Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-04 / 280. szám

Ezen a napon történt... 62 éve használták először a „szmog” kifejezést az akkor Londonban képződött gyilkos ködre. A szó a füst (smoke) és a köd (fog) angol szavak össze­vonásával keletkezett. 1955-ben e napon halt meg Galamb József, a Ford Motor Company főmérnöke, a T- Model megalkotója. A magyar gépészmérnök 1903 végén köl­tözött az USA-ba, majd két év múlva Henry Ford detroiti üze­mében lett mérnök. 1908-ban kezdték gyártani az általa konstruált T-Ford-ot, amelyet a szellemes tervezés, ötletes technikai megoldás és megbíz­hatóság jellemzett. Az ő elkép­zelései alapján szervezték meg a gépkocsik futószalagon való gyártását, ami jelentősen meg­gyorsította a termelést, bolygó- kerekes sebességváltója és vil­lamos gyűjtőberendezése kora gépkocsitechnikájának kima­gasló alkotásai voltak. Magyar­ságát nem felejtve 1921-ben ösztöndíjat alapított a makói ipari felsőoktatásban tanuló rá­szorulóknak. Egy évvel később szülővárosában Ford kereske­dést nyitott. Az első világhábo­rú alatt tengeralattjáró kereső­ket fejlesztett ki. 1942-ben Ford ötlete nyomán egy hathenge­res autó tervezésébe kezdett, de két múlva orvosa javaslatá­ra visszavonult az aktív mun­kától. 1981-ben táblát avattak később szobrot emlékére Ma­kón, majd végül iskolát nevez­tek el róla. 47 éve nyerte el a France Football által alapított arany­labdát Albert Flórián, 75-szö- rös válogatott labdarúgó. Ő volt az egyetlen magyar arany- labdás válogatott labdarúgó, aki méltán kapta meg a Nem­zet Sportolója címet. A Csá­szár becenéven is ismert vi­lágklasszis egész pályafutása alatt (1952-tól 1974-ig) a Fe­rencváros játékosa volt. A fel­nőtt csapatban 1958 végén de­bütált és kevesebb mint két év múlva 1960-ban bekerült a magyar olimpiai magyar válo­gatott keretébe is. 1993-ban elhunyt Frank Zappa amerikai zeneszerző, gitáros, producer és filmren­dező. A mintegy harminc évet átfogó pályafutása alatt több zenei irányzatban: rock, jazz és az akkortájt újnak mond­ható elektronikus zenében is megcsillogtatta tudását, de nagyzenekari és musique concrete munkáit is elisme­rik. Az 1980-as években extra­vagáns, virtuóz gitárjátékával új dimenziókat nyitott meg a vájtfülűek számára. Életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg és halála utón is több mint húsz - eddig. Kilencszer jelölték Grammy-díjra és eb­ből háromszor meg is kapta, 1997-ben posztumusz életmű­díjat kapott. Halála előtt egy évvel rákot diagnosztizálta ná­la, melyről a Playboynak adott nagyszabású interjújában annyit mondott: „nem kezd­tem el szomorú zenét írni csak azért, mert hamarosan meghalok”. Felejthetetlen képei mi­att dicséri Mundruczó Kornél leg­újabb filmjét, a francia mozikban napokban debütáló Fehér Istent a Le Monde című napilap.- Mundruczó, aki már a Del­tával és a Szelíd teremtés - A Frankenstein tervvel is felhívta magára a figyelmet, alapjaiban nyúlt hozzá különböző filmes műfajokhoz: az akciófilmhez vagy pontosabban a bosszúfilm­hez, a politikai filmhez és a filo­zófiai filmhez is... A Fehér Isten mindemellett magával ragadó metaforikus alkotás a mai Ma­gyarországról - írta Franck Nouchi kritikus a Le Monde-ban.- A film témája minden kétsé­get kizáróan a mai Magyarorszá­gon és a környező országokban is szomorúan aktuális témáról, a rasszizmusról és az idegengyű­löletről szóló parabola - fogal­mazott az egyik legjelentősebb francia filmkritikus, Jean-Miichel Frodon a Slate.fr portálon. Sze­rinte „a érzékek és az érzések szintjén rejlik ennek a filmnek az igazi sikere”. A kritikus elis­merően szólt Mundruczó Kornél beállításairól és a film ritmusá­ról, és kiemelte, hogy a rendező „ugyanolyan jól filmezi a Lilit alakító fiatal színésznő, Psotta Zsófia kicsit sem klasszikus ar­cát és testét, mint ahogy egy nagy kutya magányos futását az utcákon, vagy a lázadó hadsereg­gé váló kutyafalkát, amely szét­rombolja az egész várost A Le Positif című filmes folyó­irat Mundruczó ötödik filmjét „lá­tomásokkal teli mesének" nevez­te. - Felhívás egy legitim lázadás­ra, tökéletesen filmezve egy olyan rendezőtől, aki filmről-film- re egyre jelentősebbé válik a kü­lönböző műfajokban, amelyeket a megfelelő formában használ. A film mindenkihez szól Jancsó Miklós rajongóitól a popcorn- falókig - írta Michel Cieutat. Szlovákia, Belgium és Hollan­dia után került a mozikba Fran­ciaországban a Fehér Isten, amely januártól a brit, februártól az amerikai, és márciustól a né­met mozikban is látható lesz. A produkciót 57 francia mozi­ban vetítik országszerte, Párizs utcáit már egy hete elborították a film plakátjai, a metróban pe­dig mozgó reklámfelületeken lát­hatók részletek az előzetéséből.- Európában az igazi fokmérő a francia forgalmazás, mert ezen a piacon látható a legtöbb nem­zetközi film. Párizs a film főváro­sa. Nagyon nagy kérdés, hogy itt mi tud elérni egy magyar film - mondta az MTI-nek Mundruczó Kornél. - A Pyramide, a film francia forgalmazója a tőle tel­hetőén mindent megtett egy ilyen kis magyar film támogatá­sára - tette hozzá a rendező, aki­nek korábbi alkotásait is bemu­tatták Franciaországban, de leg­újabb munkáját személyesen is elkísérte Párizsba, ahol két na­pig interjúkat adott a francia la­poknak, rádióknak, televíziók­nak, esténként pedig közönség- találkozón vett részt. A Fehér Isten idén elnyerte a cannes-i filmfesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) programjának fődíját és ez a film képviseli Magyaror­szágot a legjobb idegen nyelvű film Oscar-kategóriájába neve­zett alkotások között. Karácsonyi ajándék az Esterházy Madonna Roma. Milánó önkormányzata minden évben egy híres festményt állít ki a karácsonyi ünnepek idősza­kában, amelyet a milánóiak ingyen láthatnak. Az idei „karácsonyi ajándék” a Raffaello Sanzio festette Esterházy Madonna, amely a budapesti Szépművé­szeti Múzeumból érkezett Milánóba. Az 1508 körül készült kis méretű táblakép szerdától látható a milánói önkormányzati hiva­talként működő Palazzo Marino palota kiállítóter­meiben január 11-ig. Milánó városa a harmadik karácsonyon kedves­kedik azzal a műkedvelő lakosságnak, hogy külön­böző múzeumokból kölcsönkért műalkotásokat mutat be. Tavaly a szintén Raffaello festette Folignói Madonna hagyta el első alkalommal a va­tikáni képtárat, és Milánóban 240 ezren voltak rá kíváncsiak. Az idén az Esterházy Madonnára esett a válasz­tás, amelyet Stefano Zuffi olasz művészettörténész gondozásában állítottak ki. A festményen középen Mária látható, ölében a gyermek Jézussal, amint a mellettük álló Keresztelő Szent János felé nyúl. A budapesti Szépművészeti Múzeumból érke­zett festményt két másik alkotással együtt mu­tatják be: Leonardo da Vinci Sziklás Madonna cí­mű festményének első másolatával, amelyet a 16. század elején Francesco Melzi festett, vala­mint a milánói Leonardo-tanítvány, Giovanni Antonio Boltraffio festette Madonna gyermekkel című képpel. Mindkét kép először hagyta el az őket őrző milánói gyűjteményeket. Az Esterházy Madonna olaszországi bemutatásáról író olasz sajtó szerint ez a Raffaello kép „talán nem a leg­híresebb, de a legkalandosabb történetű”. A mi­lánói lapok sem feledkeztek el megemlíteni az Esterházy Madonna 1983-as elrablását a Szép- művészeti Múzeumból, hangsúlyozva, hogy a képet 1984 januárjában a görögországi Panagia Tripiti kolostor kertjében elásva az olasz csend­őrség találta meg. HIRDETÉS UMO KERESSE FANTASZTIKUS ARAINKAT SALGÓTARJÁNI COOP ÜZLETEINKBEN DECEMBER 3-9-IG Baromfit árusító üzletekben Dk,4-94g:-Eh.csirkemeil fiié 1 kg Tőkehúst árusító üzletekben Dk. 5-7hg: 1349 Ft-Eh. sertés torja csontos 1 kg 1049 Ft-Eh. sertés karaj csontos 1 kg 1299 Ft LEGYEN A MIKULÁS CSOMAGBAN:- KSckíw Bo»no 43 g 159 Ft- Msgyi Crwih fäWimogy, (éízfebtmd. hogynvtejf. 60g Egys. ók 2150 Ff/kg 129 Ft- Soci cssioiátléfej ICOg Egys.é« 1990 fiiig 199 Ft Tanegasima. A Japán Űrkutatási Ügynökség, a JAXA által közreadott képen a levegőbe emelkedik egy H-2A japán hordozórakétával a Hajabusza2 űrszonda a Kagosima prefektúrabeli Kjusu partjai előtt húzódó kicsiny Tanegasima-szigeten működő Tanegasimai Űrköz­pont kilövőállásáról 2014. december 3-án. Az űrszondát a Földtől 300 millió kilométeres távolságra lévő, 900 méter széles 1999 JU3 aszteroidra küldik, hogy ott talajmintákat gyűjtsön. A tervek szerint 2018-ban éri el célját, majd 2020 végén tér vissza a Földre. Kilőtték a Japán űrszondát

Next

/
Thumbnails
Contents