Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-07 / 31. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ Fo tók a virtuális térből Edit néni mesél Egy tipikus felvétel az „Edit néni könyvespolca” sorozat egyik rendezvényéről Salgótarján egyébként is - nagyságrendjén messze túlmuta- tóan - élénk, sokszínű kulturális, művészeti közélete a napokban egy rendkívüli, mondhatni úttörő jellegű kezdeményezéssel gazdagodott. A Dornyay Béla Múzeumban megnyílt a „Tedd láthatóvá, amit nélküled senki nem venne észre” című, mottójú fotókiállítás. A fotográfia műfajában ez nem az első és bizonyára nem is utolsó az intézmény falai között. A tárlat újszerűségét, kuriozitását a szervezés, szerveződés módja jelenti, amennyiben az alkotókat és műveiket az internet nevű csoda hozta és kapcsolja össze. A fotósok - a helyiek és környékbeliek kivételével - nem ismerik, nem ismerhetik egymást, hiszen a világ egymástól távoli pontján élnek Magyarországtól Csehországon, az Egyesült Királyságon, Észak-írországon, Hollandián, Németországon, Törökországon vagy Ukrajnán át Argentínáig, Brazíliáig, Indiáig, az USA-ig. S a harminckét kiállítónak mintegy a fele - természetesen döntő többségében a magyar városokban például Bátonyterenyén, Budapesten, Győrött, Pannonhalmán, Pásztón, Salgótarjánban, Sopronban lakók közül - személyesen is tiszteletét tette a megnyitóünnepségen. A megjelenteket Fodor Miklós, a bemutatónak helyt adó múzeum igazgató helyettese köszöntötte majd dr. Márkus László, a kiállítás ötletgazdája, „spiritusz rektora” szólt társaihoz illetve a vendégekhez. A megyei kórházban dolgozó nőgyógyász elmondta, hogy az interneten három évvel ezelőtt egy tavaszi napon figyelt fel egy fotóra, amely abszurdnak tetsző módon hulló levelű fákat ábrázolt. Ez azért lehetett mert a szerző Argentínában tette fel a képet a világhálóra. Márkus László ezen élmény alapján kezdte szervezni az internetes, facebook-os fotós csoportot, amely eleinte csak három tagot számlált, napjainkban viszont több mint ötszáz tagú. Kezdetben csak a virtuális térben nézegették, élvezték egymás fotóit, aztán jött az ötlet, hogy csináljanak papírképeket, majd fokozatosan az az igény is felmerült, kikristályosodott, hogy kiállítás keretében mutassák be a legsikerültebb művekből készült válogatást. S ez a pillanat érkezett most el Salgótarjánban - mondta a főszervező és köszönetét mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak a kiállítás életre hívásában, megvalósításában. Külön is kiemelte a Dornyay Béla Múzeum kollektívájának hozzáértését, Shah Gabriella igazgató és Shah Timorfotós „slide show”-ját, szakmai, emberi támogatását. Megemlítette Dóra Ottó salgótarjáni polgármester - aki ott volt a közönség -soraiban - lojalitását, Skuczi Nándor megyei elnök - aki ugyancsak támogatta e kezdeményezést - Szilágyi Leonóra - aki szerkesztette a kiállítás katalógusát - valamint Sipos Ákosné - aki a Szent Lázár Lovagrend nevében segített - nevét. A kiállításon szereplő alkotók nemcsak nemzetiségükben, életkorukban különböznek egymástól, hivatásukat, szakmájukat, foglalkozásukat tekintve is sokfélék: találni soraikban általános iskolai tanulót, agykutatót, szakácsot, orvost, háztartásbelit. Vannak közöttük profi fotósok és abszolút amatőrök, akik „csak” hobbi szinten, kedvtelésből művelik ugyancsak színvonalasan a fényképezést. Az azonos érdeklődés, az egymásra figyelés szándéka fűzi egy láncra valamennyiüket. Szintén nem egységes - de ez adja az izgalmát - a kiállított anyag, sőt éppen a technikai, tematikai változatosság a legfőbb jellemzője. Sokféle az az élmény, benyomás, érzés, az illető által észrevett és megörökített, „láthatóvá tett” apró részlet (ember, táj, állat, virág, fa, épület, cselekmény, szimbólum, fény és árnyék, hangulat stb.) ami megjelenik a képeken. A lényeget talán a leginkább a mindössze tizenkét éves Márkus Boglárkának sikerült megfogalmaznia a katalógusbéli „névjegyében : „Azt szeretem a fotózásban, hogy egy-egy pillanat örökké tarthat egy képpel!” A kiállítás nagy érdeklődéssel kísért megnyitásának ünnepélyes hangulatát nem kis mértékben emelte a Kajzinger Katalin, Tajti Veronika, Fodor Sándor és Péceli Péter alkotta Divertimento vonósnégyes közreműködése... Csongrády Béla Február 14-én, szombaton - tehát éppen egy hét múlva - újra útjára indul az „Edit néni könyvespolca” elnevezésű programsorozat a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermekrészlegében. A10 órakor kezdődő vidám mesedélelőtt és kézműves foglalkozás - tekintettel a Valentin- napra - a „Szívkoszorú papírrózsákból” címet viseli. P. Kerner Edit előadóművész, a Zenthe Ferenc Színház tagja, egyik vezetője több mint tíz éve okoz osztatlan örömet a kicsinyeknek mesékkel, versekkel. Mint elmondta, egy női magazin pályázata adta számára az ötletet. Az eredeti cél szerint a kötelező olvasmányokat kívánták közelebb vinni a tanulókhoz. A megvalósítás során azonban kiderült, hogy az óvodáskorúak, a kisiskolások körében sokkal nagyobb az igény a „hangoskönyvek” iránt. Ezért találták ki Kapás Tünde könyvtárossal ezt a formát, amelynek - a „Lakner Bácsi Gyermekszínháza” mintájára - T. Pataki László író, rendező adta az „Edit néni könyvespolca” címet. Időközben a felolvasás, a mesélés - ami általában kapcsolatban van az aktuális évszakkal, az ünnepekkel, népszokásokkal, táji jellegzetességekkel - kibővült rajzolással, festéssel és más kézügyességet kívánó foglalatossággal - és mindenféle nevelő szándékú jó tanács is elhangzik a kötetlen légkörű foglalkozások keretében. A könyvtár pályázati úton biztosítja a rendezvények anyagi hátterét, szakmai és emberi oldalról pedig Holtai Zsuzsanna és Nagy Mónika gyermekkönyvtárosok valamint Ispán Marianna óvónő segíti a közös, sikeres munkát. A hosszú évek során felhalmozódott tapasztalatok azt igazolják, hogy nemcsak az úgynevezett célközönség, a kisgyermekek sokasága várja nagy izgalommal a következő foglalkozást, de a kísérők - szülők, nagyszülők, testvérek - is örömmel, érdeklődéssel jönnek minden második szombat délelőtt a megyei könyvtárba. Középen dr. Márkus László a kiállítás főszervezője, balra John O’Mahony Észak-írországból, jobbra Bertrand Badiou, a párizsi Ecole Normal Superieur professzora Kisember - „Nagy Háború” Tóth Zoltán nemcsak Svejk sapkáját tette fel A nemrégiben elköszönt esztendőben sokan és sokféleképpen emlékeztek meg az európai és a világtörténelem egyik kataklizmájáról, a „Nagy Hábo- rú"-nak nevezett világégésről abból az alkalomból, hogy éppen száz év telt el az ürügyként szolgált - a Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd főherceg és hitvese ellen 1914. június 28-án a boszniai Szarajevóban elkövetett - végzetes merénylet óta. A salgótarjáni Szerdatársaság Irodalmi Kávéház programját összeállító, szervező Palóc Parnasszus szerkesztősége a fórum jellegének, karakterének megfelelő formáját választotta a múltidézésnek, amikor minapi rendezvényén felidézte a villámháborúnak indult, de végül is négy évig tartott s rengeteg áldozatot követelt tragikus eseményt. Ugyanis a kávéházban Tóth Zoltán szín művész iaroslav Ilasek cseh író „Svejk, a derék katona kalandjai a világháborúban” című, nemzetközileg - így Magyarországon is- ismert és elismert klasszikus regényének egy önmaga által - „vendéglőjátékként” - feldogozott változatát mutatta be. Az alapmű szatirikus tükörben láttatja azokat a gondolatokat, érzelmeket (például: „minden ember tévedhet” vagy „nem szabad búsulni”) amelyekkel körülveszi, mintegy megvédi magát egy monarchiabeli, úgynevezett k. u. k katona, amikor behívót kap a számára értelmetlen, idegen és legfőbbképpen érdektelen ügy szolgálatára. A különcnek, sőt hülyének nyilvánított Josef Svejk a tőle elvárható módon nyilvánít (külön)véleményt a világról s bizony nehéz eldönteni, hogy rajta nevet-e mindenkori olvasója, nézője vagy ő nevet a környezetén, az általa elmesélt epizódok közönségén. Svejk naivitása - ha úgy tetszik álnaivitása - szerint a Hivatallal, a Törvénnyel nem érdemes újat húzni, el kell fogadni, amit diktál, a látszatlelkesedés hátterében azonban részint a túlélés ösztöne, másrészt az ellenállás sajátos módja húzódik meg. Mondani sem kell, hogy ebből a konfliktusból mennyi humoros sztori, parodizált jelenet származik. S ezt az életszemléletet remekül közvetíti, a köznapi kisemberi figurát élményszerűen jeleníti meg Tóth Zoltán. Hangsúlyai, gesztusai hitelesek, az általa kiemelt poénok gondosan előkészítettek és kidolgozottak. Az atmoszféra-teremtést jól szolgálják a korabeli (katona)dalok is, amelyek egy része a háttérből felvételről szólal meg, másik részét viszont élőben Tóth Zoltán adja elő Sax Norbert harmonikaművész kíséretével. Az Artz Produkció révén 2009 óta műsoron lévő előadásnak Faragó Ildikó a produkciós vezetője, a technikai munkatárs szerepét Salgótarjánban Tóth Ádám töltötte be. Az úgymond vendéglős fiiinghez a Stécé Kávéház asztalairól fogyasztható sör és pogácsa is hozzájárult. A tekintélyes létszámú publikum nagyon jól szórakozott az időtlen és a sze- rethetően idétlen „Svejk”-en. A gratulációk után a címszereplő joggal jegyezte meg: „Érdemes volt játszani, valamit hozzátettünk a világhoz. ” Cs. B. Baltikumi magyarok Hazánkból természetesen sokan jártak már - és jelenleg is ki tudja hányán tartózkodnak - a Baltikumban, azaz Észt- és Lettországban illetve Litvániában. Az alábbiakban egy konkrét utazáshoz kapcsolódó magyarokról lesz szó. Mindenekelőtt a főszereplőről: a salgótarjáni dr. Gréczi-Zsoldos Enikőről, aki Miskolcon egyetemi adjunktus s az Erasmus Oktatói Mobilitási Ösztöndíj-program keretében tartott előadást Észtország második legnagyobb városában, a nagy hagyományokkal rendelkező - 1632-ben alapított - tartui egyetemen magyarul tanuló hallgatóknak illetve ott tartózkodó honfitársainknak. Az oda-vissza több mint háromezer kilométeres útról - amelyet éppen a látnivalók kedvéért a férjével személyautóval tettek meg - a minap tartott fotókkal gazdagon illusztrált élménybeszámolót a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban működő Világjáró klubban. Bár sok érdekes felvételt láthattak az érdeklődők a természeti jellemzőkről, különlegességékről is, a legtöbb fotó értelemszerűen Tartu illetve a három balti főváros - Tallin, Riga és Vilnius - nevezetességeit mutatta be. Mint a kivetített képek példázták, mind a négy településen főként az emblematikus patinás épületek, az úgynevezett Hanza -városi 13-17. századi emlékek kerültek fókuszba, de dr. Gréczi-Zsoldos Enikő minden esetben kiemelte az úgynevezett magyar - sőt nógrádi - vonatkozásokat is. így például felhívta a figyelmet arra, hogy a tartui Venemuine Színházban 1971 márciusában mutatták be Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámáját annak a Jaan Krossnak a fordításában, aki 1986-ban kapott Madách-díjat Nógrád megyétől. (Az előadással az észt színház 1972-ben Budapesten is vendégszerepeit.) Tallinban található a Városháza gyógyszertár, amelyik egyike az Európában folyamatosan működő legrégebbi - 1422-es - patikáknak. Egy időben egy magyar család bérelte több generáción át. A rigai egyházi emlékekhez Liszt Ferenc - akinek leánya Richard Wagner felesége lett - is több szálon is kötődött a 19. században. Vilniusban - ahonnan ugyancsak beszédes képek sorjáztak - Kelet-Európa egyik legrégibb egyetemét 1579-ben Báthory István alapította. Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő személyes baltikumi élményeinek közzétételével, a fotókhoz fűzött tanulságos kommentárjaival sok új ismerethez juttatta a Világjáró klub törzsközönségét, vendégeit.- csébé A 4
