Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-24 / 170. szám

Minden kiderül Budapest. Várhatóan csü­törtök este 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptem­berben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, ame­lyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesz­nek elérhetőek. A besorolá­si döntést, amely tartalmaz­za, hogy kit hová vettek fel a ponthatárok megállapítását követően, idén a www.fel- vi.hu E-felvételi rendszeré­ből kell letölteniük a felvéte­lizőknek. A dokumentum­ról, amint az elérhetővé vá­lik, az Oktatási Hivatal e- mailben tájékoztatja a jelentkezőket. Háborús bűn? Genf. - Izrael háborús bűncselekményeket követ­hetett el a polgári személyek megölésével, a házak és kór­házak elleni tüzérségi táma­dásokkal két hete tartó gá­zai övezeti offenzívájában - jelentette ki szerdán Géni­ben az ENSZ emberi jogi fő­biztosa. Navi Pillay bírálta az Izrael elleni, válogatás nélküli Hamász-támadá- sokat is. Azt mondta, úgy tű­nik, a szélsőséges palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot. A világ­szervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. Genova felé tart a hajóroncs Már hat mérföldre elvon­tatták a Costa Concordia tengerjáró roncsát szerda délre a toscanai Giglio szi­getétől, a vontatmány két csomós sebességgel Geno­va felé halad - közölte Franco Porcellacchia, a ha­jót birtokló Costa Crociere hajótársaság mérnöke. Giglio. A hajóroncs eltávolítá­sát célzó művelet szerda hajnali hatkor kezdődött. A sziget part­jainál 2012. január 13-án zátony­ra futott hajó roncsát először megszabadították az ezt rögzítő acélhuzaloktól. Ezt követően a tengerjárót az eddigi pozíciójá­val ellentétes irányba fordítot­ták, hogy orrával tudják elvon­tatni. A hajóroncs elforgatása szemmel is jól követhető volt. A Costa Concordiát Giglio partjairól egész tömeg követte fi­gyelemmel. A sziget lakói és tu­risták tapssal és kendőket lobog­tatva búcsúztak az óriás hajó­roncstól. „A taps elsősorban azoknak szól, akik több mint egy éve dol­goznak a hajó elmozdításán” - hangoztatták Giglio lakosai. Úgy fogalmaztak, mostantól a sziget és a közeli tengerszakasz ismét az övék.- A Costa Concordia elment, de a 2012. január 13-án történt tragédia emléke kitörölhetetlen tatás olasz és nemzetközi vizeken történik. Franco Gabrieli^ az olasz polgári védelem vezetője úgy fo­galmazott, hogy a Costa Concordia tragikus kalandja ak­kor ér véget, amikor megérkezik Genovába. Kijelentette, a Costa Concordia óriás roncsán több mint két éve folyó munka az olasz szaktudás dicsőségére válik. Hoz­zátette, soha nem felejtik el a ha­jószerencsétlenség 32 áldozatát. A mintegy háromszáz méter hosszú, több mint száztízezer tonna súlyú hajóroncsot két von­tatóhajó húzza a genovai kikötő­höz tartozó Voltri hajógyáraiba, ahol szétszedik. A Giglio és Genova közötti ke­vesebb mint háromszáz kilomé­teres távolságot a Costa Concordia 4-5 nap alatt teszi meg. A hajó roncsát további ti­zenöt kisebb hajó kíséri a ten­gerjáróról leszakadó darabok és esetleges szennyeződések össze­gyűjtése érdekében.- mondta Pablo Lazaro Juan, a hajószerencsétlenség egyik spa­nyol túlélője, aki a Costa Concordia elvontatására érke­zett Giglióra. Az olasz parti őrség első jelen­tése szerint a Costa Concordia enyhe olajfoltot hagy maga után, de ez elenyésző mértékű. A von­Álláskeresőből vállalkozó Békéscsaba. Álláskeresők vállalkozóvá válását segítő, sikeres mintaprogram feje­ződött be Békés megyében. A Békés Megyei Kormány- hivatal Munkaügyi Köz­pontja A jól meNŐ vállalko­zásokért című programban az országban elsőként adap­tált sikeresen belga, portu­gál és francia módszereket a vállalkozói kedv ösztönzésé­re. A munkaügyi központ igazgatója, Nagy Ágnes szer­dán Békéscsabán kiemelte:a a projektbe 188 jelentkező­ből hatvan jelöltet vontak be, többségükben nőket. A program részükre hat hóna­pon át nyújtott képzést vál­lalkozói ismeretekből és vál­lalta át a költségeket, jelen­leg 38 fő dolgozik saját vál­lalkozásban. Útnak indultak az áldozatokat szállító gépek A kelet-ukrajnai Harkiv repülőte­réről szerdán útnak indult az a két katonai szállító repülőgép, amely a malajziai utasszállító ka­tasztrófájában elhunytak első cso­portját szállítja el Hollandiába. Harkiv. A két repülő fedélzetén 38 ko­porsó volt: a holland C-130-as gép 14, míg az ausztrál légierő C-17-ese 24 holttestet szállított. A gépek indulása előtt Harkiv repülőte­rén helyi idő szerint 11 órától búcsúszertar­tást rendeztek az ukrán kormány, valamint külföldi nagykövetségek, köztük Hollan­dia, Malajzia és Ausztrália képviselőinek jelenlétében. A holland állami televízió ál­tal élőben közvetített ceremónia idejére kü­lönleges biztonsági intézkedéseket léptet­tek életbe a repülőtér körzetében. A holland kormány reményei szerint péntekig az összes holttestet Hollandiába szállítják, ahol megkezdik az azonosítást Hollandiában szerdára egynapos nem­zeti gyászt hirdettek a malajziai repülőgép ukrajnai katasztrófája miatt. A 298 halá­A Malaysia Airlines légitársaság Boeing 777-es utasszállító repülőgép áldozatainak koporsóit viszik, mielőtt berakják egy Hercules holland teherszállító katonai repülőgépbe a kelet-ukrajnai Harkiv repülőterén zatokról. A két szállító repülőgépet az eindhoveni légitámaszponton Vilmos Sán­dor holland király, Maxima királyné és Mark Rutte kormányfő, valamint az áldo­zatok több száz hozzátartozója várja. Az ál­dozatok emlékére központi gyászszertar­tást rendeztek, amelyen a hozzátartozók mellett részt vettek azoknak az országok­nak a képviselői is, amelyeknek az állam­polgárai a lezuhant repülőgépen utaztak. Szerdán - hat nappal a katasztrófa után - továbbra is homályos volt számos áldozat holléte. Egy holland tisztségvise­lő szerint a Torezből hétfőn elindult hűtő­vonaton mintegy 200 holttest érkezett Harkovba, míg Mark Rutte holland kor­mányfő meg nem erősített információk alapján 282 holttestet említett. Ä maláj nemzeti légitársaság Amszter­damból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe múlt csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, az oroszbarát felkelők ellenőrzése alatt lévő területen. HIRDETÉS Baiatonfenyves. Fehér gólyák élelem után kutatnak egy tarlón Balatonfenyves közelében. Gépi földmunka, sóder, homok, kő szállítása mélyépítési munkák, útépítés, épületbontási munkák, közmű építése, autódaruzás. ^ los áldozat közül 193 holland állampolgár volt. Délután 4 órakor országszerte egy­perces csenddel emlékeztek meg az áldó-

Next

/
Thumbnails
Contents