Nógrád Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
2015-04-25 / 96. szám
„A televízió már rég nem tölti be azt a fajta közösségi szerepét, mint korábban. Az, hogy összejövünk megnézni együtt egy műsort, ne áltassuk magunkat, olyan már nincsen ” - nyilatkozta a minap egy hetilapnak Vitray Tamás egykori- és részint még mai - jeles riporter, ismert tévés személyiség, Magyarország egyik legtekintélyesebb médiaszakembere. E kijelentésével sokak, sokunk mindennapi tapasztalatait erősítette meg, minthogy már egy ideje lefelé menő ágba jutott a televíziózás, nem kis mértékben az újabb mágikus jelenség, mondhatni őrület árnyékában, amit a mobiltelefon, az internet, a facebook jelent. Főként a fiatalabb évjáratnak tévéznek keveset, pedig nem is olyan régen- a néhány évtizeddel ezelőtti hőskorban - különböző generációk együtt meredtek a képernyőre s igyekeztek egyetlen percet sem kihagyni a műsorok bővületéből. Ezt a magatartásformává vált általános szokást tűzte pellengérre és helyezte görbe tükörbe Szakonyi Károly „Adáshiba” című komédiája, amelynek 1970-ben a Pesti Színházban volt az ősbemutatója Várkonyi Zoltán rendezésében olyan kiemelkedő egyéniségek közreműködésével mint a legendás Páger Antal és Bulla Elma vagy az akkor még pályakezdőnek számító Béres Ilona, Halász Judit, EmyeiBéla, Tahi Tóth László, Nagy Gábor. Szakonyi Károly írása a későbbiekben egyike lett a legtöbbet játszott kortárs darabnak, amelyben sok más kitűnő színész mellett Márkus László, Komlósjuci és Csomós Mari is emlékezetes alakítást nyújtott. Az évek során számos külföldi társulat is műsorára tűzte, mert hatásosan jelenítette meg a hatvanas évekre oly jellemző kor- illetve kórtünetet. A cselekményszegény előadás a Bódog család jellegzetes - ha úgy tetszik kispolgári, ha úgy tetszik „szocreál” berendezésű lakásában- játszódik 1969-ben. Ezt onnan tudni, hogy akkor volt a természetesen tévében is közvetített Holdra szállás, amely azonban csak az ifjú Imrus érdeklődését köti le. A családfő felületesen és naivan kommentálja a „Delta” című tudományos magazint is, de mindenki- Imrus tizennyolcadikként emlegetett, de valójában tizenkilencedik születésnapjára érkező báty és a felesége valamint a kerekes székbe kényszerült szomszéd is a krimit várja izgatottan. Immel- ámmal ülnek az ünnepi asztalhoz- pedig a mama rántott halat csinált „krumplipirével” és tortát is sütött - beszélgetnek, de nem figyelnek egymásra, még a maguk által feltett kérdésekre adott válaszokra sem. Jószerivel fel sem fogják, hogy az immár elvált leánytestvér, Vanda otthagyta a munkahelyét és nem tud mit kezdeni fél- resiklott életével. Aztán pedig annyira belefeledkeznek a filmnézésbe, a gyilkos kilétének a taglalásába, hogy észre sem veszik amint Imruska behívja a titokzatos, rendszeresen férfivendégeket- „apostolokat" - fogadó albérlőt, a Krisztusra emlékeztető, világ- megváltó gondolatokat hirdető Emberfit. Pedig Ő csodákat is művel: elővarázsol egy szivarvágót, borrá változtatja a szódásszifon vizét s felállítja a tolószékből a járó- képtelen szomszédot, Imruska kérésére pedig leállítja az adást Ez nagy pánikot okoz, a tévézők kétségbeesetten telefonálgatnak szerelőért. Emberfi azonban megkönyörül rajtuk: beindítja a készüléket. A krimi végeztével annak tudatában búcsúzkodnak, hogy élménydús estét töltöttek együtt. Imruskának ez már tényleg sok, otthagyja a családi otthont, Vanda pedig a teljes idegösszeomlás határára kerül. A befelé fordulás, a közömbösség, az egymás iránti érdektelenség, az őszinte emberi kapcsolatok hiányának bemutatása, e jelenségek bírálata legalább annyira fontos, ha nem fontosabb eleme Szakonyi Károly darabjának, mint a szertartás- és olykor szektaszerű tévézés kinevettetése. A Veszprémi Petőfi Színház minapi salgótarjáni előadásában a mondandó mindkét vonulata hitelesen érvényesült. Ebben akár az is szerepet játszhat, hogy a rendező Tordy Géza átélte a megidézett korszakot, a maga bőrén is tapasztalhatta a kifigurázott, célba vett fonákságokat. Ugyanakkor több mint negyven év elmúltával sem akart mindenáron újítani, modernizálni, minthogy a megidézett társadalmi problémák sem vesztették el aktualitásukat, sőt ami az elidegenedést illeti, talán még időszerűbbek. Jól választotta meg a színészeket, akik - rangjuktól és életkoruktól függetlenül - egységesen a darab követelte hangsúlyokra koncentrálnak. A családfőt játszó Eperjes Károly tudálékosságával, folyamatosan szajkózott mondataival - például a molyrágta szmoking emlegetésével - igyekszik a tekintélyét érvényre juttatni. Ugyanakkor - ha csak teheti - megsimogatja menye lábát, térden felül. A szorgos feleséget, az aggódó anyát Esztergályos Cecília személyesíti meg, egyéniségét teljesen alárendelve a figura jellemének. Remek pillanatokat okoz az egykori olasz filmsztár Mastroianni felemlegetésével. A konvenciókat nehezen tűrő, öniróniára hajlamos, már fiatalon kisiklott sorsú Vandát a kevésbé ismert Darabont Mikold alakítja ugyancsak illúziókeltően. Jól adja” a számító, butácska sógornőt Trokán Anna is. Nem lehet köny- nyű dolga a beteg Szűcs szomszédot alakító Reviczky Gábornak, amikor önmaga számára is észrevétlenül kell felállnia a kerekes székből. Emberfit Oberfrank Pál méltósággal jeleníti meg, küllemében és gesztusaiban egyaránt emberarcú Krisztusnak bizonyul. A két Bódog fiú - az öntelt mérnök, Dönci és a maga módján lázadó Imrus - kevéssé hálás szerepet juttat ugyan Chajnóczki Balázsnak illetve - a kettős szereposztásból Salgótarjánban fellépett - Ticz Andrásnak, de ők is jól illeszkednek a kedvező összképbe. Ugyancsak ezt szolgálják Perlaki Róbert díszletei - a hevenyészett bútorzattal, a hintaszékkel, a csipketerítők- kel, az értéktelen képekkel, csecsebecsékkel - és Szlávik István karakterekre is szabott jelmezei. Szakonyi Károly emblematikus „Adáshibá”-ját kellemesen szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató előadásban láttatta immár a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színpadán is a Veszprémi Petőfi Színház. Csongrády Béla •’ü"T'''r'' —— Örülni a létnek „...örülnikell/mindennekés mindenkinek, / ha más nincs, annak, hogy vagyunk” : Szabó Lőrinc e sorai olvashatók a „Palócföld” című irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat idei első számának hátsó borítóján. Az évekkel ezelőtt - egész pontosan 2008-ban, Mizser Attila főszerkesztőségével - rendszeresített mottóval a szerkesztők nyilván üzenni, sugallni akarnak valami általános érvényű, időszerű tanulságot. S nekünk olvasóknak pedig az a teendőnk, hogy okuljunk az okos gondolatokból, ha egyetértünk az idézett költőkkel. S ezúttal is miért tennénk másként, miért ne örülnénk például annak, hogy a tavalyi kerek évfordulót követően immár a 61. évfolyamába lépve is megjelent a lap - kiadója a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, fenntartó Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata - teret adva nógrádi témáknak, szerzőknek, „beérkezett” toliforgatóknak és pályakezdő tehetségeknek. A 2015/1-es számot mint rendesen, ezúttal is a „kávéházi szegleten...” című lírarovat vezeti be különböző nemzedékek és személyiségek ízlésvilágát, írás- és látásmódját példázva. Akár ide is illene Szászi Zoltán „Csak mi lényeged?” című verse, amely azonban önálló rovatot kapott „Madách bonusz” elnevezéssel, így kapcsolódva a „S mást tevél-e te? címmel tavaly a lapban - és egy kötetben is - publikált vallomásokhoz, amelyek Madách Imre halálának százötvenedik évfordulója tiszteletére láttak napvilágot. A felvidéki költő Fráter Erzsébethez, Madách hitveséhez s általa Évához, az „örök asszonyhoz” is szól, felemlegetve a neki tulajdonított „kisiklásokat”, de végül is felmentve a „bűnei” alól: „...most már a béke/a béke legyen hát köztünk / Lucifer te idd ki hát most fenékig sajátmérgedet ” Az ugyancsak önálló „Salgó Blues” a fiatal salgótarjáni költő, juhász Tibor „Végérvény” című, helyi ihletésű prózájának ad helyet, noha nem hiányzik a „Próza is vidéke” rovat sem Egressy Zoltán és Szendi Nóra regény- részletével és a rétsági kötődésű Szávai Attila írásával. Egyébiránt az ő „Hetedik emelet” című novelláskötetét néhány oldallal hátrébb Barna Péter kritikus recenzálja. A „Kutatóte- rület”-ben Bedecs László és Horváth Kornélia irodalomtörténészek tollából olvashatók verselemző tanulmányok. A „Találkozási pontok" rovatcím alatt megjelent interjú duplán megyei, hiszen a lap szerkesztője, Nagy Csilla a Salgótarjánban élő Földi Gergellyel beszélget abból az alkalomból, hogy a fiatal festőművész éppen e számban csatlakozott képszerkesztőként a „Palócföld” szerkesztőségéhez. Izgalmasak, tanulságosak e vidékről, a városról, a művészet és a tanárság összefüggéseiről, a számára rokonszenves alkotói hozzáállásról, a „Palócföld”-ről és a terveiről kifejtett gondolatai. Különösen annak fényében, hogy a „KépTér” rovatban olvasható Kadlót Nikolett „Élet tükörfordításban” című verse, amelyet az e lapszámot illusztráló Varga Zsolt festményeihez írt. Az „Ami marad”-ban a már említett recenzión kívül helyet kapott írások közül a Debreceni Boglárkáé a salgótarjáni gyökerek, Szigeti Jenőé pedig a „Szín-tézisek” című kiadvány helyi szerzője, Handó Péter és témája - a továbbgondolt Tragédia - miatt emelendő ki. Cs. B. Varga Zsolt „Épület” című alkotása a „Palócföld” idei első számának borítóján — „Jubileumi harmóniák” Ezzel a címmel rendeztek hangversenyt a minap a Dornyay Béla Múzeumban három kórus és néhány szólista közreműködésével. A „harmóniák”-at nyilván nem kell magyarázni, a jelzőt azonban igen. A „jubileumi” arra vonatkozik, hogy Boámé Dicse Zsuzsanna karnagy húsz esztendeje áll az 1958- ban alakult Salgótarjáni Pedagóguskórus élén. 1995-ben Fehér Miklóstól vette át a stafétabotot, korábban viszont három évtizeden át az alapító Virág László vezette a kórust Az együttes az elmúlt ötvenhét év során beépült a város zenei életébe s sikert sikerre halmozott, díjakat, kitüntetéseket kapott, megszámlálhatatlanul sok rendezvényen lépett fel és képviselte Salgótarjánt országszerte és határainkon kívül is. Az eredmények méltatása kiemelt témaként szerepelt Fekete Zsolt köszöntő beszédében is. Az alpolgármester elismeréssel szólt arról a közösségi munkáról, amely ugyancsak jellemző a kórusra. S ez annál is inkább tiszteletet parancsol, mert manapság kevesebb idő jut s a lelki igény is kisebb az ilyenfajta együttlétre. Pedig a pedagóguskórus igencsak komoly művészi élményekben képes részesíteni a közönséget - hangsúlyozta Fekete Zsolt s gondolatainak igazságtartalmát az együttes mindjárt a bevezető blokkban bizonyította változatos, sokszínű műsorával, amelyet a mintegy hatszáz darabot - köztük spirituálékat is - tartalmazó repertoárjából ezúttal bemutatott. A másodszori „színpadra" lépéskor L. Webber műveiből adott elő egyveleget. A hangverseny kuriózumaként lépett fel a világ tíz legjobb pánsípművészének egyike, a sokáig külföldön élt Szabó István (Steve Taylor), aki apai nagyszülei révén még kötődik is Salgótarjánhoz. Virtuóz előadásmódja különösen Dinicu „Pacsirtájában érvényesült, amely - mint elmondta - eredetileg is erre a hangszerre és nem hegedűre íródott. Szabó István - mint Boros Ágnes műsorközlő, egyúttal a pedagóguskórus és a Trilla Ter- cett tagja, szólóénekese bejelentette - június 20-án, a múzeumok éjszakáján újra hallható lesz a nógrádi megyeszékhelyen. A pedagóguskórust megtisztelte szereplésével a 2013-ban alakult Trilla Tercett és az 2008 óta működő, Radnai Zsuzsanna vezényelte Cantabile Kamarakórus is. Utóbbiban nem mellesleg a jubiláns Dicse Zsuzsanna is énekel. Érthető, hogy az egyik mű -/. Ibert „A rét virágai” - az ő kérésére hangzott el. Farkas Diána zongoraművész, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára - amellett, hogy a Webber-számot kísérte is - szólistaként adta elő Bach „Olasz koncert”- jének egyik tételét. A programot a kórusok együttes éneklése zárta. Bár Salgótarjánban nem ritka a magas színvonalú kórushangverseny, e legutóbbi is ezek közé tartozik. Ráadásul a dalok, zeneszámok ihletett környezetben, a Városi Galéria termében, klasszikus művészek - Barcsay Jenő, Bemáth Aurél, Derkovits Gyula, Egry József, Hincz Gyula, és RippíRónai József - festményei között szólaltak meg. csébé b * A tévéimádok „szektája" (balról jobbra): Esztergályos Cecília, Reviczky Gábor, Chajnóczkl & Balázs, Eperjes Károly és jj|jí í Trokán Anna S3 sl : *■ A Bódog házaspár szerepében Esztergályos Cecília és Eperjes Károly AtSalgótarjáni Pedagóguskórust húsz éve vezg^tH Baárnő Dicse Zsuzsanna (balról az első)
