Nógrád Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 50-75. szám)

2015-03-07 / 55. szám

A német győztes nem vállalja Kis híján botrányba fulladt az Eurovíziós Dalfesztivál németor­szági válogatójának csütörtök es­ti döntője, miután az ARD orszá­gos közszolgálati televízióban élőben közvetített verseny győz­tese, Andreas Kümmert bejelen­tette, hogy nem vállalja a meg­mérettetést. Németországot így Ann Sophie képviseli a fesztivá­lon májusban Bécsben. Berlin. „Nem igazán vagyok abban az ál­lapotban, hogy elfogadhassam az ered­ményt” - mondta a nézői szavazás alap­ján az első helyen végzett Andreas Kümmert az eredményhirdetés után. Dön­tését nem indokolta részletesen, csak annyit mondott, hogy átadja az indulás jo­gát a második helyezett Ann Sophie-nak, mert ő „sokkal rátermettebb, én meg csak egy kis énekes vagyok”. A hannoveri nemzeti döntő közönsége pfujolással, fütyüléssel fejezte ki nemtet­szését, és Ann Sophie sem tűnt boldog­nak. Majdnem sírva fakadt, tanácstala­nul állt a színpadon, és a percekig tartó kínos helyzetet végül a műsorvezető ol­dotta meg azzal, hogy bejelentette: a má­sodik helyezett énekesnő vesz részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Andreas Kümmert blues- és rockénekes, 28 éves, 2013-ban megnyerte a Németor­szág hangja (Voice of Germany) dalver­senyt Azóta két lemeze jelent meg. A visz­szahúzódó természetű, érzékeny művész­ként számon tartott énekes az első kom­mentárok szerint azért léphetett vissza, mert úgy érezte, nem viselné jól az Euroví­ziós Dalfesztivállal járó felhajtást. Erre utalt lemezkiadójának képviselője is egy pénte­ki nyilatkozatban, amelyben kiemelte, hogy Kümmertnek „túl erős a reflektorfény”. Ann Sophie popénekes, 24 éves, Lon­donban született, Hamburgban nőtt fel, New Yorkban színművészeti tanulmányo­kat folytatott, de mindig is énekesnek ké­szült. Első lemeze 2012-ben jelent meg. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a Black Smoke című számával képviseli Németországot. A döntő utáni sajtótájékoztatón azt mondta, örül, hogy eljuthat a dalfeszti­válra, és annak is örül, hogy Kümmert vé­gül „a szívére hallgatott”. Elképzelhetet­lenül nehéz lehet, amikor egy művész szenvedélyesen dolgozik a sikerért, de nem bírja elviselni a szórakoztatóiparral járó felhajtást - emelte ki. Hercegnő a forgatáson A Downton Abbey című népszerű történelmi té­vésorozat forgatására látogat a jövő héten a széria rajongója, Kata­lin cambridge-i herceg­nő - számolt be róla a The Daily Telegraph. London. Katalin hercegnő, Vil­mos herceg felesége március 12-én másfél órát tölt a londoni Ealing stúdióban, ahol a pro­dukció hatodik évadját forgat­ják. A vizit alatt megnézi egy je­lenet felvételét és találkozik a Lord és Lady Grandiamét alakí­tó Hugh Bonneville-\e\ és Eltabeth McGovemnel, vala­mint a szereposztás többi tagjá­val, köztük Maggie Smithszel. A Kensington palota közle­ménye szerint a látogatással a díjnyertes produkció sikerét kí­vánják elismerni: a Downton Abbey a világ egyik legnépsze­rűbb tévésorozata, 250 térség­ben sugározzák. A hercegnőt LordFellowes, a széria alkotója és írója köszön­ti majd, körbevezetik a felvéte­lek helyszínein és megmutat­ják neki a maszkműhelyt, a jelmez- és díszlettárat is. A látogatásról közös kép is készül, amelyen a hercegnő és a szereplők láthatók majd a szolgák ebédlőjében. A Downton Abbey három BAFTA-díjat, ugyanennyi Golden Globe-díjat és 11 Emmy-díjat nyert el. A soro­zat nagy részét a Newbury melletti Highclere kastély­ban veszik fel, sok belső jele­netet azonban az Ealing stú­dióban rögzítenek. * ß' STUDY ZONE Hello Everyone, Ma tovább folytatjuk a Simple Present ( Egyszerű jelen idő) gyakorlását. Elsőként ismételjük át a szórend és a határozószavak kapcsán az eddig tanultakat. Az angol nyelv szórendje a magyarral ellentétben kötött, így a következő formulát alkalmazzuk: alany+ állitmány+tárgy+határozószó Jill writes his homework in the evenings. A határozószavak (mód-helyddő sorrendbe) helyezkednek el a mondaton belül. Jill writes her homework slowly in her room in the evenings. (Jill esténként lassan írja a leckéjét a szobájában.) De vajon mi a helyzet az. Egyszerű jelen határozószavaival? Nos, az áliaiápos i.<h>ry Utaló hátá.rtreók. mint pl.: (always-mmdig, usually-rendszerint, gyakran, never-soha, sometimes-néha) az alany és állítmány között, illetve az állítmány állnak a to be iétige (am/is/are) esetében. A sometimes a mondat elején vagy végén is állhat. • 1 usually go to bed late in the evening. (Általában későn fekszem le.) '.J| • They often go abroad. ( Gyakran mennek külföldre.) • John never has breakfast. ( John soha sem reggelizik.) • We sometimesvísit our friends.( Néha meglátogatjuk a barátainkat.) / Sometimes we visít our friends. / We visit our friends sometimes. Létigénél: She is often at the library) Gyakran a könyvtárban van.) The kids are often hungry) A gyerekek gyakran éhesek.) CMleJtyia.jamétlMiaéB.gk.a..Emdmtw£é&éiré..tttaié.hi»fÁiro.*ófc;-.w».Qwri«t yégfenjlhiak; once twice three times four times five times an hour a week a day óránként egyszer hetente kétszer naponta háromszor a month havonta négyszer a year évente ötször She cooks three times a week. (Hetente háromszor főz.) Every ke/detii időhatározók a mondat végén állnak,de hangsúlyos esetben a mondat elejére is kerülhet. Every day / week / month / year / - mindennap / minden héten /hónapban / évben 1 have a lot of work every day. (Mindennap sok munkám van.) Every day he writes a lot of letters. ( Mindennap sok levelet ír.) KicdöSZÁ, amivel a fent említett három időhatározóra kérdezünk: Hovy often? ( Milyen gyakran?) How often do your parents go to the theatre? (Milyen gynkran járnak a szüleid színházba?) It Make questions How / you spell / that? How much / it / cost? Where / she / live? What 7 you /do? How / they /do? FRESH ZONE What time/ the class / finish? When / the bus / arrive? What book / you / read? How / Peter / go to work? How many letters / Carol / write / at home every evenings? 2) WORD ORDER Rewrite these sentences including the word in brackets What do they have for dinner? (usually) Tina go to bed before midnight, (rarely) Adam is polite, (always) We don’t eat chocolate, (often) I have a cup of tea for break fast, (usually) 3) Write the following sentences in the correct order ( 4 v My neighbour speaks to me (sometimes) Do you start work at 8 o’clock? (usually) The plane isn’t late, (usually) They visit the same city, (sometimes) Does Janet work in the same place? (still) (to school / every morning / walks / Alan) (travels / every year / to Australia / Liz) (Dave / very well / Hungarian / doesn’t speak) (in the evenings / listen to /Chris and Ann /don’t / classical music) ( tennis / doesn’t like / very much / Andrew) (read / when / you / books / do)? ( hungry/The kids / the /in / are / mornings / always) ( Ashley / in / Ben / this / sometimes / restaurant / and / eat) ( weekend / cricket / does / play / the / your boyfriend / at / ever)? (never / park / Saturdays / the / Those families / on / to / go) (always / Phil / bus / gets / to / school / by ) 4,Translate the following sentences A fiúk a kertben játszanak hétvégeken. A tanár esténként javítja a gyerekek dolgozatait^ correct-javít) A főnököm felesége a rendőrségen dolgozik. A kutyánk reggelente az ajtó előtt vár és ugrál.( vár-wait, ugrál-jump) A madarak ősszel elrepülnekAfrikába. Esténként Britney nem alszik, mert sokat dolgozik a bárban. A postás minden reggel 5.23-kor kel. Chris and Brenda nem takarítják kia" szobájukat, mert hétvégén fáradtak StMake QUESTIONS for the following answers Pamela starts school alJlitKJiLfJfldi. Our children visit their grandparents lhl££ times a week. Nick’s father works injomLölh He eats VSfitS-iUlflAftasJ. for breakfast. He buys a newspaper and reads it on the train. In the evening illgy. go home at five o’clock. See you soon, Angle

Next

/
Thumbnails
Contents