Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-15 / 289. szám
Póta Georgina harmadikként zárt Póta Georgina harmadik lett a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) World Tour-sorozatának egymillió dollár összdíjazású döntőjében, Bangkokban, miután a vasárnapi elődöntőben alulmaradt az esélyesebb japán Isikava Kaszumival szemben. asztalitenisz. Póta a pénteki első fordulóban a román Elizabeta Samarát, a szombati negyeddöntőben pedig a kínai származású, portugál Yu Fut verte, így ismét összecsaphatott Isikavával, aki az októberi, linzi világkupa bronzmeccsén nagy csatában, 4-3-ra nyert ellene. Az ITTF honlapja szerint a vasárnapi mérkőzést a kezdetektől az aktuális világranglistán hatodik, 21 éves ázsiai játékos irányított, a nála nyolc esztendővel idősebb, s az ITTF rangsorában 18. Pótának csak fellángolásai voltak. A legszorosabb a 29 percig tartó találPóta Georgina (b) játszik a japán Isikava Kaszumi ellen kozó harmadik szettje volt, de a nagyszerűen szerváló, s alig hibázó Isikava 6-6 után ebben is állva hagyta riválisát. A Berlinben légióskodó magyar játékos egyesben pályafutása során először szerepelhetett a döntőben, s harmadik helyével 30 ezer dollárt (körülbelül 7,5 millió forintot) nyert. A magyarok közül korábban Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina és Pergel Szandra (utóbbi 2012-ben 32 fős mezőny tagjaként) vívta ki a részvétel jogát. A döntő első helyezettje 100 ezer dollárral gazdagodik, a második 60 ezret kap. Eredmények. Női egyes, elődöntő: Isikava Kaszumi (japán)-Póta Georgina 4-0 (ó, 3,7,5) Szeo Hjo Von (dél-koreai) - Jü Meng-jü (szingapúri) 4-2 (-4, 5, 6, 8, -8, 9). A finálé egyéni küzdelmeiben mindkét nemnél 16-16 játékos állt asztalhoz, a WT- sorozat versenyein elért pontszámok alapján lehetett részvételi jogot szerezni, s Póta tizedik lett a nők rangsorában. liu Shaolin ezúttal bronzot nyert rövidpályás gyorskorcsolya. Liu Shaolin Sándor a szombaton 500 méteren nyert ezüst után vasárnap 1000 méteren harmadik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók sanghaji világkupaversenyén. A viadal honlapja szerint a magyar sportoló mind a negyed-, mind az elődöntőből úgy jutott tovább, hogy második lett a futamában. A fináléban aztán a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelin és a Szocsiban ezen a távon ötkarikás bronzérmes holland Sjinkie Knegt mögött harmadikként zárt a dél-koreai Szín Da Vunt megelőzve. A legutóbbi, montreali vk-viadalon Liu 1000 méteren szintén harmadik lett, 500-on pedig negyedik, míg a váltóval ezüstérmet szerzett. A sanghaji állomás zárónapján a női váltó a B döntőt megnyerve ötödikként zárt, míg a férfiak második 500 méteres versenyén Knoch Viktor elődöntőig jutott, így végül tizedik lett. Fannemei átvette a vezetést SÍUGRÁS. A norvég Anders Fannemei nyerte a síugrók Nyizsnyij Tagilban rendezett szombati világkupa-viadalát, ezzel átvette a vezetést az összetettben. A 23 éves versenyző pályafutása során először győzött a vk- sorozatban. Mögötte az osztrák Gregor Schlierenzauer végzett a második, a német Severin Freund pedig a harmadik helyen. Eredmények: 1. Anders Fannemei 263,1 pont (132 m/133 m), 2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 257,3 (129/133), 3. Severin Fre- und (német) 254,9 (130,5/ 127). A vk állása ó verseny után (még 26 van hátra): 1. Fannemei 350 pont, 2. Peter Prevc (szlovén) 294, 3. Roman Koudelka (cseh) 290. ■ MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ■ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. • Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megt BÉR-BÉRSZÁ Akciós áron! . ,, e ■» o t q á l a t ügyf e'sZ a w°RK H.1134BP-Robe +361 8889200 Telefonszám. 8 8 8 9206