Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-16 / 89. szám

2014. ÁPRILIS 16., SZERDA J U j]y. r-l ___/ „Vilá gjárás” és hívogató Romhány. a váci tavaszi fesztivál rendezvény-kínála­tából egy színházi előadást választhattak ki nemrégiben a helyi általános iskolások, a Könyvmoly szakkörösök öt­lete alapján: a város művelő­dési központjában a 80 nap alatt a Föld körül című musi­calt nézték meg. A sok-sok tánccal, poénnnal és némi történetmondással kísért ka­landos „világjárás” nagy él­ményt nyújtott a diákoknak. Az ötödik osztályosok az el­múlt időszakban a községi óvodában jártak, hogy az elő­ző évek hagyományainak megfelelően kedvet csinálja­nak a majdani nebulóknak az iskolába lépéshez. A kicsik köszöntővel, kis műsorral, bábozással fogadták az isko­lásokat. Elgázolt őzet lopott Bátonyterenye Állampolgá­ri bejelentés érkezett a rendőr­ségre pár napja arról, hogy a huszonegyes számú főúton, a nagybátonyi elágazó közelé­ben egy őz van elütve az úttes­ten. A járőrök a helyszínre ér­ve ellenőrizték egy ott tartóz­kodó személygépkocsi vezető­jét, aki tagadta, hogy vadat lá­tott volna az úton. Az egyenruhások azonban az au­tó csomagterében megtalálták a sérült állatot, majd átadták azt a sámsonházai hivatásos vadásznak. A 39 éves bátony- terenyei férfit tulajdon elleni szabálysértés elkövetése mi­att őrizetbe vették és kezde­ményezték ellene a gyorsított bírósági eljárás lefolytatását. Forgatókönyv egy van. óra indul... Túl az utolsó fejezeteken, az átje- lentkezó'k és külképviseleteken szavazók voksolásának összegzé­sén megvan a választási végered­mény, miszerint kétharmados többséggel nyert a Fidesz-KDNP, amelynek 133, a baloldali összefo­gás tömörüléseinek 38, a Jobbik­nak 23, az LMP-nek pedig 5 man­dátuma lesz az új parlamentben, amely várhatóan május 6-ig meg­alakul. S ezzel óra indul, vagyis kezdetét veszi az újabb négy éves ciklus. A képviselőségükben meg­erősített és az új parlamenterek előtt tehát nyitva van az aranyka­pu. Belépés előtt feltettünk pár kérdést, de megszólalt olyan jelölt is, aki nem jutott el eddig. NMH-információ . A múlt vasárnapi részeredményekhez képest a szombati újraszámlálás után egyet­len egyéni választókerületben sem válto­zott meg a választás eredménye, és az orszá­gos listás mandátumkiosztás sem módo­sult Kelet-Nógrád győztese, Becsó Zsolt (Fi­desz-KDNP) ötödször is nekivághat. Pártja megyei területi listájáról jutott be 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is, 2010-ben pedig Nógrád 2-es számú egyéni választókörzeté­ben lett befutó, s szerzett mandátumot.- Gondolt-e április 6. előtt arra, hogy vá­lasztókörzetében a legtöbb szavazatot fog­ja kapni?- Bíztam benne, hogy az emberek, amikor a döntésüket meghozzák, értékel­ni fogják az elmúlt négy évben elvégzett munkát és a folytatás mellett fogják sza­vazatukat letenni. Azt gondolom, a tér­ség érdeke is volt, hogy a meglévő szám­talan probléma ellenére nem fordultunk vissza a múltba, hanem voksaikkal meg­adták a lehetőséget, hogy felgyorsítsuk a felzárkózás folyamatát.- Az elért eredmény az eddigi munká­ja minősítése, de jelent-e ez esetleg a ko­rábbiaknál nagyobb felelősséget, elkötele­zettséget, önmagával szembeni fokozot­tabb elvárást? A megerősített vagy na­gyobb bizalom milyen viszonyban van a megfelelési vággyal?- Sokan és sokat dolgoztunk azért, hogy kivívjuk az emberek bizalmát. A jövőben azonban nemcsak többet, ha­nem eredményesebben is kell tennünk dolgunkat. Fejemben nincs több forgató- könyv, csak egy, sikeressé kell tennünk térségünket.- Újraválasztott országgyűlési képvise­lőként milyen feladatokat tekint a legsür­gősebbnek azokon a településeken, ahol - mint nyilván a kampányestéken, - beszélgetéseken is kiderült - nagyon szá­mítanak önre?- A jövő tervezését nem a kampányban kezdtük el. Több mint egy éve tudatosan készülünk arra, hogy új pályára állítsuk Nógrádot a következő (2014-2020) tervezé­si ciklusban. Legfontosabb feladatunk, hogy 3-4 éven belül el tudjuk érni azt: Ke­let-Nógrád is a Budapestet magába foglaló fejlődési pólus részévé tudjon válni. Ez je­lenti a társadalmi és a gazdasági felzárkó­zást és fejlesztést. Ez lehet a mi közös jö­vőnk. Köszönöm az emberek bizalmát és támogatását Egyúttal mindenkinek áldott húsvéti ünnepeket kívánok! A Jobbik Magyarországért Mozgalom harmadik helyen végzett jelöltjének ne­vét is megismerték az elmúlt hetekben a választók. Az országgyűlésbe nem jutott Kutas Józsefről van szó, aki elmondta: bár a várt győzelmet nem sikerült megsze­rezni, az elmúlt négy év kemény munká­jának köszönhetően szűkebb hazánkban példaértékű növekedést értek el 2010-hez képest. A több mint 24 százalékos támo­gatottság meghaladja az országos átlagot.- Olyan embereket sikerült megszorí­tanunk, sőt felülmúlnunk a választáson, akik régóta szerepelnek a helyi politikai életben. Kifejezetten örülök annak, hogy Nógrád megyében az országos pártlistán a Jobbik Magyarországért Mozgalom le­győzte a „baloldali összekapaszkodást.” Folytatjuk a küzdelmet, az elkövetkezen­dő feladatokra koncentrálunk. Megígér­hetem, hogy riválisainknak a jövőben is számolni kell velünk - hangsúlyozta Ku­tas József.- Gratulálok Becsó Zsolt országgyűlé­si képviselőnek, munkájához pedig to­vábbi sok sikert és jó egészséget kívánok! Köszönettel tartozom a kampánystábnak, s mindazoknak, akik részt vettek ebben a munkában. Végezetül pedig köszönöm minden választópolgár minden egyes sza­vazatát, amellyel a Jobbiknak, illetve je­löltjének - tehát nekem - szavaztak bizal­mat - tette hozzá. Az 1994-ben indult parlamenti képvise­lői pályafutása tört meg most Boldvai Lász­lónak, aki a baloldali összefogás jelöltje­ként szenvedett választási vereséget. Ered­ménye kapcsán szerettük volna őt is meg­szólaltatni, de nem kívánt nyilatkozni. M.J. - S.K. HIRDETÉS At SALGÓTARJÁN! Á'\ KÖZMÚVLIÓDtSI ■H NONPROFIT KJT. MISTER MINIT , /yZ/Z/w .yfírZ. /frryyrZfiyú /y//y\íysnZíyr//y//Y.lZY/Y. r/:ysy<yy/Z/. )/ fyoZsr/y/// Pásztóiak vitték el a serleget... Sz.A. (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótaiján. - A mai „csatában” négy középiskola és három álta­lános iskola csapata méri össze tudását, azért hogy eldöntsék, ki képviselje Nógrád megyét az áp­rilis 26-án megrendezésre kerü­lő országos versenyen, amit Bu­dapesten, a Városligetben a rend­védelmi napon tartanak meg. Ezért ma arra kérek mindenkit, hogy fegyelmezetten, baleset- mentesen és az állomásvezetők­től kapott szabályokat betartva, tudása legjavát adva hajtsa végre a feladatokat, amelyeket úgy állí­tottuk össze, hogy tudásotok min­den szegmensét megmutassátok - emelte ki köszöntőjében Juhász László, megyei polgári védelmi főfelügyelő. A megnyitót követően az alma materek négyfős csapatainak ve­zetői kisorsolták, hogy milyen sor­rendben teljesítik majd az állomá­sokat. A versenyen induló diákok beszámoltak eszköz- és közleke­dési ismeretükről, környezet- és iparbiztonsági jártasságukról. Részt vettek az iparbiztonsági activityn, az elsősegélynyújtáson, a tűzoltáson, valamint a vízkár-el­hárításon is. Kitöltötték a kataszt­rófavédelmi tesztlapot, sérültet szállítottak, riasztási jelzést adtak le, végig mentek az akadálypályán és bemutatták, hogy kell felvenni szabályosan a védőruhát. Az általános iskolák között a nőüncsi végzett az élen, míg a kö­zépiskolák vetélkedését a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum nyerte. A Nógrád Megyei Védelmi Bizott­ság 2014-ben megalapította a ver­seny vándorserlegét is, amelyet az indulók közül a legtöbb pontot elérő csapat vehet át majd min­den évben. Idén ezt a pásztóiak vihették haza. V « mmmmmammmmmmam

Next

/
Thumbnails
Contents