Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-07 / 31. szám
A korrupció lebontása az MSZP célja Nemzeti konzultáció Jobbik: a Fidesz csak beszéltettek helyett Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart Veszprém. - A létminimum alatt élők és a középosztály megvédése, valamint a korrupció lebontása az MSZP célja - mondta az ellenzéki párt elnökfrakcióvezetője a szocialisták kétnapos kihelyezett frakcióülését követő pénteki sajtótájékoztatón Veszprémben. Tóbiás József azt mondta, hogy a kihelyezett frakcióülésen a korrupcióellenesség és az átláthatóság megteremtése volt a fő téma. A pártelnök kiemelte: olyan törvényjavaslatot akarnak benyújtani a parlamentnek, amely az önkormányzati képviselők esetében is kötelezővé teszi, hogy a mandátum keletkezésétől annak végéig legyenek nyilvánosak a vagyon nyilatkozataik. Hozzátette: az ülésen terítékre került az is, hogy az MSZP támogatja a VOSZ és a Liga által kezdeményezett népszavazást az útdíj, illetve a vasárnapi zárva tartás kapcsán. Szó volt Magyarország geopolitikai elszigetelődéséről is azt hangsúlyozva, hogy az országnak az európai értékekkel kell közösséget vállalnia, együttműködő partnereket keresve Európában - fogalmazott Tóbiás József, hozzátéve, hogy bár az unió intézményi működésével kapcsolatban vannak vitáik, de az európai értékekkel nincsen. A pártelnök hangsúlyozta, hogy a kihelyezett frakcióülés helyszíne azért Veszprém, mert számukra a kétharmad lebontása nem ideológiai kérdés és hisznek abban, hogy Kész Zoltán képes lesz arra, hogy civil jelöltként megmutassa: a februári időközi országgyűlési választás után már semmi nem fog úgy működni az orbáni rendszerben ahogy az elmúlt négy és fél évben. Hozzátette: az MSZP-nek mindig is fontos volt az ország érdeke, ezt az elmúlt 25 évben számtalanszor bizonyította ellenzékben és kormányon egyaránt. a bevándorlásról Budapest - A Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, induljon nemzeti konzultáció a megélhetési bevándorlásról - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten, a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz-KDNP- frakcióülés után. Rogán Antal sajtótájékoztatóján több más döntésükről Is beszámolt, egyértelművé tette például, hogy a kormánypártoknak továbbra is céljuk az alacsony infláció. Tájékoztatása szerint a mezőkövesdi tanácskozáson több megoldási javaslatot is megfogalmaztak a megélhetési bevándorlás megakadályozása ügyében, ezek, jelezte, biztosan konfliktust jelentenek majd Brüsszellel, mert - Magyarországgal ellentétben - „Brüsz- szel támogatja a bevándorlást”. Magyarország ugyanakkor az unióban is képviselni fogja az új, szigorú bevándorláspolitika szükségességét - hangsúlyozta. A kormánypártok szerint a nemzeti konzultáción egyebek mellett azt kell megkérdezni az emberektől - a szükséges jogszabály-előkészítés mellett -, hogy támogatják-e a harmadik országból érkező illegális bevándorlók őrizetbe vételét és az ellenőrzés alatt tartásukat mindaddig, amíg nem dől el, jogosultak-e menekültstátusra. Az is kérdés lesz: támogatják-e az emberek, hogy az illegális bevándorlókat „haladéktalanul vissza kelljen toloncolni”. A frakcióvezető hozzátette, Magyarországnak lépéskényszert jelent az osztrák szabályozás júliustól várható szigorodása, így a magyar kormánynak a nyár közepéig mindenképpen meg kell tennie a szükséges lépéseket. A megélhetési bevándorlás témájának fontosságát a frakcióvezető azzal magyarázta, hogy két év alatt 20-szorosára nőtt Magyarországon a menekültkérelmet beadók száma, a 2012-es mintegy 2500-ról 2014-re több mint 42 ezerre. Külön kitért az idén januári adatra, vagyis hogy egy hónap alatt már 14 ezer menekültkérelmet adtak be.- Magyarország kapuit be kell zárni a megélhetési bevándorlók előtt, mert Magyarország nem tud munkát adni nekik - ismertette a Fidesz-KDNP-képviselőcsoport álláspontját a frakcióvezető, aki megerősítette, a megélhetési bevándorlásról politikai vitanapot is tartanak majd a parlamentben, várhatóan február 19-én. Rogán Antal a következő három és fél év kormányzása legfontosabb feladatának a keményen dolgozó emberek, a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének javítását nevezte. A frakcióvezető kijelentette: a kormánypárti képviselőcsoport Brüsszel minden törekvésével szemben a leghatározottabban küzdeni fog az árszabályozás politikájának fenntartásáért a rezsicsökkentés megvédése érdekében. Ezzel összefüggésben megerősítette, hogy a rezsicsökkentés „elmélyítéséért” van szükség a nemzeti közműszolgáltató felállítására, amely márciustól - először a földgázszolgáltatás területén, egy éven belül pedig a villamos energia területén is - nonprofit alapon, olcsóbb árakkal versenyez majd a piaci cégekkel. Elképzelhetőnek nevezte egyúttal, hogy a kormány a villamosenergia-szolgáltatás területén céget vásárol majd a nemzeti közműszolgáltatás érdekében. A devizaftitelek ügyében a frakcióvezető azt mondta: végig kell vinni a bankok elszámoltatásának folyamatát, 2015-ben véglegesen le kell zárni a deviza-jelzálogliitelek korszakát. Rogán Antal a bankok elszámoltatásával összefüggésben jelezte: március és április folyamán minden érintett értesítőt kap kézhez arról, hogy a bankja mennyivel tartozik neki, hogyan számolnak el vele. Ez azt is tartalmazza, hogy a devizahitel helyébe lépő forinthitelnek mennyi lesz a törlesztőrészlete és a kamata. Arról is döntöttek: a februárra, márciusra és áprilisra vonatkozó különbözetet egy összegben kaphassák meg májusban az érintett de- vizaltitelesek. Megjegyezte, a forinthiteleseknél augusztus-szeptember az értesítés időszaka, és novembertől náluk is érvényesülni fog az elszámoltatás eredményeként a várható kamatcsökkentés. Azt is egyértelművé tette, hogy kormánypártok a jövőben is alacsony inflációra fognak törekedni, mert az a jó a bérből és fizetésből élőknek. Rogán Antalt a reklámadóról is kérdezték, amiről úgy nyilatkozott, döntés nem született a frakcióülésen, a kormány folytatja a tárgyalásokat, és azokat követően a kabinet megoldási javaslata visszakerül a frakció elé, de - hívta fel a figyelmet - egy esetleges változtatás esetén a reklámadóból származó bevételt pótolni kell, ezt a kormánynak meg kell oldania. A reklámadóval kapcsolatos tiltakozásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „akit egy adó érint, az természetesen mindig hangosan tiltakozik (...), az pedig, hogy ki hogyan tiltakozik, vérmérsékelt, habitus kérdése”.- Külpolitikai ügyekben - közölte - megerősítették a kormányt abban, hogy a következő években is a magyar nemzeti érdek képviselete a külpolitika legfőbb célja. Egyetértettek a Németországgal való szoros kapcsolat ápolásában, ahogyan abban is, hogy stratégiai kapcsolatra van szükség Oroszországgal, mivel pillanatnyilag Oroszország az egyetlen gázszolgáltatója Magyarországnak, és fontos, hogy mindvégig biztosított legyen a háztartásoknak az olcsó gáz - ismertette Rogán Antal, hozzátéve: folytatni kell a keleti nyitás politikáját, különösen Törökországgal. Budapest. A Jobbik szerint a Fidesz megint csak kommunikál azokban a kérdéskörökben, amelyekben cselekednie kellene. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón reagált a kormánypárti frakcióvezetők nyilatkozataira. A devizahiteleseket illetően azt mondta: senkit nem nyugtat meg, hogy egy-két hónapnyi korrekcióval a bankok „visszacsorgattak” némi aprópénzt az indokolatlanul elvett pénztömegből. Hozzátette: mind az elszámoltatást, mind a forintosítást követően még mindig magasabb a tartozás több év tisztességes törlesztés után az adósok nagy részénél, mint a kezdetekben. A Jobbik csak a felvételkori árfolyamon való forintosítást tudja elfogadni - hangoztatta. Z. Kárpát Dániel a magáncsődről szólva azt mondta: már régóta szorgalmazzák annak bevezetését, azonban máshogy képzelik. Míg a kormány csődgondnokban gondolkodik, aki megmondja a családnak, hogy mire költhet és mire nem, addig a Jobbik nem kíván beavatkozni a családok életébe - ismertette, hozzátéve: egy ingyenesen kirendelt, jogvégzett segítőt szeretnének az érintettek mellé, aki közvetít a pénzintézetek felé és átképzési programokba orientálja a családtagokat. Az ellenzéki politikus úgy vélte: a megélhetési bevándorlás kérdéskörében a kormánypártok „már a Jobbikot is jobbról próbálják előzni”. Ismét a menekülttáborok zárttá tételét sürgette és jelezte: újra kell tárgyalni az Európai Unióval az egész feltétel- rendszert, el kell érni, hogy a célpont országok is vállaljanak nagyobb részt a terhekből. Azt is kérte, hogy legalább 2500 fővel működjön újra határőrség. « MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ■ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések Idejét és pénzét is megta^STrítjuk! * BÉR-BÉRSZÁMfEJTES /Akciós áron! Nagyköveteket fogadott Szijjártó Péter K U í. G A 7 D A 5 A G I É S K 0 l. Ü G Y MIN I S Z T F R I U M M ÍN IST RY O F f 0 R HON A F1 AI R S • A N FT T R A P fi Budapest. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja az Európai Unió és a NATO országainak budapesti nagyköveteit a minisztériumban. Mellette Altusz Kristóf európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Balogh Csaba keleti nyitásért felelős helyettes államtitkár. V