Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-16 / 89. szám
HIRDETÉS 2014. ÁPRILIS 16., SZERDA Hétvégi olvasmányok avagy „Kultúra” szombaton Nógrád megye. Nagyböjti hangversenyt adott a minap a zeneiskolában a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. A kétrészes koncert első felében közreműködött a KÉK Templomi Énekegyüttes és a Kodály Zoltán általános iskola Kicsinyek Kórusa. A második részben a zenekar, a Cantabile Kamarakórus, valamint Lengyel Judit (szoprán) és Magyar Szilvia (alt) adta elő G. B. Pergolesi (171-1736) olasz zeneszerző, hegedű- és orgonaművész „Stabat Mater” című himnuszát Dobszay Péter vezényletével. A hangversenynyel április 19-i számunkban foglalkozunk. Ugyancsak a nagyszombati „Kultúra” oldalon lesz szó a budapesti Újszínház bérletsorozati előadásáról, amely keretében Tamási Áron „Ábel”-jét vitték színre a József Attila művelődési központban. A darabot Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra és rendezte. Az újszerű produkció zenéje és koreográfiája az erdélyi származású Könczei Árpád nevéhez fűződik. A Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium székhelyintézménye (Gagarin) a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület támogatásával a közelmúltban rendezte meg a IV. országos civilizációs versenyt és szakmai napot az ausztrál kultúra jegyében. A hat (három budapesti, egy székesfehérvári és két salgótarjáni) 7-8. osztályos tanulókból álló csapat részvételével megtartott angol nyelvű rendezvényre szintén a szombati számunkban térünk vissza. HIRDETÉS Várostörténeti emlékhelyet alakítanak ki H. H. (Folytatás az 1. oldalról.) Balassagyarmat. Az Ady Endre és a Széchenyi utcák sarkán található Balassagyarmaton a Huszár-villa. Az épület nevét egykori lakójáról, az 1919-es „csehkiverésben” szellemi vezéri szerepet játszó Huszár Aladárról kapta, aki a hősi harcokban városparancsnokként irányította a megszállók elleni küzdelmet. Ebben a házban bujdosott rövid ideig a híres írónő, Tormay Cecile is. Az épületet a közelmúltban vásárolta meg az Ipoly Erdő Zrt, és közös összefogásban az önkormányzattal, a Civitas Fortissima Körrel, valamint a Matúz Gábor vezette Közép-európai Média Intézettel úgy döntöttek, itt alakítják ki a Civitas Fortissima Múzeumot. A munkálatok áprüis 15-i megkezdését megelőzően rövid bejárást tartottak a tulajdonosok és kivitelezők, újságírók jelenlétében. Ezen Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, kettős értelemben is érték- megőrzést végeznek. Egyrészt egy patinás, de mára már fényében megkopott, több mint száz éves épületet újítanak fel kívül- belül, amely visszanyeri régi szépségét, másrészt az emlékhely-múzeum létesítésével méltó otthonra lelhet az 1919-es események emlékeit őrző gyűjtemény. Medvácz Lajos, a város polgár- mestere pedig köszönetét mondott az Ipoly Erdő Zrt-nek, hogy felvállalta a nem kis költséggel járó beruházást, és a felújítás szorosan kapcsolódik a belváros megújításához, a közeli Városi Képtár és a szabadtéri színpad megszépítéséhez. A kivitelezés várhatóan augusztus közepén fejeződik be, ezután következhet majd a Civitas Fortissima Múzeum gyűjteményének berendezése - négy szobában, közel száz négyzetméteren. A Terrorelhárítási Központ emberei fogtak el nemrég két, orvvadászattal gyanúsított kazári férfit. &BÉ. Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta lapunkat: a beszerzett információk alapján adatok merültek fel arra, hogy Kazár községhez tartozó Szék- völgy-puszta település közeli erdőben ismeretlen személyek engedély nélkül vadásznak. A széles körű adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy a bűncselekmény elkövetésével a két helyi férfi gyanúsítható megalapozottan. Az ügyben eljáró rendőr- kapitányság elfogásuk és előállításuk, valaínint a biztonságos házkűtátás végrehajtása érdekében a Terrorelhárítási Központ közreműködését igényelte. A rendőrök az egyik gyanúsított családi házában elrejtve egy 22-es kaliberű és engedély nélkül, házilag készített, hangtompítóval és céltávcsővel felszerelt lőfegyvert, valamint ehhez használatos lőszereket, a másikuknál pedig lőszereket találtak. A hatóság tagjai lefoglaltak vadtrófeákat és vadhúst is, valamint még további négy fegyvert, amelyek szakértői vizsgálata folyamatban van. A lőfegyverek és lőszerek tartásához a gyanúsítottak érvényes hatósági engedéllyel nem rendelkeztek. Az egyik épület kazánházában egy pálinkafőző készüléket is találtak a hatóság tagjai, amellyel kapcsolatosan a Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság megtette a szükséges intézkedéseket. Megállapítást nyert az is, hogy a két férfi 2010 évtől 2014 áprilisáig folytatott vadászati tevékenységet a Kazár községhez közeli erdőben, az elejtett vadat pedig eltulajdonították.- A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a két kazári férfi ellen lőfegyverrel visszaélés bűntett, lopás vétség és orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja - szakértők bevonásával - az eljárást - zárta szavait Dankóné Nagy Éva. HIRDETÉS W GYÓGY GOMBA j / / Max-lmmun Gyógygomba információs Központ ■ Salgótarján, Ady Endre u, 2. Tanácsadó telefonszám: 06-30/ 928-56-65 Mert már története van. A gombák természetes erejének ismerete több évezredre nyúlik vissza. A gyógygombakivonatok az immunrendszer szabályozásán keresztül nyújtanak segítséget az. egészség megőrzésében. cSaL» or „Élőben a tárgyalóteremből’' Rendőrségi bűnmegelőzési szakemberek tartottak speciális kábítószerprevenciós programot nemrég a salgótarjáni Stromfeld Aurél szakközépiskolában. Salgótarján. A salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközép- iskolában - a Stromfeld-napok alkalmából - rendhagyó bírósági tárgyalást tartottak. Az „Élőben a tárgyalóteremből” című programon Nógrád megyei rendőrök alakították a szereplőket. A vádlott egy fiatalkorú diák volt, aki kábítószer birtoklása bűncselekményt követett el. A tárgyalás eljátszása során a nézők hiteles képet kaptak a bírósági tárgyalás rendjéről, menetéről, a bíró, az ügyész, a védő, a szakértő szerepéről, a tanúk és a vádlott jpgairól és kötelességeiről. Az ítélethozatal előtti szünetben a résztvevő diákoknak lehetőségük volt véleményük kifejtésére az üggyel kapcsolatban, illetve arra, hogy megvitassák, a megismert körülmények alapján, ők milyen ítéletet hoznának a bíró helyében. Ezt követően a bíró kihirdette az ítéletet - megtörtént esetet alapul véve -, így a középiskolások azt is megtudhatták, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint milyen büntetés adható kábítószer birtoklása miatt a fiatalkorú elkövetőnek. Apcpgrwnjwtft» Saigótarfáai Kö/művetö<tei NuaprolM Kit. támogatásával készült. HIRDETÉS ZENEI PROGRAMOKNAK, ESKÜVŐKNEK. lÉiÉÉiife S \ L (. ÚIA R.l A \. FŐTÉR 5. TELEFON:(32) 745-44S. 1-mail: stecekauha/íi gmail.com * « Kommandósok fogták el az orwadászokat Kiss László, az épületet tulajdonló Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója (balról) és Matúz Gábor, a Civitas Fortissima Múzeum alapítója