Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-20 / 294. szám
A sikerek titka a kiváló közösség LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei L osztály - Mérlegen a Nőtincs SE Nőtincs sportegyesülete 1948-től működik. A klub éveken keresztül át a járási, majd a megyei második vonalban szerepelt. Az utóbbi évtizedben fennállása legnagyobb eredményeit érte el az egyesület. A megyei I. osztályban újoncként történelme legnagyobb sikerét érte el 2010-2011-es bajnokságban, amikor ezüstérmes lett. Aztán a 2011-2012 és a 2012-2013- as szezonban egyaránt az ötödik helyet csípte el. A 2013-2014-es szezonban elért harmadik hely a második legnagyobb sikere. A 2014-2015-ös évadban az ősz szezon után a harmadik, majd az előrehozott tavaszi játéknap után a második helyen állnak Eöry Tibor irányításával. Balogh Tibor Őszi végeredmény 3. Nőtincs • 13 8 4 1 36-13 28 A jelenlegi állás 2. Nőtincs 14 9 4 1 41-14 31- A 2014-2015-ös évadra a vezetőség konkrét célt nem fogalmazott meg, de én igen - kezdte Eöry Tibor, aki kétezer-tizenket- tő őszétől van az egyesületnél, amikor átvette az ificsapatot, majd kétezer-tizenhárom nyarától megbíztak az első keret vezetésével is. - A megyei első osztályban az első három hely valamelyikének megszerzése, míg az elkövetkező megyei Magyar Kupában a döntőbe jutás a cél. Meggyőződésem, hogy csak reális, nagy célok megfogalmazásával lehet fejlődni. A bajnokságban az előkelő második helyen áll az együttes.- A célt eddig elértük, de még nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy az évad végén is hasonló helyen fejezzük be a bajnokságot. A pontok, rúgott és kapott gólok, valamint vereségek számának tekintetében is a második helyen végeztünk. Létszámfölényes játékhelyzetek kialakításában, az egy-egy elleni játék felvállalásában is fejlődés tapasztalható az elmúlt szezonhoz képest. Pozitívum, hogy megdupláztuk a rúgott góljaink számát, ami az előbb említett mutatók változásának következménye. Összességében elégedett vagyok az elért eredménnyel, de természetesen még nagyon sok területen kell fejlődnünk. A Magyar Kupában először jutottak fel az országos főtáblára, ahol az első körben hazai pályán 5-1-re nyertek a II. Rákóczi Ferenc SE Szakoly ellen, majd a 32 közé jutásért a szintén megyei első osztályú Sajóbábony VSE otthonában a 2-1-re kikaptak, ahol megsérült Nagy Bence.- A sajóbábonyi mérkőzésig a csapat folyamatosan jól, eredményesen teljesített. A kupamecs- csen Nagy Bence térdsérülése sokkolta az egész csapatot, s csapatkapitányunkra - aki példamutató hozzáállásával, jó teljesítményével meghatározó játékos volt - a továbbiakban nem számíthattunk. Ezután legfontosabb feladatom az volt, hogy újra motiváljam az együttest, ami nem tűnt egyszerű feladatnak. A fiúk megoldották ezt a feladatot is. Ugyan Eöry Tibor edző egy kisebb hullámvölgybe kerültünk: a Balassagyarmattal szemben döntetlen eredményt értünk el, majd következett a Somos elleni hazai vereség. Azonban a mentális erőnket mutatta, hogy a vereség után felálltunk, és remek győzelmeket értünk el. Egyébként Nagy Bence műtétje jól sikerült, felépülése jó úton halad, jelenleg már szépen tud járni, és a gyógytornász irányításával végzi az erősítő gyakorlatokat. A csapat egységes játékkal érte el az őszi sikereit.- Egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, ezt az öltözőben teszem meg. Az eredményeket csapatként értük el, és ehhez mindenki hozzátette a maga jó teljesítményét. Büszke vagyok a fiúkra, maximális dicséret illet mindenkit az egész évi munkájáért. Hét saját nevelésű helyi játékos szerepelt az első csapatban, ami megyei szinten kiemelkedő. Jó érzéssel tölt el, hogy egy ilyen kiváló közösségnek lehetek a vezetője. Az egyesület megnyerte a pálya világításának kiépítésére kiírt pályázatot, amely tavaszra elkészül, mellyel sokat javulnak az edzéslehetőségeink. A jól megérdemelt pihenő után aztán kezdődik újra a munka.- A felkészülést január 26-án kezdjük el. Szeretnénk benevezni a Pest megyei műfüves bajnokságra, mely kiváló alkalom, hogy a csapat formába lendüljön a bajnokság kezdetére. A kereten belül nincs változás, mindenki folytatja a megkezdett munkát. A munkám fontos része továbbra is a saját nevelésű játékosok beépítése. Az éllovas Somos SE ellen ötpontos a hátrány. <- A teljesítmény alapján a táblázat reálisan mutatja az erőviszonyokat - emelte ki Eöry Tibor, majd így folytatta. - A Somos SE csapata megérdemelten vezeti a tabellát, látszik rajtuk a tudatos edzésmunka, és az ehhez társuló minőségi játékosállomány. A mi második helyünk is megérdemelt. Ez a két csapat tudott dobogón maradni az előző évadhoz képest, sőt előre is lépett egy-egy hellyel. Fontos megemlíteni a Karancslapujtő és az Érsekvadkert gárdáját, melyek sokat javultak az előző idényhez képest. A Balassagyarmat csapata is jó úton jár, és ha tehetségek megszerzik a megfelelő tapasztalatot, akkor eredményesek is lesznek. Azért emeltem ki ezt a három csapatot, mert itt tudatos építkezés folyik, bátran szerepeltetik a tehetséges fiatalokat. Az eredményekből is látszik, hogy ez a követendő út. Ez a megyei labdarúgás fejlődésének alapja. Tavasszal mindent elkövetünk, hogy a lehető legtöbb mérkőzést megnyerjük, hogy ez mire lesz elég, majd meglátjuk. Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Szécsény (i) 5-0, 2.: Palotás (o) 6-0, 3.: Berkenye (i) 1 -1,4_- Cered (o) 3-1,5« Balassagyarmat (i) 0-0, 6- Somos SE (o) 1 -2, 7~ Rimóc (i) 5-1,8.: Héhalom (0) 4-3, 9.: Pásztó (i) 3-2, 10.: Érsekvadkert (i) 2-2, 11.: Nagy- bátony (o) 4-1, 12.: Mátranovák (1) 0-0, 13.: Karancslapujtő (o) 2-0,14_- Szécsény (o) 5-1. Gólszerzők 9 gólos: Fischer Zsigmond Lóránt. 7: Szunter Csaba. 6: Schwarcz Zoltán. 5: Hugyecz Róbert. 3: Szegvári Tibor, Krajcsek Gergely, Prukker Attila. 2: Nagy Bence. 1: Keresztes Máté, Kovács Kristóf, Lőrincz Csaba (Héhalom, öngól). Akik az őszi szezonban a pályára léptek Bohony Bálint, Balogh Gábor (kapusok), Miklovicz Tamás, Schwarcz Zoltán, Nagy Bence, Hugyecz Róbert, Kovács Kristóf, Németh Ádám, Dancsó Viktor, Krajcsek Gergő, Molnár Mátyás, Keresztes Máté, Prukker Attila, Poholányi Ferenc, Sirkó János, Németh Dávid, Szunter Csaba, Szegvári Tibor, Fischer Zsigmond Lóránt (mezőnyjátékosok). A Nőtincs az első játéknapon 5r-0-re nyert a Szécsény otthonában. Képjinkön Krajcsek Gergely labdával. Nőtincs csapata (balról): Nagy Bence, Bohony Bálint, Hugyecz Róbert, Molnár Mátyás, Poholányi Ferenc, Schwarcz Zoltán, Miklovicz Tamás, Keresztes Máté, Prukker Attila, Krajcsek Gergely és Szunter Csaba Negyedszer nyerhet a Real Madrid labdarúgás. Története során negyedik alkalommal hódíthatja el a klubvilágbajnoki címet a Real Madrid, amely a Marokkóban zajló torna szombati döntőjében az argentin San Lorenzo együttesével mérkőzik meg. Az elképesztő formában futballozó Bajnokok Ligája- győztes királyi gárdának csak az elődöntőben kellett bekapcsolódnia, s ott magabiztos játékkal 4-0-ra múlta felül a mexikói Cruz Azul csapatát. Carlo Ancelotti együttese ezzel sorozatban 21. tétmérkőzését nyerte meg. Ráadásul idén az 50. diadalát aratta, amivel átadta a múltnak az ősi rivális Barcelona 2012-ben elért spanyol rekordját az egy naptári éven belül elért győzelmek számát tekintve. A Real idei 62 találkozóján immár 176 gólt szerzett, amivel szintén a katalánok 2012-es csúcsát döntötte meg, a Barcelona 175-ször volt eredményes. Ancelotti második sikerét arathatja a klubvilágbajnokságon, ugyanis 2007-ben a Milant vezette diadalra. A San Lorenzo az új-zélandi Auckland City együttesét csak hosszabbítás után tudta legyőzni az elődöntőben. A San Lorenzo és a Real Madrid közti hatalmas különbséget jól mutatja, hogy amíg előbbi a legutóbbi átigazolási szezonban mindössze 3,68 millió eurót költhetett új játékosokra, addig a spanyol klub csak lames Rodríguezért 80 millió eurót fizetett. A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klub világkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Ame- rika legjobb csapata csapott össze. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazdákat képviselő együttes szerepel. A megváltozott rendszer ellenére továbbra is kizárólag Déi- Amerikából és Európából került ki a győztes, s olyan is csak kétszer, 2010-ben és tavaly fordult elő a kongói Mazembe, illetve a marokkói Raja Casablanca révén, hogy más kontinenst képviselő csapat került fináléba. Elfogadta az ajánlatot labdarúg/ Elfogadta a kínai Guangzhou ajánlatát, ezzel is segít nehéz anyagi helyzetben lévő klubjának Cosmin Contra, a spanyol élvonalban szereplő Getafe labdarúgócsapatának immár korábbi vezetőedzője. A 39 éves román szakember elmondása szerint Kínában körülbelül ötszörösét kapná jelenlegi fizetésének. Emellett a Getafe is jelentős összeghez jut, s két év múlva visszatérhetne Spanyol- országba. A játékosként 73- szoros válogatott Contra márciusban vette át a Getafe irányítását, amely vezetésével megmenekült a kieséstől. A csapat jelenleg 13. a Primera Divisiónban, legutóbb szombaton gól nélküli döntetlent ért el a Barcelonával szemben. A kínai klubtól november középén távozott a svéd Sven-Göran Eriksson.