Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-16 / 290. szám

Világ világosságára Szécsény. A sétálóutcában vasár­nap este ünnepélyes keretek között, több száz ember jelenlétében meg­gyújtották a város adventi koszorú­ján a harmadik gyertyát A Páter Bár- kányi János Katolikus Óvoda Általá­nos Iskola és Gimnázium diákjai, va­lamint a Mikszáth Tánccsoport mű­sora után Csongor atya, plébános osztotta meg ünnepi gondolatait a je­lenlévőkkel. Úgy fogalmazott: a har­madik, az örvendezés gyertyája meggyújtásával közelebb kerülünk Krisztus születésének megünneplé­séhez. Általa a világ világosságára találunk. Boldogok, akik befogadják a fényességet, az Úrjézusban remél­nek vigaszt, érte élnek. A koszorú harmadik gyertyája az örvendezésé, ami abból adódik, hogy az Úr közel van hozzánk. A plébános közös imádság után meggyújtotta a koszo­rún a harmadik adventi gyertyát Stayer László, a város polgármes­tere megköszönte a szereplőknek a közreműködést a mindenkinek a jelenlétet. A Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. szervezésében dél­után a sétálóutcában kézműves vá­sárt tartottak, a gyermekek, felnőt­tek a művelődési házban kézmű­ves foglalkozáson vettek részt. Sz. F. Folytatódik az előadássorozat Balassagyarmat. Az örökség Kulturális Műhely előadás-sorozat soron következő programját december 16-án, kedden 18 órakor rendezik meg a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Az érdek­lődők megtekinthetik majd a „Szent napok, ünneplő közösségek a néphagyományban és a népisme­retben” című prezentációt, Mohay Tamás néprajzkutató előadásában. iíffSfttís&SMmxffíSíifft kola megalakulása idején még nagyon ne­héz volt a különböző eszközök beszerzése, de ma már ezen a területen nincsenek ne­hézségek, hála a fenntartó és az intézmé­nyek közötti tökéletes összhangnak.- Bátran állíthatom, ma minden egyhá­zi működtetésű iskolában minőségi oktató­nevelő munka zajlik - folytatja az igazga­tó: - Ez meglátszik például azon is, hogy mennyi diák jelentkezik hozzánk. Népsze­rűvé váltunk, jó a hírünk, a pedagógus ka­runk remekül dolgozik. A tantárgyi profilt is ennek megfelelően alakítottuk ki, így nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyel­vi és a számítástechnikai-informatikai kép­zésre, ezeken a területeken a tárgyi feltét­eleink is jók. Mi is valljuk az élethosszig tar­tó tanulás fontosságát, ezért a felnőttokta­tásban is részt veszünk, akár a Dolgozók Is­koláját, akár az általunk működtetett OKJ-s képzéseket tekintem. A város és környéke „profitálhat” abból, hogy egészségügyi, szo­ciális, környezetvédelmi, ügyviteli tanfo­lyamokat indítunk folyamatosan. Sokan meglepődtek akkor, amikor gépjárműve­zetői oktatásba is belefogtunk, de lényeges szempont számunkra, hogy az itt tanuló fi­atalok itt is tanuljanak meg autót vezetni - kedvezményes áron. Ez a sokrétű „szolgáltatási” rendszer nemrégiben érdekes módon bővült: a Szent Imre DSE labdarúgó csapatot szervezett, és a futballisták beneveztek a megyei har­madosztályú bajnokságba. A beszélgetés további részében még számos téma előke­rül: a tanulmányi versenyeken elért sike­rek, a legtehetségesebb tanulóknak járó Szent Imre ösztöndíj, a hátrányos helyze­tű, szociálisan rászoruló diákok különböző módú támogatása, az egyházi ünnepekhez kötődő jótékonysági tevékenység. Végezetül Meló Ferenc megvonja az összegzést: ke­resztény-konzervatív értékrend mentén olyan összetartó közösséget igyekeznek építeni, ami által, az itt megszerzett isme­retekkel, a fiatalok az élet minden terüle­tén, felnőttként is megállják a helyüket. Még novemberben, a Szent Im- re-napok alkalmával váltottunk néhány szót a házigazda intéz­mény, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatójával, Meló Ferenccel. A beszélgetés során sok téma felbukkant, így például az is, hogy milyen hely­zetben van manapság Nógrád megyében a keresztény érték­rendű oktatás-nevelés. már két helyen, Balassagyarmaton és Szécsényben épült rá a középfokú okta­tás. Hasonlóképpen fontos feladat lesz a jövőben a legalacsonyabb szinten, azaz az óvodában is bevezetni a keresztény értékrendű nevelést. Sajnálatosan itt, a városunkban már hosszú évekkel ezelőtt megszűnt a keresztény óvoda, ajánlatos lenne az újjáalakítása. Ebben a szervezői tevékenységben nagy segítséget kapunk a váci megyéspüspöktől, dr. Beer Miklós­tól, aki támogatja a hálózat szélesítését. Meló Ferenc a tárgyi feltételek taglalásá­nál kicsit kitért a múltra. A Szent Imre is­Hegedűs Henrik Balassagyarmat - Örömteli, nem csak számomra, hogy az utóbbi időben meg­szaporodott a keresztény iskolák száma - kezdte fejtegetését az igazgató: - A kör­nyékünkön, de tágabb értelemben egész Nyugat-Nógrádban egyre-másra vette át az egyház az intézmények működteté­sét. Cserhátsurány, Borsosberény, Patak, Szécsény, Nógrádsipek - hogy csak né­hány települést említsek. Ezzel lényegé­ben kialakult egy felmenő rendszer, az­az az általános iskolai képzésre, most Keresztény értékrendű közösséget építenek A Város Kórusa Zeneiskola mögötti tér 20. 18.00 december 20 _ 9.00 - 20.00 Rézsó Brigitta (tánc) Barby és Bandi akusztikus koncert New Sound Band Dudás Andrgs (harmonika) .í Szentesi Judit (ének) * • Klárik Dávid (gttár) » CHARLIE Forrott bor Forró tea Mézeskalács Kürtös kalács lángo* - Palacsinta Méz Sajtok Karácsonyi dekorációk Fazekas termékek Kézműves termékek * Ékszerek Könyvek Kozmetika! termékek Ajándéktárgyak- PÁSZTÓI KÉPEK , fotókiállítás megnyitóid RICSI BOHÓC RMAMI Rq^eczky Benjámin Tagintézményének tanárai, növendékei 1 Karácsonyváró délután . I- karácsonyfadíszek készítése - a mézeskalács díszítés * rejtelmeit bemutatja S Takács Béla cukrászmester Együttműködés a bányászatért Bátonyterenye. Az idei tanévben újra indult vá­járképzés 65 évvel ezelőtti megkezdésének tiszte­letére avatott emléktábla ünnepélyes elhelyezése után újabb jelentős esemény történt a Bátonyterenyei Lokálpatrióták Társasága, vala­mint a BLSZSZK Fáy András Szakképző Iskola és Kollégiuma között. A lokálpatrióták közelmúltbe­li összejövetelén elfogadták, illetve aláírták azt az együttműködési megállapodást, amelyben a felek rögzítették: kölcsönösségi érdekeltségi alapon együtt kívánnak működni a térség szénbányásza­tának újraindítása, a bányász szakember-képzés és a bányászhagyományok ápolása terén. Vállalásaikat a következő területeken rögzítet­ték: az intézmény helyet biztosít a bányász emlék­szobának, megteremtve annak működési feltét­eleit (takarítás, fűtés, világítás) költség felszámo­lása nélkül. A társaság pedig vállalja - a város bá­nyász érdekvédelmi és hagyományőrző közösségei bevonásával - az emlékszoba heti két óra nyitva tartási ideje alatti tárlatvezetést, különös tekintet­tel a városi és környékbeli általános iskolákra. „Bá­nyász-helytörténeti órák” címmel tartanak elő­adást a vájárképzésben résztvevő tanulóknak. Az intézmény pályaválasztási fele­lőse irányításával részt vesznek a vájárképzés beiskolázási fel­adataiban, s bányajárást szervez­nek az oktatók, tanulók részére. Szakmai segítséget nyújtanak a képző intézménynek bányászán és energetikai kérdésekben. A BLSZSZK Fáy András Szak­képző Iskolája és Kollégiuma ne­vében Dániel László tagintéz­mény-vezető, a Bátonyterenyei Lo­kálpatrióták Társasága nevében f iedig Kövesi Tibor elnök írta alá a határozatlan időre szóló együtt­működési megállapodást.

Next

/
Thumbnails
Contents