Nógrád Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 124-149. szám)

2015-06-03 / 126. szám

HIRDETÉS 2015. JÚNIUS 3., SZERDA Szentereklye-fogadás és freskószentelés Í Folytatás az 1. oldalról.) lagybárkány. „Mennyországo­mat az idők végéig a földön fo­gom tölteni, mennyei boldogsá­gom az lesz, hogy jót teszek a földön” - mondta Teréz nővér, akit májusban 90 éve avatott szentté XI. Pius pápa. Erre a ju­bileumra készítette el Sáros Mik­lós a Szent Márton Plébánia- templom diadalívére a Kis Szent Teréz kompozíciót, és ekkor ke­rült sor a nővér ereklyéjének el­helyezésére is. Az ünnepre igyekvő hívők zsú­folásig megtöltötték a község templomát, többen a bejáraton kí­vülre kényszerültek. Hatalmas érdeklődés övezte az eseményt, amelyen a jelenlévők tanúi lehet­tek annak, amint Dr. Beer Miklós megyéspüspök 22 fiatal és idő­sebb személy számára - több éves felkészítés után - kiszolgál­tatja a katolikus felnőtté válás szentségét. A bérmálkozók Nagybárkány mellett Kisbár- kányból, Márkházáról, Szurdok- püspökiből, Tarról, Mátravere- bélyről és Kisterenyéről érkeztek, a szertartáson több pap is koncelebrált. A szentmise elején a püspök atya megáldotta a Kis Szent Teréz festménykompozíciót, akit ezután NagyRichárd helyi plébániai kor­mányzó köszöntött. A főpásztor szentbeszédében a mai világban nehéznek számító bátor tanúság­tételre biztatta a fiatalokat és fel­hívta figyelmüket a keresztény erényekre. Hangsúlyozta, hogy ne féljenek és merjenek Krisztus sze- retete mellett dönteni. A megbérmáltak közül többen aktív tagjai a Szent II. János Pál ifjúsági közösségnek. A helyiek 2009-ben csatlakoztak a Pápai Missziós Művek Szent Gyer­mekség Műve csoporthoz. Ekkor a gyerekek vezetőjükkel, Dancsák Viktor hittanárral védő­szentjükké választották Kis Szent Terézt, a missziók patró- náját. Egyre erősödő tiszteletük kifejezésére a hittanár egy misz­tériumjátékot írt a szent életéről, amelyet országszerte több he­lyen is bemutattak és mai napig előadnak, tavaly filmet is forgat­tak róla nemzeti kegyhelyün­kön, Mátraverebély-Szentkúton, ami hamarosan megjelenik. A csoportból többen tagjai lettek a Teréz missziónak, aminek hiva­tása, hogy papokért imádkoz­nak. A hétvégi eseményen jelen volt a magyarországi misszió ve­zetője, Holló Mihályné is. A községben két évvel ezelőtt szobrot állítottak Kis Szent Te- réznek, a mostani alkalomra pe­dig megérkezett a Gyermek Jé­zusról és a Szent Arcról nevezett szent testének egy részecskéje, amit a közösség kérésére a fran­ciaországi Lisieux-i kármelita nővérek közbenjárására Rómá­ból kaptak meg. A hitelességét és eredetiségét egy Fr. Ildefonsus Mariones általános posztulátor által írt levél bizonyítja. Az erek­lyetartót Remin Sebastian atya, a Pápai Missziós Művek igazgató­ja adományozta a nagybárkányi- aknak. Az ereklyét a verbita rend női ágához tartozó Maria Blandina nővér - Indonéziából érkezett misszionárius - hozta el, amelyet a szent szobra előtt a Teréz misszió tagjai rózsaesővel, imával és énekkel fogadtak. Dr. Beer Miklós 2013-ban Nagybárkány társvédőszentjé­nek nyilvánította Kis Szent Teréz kármelita nővért, akkor egy szobrot állítottak az Ő tiszteleté­re, és a falu lakói egyre mélyebb kapcsolatba kerültek a szent út- jával. Kis Szent Teréz ereklyéjét - melyet a Szűzanya oltáránál helyeztek el -, valamint az életét bemutató festménykompozíciót a felújított Szent Márton temp­lomban tekinthetik meg az ér­deklődők. „Túl sok pénzt visz ki az unió” Hétvégi olvasmá­nyok avagy „Kultú­ra" szombaton Sógrátünegye. Március. 1- jén, Rúzsa Magdi koncert­jével ke®dődötuési'május' végén fejeződött be a „Tarjáni tavasz” című ha­gyományos rendezvényso­rozat. A három hónapos, úgynevezett összművészeti program sokszínű, gazdag kínálatot nyújtott a kultú­raszerető városlakóknak il­letve az idelátogató vendé­geknek. A főbb tapasztala­tok, tanulságok összegzé­sére lapunk június 6-i szá­mában kerül sor a főszervező Salgótarjáni Közművelődési Non-profit Kft. illetve a József Attila Művelődési és Konferen­cia-központ képviselőinek tájékoztatása alapján. A minap „Utak Nógrád me­gyében” címmel tartott szakmai tanácskozást a Jó­zsef Attila Művelődési és Konferencia-központban a Nemzeti Művelődési Inté­zet megyei irodája. Ekkor tartotta közgyűlését a Nóg­rád Megyei Népművelők Egyesülete is. A rendez­vényről ugyancsak a szom­bati számunkban tudósít­juk lapunk olvasóit. Nagy Márta balassagyarmati fes­tőművész kiállítása nyílt meg a közelmúltban Salgó­tarján baglyasaljai város­részében, az idősek ottho­nában működő Baglyaskő Galériában. A megnyitóbe­szédet Kovács Ferenc ny. kö­zépiskolai tanár mondott. Közreműködött Csábi Ist­ván előadóművész. A válo­gatott műveket bemutató tárlatról szintén a „Kultú­ra” oldalon lesz szó, mint ahogyan arról is,hogy a sal­gótarjáni Bányász-Kohász Dalkör és a fúvószenekar a múlt héten Egerben vendé­geskedett a tizedik alka­lommal megrendezett or­szágos bányász-kohász- erdész találkozón. Nógrád megyei tavaszi kőr­útjának utolsó állomásán, Balassagyarmaton ismertet­te pártja e térséggel kapcso­latos elképzeléseit Sneider Tamás, a Jobbik országgyű­lési képviselője, a parlament alelnöke. H.H._________________________ Balassagyarmat A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ Csikász-termében tartott ren­dezvényen a politikus előbb álta­lános témákat boncolgatott. így kitért például arra, hogy ma ha­zánkban a becsületes dolgozó embert rettenetesen és érthetet­len mértékben megadóztatják, a világon legmagasabb forgalmi adót vetnek ki mindenre. A kor­mánypárt törvényalkotó tevé­kenységével kapcsolatban meg­jegyezte, álságos dolog, amikor egy-egy ellenzéki módosító ja­A megyeszékhely és kistér­ségének szociális problé­májáról kezdett egyeztetést az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának szociális ügyekért és társadalmi fel­zárkózásért felelős államtit­kárságával Fekete Zsolt al­polgármester, áld Salgótar­jánt mint gyakorlóterepet, illetve minisztériumi szék­helyet ajánlotta fel a szak- emberhiány és a hátrányos helyzet kezelésére. Tőzsér V. Salgótarján. A körzet ország- gyűlési képviselőjének közben­járását kérte Salgótarján alpol­gármestere, miután egyhónapos megkeresés után sem sikerült szakmai egyeztetést folytatni az Emberi Erőforrások Minisztériu­mának (EMMI) államtitkárával. Becsó Zsolt gyors közreműködé­se révén megkezdődött a konzul­táció Czibere Károly államtitkár politikai főtanácsadójával, Erdős Zsuzsannával, amelyen megvi­tatták az ágazatban egyre mé­lyülő helyi nehézségeket. vaslatot „kapásból” leszavaznak, majd néhány hét múlva, csupán kismértékben átfogalmazva, ugyanazt már a saját ötletük­ként tárják elő és fogadják el. Ki­jelentette, hogy az elmúlt öt év­ben nem fejlődött az ország, a parlamentünk rossz munkájá­nak köszönhető. Az Európai Uni­óhoz való viszony tekintetében Sneider Tamás úgy fogalmazott, mindenképpen felül kell vizsgál­ni, át kell értékelni a csatlakozá­si szerződésünket, mivel egyér­telműen látszik, jelenlegi formá­jában káros az unió Magyaror­szágnak, mert a hazánkban megtelepedett nyugati cégek túl sok pénzt visznek ki külföldre, amiből a magyar embereknek semmi haszna sem származik. Nógrád megyével kapcsolatban az alelnök leszögezte, az utóbbi- Az ellátások sérülhetnek, amennyiben nem változik a rendszer - mondta Fekete Zsolt, aki közölte: jelezte a város szoci­ális, egészségügyi és gyermek- védelmi problémáit a főtanács­adónak. Ezek kihatnak arra a 26 településre is, amelyekkel közö­sen látják el a feladatokat társu­lásos formában.- Új finanszírozási rendszerre lenne szükség, amelynek tervét átnyújtottam a többi önkormány­zat polgármesterei részére. Kér­tem, hogy gondolják át, milyen for­mában biztosítható tovább a fel­adatok ellátása 2016. január else­jétől - tájékoztatott az alpolgár­mester. A tagok részéről is jelentkeznek feladatfinanszírozá­si nehézségek, de Salgótarján - mint gesztor, ügyvivő - jelenlegi gazdasági helyzetében nem tudja tovább megelőlegezni az ellátások költségét. A kistérségi ülésen résztvevők egyetértettek abban, hogy megoldást kell találni a hely­zetre, ennek eredménye a konzul­táció kezdeményezése. A szakmai megbeszélések so­rán arra szeretnének választ időben sok-sok településen járva rengeteg tapasztalatot szerzett, amelyekből egyértelműen meg­mutatkozik, hol lehetnek a térség kitörési pontjai, és a Jobbik esetle­ges 2018-as kormányra kerülésé­vel hol és mit lehetne fejleszteni. Nyugat-Nógrád vonatkozásában kiemelte a növény- és gyümölcster­mesztés fellendítését. Példaként említette, hogy egy nagyrédei üzem a Távol-Keletről szerzi be az import bogyós gyümölcsöt, amit aztán itt dolgoznak fel, és küldenek piacra: a szupermarketekben négyezer forint a málna küója. Ezt a folyamatot kell megfordítani, és a nyugat-nógrádi termelőket érde­keltté tenni abban, hogy újra neki­lássanak az intenzív gyümölcster­mesztésnek, mert mint látszik, megérné a málnával, eperrel való fokozott foglalkozás. Mindezt egy­kapni, hogy milyen lehet a finan­szírozásra gyakorolt hatása az ágazatra vonatkozó törvények esetleges változásának. Salgó­tarjánt szociális problémával többszörösen tűzdelt település­ként tartják számon, ami a sze­génység újratermelődésén és a munkanélküliségből való kilá­balási nehézségeken túlmenően az egészségügyi panaszok meg­növekedését is magával vonzza. A házi és gyermekorvosi ellátás hiánya az átlagosnál jobban sújt­ja a térséget, a gyermekjóléti és családgondozó szerepet ellátó fő­iskolai végzettségű szakembe­rek terén a szükséges 20 pozíci­óból 7 betöltetlen. A nagymérté­kű szakemberhiány az államtit­kárság megítélése szerint is ve­szélyezteti az ellátást. Fekete Zsolt elmondta, hogy Salgótarjánnak egy hosszú távú szociálpolitikai koncepció kidol­gozására lenne szüksége, amely lakhatás- és foglalkoztatás-politi­kával, valamint gyermek- és idősgondozással foglalkozna, hogy stabilizálódjon a város helyzete ezen a területen. Rész­értelműen az állam jelentősebb szerepvállalásával, közreműködé­sével kell megvalósítani. Kelet-Nógrádban ezzel szem­ben az iparra helyezné a hang­súlyt a lobbik, arra, amiben a te­rület komoly hagyományokkal rendelkezik. A salgótarjáni öb- lösüveg-gyártás szerinte abból is sokat profitálhatna, ha a bor pa­lackozásához szükséges üvege­ket állítana elő tömegével, és egyben együttműködne így a szőlőtermelő gazdaságokkal. Rá­adásul a megyeszékhelyen egy napelemgyár is épülhetne, a megújuló energiaforrások szol­gálatában. A továbbiakban Sneider Ta­más rátért még pártja négy kér­déses aláírásgyűjtési akciójára, majd válaszolt a hallgatóság sze­mélyes kérdéseire is. letes kutatást kell végezni, hogy a lakosság impulzusai alapján vizionálható legyen egy fenn­tartható város. Az alpolgármester megemlítet­te, hogy az egyeztetésen jelezte az Emberi Erőforrások Minisztériu­ma, illetve államtitkársága felé a város azon szándékát, miszerint szívesen adna helyt az intézmény­nek és háttérszervezeteinek. Hi­vatkozott a miniszterelnök kijelen­tésére, amely a minisztériumok vidékre költözésének lehetőségé­ről szólt A megyeszékhely és tér­sége kiváló gyakorlóterülete lehet­ne az EMMI-nek, ahol egy minta­városi program is kialakítható. Ez segíthetné Salgótarján talpra állá­sát az elvándorlásból, a népesség­csökkenésből és az elöregedésből. Emlékeztetett: egykor a Népjó­léti Képzési Központon keresz­tül működött ilyen szervezet a városban, a mai napig emlegetik a szociális szektorban dolgozó kollégák az itteni munkát. Erdős Zsuzsanna a kellő érzékenység­gel reagált a felvetett problémák­ra, és ígéretet tett a konzultáció folytatására. Befogadná a minisztériumot Salgótarján • t ü - * *­«■ff: SALG0TARJANI PROGRAMAJÁNLÓ APOLLÓ CENTRUM ÁTADÓ ÜNNEPSÉG Június 5. 15.00 Táncbemutatók, Heincz Gábor „Biga" 16.00 Salgótarjáni Mazsorett csoport, Apolló Centrum átadása 16.30 Tehetséges fiatalok műsora, Apolló Centrum bemutatása, Apolló Mozi: Leia Hercegnő, Csuhákká és birodalmi rohamosztagosok, filmvetítések, 21.00 Apolló Dance Hall VIP Party Június 6. 10.00-13.00 Gyermekműsor, 10.30 Szandi fellépése 11.00 táncbemutatók, Apolló Centrum bemutatása, Nógrád Megyei Esélyegyenlőségi Iroda játékai, lufi hajtogatás, arcfestés, manóprogram 21.00 Apolló Dance Hall: Karaoke party APOLLÓ MOZI Moziműsor és online jegyfoglalás: www.salgoapollo.hu TARJÁNI GYERMEKTÁBOR Nyári szabadidős táborok időpontjai: június 15-19., június 22-26., június 29-július 3., július 6-10., július 20-24., augusztus 3-7. Bővebb információjelentkezés: 0630/549-4209, www.tarjantabor.hu VÁROSI STRANDFÜRDŐ Kinyitotta strand! Nyitva tartás: minden nap 10.00-19.00 Reggeli úszás: 9.00-10.00 (kedvezményes áron, úszójeggyel) VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.25 Ajánló 09.30 Háttér- Gyermeknap Salgótarjánban 09.50 Balázs János Rajzverseny 10. to Csendes Percek- az Adventista-o> Egyház ínúsora 10.30 Híifüzér 10,55 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Értéktár- IX. Savaria Gála (1. rész) 20.15 Háttér - Salgótarján „Önhiki” pályázata 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok a WWW.STKULT.INFO honlapon! Termesztenek, felszámolnak, szépítenek Ltidánylialászi. Megközelíti a hetvenet azoknak a helybe­lieknek a száma, akiket rész­ben a Start munkaprogram­ban foglalkoztatnak. Az érin­tettek mezőgazdasági, nö­vénytermesztési munkálato­kat végeznek, a termést, a zöldségféléket, burgonyát a közétkeztetésben hasznosít­ják. Kukoricát is termeszte­nek, ez a szintén program- szerű, három éve elkezdett sertéstartás során az állatok takarmányozására szolgál. Il­legális szemétlerakatok fel­számolásával is foglalkozik a csoport. A hosszú távú közfoglalkoztatás résztve­vői pedig a falu közterülete­it rendezik, virágosítják és gondozzák. i t

Next

/
Thumbnails
Contents