Nógrád Megyei Hírlap, 2015. jűlius (26. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-24 / 170. szám
« 2015. JULIUS 24., PÉNTEK Szenvedve jutott tovább a Videoton Nagy sikert aratott VIZES vb 2017. Nagy sikert aratott a 2017-es világbajnokság előkészületeiről tartott magyar prezentáció a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FÍNA) kazanyi Büro-ülésen. A Magyar Úszó Szövetség szerdai tájékoztatása szerint a világhírű magyar startup, a prezentációkat forradalmasító Prezi áltat készített szemléltető anyag - amelyet a pénteken rajtoló vb helyszínén mutattak be - teljesen kiló- gott a szokásos Powerpoint-os előadások sorából, de magyar csapat azzal is feltűnést keltett, hogy egy jelmezbe öltöztetett orosz önkéntes kislány jóvoltából a kabalapuli „életnagyságban” vonult be a Büro ülésére, a vezérkar tagjainak nem kis meglepetésére. A prezentáció „angol hangja” Demcsák Zsuzsa volt, aki szintén lenyűgözte a jelenlévőket - Gyárfás Tamás, aki FINA-alelnökként most a másik oldalon, azaz a hallgatóság soraiban ült, utóbb azt mondta: - Zsuzsa még jobb volt, mint a TV2-ben, noha ott is kiváló... - A 2017-es szervező-bizottságot Kosa Lajossal vezető sportdiplomata azt is hozzátette: valóban nagy sikere volt a magyar csapatnak, az ilyenkor szokásos „folyosói beszélgetéseken” a Büro- tagok a legnagyobb elismerés hangján szóltak a látottakról. Magán az ülésen Dr. Julio C. Maglione FINA-elnök méltatta az elhangzottakat, mint mondta, biztos benne, hogy Budapest képes lesz minden idők legjobb világbajnokságát megszervezni 2017-ben. Cornel Marculescu ügyvezető igazgató ugyanakkor jelezte: a FINA-ban mindenki tisztában van azzal, milyen óriási feladatra vállalkozott Magyar- ország.- Kazany hat éve készült erre az eseményre, önöknek két évük van, és ezalatt nem csak a szervezést kell megoldaniuk, hanem egy nagyszerű új- uszodát is felépíteniük - fejtette ki Marculescu. - Nincs kétségünk afelől, hogy minden támogatást megkapnak a kormánytól, hogy megvan a kellő elszántság, akarat, tudás és tapasztalat, a kazanyi vb végeztével pedig a FINA munkatársai is Budapest felé fordulnak, és mindenben segíteni fogják önöket. Veszprém is ott lesz KÉZILABDA. A magyar bajnok MKB-MVM Veszprém is részt vesz a Super Globe elnevezésű kézilabdatornán, a klubcsapatok nem hivatalos világbajnokságán. A veszprémi klub honlapjának szerdai beszámolója alapján a gárda Bajnokok Ligájában szerzett második helyével vívta ki a jogot, hogy ott legyen a katari viadalon, amelyet szeptember 7. és 10. között rendeznek. A nyolccsapatos viadalon Európából a BL-győztes Barcelona és az EHF-kupát elhódító Füchse Berlin, Ázsiából a tavalyi döntős katari al-Szadd, valamint a szintén katari Lekhwiya SC, Afrikából a tunéziai Club Africain, Óceániából az ausztrál Sydney University, míg Amerikából a brazil Taubaté vesz részt a viadalon. A tornát egyenes kieséses rendszerben játsszák. « t A Videoton rendkívül gyenge játékkal, hosszabbítás után 1-1-es döntetlent játszott a walesi The New Saints együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező' második fordulójának szerdai visszavágóján, így 2-1-es összesítéssel jutott tovább. A magyar bajnokcsapat - amely hangos füttyszó közepette hagyta el a pályát - a következő fordulóban a fehérorosz BATE Boriszowal találkozik majd. Annak a párharcnak az első felvonását jövő kedden 20.30 órától rendezik a Sóstói Stadionban. LABDARÚGÁS. Az esti órák ellenére rekkenő hőségben kezdődött a meccs, a forróság az iramra alaposan rányomta a bélyegét, ugyanis mindkét csapat óvatosan kezdett. A Videoton próbált irányítani, de az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott. Az idő múlásával a magyar bajnok birtokolta többet a labdát, de ez helyzetekben nem nyilvánult meg, többnyire a mezőnyben zajlott a játék, csak néhány veszélytelennek bizonyuló lövés jelezte a Videoton fölényét Az első félidő végén aztán két óriási ziccer is adódott a székesfehérváriak előtt, de a vendégek kapusa mindkettőnél bravúrral védett. A folytatásban is a hazaiak irányítottak, de továbbra sem találták a rést a vendégek védelmén, amikor néha sikerült az ellenfél hátsó alakzata mögé kerülniük, akkor pedig Harrison állta útját a labdának. A Videoton ugyanakkor nem lehetett nyugodt, mivel a walesieknek egyetlen gól kellett a hosszabbítás kiharcolásához, és egy ízben például a TNS szögletét követően Szolnokinak a gólvonalról kellett kifejelni a labdát. A székesfehérváriak kényelmes játéka meg is bosszult magát, ugyanis egy kósza jobb oldali ellentámadás végén a walesiek vezetést szereztek, ezzel ledolgozták a hátrányukat. A hajrában ugyan mindent megtett a Videoton, de ötlet- telenül futballozott az ellenfél kapuja előtt, amikor mégis sikerült helyzetbe kerülnie, akkor a befejezésbe csúszott hiba, így következhetett a hosszabbítás. A ráadásban a fehérvári együttes - a párharc során talán először - változtatott játékstílusán, és láthatóan nagyobb elánnal kezdte rohamozni a vendégek kapuját. Ennek a hosszabbítás első félidejében még nem lett meg az eredménye, de a fordulást követően az első mérkőzést eldöntő Gyurcsó Ádám ezúttal is „megvillant” és eldöntötte a párharcot. Bajnokok Ligája-selejtező, 3. forduló, visszavágó Videoton-The New Saints 1-1 (0-0,0-1,0-1)- hosszabbítás után Székesfehérvár, 3268 néző, vezette: Nerijus Dunauskas (litván). Videoton FC: Danilovic - Szolnoki, luhász (Vinícius, 67.), Lang, Fejes - Gyurcsó, Pátkai, Luijckx (Simon Á., 87.), Trebotic, Oliveira - Ivanovski (Kovács L, 56.). Vezetőedző: Bemard Casoni. The New Saints: Harrison - Spender, K. Edwards, Rawlinson, Marriott - Mullan (Draper, 109.), Finley, Seargeant (Williams, 73.), A. Edwards, Cieslewicz (Quigley 67.) - Wilde. Menedzser: Craig Harrison. GL: Gyurcsó (107.), ill. Williams (78.). Sárga lap: Trebotic (16.), Oliveira (88.), ill. A. Edwards (92.). Kiállítva: Finley (118.). Továbbjutott: a Videoton, 2-1-es összesítéssel. Mindkét csapatnál érem a cél VÍZILABDA. Mind a magyar férfi vízilabda-válogatottnak, mind pedig a női nemzeti csapatnak az a célja, hogy érmet szerezzen a pénteken rajtoló vizes világbajnokságon az oroszországi Kazanyban. Benedek Tibor, a címvédő férfi együttes szövetségi kapitánya a japánok felett a szerdai barátságos mérkőzésen aratott 18-11-es győzelem után tartott sajtótájékoztatón alapelvárásnak nevezte a dobogós helyezést. A szakvezető vb-rajt előtti formáról annyit mondott, hogy a kerettagok bizonyos helyzetekben még mindig nem eléggé érettek, de számos pozitívumot látott a torna előtti utolsó felkészülési mérkőzésen. Arra a felvetésre; hogy a világbajnoki csoportban három, elvben könnyen verhető rivális vár csapatára, Benedek Tibor úgy válaszolt, hogy ezekre az ellenfelekre is koncentrálni kell, jól, stabilan kell Benedek Tibor, a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya (b) és Merész András, a világ- és Európa-bajnoki harmadik női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya sajtótájékoztatót tart játszani és végig fenntartani a szükséges lelkiállapotot. Merész András, a világ- és Európa-bajnoki harmadik női válogatott szövetségi kapitánya szintén minimális célként fogalmazta meg az éremszerzést Kazanyban is.- Hogy aztán az az érem milyen színű lesz, az már az álmok kategóriájába tartozik - mondta a szakember. Fontosnak nevezete, hogy ha lehet, első legyen négyesében a gárda, de legalább a csoport második helyét szerezze meg, hogy ne fenyegesse veszély a nyolc közé jutást. Ehhez már az első csoport- mérkőzésen nagyon hatékony teljesítményre lesz szükség, megfogalmazása szerint a nyitó találkozón áll vagy bukik minden, de ezt a kínaiak is tudják. Elmondta még, hogy a válogatott tagjainak fizikális felkészülése hibátlanul sikerült, és a csapat hangulata is kiváló. Geschke szakaszgyőzelme TOUR de francé. A német Simon Geschke (Giant) nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17., hegyi befutóval záruló szakaszát, amelyen a brit Chris Froome (Sky) megőrizte előnyét az összetett versenyben. Geschke az amerikai Andrew Talanskyt (Cannondale-Garmin) és a kolumbiai Rigoberto Uránt (Etixx-Quick-Step) megelőzve ért célba elsőként egy szökést követően. A versenyben vezető Froome együtt futott be közvetlen riválisával, az összetettben második kolumbiai Nairo Quintanával (Movistar). A spanyol Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) az utolsó lejtmenetben defektet kapott, így több mint hat percre nőtt hátránya az éllovashoz képest. A szakaszon az összetettben eddig 3 perc 32 másodperces hátránnyal a harmadik helyen álló amerikai Tejay van Garderen (BMC Racing) betegség miatt 73 kilométerrel a cél előtt feladta a versenyt, akárcsak a 2014-es országúti világbajnokság mezőversenyének aranyérmese, a lengyel Michal Kwiatkowski (Etixx). Eredmények. 17. szakasz, Digne-les-Bains - Pra Loup, 161 km, hegyi befutó: 1. Simon Geschke (némel Giant) 4:12:17 óra, 2. Andrew Talansky (amerikai, Cannondale- Garmin) 32 másodperc hátrány, 3. Rigoberto Uran (kolumbiai, Etixx-Quick-Step) 1:01 perc hátrány. Az összetett élcsoportja: 1. Chris Froome (brit, Sky) 69:06:49 óra, 2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 3:10 perc hátrány, 3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:09 p h., 4. Geraint Thomas (brit, Team Sky) 6:34 p h., 5. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 6:40 p h., 6. Robert Gesink (holland, Lotto) 7:39 p h. SiifflilSBSSBS