szám

2015. AUGUSZTUS 28., PENTEK L J. Egy tucat embert vettek őrizetbe Peking A kínai rendőrség őri­zetbe vett 12 embert, a Legfőbb Ügyészség pedig 11 hatósági személy ellen foganatosított in­tézkedést a tiencsini ipari tele­pen történt robbanásokkal ösz- szefüggésben, amelyek legke­vesebb 139 emberéletet követel­tek - közölte csütörtökön a köz- biztonsági minisztérium. Az intézkedés alá vont sze­mélyek között van a tiencsini önkormányzat szállítási bizott­ságának feje, valamint a kikö­tőt üzemeltető vállalat elnöke. A szállítási minisztérium egyik vezetőjét, Vang Csin-vent hivatali hatalommal való visz- szaéléssel gyanúsítják, amiért törvényt sértve segítette a fel­robbant raktár tulajdonosát, a Zsujhaj International logiszti­kai vállalatot a veszélyes anya­gok tárolásához szükséges en­gedély, illetve a biztonsági iga­zolások megszerzésében. Nyomozás folyik a telepet mű­ködtető vállalat elnöke és helyet­tese, illetve igazgatósági tagok ellen is. Azzal gyanúsítják őket, hogy vállalatuk jogellenesen tá­rolt veszélyes anyagokat A vizsgálatban érintettek kö­zött vannak a fuvarozást szabá­lyozó hatóságok illetékesei, munkavédelmi és földhivatal tisztségviselők, törvénytelenül kiadott vámengedélyek kiállítói. A hatósági eljárás során vol­tak, akiket rendőrök vezettek elő, mások óvadék ellenében egyelőre szabadlábon lehet­nek, megint mások - így a vál­lalat menedzserei - házi őri­zetben vannak, egyeseket le­tartóztattak. Az augusztus 12-én történt robbanásokban és az azokat kö­vető tűzvészben legfrissebb hi­vatalos hírek szerint 139-en hal­tak meg. Több mint két héttel a történtek után még mindig 34 embert eltűntként tartanak nyil­ván a hatóságok. A detonációk csaknem 17 ezer háztartásban okoztak károkat az ipari telep két kilométeres körzetében. Az előzetes becslések szerint a biztosított kár összege 1-1,5 milliárd jüan (43,5-65 milliárd forint) között lehet. Az érintett területen több mint 8 ezer új autó vált ronccsá. Megfigyelők szerint a jelentős veszteség ar­ra fogja ösztönözni a biztosító- társaságokat, hogy a jövőben körültekintőbben járjanak el ügyfeleik ellenőrzésekor. Felfutóban a magán­egészségügy Budapest Egyre több vállalko­zó lát fantáziát és fizetőképes ke­resletet a hazai magán-egészség­ügyben, akad, aki a külföldön élő magyarokra fókuszálna, mások egy egészségügyi reformban bíz­va kapacitást építenek ki - írta a Világgazdaság. Hozzáteszik, hogy a nagyobb magánszolgálta­tók évről évre folyamatos forga­lomnövekedésről számolnak be, és bár hivatalos adatok nincse­nek, becslések szerint az egész­ségügyi szolgáltatásokra fordí­tott magánkiadások ma már el­érik a 30-50 milliárd forintot. A lapnak nyilatkozó piaci szerep­lők arra számítanak, hogy a kö­vetkező években tovább gyarap­szik a magánkórházak, klinikák és más magán-egészségügyi szolgáltatók száma, ez pedig csökkenti az árakat, így egyre szélesebb réteg tudja majd kifi­zetni ezeket a vizsgálatokat, terá­piákat és ellátásokat Egyetemi ösztöndíjakat indít Ösztöndíjakat indít a két, élő adásban lelőtt televí­ziós alma materében a WDBJ7 tévécsatorna. Washington. Ezt Kelly Zuber, a WDBJ7 hírigazgatója jelentette be Roanoke-ban. A 24 éves riporternő, Alison Parker a James Madison Egyete­men, a 27 éves Adam Ward pedig a Virginiai Műszaki Egyetemen végzett. A tévécsatorna a CBS hálózat beszállítója. (Korábbi híradások tévesen a CNN-t ne­vezték meg anyacégnek.) Parker és Ward előtt kollégák és tévénézők rótták le kegyeletü­ket, a televízió épületénél virágo­kat és léggömböket helyeztek el. A riportert és-az operatőrt egy volt kollégájuk, a 41 éves Vester L. Flanagan lőtte le egy szerda reggeli élő adás közben. A Bryce Williams újságírói nevet haszná­ló volt riporter, akit két éve bo­csátottak el a WDBJ-től, legkeve­sebb 15 lövést adott le. Megsebe­sült az interjúalany, Vicki Gardner, a helyi kereskedelmi kamara vezetője is. Őt megmű­tötték, állapota stabil. Flanagan felvételt készített a kettős gyilkosságról, amit meg­osztott a közösségi médiában. A Helybéliek énekelnek a Vitalize egyház által szervezett virrasztáson a Virginia állambeli Hardyban Twitter, a Facebook és a YouTube megpróbálta törölni a videót. A volt riporter egy autós üldözést követően, amelyben összetörte az általa vezetett autót, az I-óó-os au­tópálya közelében fegyverével ön- gyilkosságot követett el. Válságos, életveszélyes állapotban, helikop­terrel szállították kórházba, de nem sikerült megmenteni. Flanagan hónapok óta ké­szült a gyilkosságra; a saját Ford Mustangja helyett egy több nap­ja bérelt Chevrolet Sonicon pró­bált meg elmenekülni, az ABC televízió híradójának pedig nem sokkal a bűncselekményt köve­tően egy 23 oldalas faxot küldött. A rendőrség az üzenetről nem közölt részleteket, de sajtóérte­sülések szerint az afroamerikai férfi terjedelmes vallomásában egyebek között a faji megkülön­böztetésre panaszkodott. Azt ál­lította, akkor telt be nála a po­hár, amikor júniusban egy fehér rasszista támadó meggyilkolt ki­lenc fekete hívőt egy charlestoni templomban. Két nappal ezt kö­vetően, június 19-én vette meg a gyilkossághoz használt fegyvert, egy 9 milliméteres Glock típusú pisztolyt. A faxban Flanagan kitért arra is, hogy nagy hatást gyakorolt rá a Virginiai Műszaki Egyetemen 2007. április 16-án és a columbine-i középiskolában 1999. április 20-án elkövetett mészárlás. A volt riportert 2013. február 1-jén rendőrrel kísértették ki a WDBJ televíziótól. A jelenetet Ward akkor videóra vette. Williams szerdán a Twitteren azt állította, hogy mindkét áldozatá­val munkahelyi konfliktusa volt. Parker azonban csak egy éve do- gozott a helyi 7-es csatornán fog­ható WDBJ-nél, így a televíziónál közvetlen összetűzésbe nem ke­veredhetett Flanagannel. Az elkövető több korábbi kol­légájára panaszt tett az Egyenlő Foglalkoztatási Esélyek Bizottsá­gánál állítólagos rasszista kije­lentéseik miatt, de vádjait nem sikerült bizonyítania. Jeffrey Marks, a csatorna el­nök-vezérigazgatója szerint a volt riporter kereste a konflik­tust és nehéz volt vele együtt dol­gozni. Flanagant, aki korábban több más államban is dolgozott televíziósként, 2000-ben elbo­csátották az észak-floridai WTWC televíziótól, ahol szintén rasszizmussal vádolta meg a kol­légáit. Állításait itt sem sikerült alátámasztania. Barack Obama elnök a két tele­víziós meggyilkolásával kapcso­latban kedden kijelentette: ideje ismét elgondolkodnunk azon, ho­gyan csökkenthetnénk a fegyve­res erőszakot. Josh Earnest, a Fe­hér Ház szóvivője arra szólította fel a kongresszust, hogy hozzon törvényt a lőfegyverek beszerzé­sének és tartásának szigorításá­ról és hogy a józan ész nevében akadályozza meg a virginiaihoz hasonló tragédiákat, amelyek túl­ságosan gyakran fordulnak elő az Egyesült Államokban. Hasonlóképpen a lőfegyverek­re vonatkozó szabályozás meg­szigorítását sürgette Hillary Clin­ton demokrata párti elnökjelölt­aspiráns. Tennünk kell valamit a fegyve­res erőszak ellen - írta a Twitteren a politikus. Republikánus ellenfelei közül ugyanitt Jeb Bush, Scott Walker, Ben Carson, Ted Cruz, Mike Huckabee és Lindsey Graham fo­hászkodott az áldozatokért. Peking. Egészséges négyes ik­reket szült egy fiatal szibériai tigris Északkelet-Kínában - je­lentette a kínai online média Liaoning tartományból. A Csicsihaer településen talál­ható Lungsa állatkert anyatigri­sének ez volt az első vemhessé- ge, és hírek szerint nem volt könnyű a szülés. Első kölykének világra hozatala különösen hosz- szan tartott, valamennyi közül ez volt a legnagyobb - közölte Cao Tien-haj, az állatkert mene­dzsere. A másik három nagy­macska kölyök zökkenőmente­sen érkezett. A négyes ikrek legidősebbje a többihez képest gyengének mu­tatkozott, ezért gyorsan kerestek Négyes ikreknek adott életet neki egy nőstény kutyát, amely gondjaiba vette, az anya pedig ren­desen ellátja három kölykét. A ta­pasztalat szerint a tigrisek 34 hó­napon át szoptatják kicsinyeiket Tigrisek gyakran hoznak vi­lágra egyszerre két vagy három kölyköt, a négyes szülés azon­ban ritka, Csicsihaerben sem fordult még elő. Legutóbb két hónapja érkezett hír négy szibériai tigriskölyök egy anyától történő, csaknem egyidejű születéséről. A helyszín az északkeleti Hejlungcsiang tartomány tigrisparkja volt, ahol az elmúlt évtizedekben ezerre nőtt a félvadon élő szibériai tig­risek száma. A parkban tavaly 105-en látták meg a napvilágot. A szibériai, más néven amuri vagy mandzsúriai tigrisek a világ legveszélyeztetettebb fajai közé tartoznak. Vadon elsősorban az orosz távol-keleten, Szibériában, Északkelet-Kínában és a Koreai­félsziget északi részén fordulnak elő. Feltételezések szerint keve­sebb mint 500-an lehetnek, közü­lük 18-22 élhet a kínai erdőkben. A Kárpát-medencei zsinagógákat bemutató, Zsinagógák népe cí­mű dokumentumfilmet mutatták be Budapesten, az Uránia Nem­zeti Filmszínházban. A díszbe­mutatóra a vasárnap kezdődő Zsidó Kulturális Fesztivál előze­tes eseményeként került sor. A vetítés előtt Szabó Mihály, a film rendező-operatőre elmondta, hogy Klein Rudolffal, a film építész szakértőjé­vel együtt mintegy negyven helyen for­gattak, körbejárva a teljes történelmi Ma­gyarország területét. Az elkészült alkotás csaknem kétezer év történetét meséli el a bemutatott épületeken keresztül. A sorozat négy, egyenként huszonöt perces filmből áll, az első részt szomba­ton mutatja be a Duna Televízió. Elké­szült az angol verzió is, hogy a magyar ha­tárokon túl is minél többen megismer­hessék ezt a kulturális örökséget - mond­ta Szabó Mihály. A teljes sorozat mindkét nyelven elérhető a www.zsinagogaknepe.hu oldalon. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke köszöntőjében kiemelte: a zsina­góga a zsidó szellemi és közösségi élet alapja. Az építészeti megoldások azonban soha nem öncélúan keletkeztek, mindig pontosan követték a közösségi élet válto­zásait. A kicsiny imaszobákat akkor vál­tották fel a díszes, nagy zsinagógák, ami­kor a 19. században az emancipálódó zsi­dóság egyre nagyobb szerepet vállalt Ma­gyarország közéletében. tud segíteni, mégis egy virtuális téglát ké­pez a zsidó szellemi és kulturális élet falá­ban - mondta Heisler András. A Mazsihisz elnöke szólt arról is, hogy a Zsinagógák népe nem kizárólag a kövek egyszerű bemutatásából áll. A filmből Klein Rudolf, a film építész szakértője beszél a Kárpát-me­dencei zsinagógákat bemutató, Zsinagógák népe című dokumentumfilm díszbemutatója előtt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban mim ti Ennek a fejlődésnek az anakronizmusa a holokausztot követő valóság, amikor a 80 százalékban elpusztított közösség már nem képes megtölteni saját zsinagógáit - fogalmazott. A Zsidó Kulturális Fesztivál önmagában ezen az anakronizmuson nem ugyanis következtetni lehet az egykor volt lakók szokásaira, a zsinagógákban ren­detlenkedő gyermekek zsivajára, a lopva a karzatra néző serdülők tekintetére, a rabbik szigorára vagy eleganciájára, és et­től váltak ezek az épületek élettel teli tér­ré, az emlékek és a felejtés helyszínévé. A zsidó közösség XXI. századi helyzeté­ről szólva Heisler András hangsúlyozta: óvodáinkkal, iskoláinkkal, egyetemünk­kel, kulturális tereinkkel és helyrehozott zsinagógáinkkal bizonyítjuk, hogy a ma­gyar zsidóság él, itt él, és itt akar élni. Klein Rudolf a filmvetítés előtt arról be­szélt, hogy a dualizmus korától az I. világ­háborúig tartó korszak nemcsak Magyar- ország, hanem a magyarországi zsidóság szempontjából is rendkívüli időszak volt. A zsidókat szokták azzal vádolni, hogy bezárkóznak, hogy csak maguknak él­nek. De a filmben bemutatott, ekkor épí­tett zsinagógák is bizonyítják, hogy ez nincs mindig így. A zsidóság csak akkor zárkózik be, amikor erre kényszerítik - mondta. A magyar zsinagógák korabeli szem­szögből modern építőanyagai, formai li­beralizmusuk, magyarságuk is nyitottsá­got, a reform és a jobbá tétel szándékát és rendkívüli optimizmust, bizakodást su­gall - fogalmazott Klein Rudolf. Ran Mór, Izrael állam budapesti nagykö­vete köszöntőjében kiemelte, hogy a zsidó­ságnak a zsinagóga soha nem csak azt a he­lyet jelentette, ahol imádkoznak, hanem kö­zösségi teret is. Ezt jelzi a héber gyülekezés háza elnevezés is. Ezért minden egyes zsi­nagóga egy konkrét közösség életét mutat­ja egy konkrét időben és térben. U fi# M i ,ä áRtt£% I# gg4t| js% I DvlllUlCillClIi d Lalllu|)Uf%dli IIvUv vllllli llllllvl i

Next

/
Thumbnails
Contents