Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-15 / 289. szám
Átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat Salgótarján. A Himnusz el- éneklését követően Tóth Zoltán Zénó, Salgótarján ifjúsági és sportreferense köszöntötte a jelenlévőket, majd Dóra Ottó a megyei jogú város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A polgármester beszédében kiemelte a tanárok, edzők, felkészítők és a szülők munkáját, abban, hogy az elismerésben résztvevő gyerekek ilyen eredményeket értek el. Elismerően szólt a gyerekekről is, nagyra értékelte, hogy a tanulás mellett az edzésekre, a felkészülésre, a versenyekre is nagyon sok energiát fektetnek. Fontosnak nevezte, hogy van rendszer az életükben. Végezetül reményét fejezte ki, hogy az elismerésben részesültek közül lesznek olyanok, akik majdan országos, Európa, vagy világbajnokságon is eredményesen szerepelnek. A köszöntőt követően Dóra Ottó átadta a Jó tanuló, jó sportoló díjakat, amely egy szép, névre szóló vésett emlékplakett volt. Az idei díjazottak. Diákok. Angyal Anna (SÁI Beszterce lakótelepi Tagiskola, tanulmányi eredménye: 4,8, sportága: tájékozódási futás. Testnevelő tanára és edzője: Sramkó Tibor), Angyal Marcell (SÁI Beszterce, kitűnő, kézilabda. Testnevelő tanára és edzője: Szabó Attila). Békési Dominik (SÁI Beszterce, kitűnő, kézilabda, karate. Testnevelő tanára: Sramkó Tibor, edzői: Szabó Attila és Kuris Zoltán). Burai Bence (SÁI Beszterce, kitűnő, kézilabda. Testnevelő tanára és edzője: Szabó Attila). Hadfi Gréta (SÁI Beszterce, 4,9, kézilabda. Testnevelő tanára: Szabó Attila, edzője: Szabóné Sípos Éva). Károlyi Milán Igor (SÁI Beszterce, 4,8, kézilabda, atlétika. Testnevelő tanára és edzője: Szabó Attila). Kovács Barnabás (SÁI Beszterce, kitűnő, kézilabda. Testnevelő tanára: Sramkó Tibor, edzője: Szabó Attila). Kovács Bernadett Sára (SÁI Beszterce, 4,5, kézilabda. Testnevelő tanára: Szabó Attila, edzője: Szabóné Sipos Éva). Kovács Tamás Patrik (SÁI Beszterce, 4,8, kézilabda. Testnevelő tanára és edzője: Szabó Attila). Mag Fruzsina (SÁI Beszterce, kitűnő, tájékozódási futás. Testnevelő tanára: Répás Ildikó, edzője: Sramkó Tibor). Mag Viktória (SÁI Beszterce, kitűnő, tájékozódási futás. Testnevelő tanára és edzője: Sramkó Tibor). Majcher Emese (SÁI Beszterce, kitűnő, vívás. Testnevelő tanára: Répás Ildikó, edzője: Vertich Tamás). Maró Vanda (SÁI Beszterce, 4,5, kézilabda. Testnevelő tanára: Szabó Attila, edzője: Szabóné Sipos Éva). Musztács Dániel (SÁI Beszterce, 4,6, kézilabda. Testnevelő tanára és edzője: Szabó Attila). Nádasdi Enikő (SÁI Beszterce, 4,9, kézilabda, atlétika. Testnevelő tanára: Szabó Attila, edzője: Szabóné Sipos Éva). Ponyi Anita (SÁI Beszterce, 4,5, kézilabda. Testnevelő tanára: Szabó Attila, edzője: Szabóné Sipos Éva). Tóth Axel Áron (SÁI Beszterce, kitűnő, kézilabda. Testnevelő tanára: Sramkó Tibor, edzője: Szabó Attila). Tóth Noel (SÁI Beszterce, kitűnő, kézilabda. Testnevelő tanára és edzője: Szabó Attila). Uhrin Lili (SÁI Beszterce, kitűnő, karate. Testnevelő tanára: Sramkó Tibor, edzője: Kuris Zoltán). Varga Petra (SÁI Beszterce, kitűnő, tájékozódási futás. Testnevelő tanára: Sramkó Tibor, edzője: Varga István). Zsélyi Bora (SÁI Beszterce, kitűnő, karate. Testnevelő tanára: Sramkó Tibor, edzője: Kuris Zoltán). Augusztin Réka Dóra (SÁI Székhelyintézmény Gagarin, 4,8, versenytánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Bartkó Virág (SÁI Székhely Intézmény, 4,6, triatlon. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Kadlót Zoltán és Kovács Dénes). Fikó Róbert (SÁI Székhely Intézmény, 4,6, versenytánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Gasparin Zsombor (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, versenytánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzője: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Heren- csényi Róza (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Dr.Gaálné Bakallár Zsuzsanna, edzője: Kotroczó Nándor). Kaibás Benedek (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, tenisz. Testnevelő tanára: Nagy Attila, edzője: Várkonyi András). Kalácska Evelin (SÁI Székhelyintézmény, 4,6 alpesi sí. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Előházi Péter). Kékesi Tifani (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Kle- csány Panna (SÁI Székhelyintézmény, 4,9, tenisz. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzője: Várkonyi András). Kovács Flóra (SÁI Székhelyintézmény, 4,9, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri'Szabolcs). Lapicz Anna (SÁI Székhelyintézmény, 4,7, versenytánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). László Vivien (SÁI Székhelyintézmény, 4,8, versenytánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Lénárt Lili (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, tájékozódási futás. Testnevelő tanára: Nagy Attila, edzői: Sramkó Tibor és Kadlót Zoltán). Muzsnay Zsófia (SÁI Székhelyintézmény, 4,6, úszás. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Kovács Dénes). Oravecz Lóra (SÁI Székhelyintézmény, 4,7, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Kotroczó Nándor). Reic- hardt Liza (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Kotroczó Nándor). Reic- hardt Zalán (SÁI Székhelyintézmény, 4,9, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Kotroczó Nándor). Szvo- ren Lili (SÁI Székhelyintézmény, kitűnő, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Báli Emese SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, kitűnő, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Gaálné Gál Magdolna, edzője: Kotroczó Nándor). Báli Sára (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, kitűnő, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Mrakics Nikolett, edzője: Kotroczó Nándor). Goldmann Kata (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, 4,9, tájékozódási futás. Testnevelő tanára: Nemes Andrea, edzője: Sramkó Tibor). Kelemen Adél (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, kitűnő, cselgáncs. Testnevelő tanára: Deákné Angyal Mária, edzője: Marosszéki Gábor). Kun Bendegúz (SÁ1K Kodály Zoltán Tagiskola, kitűnő, tenisz. Testnevelő tanára: Deákné Angyal Mária, edzője: Kun Gábor). Laczkó Rozina Luca (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, kitűnő, triatlon, atlétika. Testnevelő tanára: Tajtiné Miklós Bernadett, edzője: Szuhán Attila). Szerafin Fanni (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, 4,7, tenisz. Testnevelő tanára: Mrakics Nikolett, edzője: Deladi Zsombor). Tórák Levente (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, 4,6, triatlon, duatlon, atlétika. Testnevelő tanára: Tajtiné Miklós Bernadett, edzője: Szuhán Attila). Torják Gerda (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, kitűnő, társastánc. Testnevelő tanára: Pintérné Horváth Anita, edzője: Juhász Amarilla). Vágvölgyi Virág Mirjam (SÁI Kodály Zoltán Tagiskola, 4,9, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Mrakics Nikolett, edzője: Kotroczó Nándor). Fésűs Evelin Anna (Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola, 4,6, tájékozódási futás. Testnevelő tanára: Szilágyi Tamás, edzői: Kadlót Zoltán és Sramkó Tibor). Barta Luca, Bolyai János Gimnázium, kitűnő, atlétika, öttusa. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Kadlót Zoltán és Kovács Dénes). Bencze Ágnes (Bolyai János Gimnázium, 4,8, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Goldmann Júlia (Bolyai János Gimnázium, kitűnő, tájékozódási futás. Testnevelő tanára: Czímerné Séber Darinka, edzője: Sramkó Tibor). Gyenes Réka (Bolyai János Gimnázium, 4,6, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Kisbalázs Klára Judit (Bolyai János Gimnázium, 4,3, kézilabda. Testnevelő tanára: Nagyné Kálóczi Edina, edzői: Bártfai Ferenc és Szabóné Sipos Éva). Kotroczó Dorka Enikő (Bolyai János Gimnázium, kitűnő, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Nagy Attila, edzője: Kotroczó Nándor). Laczkó Szabina Blanka (Bolyai János Gimnázium, 4,9, atlétika, duatlon, triatlon. Testnevelő tanára: Tajtiné Miklós Bernadett, edzője: Szuhán Attila). Markó Margit Virág (Bolyai János Gimnázium, kitűnő, társastánc. Testnevelő tanára: Nagyné Kálóczi Edina, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Mester Ádám (Bolyai János Gimnázium, 4,5, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzője: Kéri Szabolcs). Molnár Noémi (Bolyai János Gimnázium, 4,9, társastánc. Testnevelő tanára: Bagyal Péter, edzője: Kéri Szabolcs). Osgyáni Dávid Sándor (Bolyai János Gimnázium, 4,5, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Czímerné Séber Darinka, edzői: Kotroczó Nándor és Tóth Gábor). Ottmár Balázs (Bolyai János Gimnázium, 4,7, társastánc. Testnevelő tanára: Déska Ildikó, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Reichardt Liliána (Bolyai János Gimnázium, 4,7, hegyikerékpár. Testnevelő tanára: Szarvas József, edzője: Kotroczó Nándor). Takács Kitti Fruzsina (Bolyai János Gimnázium, 4,6, versenytánc. Testnevelő tanára: Czene Éva, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Horváth Zsófia (Bolyai János Gimnázium, 4,6 versenytánc. Testnevelő tanára: Czene Éva, edzői: Juhász Amarilla és Kéri Szabolcs). Dénes Sára (Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, 4,5, kézilabda. Testnevelő tanára: Kalmár Ibolya, edzője: Bártfai Ferenc). Lovas Petra (Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, 4,6, atlétika. Testnevelő tanára és edzője: Kalmár Ibolya). Szentes Réka (Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola, 4,5, tenisz. Testnevelő tanára: Kimerné Botka Judit, edzője: Rozgondi Pál). A rendezvényen a következő felkészítők részesültek elismerésben: Juhász Amarilla (Medalion Táncsport Egyesület), Kéri Szabolcs (Madách, középiskolai diáksport), Kotroczó Nándor (Salgótarjáni Hegyikerékpár SE), Sramkó Tibor (Dornyay SE, Beszterce DSE), Szabó Attila (Beszterce DSE, Strandépítők SE), Deladi Zsombor (Net Point Tenisz SE). esla Újabb vereségek KOSÁRLABA. A hónap közepéig, két idegenbeli - mindkettőt hét közben, esti időpontban bonyolították le - mérkőzésen szerepelt a Pest megyei bajnokságban szereplő PSZSE Green Devils felnőtt férfi kosárlabda együttese. A Miklósi KékRókák KE ellen még minimális (74-71) arányú, majd Diósdon már egy nagyobb (86-73) arányú vereséget szenvedtek Egy góllal jobb volt vízilabda. A magyar női vízilabda-válogatott egy góllal legyőzte Kanada legjobbjait a Szentesen rendezett szombati barátságos mérkőzésen. A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint Merész András szövetségi kapitány négy újoncot avatott a találkozón, amely főpróbája volt az olaszokkal vívandó keddi világliga-mér- kőzésnek. Kanada ellen Keszthelyi Rita volt a legeredményesebb, aki hat gólt lőtt. A meccs fordulatosra sikeredett, hiszen a magyar együttes az elején háromgólos hátrányba került. Aztán ó-6-nál utolérte az egy hete itt edzőtáborozó ellenfelét, a hajrában pedig 11-11 után sikerült megszereznie a győztes találatot. Eredmény, felkészülési mérkőzés: Magyarország-Kanada 12-11 (1-3, 5-3,4-4,2-1). Ramos maradna Madridban labdarúgás. Sergio Ra- mos, a Real Madrid világ- és Európa-bajnok hátvédje szívesen maradna továbbra is csapatánál, de kevesli azt a pénzt, amelyet szerződéshosszabbítás fejében a klubelnök, Florentino Pérez ajánlott neki. A védő dilemmájáról a magát Ramos barátjának valló olasz szakember, Arrigo Sacchi nyilatkozott a római La Gazzetta dello Sportnak. A lap szombati számában Sacchi, korábbi olasz szövetségi kapitány, kijelentette: azt tanácsolta Ramosnak, hogy ne hagyja ott a Reált. A 28 éves spanyol labdarúgó, aki egyik csapatkapitánya a madridi együttesnek, a 2005/2006- os idény óta futballozik a Reálban, szerződését legutóbb 2011 júniusában hosszabbították meg a 2016/17-es szezon végéig. Békési Dominiknek Dóra Ottó polgármester adta át a díjat