Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-05 / 80. szám
Ferenc pápa: nem kommunista, aki szereti a szegényeket Fiatalok kérdeztek, Ferenc pápa őszintén válaszolt saját hitéről azon a vatikáni beszélgetésen, amelynek videofelvétele a világhálón látható. Vatikánváros. Belgiumból érkezett fiatalok tehették fel kérdéseiket az egyházfőnek a pápai dolgozószobában tartott találkozón, amelyet a belga ifjúsági pasztorációs mozgalom szervezett. Bármit kérdezhettek, Ferenc pápa válaszolt. Egy fiatalember azt kérdezte, miért fontosak ennyire a szegények a pápa számára.- Ez az Evangélium lényege - mondta az egyházfő. Hozzátette: - Én hiszek. Hiszek az Úrban, Jézus Krisztusban és az ő Evangéliumában, és számomra az Evangélium szívében a szegények iránti szeretet áll. Ferenc pápa megjegyezte, a szegények iránti szeretet miatt van, aki azt mondja, hogy ez a pápa kommunista. Nem így van. A szegények neve az Evangélium zászlajára van felírva, nem a kommunizmuséra. A szegénység ideológia nélküli - fogalmazott a megválasztása óta a szegényeket segítő szerény egyházat hirdető egyházfő. A március 31-én készült beszélgetés videofelvétele a belga és az olasz portálokra is felkerült. Egy fiatal lány elmondta a pápának, hogy ő nem hívő, és azt kérdezte, mit üzen a pápa a nem hívőknek és más vallásúaknak.- Azt hiszem, hogy az egymással való beszélgetés lényege az, hogy hitelesek legyünk. Az én hitelemet az adja, hogy bárkivel is beszélek, testvéremnek tartom. Mindannyian testvérek vagyunk hívők és nem hívők, más vallásúak, zsidók és muzulmánok. Az ember áll a történelem középpontjában - mondta Ferenc pápa. Legalábbis így kellene lennie - tette hozzá az egyházfő hangsúlyozva, hogy korunkban a hatalom és a pénz a legfontosabb, nem az ember, aki egyre inkább a peremre szorul. A selejt kultúrájában élünk: nem kell sok gyerek, elég a kis család, nem tudunk mindenkivel törődni, nem kellenek a fiatalok, nem kellenek az idősek. A rejtett eutanázia korában élünk: az idősekkel nem törődik senki, ezért inkább meghalnak - mondta Ferenc pápa. pápává választása óta az argentin egyházfőt többször nevezték marxistának elsősorban az Egyesült Államok sajtójában. Ferenc pápa erre eddig mindig azzal reagált, hogy nem osztotta soha ezt az ideológiát, de több marxistát is ismert, aki rendes ember volt. Földrengés Chilében Iquique. Óriási repedés mellett mennek emberek az észak-chilei Iquique és Alto Hospicio városokat összekötő úton április 3-án, miután újabb, a Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű földmozgás rázta meg a térséget. Az előző nap bekövetkezett 8,2-es fokozatú földmozgásban legalább hatan életüket vesztették és 900 ezernél is többen otthonuk elhagyására kényszerültek. Nem javasolják az utazást Nem tanácsolja az ukrán állami turisztikai ügynökség az ukránoknak, hogy a Krímbe utazzanak üdülni a félsziget orosz megszállása miatt. Kijev. Andrij Senin, az ügynökség helyettes vezetője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján közölte, hogy nem tudják az ukrán turisták biztonságát szavatolni a Krímben. Ezért azt javasolta, hogy Ukrajna más területein válasszanak inkább üdülőhelyet (Kijev még mindig Ukrajna részének tekinti a Krímet). Ajánlotta például a Fekete- és az Azovi-ten- ger nem krími partvidékeit vagy a Kárpátokat. Kiemelte, hogy az ottani szállodák és szanatóriumok már aktívan készülnek nagyobb létszámú az ukrán turista fogadására. Az ukrán ügynökség adatai szerint tavaly 5,9 millió turista fordult meg a Krímben, akik közül 65 százalék ukrán állampolgár, 25 százalék - mintegy másfél millió - pedig a FÁK-országokból érkezett. Az orosz turisztikai hivatal adatai szerint ezzel szemben tavaly mintegy kétmillió orosz állampolgár üdült a félszigeten. Olena lurcsenko, a sza- kadár krími köztársaság turisztikai minisztere közölte, hogy május 1-jén kezdődik a nyaralási szezon a félszigeten, és mintegy 6 millió turistára számítanak. Közben a krími kormány javaslatot készített, amelyet ha elfogadnak Moszkvában, akkor az európai turisták 10-12 napig vízummentesen tartózkodhatnának a Krímben. Olena Jurcsenko felhívta a figyelmet arra, hogy a Krím Oroszországhoz csatolása után már csak orosz vízummal lehet beutazni a félszigetre. Az ukrán határőrszolgálat pénteken közölte, hogy április 7-től orosz állampolgárok 180 napon belül csak 90 napot tartózkodhatnak vízum nélkül Ukrajnában. A döntés válasz arra az orosz lépésre, amely alapján idén január 1-jétől az ukrán állampolgárokkal szemben ugyanilyen intézkedést vezetett be Moszkva. Cseresznyevirágzás Japánban Titanic erekrélyet árvereznek Washington. Az 1912-ben elsüllyedt Titanic óceánjáróhoz kapcsolódó több mint kétszáz tárgyat árvereznek el április végéig egy online aukción az Egyesült Államokban. A bostoni RR aukciósház közlése szerint 240 tárgy kerül kalapács alá április 17. és 24. között. Reményeik szerint akár az egymillió dollárt is elérheti az összbevétel. Többek között levelekre, fotókra és a Titanic fedélzetéről származó tárgyakra, például az luxushajó nagy lépcsőjének egy töredékére és túlélők személyes tárgyaira is licitálhatnak az érdeklődők. A legnagyobb bevételt a várakozások szerint egy 25 ezer dolláros induló áron kínált ezüstserleg hozhatja, amelyet a Titanic egyik túlélő utasa, Margaret Brown ajándékozott Arthur Rostronnak, a süllyedő hajó utasai segítségére siető Carpathia hajó kapitányának. Ötezer dollárról indul az ára egy hajóalaprajznak, amelyet a szerencsétlenség kivizsgálása közben használtak, s amelyen kézzel jelölték be az ütközés helyét. A legénységnek egyik, a katasztrófában életét vesztő tagja által írt levél kikiáltási ára 1000 dollár. A Titanic első, Nagy-Britanniá- ból az Egyesült Államokba tartó útján az 1912. április 14-ről 15-re virradó éjszaka jéghegynek ütközött és elsüllyedt, 1500 ember halálát okozva. Több évtizedes légszennyezettségi rekord London. Évtizedek óta nem volt a jelenlegihez mérhető a légszennyezettség Londonban és Anglia déli térségeiben. A környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) csütörtökön közölte, hogy a fővárosban és környékén működő észlelőállomásai a nullától tízig terjedő skálán a tízes, vagyis a legmagasabb szennyezettségi értéket mérték. London felett egész nap szürkés szmog lebegett. Az egyik legfőbb londoni turistalátványosság, a belvárosban emelkedő, 309,6 méter magas, Shard - Szilánk - nevű felhőkarcoló tetején berendezett kilátóról, amelyből tiszta idő esetén a tengerig is ellátni, csütörtökön a földfelszín is alig látszott. Szakértők szerint a szennyezettséget a szokatlan irányú, délkeleti szél által a Szaharából Angliáig sodort homok, valamint a helyi forrásokból származó szennyeződések keveredése és feldúsu- lása okozta. Anglia déli részén, így Londonban is már előző nap sok helyen - főleg az autókon - jól látható volt a vékony rétegben lerakodott szaharai homok. A csütörtöki brit lapokat bejárta David Cameron miniszter- elnök homokkal borított szolgálati Jaguarjának fotója. Cameron csütörtöki nyilatkozatában kellemetlennek nevezte London levegőjét, és közölte, hogy a légszennyezettségre tekintettel kihagyta napi futóedzését A londoni mentőszolgálat csütörtök esti összesítése szerint szerda óta 14 százalékkal ugrott meg a riasztások száma. 4 Minobll. Virágba borult cseresznyefáágak a lamanasi prefektúrában fekvő, a japánok által szent hegyként tisztelt Minobun.