Nógrád Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 177-200. szám)

2015-08-28 / 198. szám

A kormány döntése értel­mében az autistákat, illet­ve a fogyatékossággal élő­ket ellátó, civil fenntartá­sú intézmények két pá­lyázat keretében 95-95 millió forint támogatást kapnak - jelentette be az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és tár­sadalmi felzárkózásért fe­lelős államtitkára csütör­tökön Csömörön. Csömör. Czibere Károly tájé­koztatása szerint a pályázatok keretében 37, illetve 71 intéz­mény nyert el támogatást, a fo­lyósítás szeptember végén kez­dődik. Az Egyenlő Esélyekért Ala­pítvány lakotthonában tartott sajtótájékoztatón az államtit­kár hangsúlyozta, hogy azokat a nem egyházi és nem állami fenntartású intézményeket kí­vánják segíteni, amelyek folya­matos működésükhöz nem tudnak stabilan forrást bizto­sítani. Kiemelte, hogy a támo­gatással a biztonságos háttér­hez kívánnak hozzájárulni, a pályázatokkal szeretnék ki­egyensúlyozni a civil fenntar­tású intézmények működését. Czibere Károly jelezte: ebben az évben a második pályázat esetében jelentősen emelkedett az egy intézményre jutó támo­gatás összege, a támogatás reál­értéke egy intézményre és egy fogyatékos emberre vonatkozó­an jelentősen növekedett. Az államtitkár megjegyezte, hogy ha arra lehetőség lesz, ak­kor 2017-től egy új finanszíro­zási rendszer váltaná fel a pá­lyázatit. Ez folyamatos támoga­tást tenne lehetővé, s ezáltal még kiszámíthatóbbá tenné a működést - fogalmazott. Szólt arról is, hogy a kor­mány az előző ülésen elfogad­ta az országos fogyatékosügyi program intézkedési tervét. Felidézte: a parlament tavasz- szal szavazta meg a programot, amely a 2014 és 2025 közötti időszakra, középtávra határoz­za meg a kormányzati lépése­ket, az intézkedési terv ennek a középtávú stratégiának a kö­vetkező négy évre szóló lebon­tása. Elmondta, ez meghatároz­za a prioritásokat a szociális szolgáltatások, a képzés, a fog­lalkoztatás, az egészségügy te­rületén. Czibere Károly közölte: mi­vel az intézkedési terv rendkí­vül komplex és számos ágazat együttműködését igényli, a kormány döntött a fogyatékosügyi tárcaközi bi­zottság létrehozásáról, ez a ko­ordinációs fórum végzi a kor­mányzati szintű összehango­lást, az első ülése szeptember­ben lesz. Ha kell, egészítsék ki a törvényt! Egészítse ki a jövő héten az Országgyűlés a Quaes­tor-károsultak megsegíté­séről szóló törvényt, és ke­rüljön bele az állam kész­fizető kezessége, hogy a károsultak a pénzükhöz jussanak - mondta Sza­kács László (MSZP), a költségvetési bizottság és a brókerbotrányokat vizs­gáló albizottság tagja a Quaestor-károsultak csü­törtöki demonstrációján, az Igazságügyi Minisztéri­um előtt. Budapest. A politikus emlékez­tetett: írásbeli kérdésére TrócsányiLászló igazságügyi mi­niszter azt válaszolta, hogy a Qu­aestor-károsultak kártalanításá­ról szóló törvény végrehajtását nem hátráltatja az Alkotmánybí­róság eljárása. Szakács László jelezte: koráb­ban több államtitkár is azt mondta, az Alkotmánybíróság döntéséig nem lehet a törvényt végrehajtani, ám Trócsányi Lász­ló válaszában lerántotta a leplet a kormány hazugságairól. A képviselő felszólította a kor­mányt, hogy tegyen meg min­dent a törvény végrehatása ér­dekében, és ha kell, a jövő héten - amikor egy másik törvény mó­dosítása miatt úgyis ülésezik az Országgyűlés - módosítsák a jogszabályt, és tegyék bele, hogy az állam készfizető kezességet vállal. Hozzátette: biztos benne, hogy a törvénymódosítási javas­latot ugyanolyan támogatottság­gal fogadják el, mint a törvényt, hacsak időközben nem változott meg a Fidesz-frakció álláspontja. A politikus firtatta a Magyar Nemzeti Bank felelősségét is a kialakult helyzetért. A Quaestor Károsultak Cso­portja nem sokkal a szocialista politikus sajtótájékoztatója előtt kezdett demonstrációt az Igaz­ságügyi Minisztérium (IM) épü­lete előtt, a Quaestor-törvény be­tartását és teljes kárrendezést követeltek. Petíciót adtak át a minisztéri­umban, amelyet Kaleta Gábor, az IM sajtófőnöke vett át. Köve­teléseik között szerepel a többi között a valódi kárrendezés 30 millió forintig és az, hogy a kész­fizető kezesség kerüljön be a tör­vénybe. Tiltakoztak a Quaestor Financial Hrurira törvénytelen végelszámolása ellen is, mert ál­láspontjuk szerint ha ez a cég megszűnik, pem lesz kit perelni a pénzek visszaszerzéséért. A tüntetésen mintegy 50-60 ember vett részt, közülük többen olyan feliratú táblákat, zászlókat tartottak a magasba, mint „Hová tűnt 150 milliárd forint?, Hol a lé, fiúk?” vagy „Ha Magyarorszá­gon akarsz kormányozni, tar­tasd be a törvényeket a bankok­kal és a Quaestor Alappal is.” A Quaestor Károsultak Kárren­dezési Alapja (QA) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy eddig mintegy 30 ezer Quaestor-ügyfél részére mintegy 82 milliárd forint kártalanítási összeget adott át a Befektető-védelmi Alap (Beva) a kifizetéseket intéző OTP-nek, eb­ből hétfőig 26 ezer ügyfél több mint 70 milliárd forintot vett fel. A tájékoztatás szerint ezzel a Qua­estor kötvényből eredő követelés­sel rendelkező 32 ezer ügyfél 92 százaléka már felveheti a pénzét a bankfiókokban, míg a többieknél az adatok egyeztetése, az esetle­ges hiánypótlások beérkezése, azok elbírálása van folyamatban. Az LMP törvénnyel állítaná meg Budapest. Az LMP egy az albérletekről szóló törvény- javaslat benyújtását tervezi, amely akár meg is akadá­lyozhatja a bérleti díjak to­vábbi emelkedését - jelentet­te be Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képvise­lője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a közelmúltban felrobbant az albérleti piac, a fővárosban és néhány vidéki városban ugyanis néha több mint másfélszeresére emel­kedtek az árak. Az LMP szerint mind­ezek miatt lakhatási válság alakult ki Magyarországon, ráadásul a magas albérlet­árak nagy szerepet játsza­nak abban is, hogy a fiata­lok tömegével hagyják el az országot. Schmuck Erzsébet sze­rint olyan új jogszabályra van szükség, amely a bér­lőknek és kiadóknak szóló garanciák mellett - berlini és más nyugati példák alap­ján - akár meg is akadá­lyozzák a bérleti díjak to­vábbi emelkedését. Az LMP emellett továbbra is szükségesnek tart egy szo­ciális és közösségi bérlakásprogramot, amellyel akár már rövid távon is több ezer embernek épülhetne új otthon - fűzte hozzá. Álljon fel bevándor­lásügyi válságstáb! Budapest. A Jobbik azt ké­ri, hogy mielőbb hívjanak össze bevándorlásügyi vál­ságstábot Budapesten. 1 Stummer János, az ellen­zéki párt budapesti regio­nális igazgatója az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közle­ményében látszatintézke­désként jellemezte a fővá­rosi tranzitzónák áthelye­zését. Értékelése szerint a főpolgármester ökölrázós, demagóg tirádáktól hem­zsegő reggeli tévéinterjúi helyett valódi megoldáso­kat várnak a budapestiek. A jobbikos politikus sze­rint ha Tarlós István bocsá­natot kért volna a tranzitzó­nák miatt vagy személyesen kilátogatott volna a Közel-ke­leti pályaudvarra, akkor a zó­nák költöztetését is csak kes- kenyre húzott szájjal tette volna meg. Ez a város nem mene­külttábor - emelte ki Stummer János, hozzátéve: a Jobbik szerint állandó vagy ideiglenes menekült- táborok, tranzitzónák kizá­rólag zártak lehetnek, és la­kott területen kívül kell he­lyet kapniuk. Az uniós átlag háromszorosával nőtt Budapest. Két éve bővül a kiskereskedelmi for­galom Magyarországon, a júniusi növekedés a ne­gyedik leggyorsabb volt az Európai Unióban, és több mint háromszorosa az uniós átlagnak - kö­zölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel. A tárca a fogyasztás bővülésével számol az év hátralévő hónapjaiban is. A kiskereskedelmi forgalom szerkezete egyre kiegyensúlyozottabb, az élelmiszerkereskedelem, valamint az üzemanyag forgalom mellett a nem élelmiszer-kereskedelemben is erőteljes a növe­kedés - emelte ki elemzésében az NGM. Az elmúlt időszak adatai és a legfrissebb szá­mok világosan alátámasztják, hogy a vasárnapi pi­henőnap bevezetése nem okozott forgalomcsök­kenést, az emberek alkalmazkodtak a nyitva tar­tás változásához, a forgalom áttevődött a hét töb­bi napjára - mutat rá a minisztérium. A növekvő forgalom a foglalkoztatottak számára is pozitív hatást gyakorolt: a kiskereskedelemben a leg­alább 5 fős vállalkozásoknál mintegy 4400-zal többen dolgoztak idén júniusban, mint egy évvel korábban, míg az ágazatban betöltetlen álláshelyek száma meg­haladta az 5500-at a július 20-i adatok szerint. Az NGM a lakossági fogyasztás érdemi bővülé­sével számol az év hátra lévő hónapjaiban is. Hűsítő érintés a nyárban Minőségi klímák elérhető áron HIRDETÉS H!||" , ^ ^ ^ ^ / HrH I k ^ M Ivafii t:i:i vT Maii 11*. [ IIJBI

Next

/
Thumbnails
Contents