Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-20 / 294. szám

2014. DECEMBER 20., SZOMBAT Elmúlt heti kettős sikerét követően az NB 1/B-s ko­sárlabda-bajnokság ez évi utolsó fordulójában a ve­retlen listavezető Vásárhe­lyi Kosársuli otthonában lép pályára a Konecranes- Salgótarjáni KSE együtte­se. Az alapszakasz talán legnehezebb erőpróbájá­nak ígérkező szombati esti rangadó előtt Dániel Ta­mással, az SKSE klubme­nedzserével beszélgettünk.- A megelőző időszak botlado- zásait követően az Eger és azMTK elleni találkozók nem csak az idény elején megfogalmazott cél­kitűzések életben tartása, de a csapat megtépázott önbizalmá­nak helyreállítása miatt is nagy fontossággal bírtak.- Azt gondolom, teljes mérték­ben elégedettek lehetünk az el­múlt heti mérkőzésekkel, de azért van egy kis keserű szájíz is, mert az Eger elleni találkozón Nikola Tutus összeszedett egy olyan sérülést, ami ugyan nem nevezhető súlyosnak, de minden­képpen makacs természetű. Az Eger elleni bajnokinak egyéb­ként nyilván komoly előélete volt. Egy pillanatnyi kihagyás sem fér bele Vásárhelyen KOSÁRLABDA NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 9. forduló A gyatra kecskeméti szereplést követően szerdán, közvetlenül az összecsapás előtt ugyanis meg­próbáltam elmagyarázni a csapat tagjainak, hogy én miben látom a problémák gyökereit és egyértel­műsítettem, hogy a továbbiakban mit várunk el tőlük. Nem feltéte­lezem, hogy ezért játszottunk ilyen magabiztosan, de nyilván törődni kell néha a lelkekkel is és rendet kell rakni a fejekben. Úgy gondolom ez most sikerült, mert a találkozó első percétől az utolsóig irányítottuk a játékot és az történt a pályán, amit mi sze­rettünk volna. Mindenki maxi­málisan odatette magát, bár közel sem volt hibátlan a teljesítmé­nyünk. A lényeg viszont, hogy nem tovább ástuk a gödröt ma­gunk alatt, hanem inkább kifelé indultunk el belőle.- Ez látszódott a hatalmas küz­delemben, emlékezetes végjátékot követően megnyert MTK elleni Hepp Kupa negyeddöntőn is.- A törökbálintiakkal vívott ku­pacsata számomra rendkívül po­zitív üzeneteket hordozott, hiszen a Nyugati csoport egyik élcsapa­tával szemben úgy tudtunk nyer­ni, hogy az egyik legjobb és legponterősebb játékosunkra nem számíthattunk. Ráadásul Tutus hiánya mellett még Papp Iván gyengébb formája is nehezí­tette dolgunkat, de ebben az év­ben először olyan akaratot és küz­deni tudást láttam a fiúkon, ami­vei a későbbiekben is minden akadályt sikerrel vehetünk. Óriá­si dolog volt, hogy egy pillanatra sem adták föl a csatát, és negyven percig folyamatos nyomás alatt tartották az ellenfelet. Gyakorlati­lag ez most egy kétpontos győzel­met ért, és egy lehetőséget, hogy megnyerhessük a Hepp Kupát a január 3-4-i négyes döntőben, melynek megrendezésére mi is pályázunk. (Az SKSE a Debrece­ni EAC csapatával találkozik az elődöntőben, míg a mások ágon Vásárhely - TF-Budapest találko­zót rendeznek - szerk.) Ráadásul kaptunk egy igen nagy lendületet is a két győzelem révén, így sok­kal optimistábban léphetünk pá­lyára a következő fordulókban.- Mindez akár egy bravúrt is eredményezhet a veretlen listave­zető Vásárhely elleni hét végi rangadón?- Sajnos ezt nem segíti, hogy Tutus játéka igencsak kérdéses, de megmutattuk, hogy nélküle is tu­dunk nagy sikereket elérni. Ennek a találkozónak egyértelmű esélye­se a hazai csapat, amely az idén még sem a bajnokságban, sem a kupában nem talált legyőzőre. Óri­ási önbizalommal fognak pályára lépni, nyilván nagyszámú néző előtt. Egy esélyünk van arra, hogy győzni tudjunk, ha ugyanazt a já­tékot játsszuk, mint múlt vasárnap a Törökbálint ellen. Vagyis negy­ven percen keresztül nyomás alatt kell tartanunk az ellenfél játékosa­it, egy szabad helyzetet, egy szabad levegővételt sem engedhetünk ne­kik. Ha ez sikerül, nincs az a csa­pat, nincs az a játékos, aki ezt egy teljes meccsen kibírná. Ha viszont nem koncentrálunk megfelelően és nincs bennünk elég tűz és aka­rat, akkor vereséget fogunk szen­vedni. De én bízom a játékosok­ban, bízom a csapatban, mert az idén már többször megmutatták, hogy képesek lehetnek akár a tel­jes mezőny fölé nőni.- Korábban úgy nyilatkozott, hogy még az év vége előtt várha­tóak bizonyos változások a játékoskeret összetételében. Eb­ben az ügyben esetleg tud már konkrétumokkal szolgálni?- Egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy a keret tervezett átalakítását megkezdtük. A hét elején közös megegyezéssel szer­ződést bontottunk Sormaz Bojan- nal, akiben egy rendkívül sport­szerű, rendes embert ismertünk meg, de nem nyújtotta azt a telje­sítményt, ami nekünk céljaink el­éréséhez szükséges. Ezúton is sok sikert kívánunk neki további pá­lyafutásához. Pótlásáról gondosod- tunk, mert már velünk edz Szabó Péter, a Szolnok, a Jászberény, a Révkomárom és legutóbb az Eger kiváló játékmestere. Érkezésével mind támadásban, mind védeke­zésben erősödni fogunk és rutinja révén egységesebb csapatjátékot várok. Szerepeltetése a hét végén még kérdéses, mert az egriek irre­ális feltételeket szabtak az átigazo­lás kapcsán. Szintén a terveink kö­zött szerepel továbbá egy magas, centerposzton bevethető játékos szerződtetése, akinek a kiválasz­tása jelenleg is folyamatban van. A 8. forduló eredményei: Ko- necranes-Salgótarjáni KSE - EKF- Eger-KOK SE 112-87, Tehetséges Fiatalok-Budapest - Óbudai Ka­szások 72-81, Debreceni EAC - Budafoki KK 85-71, Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK - Vásár­helyi Kosársuli 60-75, Budapesti Honvéd SE - Szolnoki Olaj KK U23 84-76, Békési SZSK - Merce­des-Benz Gyár Kosárlabda Akadé­mia Kecskemét 83-66. A bajnokság állása 1. Vásárhely 8 8 0 686-542 1.000 2. Debrecen 8 7 1 615-552 0.938 3. Tiszaújváros 8 6 2 614-591 0.875 4. Békés 8 5 3 647-629 0.813 5. Bp. Honvéd 9 5 4 681-730 0.778 6. Óbudai K. 8 4 4 631-621 0.750 7. Salgótarján 8 4 4 712-646 0.750 8. TF-Budapest 7 3 4 510-508 0.714 9. EKF-Eger 8 3 5 655-703 0.688 10. Kecskemét 6 1 5 428-471 0.583 11. Szolnok U23 8 1 7 536-607 0.563 12. Budafok 8 0 8 571-686 0.500 U21 7. forduló: Debreceni EAC - Tiszaújvárosi Termálfürdő Pho­enix KK 121-69, EKF-Eger-KOK SE - Békési SZSK 58-76, Vásárhe­lyi Kosársuli - Budafoki KK 80-76, Óbudai Kaszások - Buda­pesti Honvéd SE 78-82.8. forduló: Konecranes-Salgótarjáni KSE - EKF-Eger-KOK SE 67-55, Tehetsé­ges Fiatalok-Budapest - Óbudai Kaszások 93-51, Debreceni EAC - Budafoki KK 109-67, Tiszaúj­városi Termálfürdő Phoenix KK - Vásárhelyi Kosársuli 53-87. A bajnokság állása 1. Debrecen 6 6 0 599-360 1.000 2. Bp. Honvéd 7 6 1 647-486 0.929 3. TF-Budapest 6 5 1 486-363 0.917 4. Vásárhely 6 4 2 476-454 0.833 5. Óbudai K. 8 4 4 656-604 0.750 6. Békés 6 3 3 465-485 0.750 7. Salgótarján 6 2 4 411-523 0.667 8. Budafok 7 2 5 508-548 0.643 9. EKF-Eger 8 1 7 396-625 0.563 10. Tiszaújváros 6 0 6 396-592 0.500 H. P. A csoport pont- és gólpassz-listáját vezető Szabó Péter (labdával) komoly erősítést jelenthet a tarjániak számára, ám egyelőre kérdéses, hogy az Egerből érkező játékmester bemutatkozhat-e a szombati rangadón A tanárok végeztek az élen teremlabdarúgás Balas­sagyarmaton immá harmadik éve rendezte meg az Ügyé­szek Országos Egyesülete Nógrád Megyei Tagozata és a Kiss Árpád VDSE a Barátság Kupát a Kiss Árpád Általános Iskola tornacsarnokában. A tornán három csapat vett részt - Nógrád Megyei Ügyészség, Pedagógusok és a Balassagyarmati Önkormány­zat dolgozói -, s körmérkőzés­sel döntötték el, hogy kié lesz egy évig a diáksportbizottság által felajánlott kupa. Az idei tornán a tanárok megnyerték mindkét mérkőzésüket, így ők végeztek az első helyen, meg­előzve az önkormányzat, vala­mint ügyészség csapatát. A gólkirály Oravecz István (Ön- kormányzat) lett öt góllal, leg­jobb kapus dr. Deák Bertold (Ügyészség), míg a legjobb já­tékos díjat Pap István (Pedagó­gusok) kapta. A résztvevők mérkőzések után a játékosok jó hangulatú beszélgetésen vettek részt, melyhez a finom­ságokat Kovács Sándor, az üdí­tőt Halas Csaba szolgáltatta. A szervezők köszönetét monda­nak a segítőknek és a résztve­vőknek. (káef) Néhány évvel ezt megelő­zően nagy tervekkel in­dult, olykor még NB III- as bajnokságnak is neve­zett kétmegyés kézilabda bajnokság idei menet­rendszerinti lebonyolítá­sa már igencsak döcö­gőssé vált. Az eredeti sorsolási napokon való bajnoki találkozók, rendre el­maradtak, és csak jóval később bonyolították le. Főként a hevesi csapatok renitenskedése miatt több őszi bajnoki találkozót még nem játszottak le. Úgy látszik, hogy nőknél egyedül a salgótarjá­ni Madách Imre DSE vette komo­lyan a bajnokság által nyújtott szereplési lehetőséget, ők mind a hat találkozójukat megvívták, il­Első helyen a Kábel SE lányai KÉZILABDA Heves-Nógrád megyei bajnokság letve a Hatvan együttesének a meg nem jelenése miatt 10-0-s gólkülönbséggel nekik igazolták a mérkőzés két bajnoki pontját. Az őszi (csonka) bajnoki elsősé­get, így a több kettős játékos enge­déllyel szereplő Balassagyarmati Kábel SE szerezte meg, miközben még nekik is van egy le nem ját­szott novaji mérkőzésük. A Pász­tói KC női együttese az egri Eszterházy KFSCII., míg a férfiak a Hatvani KSZSE csapatát várják még egy bajnoki mérkőzés leját­szására. Itt csak négy együttese szerepel, így dupla, oda-vissza ta­lálkozókon mérik össze erejüket a csapatok. A nógrádi együttesek nevezési csapatkeretei és a fordu­lónkénti eredmények. Nők Bgy. Kábel SE Keret: Ambrus Vera, Balázs An­na, Csíkány Dóra, Dudás Enikő, Garamvölgyi Eszter, Krisztin-Né- met Lívia, Markó Zsófia, Molnár­ka Bettina, Péter Olivia, Pleva Me­litta, Szabó Zsófia, Takács Karla Natasa, Veres Bernadett, Zagyi Do­minika. Fordulónkénti eredmények: Ba­lassagyarmati Kábel SE-Pásztói KC 31 -22, Madách DSE Salg.-Bgy Kábel SE 25-26, Etalon-K.K. Adács II.-Bgy. Kábel SE 31-32, Hatvan KSZSE- Bgy. Kábel SE 21-29, Bgy. Kábel-Eszterházy KFSC B., Eger 28-22. Madách Imre DSE Salgótarján Keret: Abuczki Laura, Bobál Dorina, Füzesi Judit, Herczeg Rer béka, Kalácska Evelin, Király Krisztina, Kiss Dorottya, Kórós Daniella, Kovács Éva, Kozma Petra, Márton Vivien, Oláh Nóra, Szabó Zsuzsanna, Szarvas Nóra, Telek Fanni. Eredmények: Novaj-Madách 16-12, Madách-Bgy. Kábel 25- 26, Madách-Eszterházy KFSC 15-30, Madách-Adács 26- 32, Madách -Hatvan 10-0, Madách -Pásztói KC 28-26, Pásztói KC Keret: Ákosfalvi Boglárka, Balláné Ocsovai Judit, Balya Bog­lárka, Bíró Dorottya, Csonka Dorina, Csonka Rebeka, Juhász Dóra, Juhász Judit, Kádárkúti Emese, Király Dominika, Kovács Anita dr., Krämer Dóra, Maksó Zsoltné, Maksó Zsaklin, Mihályi Edina, Mihályi Regina, Nagy Krisztina, Nagy Veronika, Scheili Adél, Szabó Réka, Tóth Brigitta, Tóth Vivien. Eredmények: Bgy. Kábel-PKC 31-22, Novaj-PKC 30-24, PKC- Hatvan 23-22, Adács-PKC 4. Hatvani KSZSE 5 2 0 3 71-76 4 5. Madách DSE 6 2 0 4116-130 4 6. Novai-Ostoros 5 2 0 3105-136 4 7. Pásztói KC 5 1 1 3127-143 3 Férfiak Pásztói KC Keret: Juhász Bálint, Deák Dá­vid, Szelva Péter, Andó Pier, Andó Árián, Petreczky Tibor, Miklósi Balázs, Tóth Gergő, Né­meth Attila, Lőrik Attila, Juhász Norbert, Verebélyi Valentin, Sza­bó László, Kecskés Gábor, Kecs­kés Attila. Eredmények: PKC - Eger Esz­terházy SZSE II. 32-29, PKC- Gyöngyössolymos SE 10-0, PKC - Eger Eszterházy SZSE II. 29-29, PKC- Hatvani KSZSE el­maradt, Gyöngyössolymos SE- PKC 33-26, Hatvani KSZSE- Pásztói KC 25-20. 32-32, Madách-PKC 28-26 A bajnokság állása 1. Hatvani KSZSE 5 5 0 0142-108 10 A bajnokság állása 2. Eger Eszter. II. 6 2 1 3178-168 5 1. Bgy. Kábel 5 5 0 1 146-126 10 3. Pásztói KC 5 2 1 2117-116 5 2. Adács II. 5 2 1 2 124-128 5 4. Gysolymos 6 1 0 5122-167 2 3. Eszterházy II. 3 2 0 1 110-60 4 Cz. Zentai 1 Szoros emberfogás a Pásztó (kékben) -Novaj női mérkőzésen

Next

/
Thumbnails
Contents