Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-24 / 170. szám

KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ! Dö ntött a választásról a köztársasági elnök Október 12-ére írta ki az önkor­mányzati választást Áder János köztársasági elnök szerdán. Budapest Falvaink, városaink, megyéink önkormányzatai legújabb kori demokráci­ánk nélkülözhetetlen tartópillérei. Az önkor­mányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók de­mokratikus akaratnyilvánításán nyugszik. Ezért fontos, hogy az őszi választások alkal­mával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos az is, hogy a választások lebonyolításának minden alkot­mányos feltétele biztosított legyen - áll az ál­lamfő nyilatkozatában, amely a Köztársasá­gi Elnöki Hivatal honlapján Is olvasható. A dokumentum kitér arra is: az Alkot­mánybíróság 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet te­remtett az önkormányzati választások törvé­nyi szabályozásában. Az Alkotmánybíróság döntését követően semmilyen olyan alkotmá­nyos aggály nem vethető fel, amely befolyá­solhatná a 2014-es önkormányzati választá­sok törvényes kiírását és lebonyolítását. Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét be­folyásoló vitás kérdések mindegyikére, min­den akadály elhárult a választások kiírása elől. Ezért - élve köztársasági elnöki jogkö­römmel - a mai napon meghozott államfői határozatommal 2014. október 12-ére tűzöm ki az önkormányzati választások időpontját - fogalmazott Áder János. Felkészülten váljak A Nemzeti Választási Iro­da (NVI) felkészült az ok­tóber 12-i önkormányzati választások lebonyolításá­ra - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel nem sokkal az után, hogy Áder János köztársasági elnök kitűzte a helyi ön- kormányzati képviselők és polgármesterek általá­nos választásának idő­pontját. Budapest - A Nemzeti Válasz­tási Iroda felkészülten várja a vá­lasztásokat, és mindent megtesz az előző országgyűlési és euró­pai parlamenti választáshoz ha­sonlóan törvényes és sikeres le­bonyolítás érdekében - áll az iro­da közleményében. Közölték azt is, hogy a válasz­tópolgárok pártsemleges tájé­koztatásáról az NVI ezúttal is gondoskodik. Utaltak arra, hogy a nemzetiségi önkormány­zati képviselők általános vá­lasztását a jogszabály szerint a Nemzeti Választási Bizottság a választást megelőző 75. napig tűzi ki. Az NVB a következő ülését csütörtökön tartja, és napiren­den szerepel a nemzetiségi vá­lasztás kitűzése, így várhatóan már akkor kitűzi a nemzetiségi önkormányzati képviselők álta­lános választását. Ugyanazon a napon Áder János köztársasági elnök október 12-ére tűz­te ki a helyi önkormány­zati képviselők és pol­gármesterek választását, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanezen a napon lesz a nemzetiségi önkor­mányzati képviselők vá­lasztása is. Budapest. A jogszabály sze­rint a nemzetiségi önkormány­zati képviselők választását a helyi önkormányzati képvise­lők és polgármesterek általá­nos választásának napján kell megtartani. A választást a Nemzeti Választási Bizottság tűzi ki, a szavazás előtt leg­alább 75 nappal, azaz legké­sőbb július 29-ig. Az NVB a következő ülését csütörtökön tartja, és napiren­den szerepel a nemzetiségi vá­lasztás kitűzése, így várhatóan már akkor kitűzi a nemzetiségi önkormányzati képviselők álta­lános választását. A törvény szerint azonban nem minden településen lesz minden nemzetiségnek válasz­tása: nemzetiségi választást ott lehet kiírni, ahol a legfrissebb (2011-es), önkéntes bevalláson alapuló népszámlálás adatai alapján legalább 25-en az adott nemzetiséghez tartozónak vall­ják magukat. Az NVB tehát határozatában felsorolja majd, hogy mely tele­püléseken, mely nemzetiségek választását tűzi ki, és meghatá­rozza azt is, a voksoláson indu­ló jelölteknek hány ajánlásra van szükségük a nyilvántartás­ba vételhez. A voksolásra a választópolgár­ok szeptember 26-ig vetethetik magukat fel a nemzetiségi név­jegyzékbe. Új település születik Az október 12-i önkor­mányzati választás nap­ján új település születik: a Veszprém megyei Balatonakarattya köz­séggé nyilvánításáról szóló köztársasági elnö­ki határozat az önkor­mányzati választás nap­ján lép hatályba. Baiatonkenese-Balatonakarattya. Áder János köztársasági elnök 2012 decemberében hozott hatá­rozatot arról, hogy a közigazgatá­si és igazságügyi miniszter elő­terjesztésére Balatonkenese vá­ros Balatonakarattya településré­szét Balatonakarattya néven köz­séggé nyilvánítja. A határozatot 2013. január 8-án hirdették ki. A határozat a kihirdetését kö­vető (általános) önkormányzati választás napján lép hatályba. Ez azt jelenti, hogy a 2014-es őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél eggyel több, összesen 3.177 településen lesz önkormányzati választás októberben. A településrész községgé nyil­vánítása azt is jelenti, hogy Ba­latonkenese jegyzőjének tulaj­donképpen úgy kell szerveznie a választási munkát, hogy min­denhol „külön kezeli” az új köz­séget. Külön kellett megállapíta­nia az önkormányzati képvise­lő-testületek létszámát, a terve­zett határvonalat figyelembe vé­ve egy önálló szavazókört kellett létrehozni, amely lefedi a terve­zett területet, és külön jelöltek kerülnek fel majd a külön szava­zólapokra is. Nánássy Elek, Balatonkenese jegyzője az MTI-nek elmondta: a leválási folyamat 2012 tavaszán kezdődött, amikor Balatonaka­rattya településrészen összehívott falugyűlésen létrejött a Leválást Előkészítő Bizottság. Ezt követte 2012. augusztus 5-én egy helyi népszavazás, amelyen az ott élő választópolgárok vehettek részt. A csaknem 3500 lakosú Bala­tonkenese akarattyai városré­szén a népszavazás idején 779 választópolgárt tartottak nyilván, a helyi referendumon a válasz­tásra jogosultak 60 százaléka vett részt, és 86 százalékuk voksolt igennel az önállósodásra. Az önkormányzati választáson Balatonkenesén polgármestert és hat képviselőt, Balatonaka- rattyán polgármestert és három­tagú képviselő-testületet válasz­tanak. Az akarattyai képviselő- testületnek a választás után dön­tenie kell arról, mely településsel hoz létre közös polgármesteri hi­vatalt, ami kötelező a kis lélek- szám miatt. A választások után a 14,2 mil­liárd forint értékű önkormány­zati vagyon felosztása lesz a leg­nagyobb feladat. HIRDETÉS Balatonakarattyával az eddigieknél eggyel több településen lesz

Next

/
Thumbnails
Contents