Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-07 / 104. szám

J 2015. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK _/ Bringapróba óvodás módra Mese Ságújfaluról „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít”. Ennek a Heming- way-idézetnek a jegyében szerveztek sportdélutánt nemrég az endrefalvai is­kolában. Endrefaiva. Az Endrefalvai Móra Ferenc Általá­nos Iskola és a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola egy időben, de két helyszínen rendezett sportdélutánt, „A sport is lehet szenvedélyed!” címmel. A prog­ram célja az volt, hogy külső partnerek bevonásá­val és segítségével, az egészség jegyében kicsik és nagyok együtt sportoljanak. A támogatók között szerepelt több civil szervezet, egyesület, önkor­mányzat, akik segítették az intézményeket a meg­valósításban, de a diákönkormányzatoknak és a szülői munkaközösségeknek is fontos szerep jutott a szervezési és lebonyolítási feladatokban. A résztvevők többféle sportolási lehetőség közül választhattak: foci, floorball, asztalitenisz, csocsó, léghoki, táblásjátékok, edzőterem, egészségbár (salátakészítés, vérnyomásmérés), bocsa, sportkvíz és kerékpáros akadálypálya várta őket. A délután családias, vidám hangulatban telt el, a partneri kapcsolatokat megerősítve. A gyerekek él­ményekben gazdagodva zárták a napot, amely so­kakat megmozgató, a helyi kapcsolatokat jól épí­tő és tartalmas volt. U jJ. Apró kislány indul. Fején bukósisak, felhangzott a rajtjel. Egyre gyorsuló tempóban tekeri a bicajt, a kanyart óvatosan veszi, s hopp, a gyalogátkelő­helynél is figyelnie kell, mert éppen áthaladnak előtte. Fékez, de már pör­geti is tovább a pedált. A célban boldogan öleli át őt az anyuka - az első próba teljesítve. Hegedűs H. Balassagyarmat A balassagyar­mati Cseperedő tagóvoda „Brin- gás hétpróba” című rendezvé­nyén további hat feladat várt még az apróságokra. A gyorsa­ság után jött az ügyesség. Külön­böző akadályok között vezetett szlalomban az út, és még egy kis bújócska is várt rájuk a cikkcak­kos pályán. A következő állomá­son a szerelés következett. Hi­szen nem elegendő csupán ha- ladni-tekerni a kerékpár nyergé­ben, ha elromlik a szerkezet, meg is kell tudni javítani. For­gott is a csavarkulcs, engedett az „anya”, lekerült a kerék a vázról, hogy aztán újabb szorgos moz­dulatokkal ismét közlekedőké­pessé váljon a bicikli. ' Odébb egy asztalnál a közleke­dési táblákra terelődött a hang­súly: az óvó néni egy kissrácot kérdezett, vajon mit jelent a piros szín a jelzésben - „stop”, hang­zott a kissé megszeppent, de tel­jesen helyes válasz. A táblák mel­lett a KRESZ-szabályok is teríték­re kerültek. Hogyan is kell visel­kedni a forgalomban, mit kell ten­ni, ha a kereszteződésben irányt váltunk, ha a lámpa pirosra vált - és így tovább. A tájékozódási képességeikről pedig egykerekes labirintusban adhattak számot a gyerekek - bizony nehezen tar­tották meg a pontos irányvonalat a kacskaringós pályán. Végül - vagy kinek-kinek elsőként - pa­pírlapokról puzzle-módra raktak ki darabokból egy kerékpárt a ki­csik. A hétpróba végén mindenki oklevelet kapott, és egy kis aján­dék is ütötte a sikeresen teljesítő óvodások markát. Knyazoviczkiné Rutai Gabriel­la vezető óvónő érdeklődésünk­re elmondta, a Balassagyarmati Rendőrkapitánysággal karöltve már több mint tíz éve oktatják- nevelik közbiztonsági ismere­tekre a gyerekeket, és az elméle­ti foglalkozások után ezen a brin- gás hét próbán a gyakorlati tudá­sukat mutathatják be a nagycso­portosok. Az óvoda jól kiépített KRESZ-parkja pedig tökéletesen alkalmas helyszín erre. „A sport is lehet szenvedélyed!" Kedves kis írók - a ságúj- falui általános iskolás gyermekek - ragadtak nemrégiben tollat, s vetet­ték papírra, amit fantázi­ájuk diktált. A község ön- kormányzata meseíró pá­lyázatot hirdetett ugyanis Hans Christian Andersen születésének 210. évfor­dulója, valamint a mese­írás és a gyermekköny­vek nemzetközi napja al­kalmából. Ságlíjfalu. A pályázat egyik fel­tétele volt, hogy a mesében sze­repeljen Ságújfalu, így buzdítva az iskolásokat a község iránti odafigyelésre, tiszteletre. Szá­mos história, elképzelés szüle­tett többek között a település ki­alakulásáról, vagy a helyi lako­sokról. Akadt, aki a falu minden négyzetméterét beleszőtte törté­netébe, de olyan is volt, aki a helység három polgármester­ének személyéhez fűzte a ma­gyar zászló színeinek kialakulá­sáról szóló történetét. A négy fős zsűrinek - élén Nagy Lajosné Bereczki Mária, akinek több könyve is jelent már meg, köztük Salgótarján születé­séről, illetve Ságújfalu történeté­ről - nem volt egyszerű dolga; huszonhárom remek kis mese közül kellett kiválasztani a hat legjobbat. Külön díjazták az alsó és felső tagozatos osztályok pá­lyaműveit. Első helyezést ért el Dóczé Boglárka (8.O.), második lett Percze Fiorina (8.o.), a har­madik pedig Nikovics Gergő (6.O.). A kisebbek közül a leg­jobbnak bizonyult Dénes Dávid (3.o.), második Kucsera Lili Karo­lina (3.O.), a harmadik helyen végzett Verbói Eszter (2.O.). A szervezők természetesen a töb­biek részvételét is értékelték, mindenki kapott egy kis aján­dékcsomagot, emléklapot. Ságújfalu önkormányzata a közeljövőben készül még hason­ló jellegű kezdeményezésekkel, továbbra is ösztönözni szeretné a helyi iskola diákjait a falu irán­ti szeretetre. Buga Marina Izgalommal készültek, lelkesen ünnepeltek Megható és felemelő per­ceket éltek át azok az ün­nepeltek: anyák és nagy­mamák, akiknek köszön­tésére összegyűltek a gyermekek néhány napja a helyi művelődési ház­ban. Egyházasgerge. ízlésesen feldí­szített terem, hangulatos dekoráci­ók járultak az ünnep szépségéhez. A fellépő harminc tanuló: Ba­lázs István, Csarnai Áron, Csamai Jázmin, Csonka Domini­ka, Fazekas Emese, Ferenczlmre, Ferencz Máté, Gordos András, Gordos Fanni, Gordos Hanna, Gordos Márton, Gordos Petra, Gregász Krisztián, Gregász Pat­rik, Gregász Vanessza, Hranek Viktória, Juhász Ádám, Lovasi Ré­ka, Oláh Martin, Oláh Roland, Rácz Gabriella, Rácz Melissza, Révay Apor Benjámin, Szukán Bence, Szukán Zalán, Tóth Dalma, Tóth Dániel, Tóth Laura, Vámos Kristóf, Vámos Krisztián verses és zenés produkciókkal kedveskedett a jelenlévőknek. A műsort Kériné Gordos Angéla és Szukámé Barta Katalin tanár­nők állították össze. Munkájukat nagymértékben segítette Révayné Homolya Má­ria is, aki a környezet csinosítá­sát vállalta magára. Az előző he­tekben esténként többször is összegyűltek a lelkes diákok próbálni és az ajándékot elkészí­teni, a próbák izgalmát, vidám­ságát Tóth Dániel megörökítette, és az ünneplés végén - saját gyermektársait is meglepve - filmbemutatót tartott. A rendezvény nagyon sok em­bert mozgatott meg a településen, régen nem látott tömeg gyűlt ösz- sze, hogy megtekintsék a kis te­hetségek ajándékműsorát. t t » "4 i»3 if»]) frI, mMSSIBSBm

Next

/
Thumbnails
Contents