Nógrád Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2014-09-30 / 227. szám
Káoszt okoztak Nem voltak hajlandók nők mellett helyet foglalni vallásos férfi utasok az El A1 Izraeli légitársaság egy New Yorkból Tel-Avivba tartó járatán, amivel sokak számára „rémálommá változtatták a 11 órás repülőutat.” A nemrégiben kezdődött zsidó újév, a rós hasána alkalmából sokan utaztak a napokban Izraelbe. Az El Al, New York- Tel-Aviv járatára jegyet váltott egy népes ortodox csoport, amelynek férfi tagjai nem voltak hajlandók leülni nők mellé, és még pénzt is kínáltak nem vallásos utasoknak azért, hogy helyet cseréljenek velük. A repülőgép személyzete közölte a világi utasokkal, hogy nem kötelesek elcserélni a helyüket, ám a repülőgép mindaddig nem száll fel, amíg minden utas helyet nem foglal. A patthelyzetben az ultrakonzervatív férfiak végül leültek női utas mellé is a felszállás idejére, de rögtön felpattantak a helyükről, amint a gép elérte a repülési magasságot „Hosszú élet szigete" Hajnali. A dél-kínai Hajnan megkapta a hosszú élet szigetének titulusát, miután több mint 1900 száz éven felüli polgár lakja és körülbelül 1,2 millióan élnek rajta 60 év felettiek - számolt be egy idősekkel és hosszú életűekkel foglalkozó nemzetközi szakértői testület (ISCPAL) döntéséről a kínai média. A hajnani szakemberek szerint a 8,9 millió lakosú Hajnant egyedi természeti környezete és szociális jóléti rendszere tette kiemelkedően „élhetővé”. Az ISCPAL tanulmányában egyebek mellett azt is megállapították, hogy a hajdani százévesek haja bőségesen tartalmaz nyomelemeket, amelyek jótékonyan hatnak az egészségre. Bizonyítást nyert az is, hogy a sziget nyugati részén található Csengmaj megye talaja és az ott termelt termények gazdagok szelénben. Csengmaj, vagy az erdőkkel borított Vanning és Vencsang város már korábban is híresek voltak arról, hogy lakóik között kimagaslóan sokan érik meg az idős kort. Rablás, autós üldözés és lövöldözés történt hétfő reggel a főváros XVII. kerületében, senki nem sérült meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. Budapest A tájékoztatás szerint fél hét körül ismeretlenek megtámadtak két férfit Budapesten, az Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták és megkötözték a sértetteket, elvették a náluk lévő készpénzt, majd egy fehér kisbusszal elmenekültek a helyszínről. Miután a sértettek kiszabadultak, beszálltak az autójukba és a támadók járműve után hajtottak. Amikor a menekülő támadók ezt észrevették, több lövést adtak le az őket követő gépkocsi irányába, amely a Pesti úton egy fának ütközött. A lövöldözés, illetve a baleset következtében senki nem sérült meg - írta a rendőrség. A BRFK rablás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen - közölték a police.hu-n. Növelik frekvenciakészletüket A szélessávú frekvenciapályázat hétfőn kihirdetett eredménye alapján mindhárom, már piacon lévő mobil- szolgáltató jelentősen növelte frekvenciakészletét, és a piac egy negyedik szolgáltatóval is bővült. A szolgáltatók üdvözölték az eredményt. Budapest. A Magyar Telekom három frekvenciacsomagra nyert használati jogosultságot, összesen 58,65 milliárd forintért, amelyet a negyedik negyedévben fizet meg a társaság. Az elnyert frekvenciasávok jövőbeni éves sávdíjainak jelenértéke 36,8 milliárd forint, amelyet szintén 2014. negyedik negyedévében aktivál a társaság az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint. Christopher Mattheisen, a társaság vezér- igazgatója a pályázat eredményét értékelve hangsúlyozta: „a Magyar Telekom 4G lefedettségének további dinamikus bővítésével még szélesebb körben tehetjük elérhetővé ügyfeleink számára a mobilinternetezés új korszakát jelentő szolgáltatásokat.” Közleményük szerint a Telenor elkötelezte magát, hogy 5 éven belül a magyar népesség 96 százalékára kiterjeszti a 4G lefedettséget. A mobilszolgáltató tervei szerint 15-20 milliárd forintot fordít a 4G hálózat fejlesztésére a következő három évben. Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója hozzáfűzte: „A pályázaton elnyert frekvenciablokkot arra fogjuk használni, hogy jobb lehetőségeket teremtsünk vidéken és a gyorsabb internet hozzáférés révén javítsuk az emberek életminőségét”.- A korábban elvégzett hálózat-fejlesztéseknek, valamint a most megszerzett új kapacitásoknak köszönhetően nagyon rövid időn belül lehetőség lesz a szolgáltatások további gyorsítására a Vodafone ma is 98,4 százalékos országos lefedettségű szélessávú hálózatán - áll a társaság közleményében. A főpolgármestert hibáztatják... Bili de Blasio is felelős lehet Chuck, a mormo- ta haláláért, ugyanis New York főpolgármesterének kezéből esett ki az „időjós” mormota még februárban, a hagyományos időjóslási ceremónia alatt. New York. Az állat halálának híre több mint fél év után derült ki, egyes lapok szerint eltussolták a mormota elpusztulásának hírét. A mormoták - ahogy Magyarországon a medvék - február másodikán „megjósolják”, milyen idő várható a következő hetekben: ha meglátják árnyékukat, még hosszú lesz a tél. Idén azonban a csaknem két méter magas Bili de Blasio vastag kesztyűbe bújtatott kezéből kiugrott és viszonylag magasról a földre esett Chuck, az időjós mormota a jelenlévő több tucat iskolásgyerekek nagy megdöbbenésére. A The New York Post című lap információi szerint Chuck belső sérülések következtében pusztult el. A lap szerint a mormota otthonául szolgáló állatkert költségvetésének nagy része a várostól származik, ezért az állat halálát több mint fél éven keresztül eltitkolták, és más kiváltó okot neveztek meg. ÄTfte New York Times szerint Chuckot az esése után megvizsgálták, akkor még nagyon eleven volt. A halála után végzett boncolás megerősítette, hogy a pusztulását okozó belső sérülések eséstől szármázták, de az állatkert szóvivője szerint az esés történhetett később is, mint a polgár- mesterrel való találkozás. Az állatkert a jövőben az éves szertartást illetően változtatásokat vezet be az állatok és a polgármester védelmében. A tervek szerint a jövőben csak az állatgondozók tarthatják az állatot, nem adják a mindenkori polgármester kezébe - mondta Brian Morris, a Staten Island-i állatkert szóvivője. HIRDETÉS imm Uniós és Állami forrásból HITELLEHETŐSÉG MIKROVÁLLALKOZÁSOKNAK Beruházásra és fejlesztésre, kezdő egyéni vagy társas vállalkozásoknak is. A hitel fix kamatozású, az ügy leti kamat jelenleg 3*9 % Maximális összeg: 10 millió Ft • Maximális futamidő: 10 év ■ Türelmi idő: max. 12 hónap • Saját erő: 0% HAIOZAT »megy*) és tóvárosi váfiatkc«asteji#$rte*l Nógriá Megyei Regionit!« VAUftikozAefejleuteet AUpüviny H-3100 Saigóiarján, Mártitok öl I. Elérhetőségeink: Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon: 32/520-303 E-mail: csorge.gabor@nmrva.hu Életüket vesztették Meghalt két európai és egy japán hegymászó a Himalájában: a német és az olasz mászóval lavina végzett a Sisapangmán, míg japán társuk lezuhant egy másik nyolcezres hegyen - közölték a nepáli hatóságok. Katmandu. A lavina még szerdán zúdult alá, amikor az európai hegymászók expedíciója mindössze 100 méterre volt a világ nyolcezer méternél magasabb 14 hegyének legalacsonyabbja, a 8027 méteres Sisapangma csúcsától. A német és az olasz hegymászót elsodorta a görgeteg - közölte Ang Cering Sherpa, a nepáli hegymászószövetség elnöke. A 35 éves Sebastian Haag és a 32 éves Andrea Zambaldi halálának hírét megerősítette a sportemberek szponzora, a Dynafit Is. Egy másik német, Martin Maier megsérült a katasztrófában. A lavina 600 méteren át sodorta magával a hegymászókat, majd a hegy egy megközelíthetetlen része felé vette az irányt, így társaik nem tudtak a segítségükre sietni, holttestüket sem tudják kiemelni. Maier csodával határos módon túlélte a lavinát és elérte a 7300 méteren fekvő 3-as tábort, ahol elsősegélyben részesült. Az állatorvos Haag és a Dynafit marketingigazgatója, Zambaldi 10 nappal korábban már megkísérelte a csúcstámadást, de a havazás és a lavinaveszély miatt visszafordultak. A feljegyzések szerint a Sisapangmán mintegy húsz hegymászó lelte eddig halálát, köztük a legendás Alex Lowe, akivel szintén lavina végzett 1999 októberében. A japán hegymászó a világ nyolcadik legmagasabb hegyén, a Manaszlun halt meg pénteken- közölte a nepáli turisztikai minisztérium. Az 59 éves Szaszaki fosima 7300 méteren járt a 8163- más források szerint 8157 - méteres hegyen, amikor elvesztette egyensúlyát és lezuhant. HIRDETÉS €f PALémm $ KÍSYENDÉŰ1Á $ ,, ^ SalyPtarján, fikéczi út HL. Telefon: 0i~70/m~Í?Z? |; ; | HETI «MENÜ 26í 4. SZEPTEMBER 29 - G&T6BER 4.^* A tnenü ára: ffö ft, kászállítáiíal: ífO ft. mm bonójvztlík. - tükörtpjás fiz.ik.pck un ZölfyéyUva C-UkJs tpkÁny - tarkpnya SZERDA fcpyrácsyulyás Mahn tészta csiimm ZrpleVes fakptt krmnyli PÉNTEK fpk.kayyfaak.mn.Uvcs boUynai / sajtPS-Ujfp'lps iyaycttí fr, SZMíMT Qpfaí’aUVei TpltPtt kÁvpszta w Autos üldözés es lövöldözés |- '["■■Ti' w - tWMSm&m