Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-07 / 131. szám
Lövöldözés az egyetemen Seattle. Lövöldözésben egy ember meghalt, további három megsebesült az egyesült államokbeli Seattle egyik egyetemén csütörtökön. A rendőrség közlése szerint a téttes a Seattle Pacific University egyik központi épületének aulájában nyitott tüzet az ott tartózkodókra. Hallgatók fogták le, amikor megpróbálta újratölteni fegyverét. A hatóságok eleinte kerestek egy állítólagos második tettest is, de később kiderült, hogy a lövöldöző egyedül volt. A tettes indítékai egyelőre nem ismeretesek. A sebesültek egyike életveszélyes állapotban volt. Feltehetően valamennyi áldozat a Pacific University hallgatója. Kezet fogtak egymással Párizs. Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök pénteken találkozott egymással a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepség díszebédje előtt, amelyre mindketten hivatalosak voltak - közölték a francia elnökséghez közeli források. Putyin és Porosenko kezet fogott egymással, majd „normális és komoly beszélgetés folyt a két vezető között” - hangsúlyozta a francia hír- ügynökségnek az elnöki forrás, amely szerintaz ukrajnai tűzszünet feltételei „néhány nap múlva” megvitatásra kerülhetnek. Nehezményezik a„vádaskodást" Peking. Alaptalan vádaskodás, a „kínai katonai fenyegetés” eltúlzása jellemzi az amerikai védelmi minisztérium jelentését, amelyet a pekingi védelmi tárca pénteki közleményében határozottan visszautasított - jelentette a helyi média. A Pentagon 96 oldalas éves jelentésében, amelyet a kongresszusnak nyújtott be, úgy becsülte, hogy Kína tavaly 145 milliárd dollárt költött hadseregének fejlesztésére, vagyis nagyjából 20 százalékkal többet a hivatalosan közölt 119,5 milliárd dollárnál. Peking azt nehezményezi, hogy a dokumentum figyelmen kívül hagyta védelmi politikájának békés jellegét. Colleville-SUr-Mer. Barack Obama amerikai és Francois Hollandé francia elnök együtt emlékezett meg pénteken a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján az elesett amerikai katonáktól és veteránokról a legendás Omaha Beach közelében található Colleville-sur- Mer amerikai katonai temetőjében, ahol több mint kilencezer hősi halált halt amerikai katona nyugszik.- Franciaország soha nem felejti el, amivel az Egyesült Államoknak tartozik. Történelmünk egy olyan emlékezetes napját ünnepeljük, amelyen a két nép egy harcban egyesült, a szabadságért folytatott küzdelemben - mondta személyes hangvételű, ünnepi beszédében a francia elnök. Barack Obama „örök háláját” fejezte ki az ünnepségen megjelent több száz veteránnak, akik szavai szerint „a demokráciát és a szabadságot védték”, s „ezt vérükkel írták” a tengerpart homokjába. „Vérükkel írták a tengerpart homokjába" Vagyon a lobogóért New York. A normandiai partraszállásban résztvevő egyik hajó zászlója 350 ezer dollárért - 78 millió forint - kelt el egy New York-i árverésen, ahol a hetven évvel ezelőtti D-nap és a második világháború több száz tárgyi emlékére lehetett licitálni. Az óriási összeget egy nevét nem közlő internetes vásárló fizette ki csütörtökön a manhattani Bonhams árverésen azért az amerikai zászlóért, amely a második világháború döntő inváziójában a normandiai partokhoz érkező több ezer szövetséges hajó egyikén lobogott. Az amerikai építésű LST 493 fedélzetén felhúzott lobogó előzetesen becsült ára 12- 18 ezer dollár - 2,6-4 millió forint - volt „Polgári” nethálózat Löwenstedt Saját szélessávú intemethálózatot hozott létre az észak-németországi Löwenstedt, amikor a szolgáltatók közölték a lakosokkal, hogy a település túl kicsi és túl távol esik mindentől, hogy csatlakoztathassák az internetre. A falu lakói nem nyugodtak bele abba, hogy a telefontársaságok nemet mondtak nekik, úgy döntöttek, megoldják maguk a problémát Megalapították saját intemetszolgáltató cégüket, lefektették az optikai kábeleket és létrehozták saját netháló- zatukat Mostanra Löwenstedt lett az első falu, amely „polgári szélessávháló-zattal” bír, amelyet reményeik szerint a térség 59 falvának 22 ezer háztartásában be fognak vezetni. Jég alatt, fejjel lefelé Osk). Egy 17 éves Észak-Nor- végiában élő fiú olyat akart tenni, amit előtte még senki. Sikerült neki: jég alatt, fejjel lefelé kerékpározott. - Két napig tartott, míg kikísérleteztük, hogy lehet a jég alatt tekerni - mondta Törd Traelnes. Motoros fűrésszel, különlegesen vastag alsó ruházatban és ötven kilogrammos búváröltözékben ment a Plura folyóhoz. Barátja, Raymond Olsen léket fűrészelt a 30 centiméter vastag jégbe és beleengedte a kerékpárt a vízbe. - Levegőt kellett tölte- nünk a búvárruhába, hogy stabilan tudjam irányítani a járművet Két napig tartott, amíg tényleg a nyeregbe tudtam ülni - mesélte Traelnes. HIRDETÉS J ‘TT\ Íf$í yrTpSI * í iklós Sándor és Társai Hűtőtechnikai Kft. Salgótarján, Somogyi Bacsó u. 6. TJF.: +36-32/310-874 I M.: +36-20/311-2178, +36-20/985-9322 Gazdabolt: +36-32/447-341 tut i ®LQ *■«* w klímák Life’s Good ERTEKESITESE TELEPÍTÉSE JAVÍTÁSA KARBANTARTÁSA t t * t Elolvadt a jéghajó Porsmouth. Jégből készült hajóval akarta megtenni az angliai partok és a Wight- . sziget közötti távolságot két brit férfi, ám járművük elolvadt a 15 Celsius-fokos tengervízben. Neil Laughton és Jón Beswick egy Portsmouth közeli kisvárosból akart jótékonysági célú adománygyűjtés keretében átevezni az öt kilométerre fekvő szigetre. Azzal számoltak, hogy hajójuk legalább öt órán át bírja a tengeren, ám útjuk igencsak rövidre sikerült, öt perccel az elindulás után a csónak elkezdett olvadni.- Ez egy katasztrófa volt - mondta Laughton a The Times brit napilapnak. HIRDETÉS CSAK MOST ínTü MASSZŐR TANFOLYAM INDUL SALGÓTARJÁNBAN! iBBsTTKEZÉS folyamatosam AZ OKLEVÉL TÖBB NYELVŰ MVNKAVÁLLALÁSRA ALKALMAS! ENGEDÉLYSZÁMMAL RENDELKEZIK! VÉGEZHETŐ VÁLLALKOZÓKÉNT VAGV MUNKAVÁLLALÓKÉNT IS (PL.: SZÉPSÉGSZALON. SZÁLLODA MASSZÁZSSZALON VAGY AKÁR OTTHON). •J J i Egy BMX kerékpáros a lemenő nap fényében Berlinben.