Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-28 / 173. szám

Bronzérmes a magyar női csapat ciaország 15-8 (3-3, 3-1, 6-1, 3-3). A 11. helyért; Oroszor- szág-Grúzia 9-8 (2-2,2-2,2-1, 3-3). * * * A Szépművészeti Múzeum­ban tartották az Európai Úszó Szövetség (LEN) hagyományos gálavacsoráját, amelynek kere­tében elismeréseket nyújtottak át azoknak, akik a budapesti ví­zilabda Európa-bajnokság sike­rében főszerepet játszottak, így a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) két vezetőjének, Szabó László Zsolt­nak és Riskó Gézának. A szombat esti gálavacsorán a LEN emlékplakettjét vehette át az európai szövetség elnöké­től, Paolo Barellitől, illetve a LEN gazdasági vezetőjétől, Gyárfás Tamástól az MTVA két vezetője, Szabó László Zsolt ve­zérigazgató, valamint Riskó Géza, az MTVA sportfőszer­kesztője. A Magyar Televízió a vízilabda Eb-k történetében először mind a 64 mérkőzésről élő közvetítést szolgáltat, me­lyet 31 társaság vesz át, illetve a LEN honlapján élőben látha­tó két héten keresztül vala­mennyi összecsapás. Paolo Barelli hangsúlyozta, a világ minden tájáról elismerő üzenetek érkeztek, hogy a sport­ág legnagyobb eseményét nyo­mon követhetik a vízilabda-ra­jongók.- Köszönet jár a Magyar Tele­víziónak azért, hogy ilyen nagy­szerű partnere az Európa-baj- nokságnak, közreműködésének hála kiváló kép alakult ki a vízi­labdáról ebben az időszakban, amit a FINA elnöke, Julio C. Maglione is megerősített, miu­tán eljött Budapestre - szögezte le Paolo Barelli. Az eseményen szintén elisme­rést kapott az Eb szervezéséért Kemény Dénes, a szervezőbizott­ság elnöke, valamint Marius L. Vizer, a világ sportjában egyre fontosabb szerepet játszó és a vizes sportágak népszerűsítésé­ben közreműködő SportAccord elnöke is. A magyar női vízilabda­válogatott a harmadik he­lyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, mi­után a szombati bronz­mérkőzésen 10-9-re le­győzte az olasz csapatot. VÍZILABDA EB. A londoni olim­piai negyedik, 2013-ban világ-, 2012-ben Európa-bajnoki har­madik magyar válogatott azzal az itáliai együttessel csapott ösz- sze a szombati kisdöntőben, amely a két évvel ezelőtti ötkari­kás játékokon csak 7. volt, vi­szont az az évi Eb-t megnyerte, s címvédőként érkezett Buda­pestre. A két gárda legutóbb kon­tinensviadalon 2008-ban talál­kozott, az akkori bronzcsatát a magyarok nyerték 9-6-ra. A margitszigeti meccsen a le­látókon helyet foglaló mintegy ötezer pólóbarát harsány buzdí­tásától kísérve kezdhetett a Me­rész András szövetségi kapitány irányította magyar csapat, a ve­zető gólt azonban az olaszok sze­rezték, sőt a másodikat is (0-2). A hazai támadások erőtlennek és hatástalannak bizonyultak, egészen a nyitónegyed közepéig, amikor a balkezes center, Bujka Barbara harcos alakítás végén betalált, majd Keszthelyi Rita büntetőből egyenlített (2-2). Az újabb olasz előnyt viszont az el­ső szünetig nem sikerült ki­egyenlíteni (2-3). A második negyedből három perc pergett le, amikor Antal Dó­ra nagy lövést zúdított a bal fel­ső sarokba, majd egy újabb ma­gyar emberelőnyös akció lezárá­saként Illés Anna volt eredmé­nyes (4-3). Nem sokáig voltak gólhátrányban az olaszok (4-4), viszont még a nagyszünet előtt a Merész-alakulat visszavette a vezetést a duplázó Antal révén, majd a megúszó Keszthelyi ala­kította 6-4-re az állást. És még maradt idő a A rivális szépített, majd - már a harmadik negyedben - ki is egyenlített (7-7). Ziccerek sora maradt ki ezután itt is, ott is, mígnem másodpercekkel az A harmadik helyen végzett magyar női vízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokság eredményhirdetésén utolsó szünetet megelőzően bün­tetőt kapott a magyar csapat, Keszthelyi kísérletét azonban a kapus védte. A befejező nyolc percben soká­ig semmi érdemi nem történt, pontosabban a lehetőségeket kölcsönösen elpuskázták a felek, aztán csaknem három perc el­teltével Kisteleki Dóra kapuba juttatta a labdát (8-7), majd Szűcs Gabriella a hat az öt elle­ni játékot hatalmas, jobb felső sarkos bombával zárta le (9-7). Érkezett a válasz is, ám - amikor még bő két perc volt hátra - öt­méteresből Bujka 10-8-ra mó­dosította az eredményt, s okkal kiabálta egy emberként a lelátó közönsége: Magyarok! Magya­rok! Még egyszer közelebb zár­kóztak ugyan az olaszok (10-9), ám fordulat már nem követke­zett be a mérkőzésen, győzött, ezzel pedig a budapesti Euró­pa-bajnokság harmadik helye­zettje lett Magyarország női vá­logatottja.- Azt gondolom, amit így az utolsó napon kihozhatott magá­ból a csapat, azt ki is hozta - nyi­latkozta a találkozót követően Me­rész András az Ml csatornán. A szakember köszöntet mondott minden játékosnak, stábtagnak, és a szövetségnek, valamint kü­lön kiemelte a szurkolókat, akik az egész Európa-bajnokság ideje alatt fantasztikus hangulatot va­rázsoltak a Margitszigetre. - A mérkőzés elején kicsit megleptek minket az olaszok azzal, hogy nem a szokásos zónájukat véde- kezték, az egész összecsapás rendkívül hullámzó volt - tette hozzá a tréner. Ami az eddigi női Eb-érem- mérleget illeti, Magyarország a 12. medálját szerezte meg, két arany és öt ezüst után az ötödik bronzot. Nők, a 3. helyért Magyarország-Olaszország 10-9 (2-3, 5-2,0-2, 3-2). A magyar csapat összeállítása: Gangl Edina - Czigány Dóra, An­tal Dóra 3, Kisteleki Dóra 1, Szűcs Gabriella 1, Takács Orso­lya, Kisteleki Hanna, Keszthelyi Rita 2, Tóth Ildikó, Bujka Barba­ra 2, Csabai Dóra, Illés Anna 1. Az olasz góldobók: Bianconi 3, Di Mario, Garibotti 2-2, Cotti, Emmolo 1-1. Döntő: Spanyolország-Hollan­dia 10-5 (3-3, 2-0, 2-2, 3-0). Az Eb női tornájának végered­ménye: 1. Spanyolország, 2. Hol­landia, 3. Magyarország, 4. Olaszország, 5. Oroszország, 6. Görögország, 7. Franciaország, 8. Nagy-Britannia. * * * Férfiak, elődöntők: Magyarország-Olaszország 8-7 (3-1,2-3,1-1,2-2). A magyar csapat összeállítása: Nagy Viktor - Gór-Nagy Miklós, Madaras Norbert 1, Erdélyi Ba­lázs, Vámos Márton, Hosnyánszky Norbert 3, Decker Ádám, Szívós Márton 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 2, Tóth Márton, Hárai Balázs. Az olasz góldobók: Gallo 2, Di Fulvio, Figlioli, Giorgetti, Luongo, Aicardi 1-1. Szerbia-Montenegró 10-9 (3-5,1-2,3-2,3-0). 7-10. helyért Spanyolor- szág-Németország 16-8 (5-3, 4-1, 3-2, 4-2), Románia-Fran­Győzött, ezzel vb-résztvevő a válogatott LABDARÚGÁS U19-es Európa-bajnokság Kivívta a jövő évi, új-zé- landi világbajnokságon való szereplés jogát a ma­gyar válogatott, mivel két vereség után az utolsó mérkőzését megnyerte, ezzel csoportjában har­madikként zárt a hazai rendezésű U19-es labda­rúgó Európa-bajnoksá­gon. Nagy lendülettel kezdett a ma­gyar csapat, igyekezett az ellen­fél térfelén labdát szerezni és gyors támadásokat vezetni, ez­zel együtt sokáig nem jutott el kapura lövésig. Az izraeliek egy- egy kontratámadással próbál­koztak, melyek rejtettek maguk­ban veszélyt, de a játékrész kö­zepén mégis összejött a magyar vezetés. Egy izraeli helyzetet kö­vető lefordulás után Kalmár a félpályától vezette a labdát a 16- os felé, egy csellel lövőhelyzetbe került, és mintegy húsz méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Ezután aktívabbá váltak az izraeliek, és a 36. percben egyenlítettek: Hugy fejelt - védőjét megelőzve - a kapuba egy jobb oldali be­adás után. Három perccel ké­sőbb hasonló gólt szereztek a magyarok: Varga ívelt balról kö­zépre, Balogh pedig közelről a kapuba csúsztatott. Jó iramú és eseménydús félidőt láthatott a Szusz Ferenc Stadion mintegy ezer fős közönsége. A pihenőt követően is élénk iramban futballoztak a csapatok, az izraeliek azonban egyre töb­bet támadtak, a dönteüen ugyan­is már számukra ért volna világ- bajnoki részvételt. Nagy volt a küzdelem, helyzet viszont nem igen alakult ki egyik kapu előtt sem. A hajrára beszorult a ma­gyar csapat, az izraeli térfélre rit­kán jutott át a labda. A végére maradt három komoly vendég­helyzet és két még nagyobb ma­gyar, de Kalmár a kapusba lőtt a 94. percben, Zsótér pedig a kapu fölé a 95. percben. Ezzel együtt győzött a magyar csapat, így a minimális célkitűzést, a vb-rész- vétel kiharcolását teljesítette. Az Eb-ről hat csapat utazhat az új- zélandi U20-as világbajnokság­ra. a: A csoport, 3. forduló: Izra- § el-Magyarország 1-2 (1-2). ä Budapest, Szusza Ferenc Sta­dion, 3945 néző. Vezette: Clancy (skót). Izrael: Gál - El Híja, Habasi, Danino, Goldberg (Biszan, 86.)- Peretz, Samir (Szagi, 76.) - Safuri, Hugy, M. Ohana - Jehezkel (Weissman, 56.). Szövet­ségi edző: Eli Ohana. Magyarország: Székely - Talabér (Medgyes, 59.), Asztalos, Lenzsér, Tamás K. - Nagy D. - Mervó (Németh M., 84.), Kalmár- Zsótér, Balogh N. (Bobál G., 74.), Varga Sz. Szövetségi edző: Mészöly Géza. Gl.: Hugy (36.), ill. Kalmár (25.), Balogh N. (39.). t További eredmény: Portugá­lia-Ausztria 2-1 (1-0). A csoport végeredménye: 1. Portugália 9 pont, 2. Ausztria 6,3. Magyaror­szág 3,4. Izrael 0 B csoport Németország-Ukraj­na 2-0 (1-0), Szerbia-Bulgária 1 -0 (0-0).Acsoportvégeredménye: 1. Németország 7 pont, 2. Szerbia 5,3. Ukrajna 4,4. Bulgária 0. Elődöntő. Július 28., hétfő, 18.00, Budapest: Németor­szág-Ausztria (Tv: Eurosport). Július 28., hétfő, 21.00, Felcsút: Portugália-Szerbia (Tv: Eurosport). Döntő. Július 31., csütörtök, 19.00: Budapest (Tv: Eurosport). * I A magyar válogatott tagjai ünnepelnek az U19-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörénpr 3f fordulójában játszott Izrael-Magyarország mérkőzés után a budapesti Szusza Ferenc Stadionban «I % >

Next

/
Thumbnails
Contents